Utitárs, 1965 (9. évfolyam, 1-11. szám)

1965-05-01 / 5. szám

„Hol sírjaik domborulnak . . Péter volt az első, kit követett András, Jakab, János, Fülöp, Bertalan és Tamás, Máté, Jakab, Simon, Taddeus és Júdás, Így nevezi őket rendre a Szentírás. Hol sírjaik domborulnak, unokáink leborulnak és áldó imádság mellett mondják el szent neveiket. így idézhetném Petőfit enyhe változ­tatással, mikor Krisztus tanítványainak földi nyughelye kerül szóba. A Szentlélek pünkösdi kitöltésekor az apostolok elszé­­ledtek a világba «tanítani minden népe­ket». Tulajdonképen az egyetlen, akinek sírjáról a bizonyosság egy fokával beszél­hetünk, Péter, az első, a kőszikla, az a­­postolok fejedelme. Annál több kusza, fantasztikus mese, babona és legenda fű­ződik a világ számos pompázatos székes­­egyházához és évezredes búcsú járóhelyé­hez, melyek avval hivalkodnak, hogy a kiválasztottak valamilyékenk porhüvelyét mindmáig ott őrzik. Aligha lehettek a tanítványok mind olyan egyéniségek, akiknek műve soha el nem múlik. Ifjabb Jakab, Simon és Tad­deus Júdás úgy múltak el a földről, hogy kézzelfogható nyomot egyáltalában nem hagytak maguk után. Hogy Péter apostol föjdi nyughelye tényleg ott lehetett valahol, ahol ma a római Szt. Péter templom emelkedik, az sok mindenféle okból hihetőnek látszik, hiszen alighanem ott szenvedett mártírha­lált Rómában, fordított T-alakú keresztre fejjel lefelé felfeszítve. A tudós kutatók meglehetősen egyet is értenek abban, hogy az apostolok fejedelmének már az első időkben hagyományosan megjelölt sírjában talált becses, közel kétezer éves szövetdarab tényleg az ő csontjait takar­hatja. Az is meglehetősen elfogadhatónak látszik, hogy Pál apostol, miután hosszú élete során bejárta Szíriát, Ciliciát, Pale­sztinát és Görögországot, római mártír­halála után ott kapott sírhelyet, de ő persze nem tartozott Krisztus Urunk köz­vetlen tanítványai közé. Már az India megtérítőjeként tisztelt Bertalan apostol, akit vértanúhalála alkal­mával lenyúzott bőrével kezében szoktak ábrázolni és ki az örményországi Albano­­polisból Lipari szigetén át került volna a róla elnevezett római templomba, sokkal kevesebb tudományos alappal támaszthat igényt ott őrzött ereklyéjére, époly kevés­sé mint a betsaidai Fülöp, kinek egyes testrészeivel a római SS. Apostoli temp­lom büszkélkedik. Péter és Pál után e tekintetben legtöbbre az idősebb Jakab vitte, aki a pápaság avignoni száműzöttsé­­gének idején a spanyolországi Camposte-Az apostolok. A velencei Szt. Márk-templom aranyoltárából. lát a keresztyénség leghíresebb zarándok - helyévú tette. Jeruzsálem ugyanis akkori­ban pogány kézen volt, a «szolgák szol­gája», a pápa, pedig Róma elhagyására kényszerült. Középkori sírok kiásásánál Európaszerte ma is gyakran találnak «ja­­kabkagylókat», a Campostelát megjárt zarándokok jelképét. Például Birgitta, az erélyes és befolyásos svéd rendalapító hölgy férjével együtt háromszor is elván­dorolt a «lovagapostol» sírjához. Mert Jakab apostol, a szerény galileai halász­legény, kinek hamvai száz kaland, ezer viszontagság és ismételt évszázados eltű­nések után kerültek fel Északspanyolor­­szágba, a mórok elleni harcokban (mert őket végleg csak a XVI. század