Utitárs, 1965 (9. évfolyam, 1-11. szám)
1965-02-01 / 2. szám
Pósfay György: Két nagy evangélikus nevelő A felsőlövői tanítóképző. (Folyt, a januári számból) korban élt Cyprianusz, aki a római egyház püspökségről és egyházról szóló tanításának alapjait rakta le, r ekkor élt Origenesz is, aki a keleti egyházak hellenisztikus hatások alatt álló tanhagyományát alapozta meg. Ez az egész fejlődés jóval az előtt ment végbe, hogy az egyház «hivatalos» jelleget kapott a római birodalomban. Nem Nagy Konstantinusz alatt alakult ki az egyház szilárd szervezete és meghatározott hitvallása, hanem épen az üldözések alatt és az eretnekség és szinkretizmus elleni védekezésképen. Jellemző az is, hogy Molnár a «konstantinuszi» korban nem azt bírálja, hogy az államhatalom túlnagy befolyást gyakorolt az egyházra. Pedig nyilvánvalóan ez a legszembeötlőbb változás a Konstantinusz előtti korhoz képest. Nem, Molnár az ellen fordul, hogy az egyház a vezető osztályok, a császár és az uralkodók egyháza lett s a reformáció után is az maradt, így válik nyilvánvalóvá a marxista kiindulópont ebben a történetszemléletben.» österlin a továbbiakban azokkal a teológusokkal foglalkozik, akik — részben Dietrich Bonhoeffer és holland tanítványa Hans Hoekendijk nyomán — az egyház «izoláltságáról» panaszkodnak s ezt a «nagy-konstantinuszi» korra vezetik viszsza. Szerintük «a Nagy Konstantinusszal beállt változás okozta, hogy a gyülekezetek izoláltak, önmaguk felé fordulók lettek, s nem volt többé misszionáló erejük. Ezzel kapcsolatban meg kell gondolni, hogy Nagy Konstantinusz uralkodásának kezdetén a keresztyének a római birodalom lakosságának 10 százalékát tették ki, s csak száz évvel később foglalták megukban az egész lakosságot. Konstantinusz törvényei csak azt jelentették, hogy a keresztyénség jogi szempontból egyenrangúvá vált a pogány vallásokkal. A 'versengés’ tovább is folyt hát, s tudvalevő, hogy Rómában épültek pogány templomok a 'konstantinuszi kor’ kezdete után is. Hogy végül is a keresztyénség győzött, annak nem volt más oka, mint hogy a gyülekezetek növekedtek. Ennek következményeit vonták le a következő császárok, Nagy Teodóziusztól kezdve, s tették a győztes hitet a római birodalom államvallásává.» Lapunkban egyszer már említést tettünk (19Ó2. dec.) Max Lackmann volt német evangélikus lelkészről, aki már régen nem tölt be egyházi hivatalt, de kijelentéseit olykor mégis evangélikus részről tett reprezentatív megnyilatkozásokként emlegetik. Lackmann most könyvet adott ki a Vatikáni Zsinattal kapcsolatban, s erről az Amt und Gemeinde, az osztrák evangélikus egyház havi folyóirata, ezeket írja: «’Evangéliumi szemekkel’ a címe annak a könyvnek, melyben Max Lackmann közzéteszi ’egy evangélikus megfigyeléseit a II. Vatikáni Zsinaton’. De joggal vise-Wimmer legnagyobb műve Magyarország első protestáns tanítóképzőjének megalapítása volt. Ez az intézet tulajdonképen az elemi iskola mellett felállított li-e címét és alcímét a Styria-Verlag-nak ez a 404 oldalas zsebkönyve? Evangélikusnak számítható-e az ’Evangéliumi-katolikus egyesülés szövetségének’ első elnöke? Evangéliumi szemekkel néz-e? Hálásak lehetünk a szerzőnek, hogy róla és céljai felől világos képet kaphatunk e könyv révén. Már a 22. oldalon fontos dolgokat tudunk meg. Itt a szerző felteszi a kérdést, hogy vajon az Egyházak Világtanácsának tagegyházai elfogadnák-e a pápai professio fidei-t, — s erre mindjárt választ is ad: ezek az egyházak ezt nem teszik, r már ebből is nyilvánvalóvá lesz, hogy nem lehet őket egyházaknak tekinteni. A 106. oldalon egy intervjú szövegét kapjuk, melyet a vatikáni rádió folytatott vele, s ebből kiderül, hogy a Lackmannféle «Evangéliumi-katolikus egyesülés szövetsége» célja, hogy szervezett evangéliumi egyházi közösségek csatlakozzanak a katolikus egyházhoz, megtartva saját istentiszteleti redjüket és egyházjogukat valamint teológiai iskoláikat, de természetesen elfogadva a katolikus kultuszt, dogmákat és egyházi vezetést. Hogy hogyan lehet összeegyeztetni a saját teológiai iskolákat a dogmák elismerésével vagy az önálló egyházjogot az egyházi vezetés elismerésével, azt az intervjúban, bizonyára udvariasságból, nem kérdezték meg... .. .A könyv szerzője nem evangéliumi szemekkel figyel, s megfigyelései nem evangélikus ember megállapításai. Lackmann különben csak örüljön, mert ha egyháza elismerné a katolikus egyházjogot, akkor könyve aligha kapta volna meg az imprimatur-t. Mivel azonban a szerző — könyvének címe és alcíme ellenére — senkit nem tanulóotthonból nőtt ki. 1842-ben megkezdődött a tanítóképző épületeinek a felépítése. Mikor az egyházkerületi gyűlésen megkérdezték, hogy miből fogja azt fenntartani, ezt felelte: «Az Ur Jézus még nem mondott csődöt.» 1845 május 12-én történt meg az első épület felavatása. Az ünnepségen Klauzál Gábor országgyűlési követ is résztvett a volt földesúrral, a gyimótfalvi Batthyányakkal egyetemben. Wimmer magyarnyelvű beszédben köszöntötte a vendégeket, a Németországból szerződtetett Kühne igazgató (később Wimmer veje és utódja) pedig németül ismertette az iskola munkatervét. Négy éves tanterve volt az intézetnek, s az első évfolyamra 12 növendék iratkozott be. Ezek természetesen szűkös anyagi körülmények közt élő szülők gyermekei voltak, így az iskolának kellett őket is eltartani. E célból megmozgatta Wimmer kül- és belföldi összeköttetéseit, sok utazásra vállalkozott, hogy a szükséges anyagi alapot megteremtse. A képezdével párhuzamosan reáliskolai oktatás is kezdődött hamarosan, s ebből később a ma is fennálló gimnázium fejlődött ki. így érkezett el 1848 márciusa. Az ország fővárosában lezajlott események felvillanyozták a távoli kis evangélikus község haladószellemű papjának és a reábízottaknak az életét, de semmiképen nem zavarták meg a nyugodtan folytatott nevelő munkát. Azonban a délvidéki rác lázadás által okozott veszedelem félelemmel töltötte el Felsőlövő békés papjának a lelkét. 1848 szeptember 4-én Wimmer Pestre utazott és Kosuthtal tanácskozott. A Jellasich-féle betörés (szept. 11.) után mint népfelkelő-kormánybiztos Wimmer képvisel, azért ennek a könyvnek túlnagy jelentőséget tulajdonítanánk, ha tovább foglalkoznánk vele.-» T. 4 < •
