Utitárs, 1964 (8. évfolyam, 1-11. szám)
1964-03-01 / 2. szám
Magyar lelkész szentelés a londoni svéd evang. templomban. Húsvét városában Jézus szenvedésének és halálának több emléke van a mai Jeruzsálemben. E leírás segítségével «helyszíni közvetítést» adunk azokról a helyekről, amelyeket szemlélve a kegyes emlékezet megilletődötten gondolhat vissza az első nagyhétre. Húsvétnak nincs ilyen emléke ebben a városban. Nem tudjuk, hol lehetett az a ház, ahol a feltámadott Jézus megjelent tanítványainak. Még az országút is bizonytalan, ahol csendesen odalépett a két emmausi vándor mellé. De ez a hiány csak látszólagos. Valójában a négyheti emlékek is az elő Jézusra mutatnak, hiszen mindennek azért van jelentősége a keresztyén ember számára, mert Ö feltámadott és él. A húsvéti öröm bizonyosságával járjunk most végig néhány helyet. Az utolsó vacsora helyének egy templomrészletet tartanak. Egyszerű rács választ el bennünket attól a néhány négyzetméternyi területtől, amelyre belső íveket tartó oszlopok nehezednek. Valaha itt egyszerű ház állott, amelyben először hangzottak el a szavak: «Ez az én testem. . . . ez az én vérem... .» Olajfa a Gecsemáné kertben. Ahol az olajfák hegyén Gecsemáné kertje lehetett, Elhívott . . » féle szolgálatot egyformán értékelni fogja, minden tagnak megadja a maga szolgálatát, úgy ahogy a Fő irányítja testét (1. Kor. 12, 12kk). Az a lelkész, aki maga is így indul a szolgálatba, valóban nem ura, hanem szolgája lesz a gyülekezetnek (Mt 20, 25kk). Az elhívott szolgák így válnak Uruk hűséges követőivé. Az ilyen szolgálaton van áldás. Imádságaink kísérik az uj munkatársakat, akiknek szolgálatából, hisszük, új bizonyságtevők fognak támadni, új gyülekezetek fognak épülni Krisztus testeként, élő templomként az egész világon. Vajta Vilmos. ott ma templomokat találunk. Az egyik templomfal mellett alaktalan öreg olajfát láthatunk. Több mint 2000 esztendős. Ez a fa már állhatott és csendesen borzonghatott a hűvös éjszakán, amikor Jézus valaha itt imádkozott: «Atyám, ha nem múlhat el tőlem ez a pohár, hogy ki ne igyam, legyen meg a te akaratod.» Kajafás házát régen elsöpörték a múló századok. Uj építmény előtt áll egy férfi és nézi. De, ha behúnyjuk szemünket, annak az esztendőnek főpapját látjuk, aki hetekkel nagypéntek előtt már kimondta a halált Jézusra. Maga sem tudta, milyen prófétai mélység, igazság volt megfontolásában: «Jobb néktek, hogy egy ember haljon meg a népért, mintsem hogy az egész nép elvesszen.» Ahol Jézust elítélték. Nagy elkopott, töredezett kőlapok képezik a talapzatot azon a helyen, ahol Jézus Pilátus előtt állt. Itt gúnyolták, csúfolták. Ma ez a hely mélyen a föld alatt fekszik, a régi jeruzsálemi városrész egyik kolstorában. Az egyik kőkockát külön is láthatjuk. A hívő kegyelet tövisből font koszorút és friss virágot, ágakat helyezett rá. Különös összeállítás! Az egyik a gúny, a másik a szeretet jelképe. De ma mindkettő a hálás hit kifejezése az évszázadoktól mart kőlapon. Értünk viselte a töviskoszorút s ezért fonnyadó virágok is hirdessék dícséretét azon a helyen, ahol úgy állhatott Jézus, mint Munkácsy híres képén. A fájdalmak útját ma szűk utcácska jelzi. A keskeny sikátoron keleti emberek közlekednek. Bármennyire ódon is a hangulat. amit ez a leírás áraszt, Jézus korába a falak mégsem nyúlnak vissza. De azért nagyon csendessé tesz bennünket ez a kép. Errefelé roskadhatott össze Jézus a nehéz keresztfa súlya alatt. A nyugalmas, napsütötte sikátorban ránk nehezedik bűneink súlya, amelyért a szenvedés útját végig kellett járnia Isten Fiának. Virágvasárnap Akiket otthagyott *. Mikor pedig a papi fejedelmek és írástudók látták a csodákat, amelyeket cselekedett, és a gyermekeket, akik a templomban így kiáltottak: Hozsánna a Dávid fiának! — haragra gerjedtek. És így szóltak neki: Hallod, mit mondanak ezek? Jézus pedig így felelt nekik: Hallom. Sohasem olvastátok: Kis gyermekek szája által szereztél dicsőítést? És otthagyta őket, kiment a városból Betániába és ott töltötte az éjszakát. Máté 21, 15-17. Határozott és félreérthetetlen ez a mozdulat, Krisztus hátat fordít ezeknek az embereknek. Szokatlan a tartalma ennek a jelenetnek: Többé semmi közöm hozzátok! És ezt az cselekszi, aki semmi fáradságot nem ismert, hogy hirdesse az Isten országának üzenetét az emberekhez, aki önmagáról mondotta a csodálatos példázatot a pásztorról, aki felkeresi künn a pusztán az eltévedt egy juhot. Vannak emberek, akikkel szemben nem marad más hátra, minthogy otthagyja őket. És hozzá az Isten templomában. Kik ezek? Főpapok és írástudók. Hozzátartoznak az Isten templomához. A legszorosabb kapcsolatban állanak vele foglalkozásuknál fogva. De lám, az Isten templomához való tartozás nem jelent semmit, ha ez a kapcsolat csak külsőleges! Látják a csodákat, amiket Krisztus cselekedett. Előttük vannak a meggyógyult betegek, akiket ö gyógyított meg, Lám, a csodák látása sem hat rájuk! Hallják a gyermekek zsolozsmáit. Isten igéje szólal meg. Ezt az igét nagyon jól kell ismerniök. Mégsem hat rájuk. Lám, az Ige ismerete sem biztosíték az Istennel való közösség elérésére. Mindez csak annyit eredményez, hogy haragra gerjednek. Miért? Mert minden másként történik, mint ahogyan ők tartanák helyesnek. Haragszanak, mert Isten nem alkalmazkodik hozzájuk, hanem mer másként cselekedni. És mi? Istenem, segíts, hogy mindenben alázatosan és boldogan alárendeljem magamat a Te akaratodnak! Kótsch Lajos. A Szent Sír Templomát eredetileg még Nagy Konstantinus császár építtette azon a helyen, ahol a hagyomány szerint Jézus sírja volt. De, ahogyan húsvétkor a sziklába vájt üreg nem tudta öt magába zárni, ez a díszes, nagy templom sem a lakóhelye. A «minden útak Krisztusa» — ahogyan egy könyveim nevezi ■— húsvét óta mindenütt jelen van hatalmával és szeretetével, ahol a megfeszített és élő Jézusban hisznek. (Üzenet) 2