elején verték ki Spanyolországból), a spanyol néphit szerint a veszély idejében feltá­madt és tüzes fekete lován kivont karddal vezérelte harcias híveit a pogányok el­len. Különös előnyt nyújtott neki ezzel kapcsolatban, hogy kard nem vágta, go­lyó nem fogta és fáradságot nem ismert. András apostol, Oroszország patrónusa és a barbár szkythák megtérítője viszont Patrasban szenvedett vértanúhalált a le­genda szerint, de ma a délolaszországi Amalfiban járnak búcsúra hamvaihoz. A «kétkedő» Tamást az indiai jakobita ke­resztyének tekintik apostoluknak, de csontjai, melyeket a XI. század óta a ma­cedóniai Edessában őriztek, vagy százöt­ven évvel ezelőtt ismeretlen módon eltűn­tek. Mátyás életéről nincsenek közelebbi adataink, de a hitbuzgó és úgy látszik régészi ambícióktól fűtött Helena csá­szárné (ki csodálatos körülmények között Krisztus keresztjét is felfedezte a «Ko­ponyák Hegyén») megtalálta azt amit az idő foga megkímélt belőle. Ezután egy ideig Rómában pihent, majd elfoglalta egyelőre végleges helyét a trieri székes­­egyházban. Márk evangélista ugyan szintén nem tartozik az apostolok közé, de a monda szerint Pál apostol kísérője és tolmácsa és Alexandria első püspöke volt. Több mint ezer évvel ezelőtt velencei kalmárok — a mohammedánoknak utálatos — vágott disznótestek közé rejtve csempészték ki holttestét Alexandria kikötőjéből, hogy azután a lagúnák városában talán a világ Iegpazarabb sírhelyét építsék fel neki, honnan mindmáig szinte fizikai jelenlét­tel uralkodik az Adria királynőjén. Lukács evangélista görög orvos volt. Földi poráról ugyan nincsenek informá­cióink, de a katolikus világban nem egy helyen tisztelnek ún. fekete Madonnákat, melyek a monda szerint Jézus Urunk édesanyjának Lukács evangélista által sa­­játkezűleg festett portréi. Galla Piacidia, Nagy Theodosius bizánci császár leánya, egy főrangú hölgy, kinek mozaikokkal ékes sírja Ravennában a műértőket ma is elragadtatással tölti el, szintén sokat fáradt és áldozott az apostolok földi ma­radványainak felkutatására és megőrzésé­re. így ő építette fel Pál apostol első templomát Rómában, mely 1823-ban tűzvész áldozata lett. Neki köszönhetjük János evangélista egyetlen ereklyéjét is, egy sarút, melyet az evangélista, ki a le­genda szerint teljes földi mivoltában szállt fel a mennyekbe, vigaszul nyújtott át a császárleánynak, amikor az álmában tőle származó ereklye után sóvárgott. A teljesség kedvéért megemlíthető ta­lán az is, hogy Iskáriótes Júdás, ki a Meg­váltót elárulta és kiszolgáltatta hóhérai­nak, önkezével vetett véget életének, de a vérdíjként kapott harminc ezüst pénz szintén egy olaszországi templom féltve Őrzött kincsei közé tartozik. Bármint legyen is mindez, bizonyosak lehetünk a felől, hogy Krisztus tanítvá­nyai, az «egy nyáj, egy pásztor» elve szerint, ahogy hatalmas bizánci mozaikok ábrázolják őket, bárányok módjára veszik körül Mesterüket a magasban. Neki pe­dig bizonyára egyformán kedvesek, akár bebalzsamozva pihennek kincseket érő, drágakövektől szikrázó arany koporsóban, akár névtelen sírban porlanak, vagy épen a lángok martalékává váltak két évezred során. Pándy Kálmán. Rendezd előfizetésedet! 5

Next

/
Thumbnails
Contents