Utitárs, 1964 (8. évfolyam, 1-11. szám)
1964-01-01 / 1. szám
LLŐ VÍZ Keresztyén bizonyságtevés Körülöttünk a világban tömegek élnek Jézus Krisztusba vetett hit nélkül. Sokan közülük részesültek a keresztség szentségében, konfirmálva is lettek, — de tragikus módon távol élnek az Úrtól. Ezek között élünk. Ezek Számára döntően szükséges, hogy teljes valónk élő bizonyságtevés legyen Krisztusból. A bizonyságtevésnek sok formája volt a múltban és van a jelenben is. Az Ur így készítette fel tanítványait arra, hogy tanúi legyenek: «Helytartók és királyok elé hurcolnak titeket énérettem, bizonyságul maguknak és a pogányoknak» (Máté ev. 10, 18). Tehát arra is fel kellett készülniük, hogy hitükéi: vérükkel pecsételjék meg. Az első keresztyénektől ily súlyos bizonyságtételt kért és kapott Megváltó Urunk. A 12 tanítványból tíz életét is adta Mesteréért. Ugyanezt tette Pál apostol, Jézusnak ez a hű szolgája. A szenvedések végtelen sorát vette magára, hogy elnyerje a hervadhatatlan koszorút. Futott és nem törődött azzal, bármily véresre is sebzik útján. Börtönbe vetették, mert Krisztus igazságát hirdette amerre csak járt. De a börtönőrök hallották, a többi rabok tudták, közel és távol erről beszéltek, kormányzók és királyok előtt is elhangzott: Jézus Krisztusban mint Megváltójában és Istenében hisz ez a Pál. Csodálatos leveleiben, melyeket az első keresztyéneknek írt, tanított, prédikált, intett és bizonyságot tett. S e levelei nemcsak kortársainak szóltak, hanem számunkra is életbevágóan fontos mondanivalójuk van. Az első keresztyének korában Róma arénájában vér folyt, oroszlánok üvöltését harsogta túl a mártirok Isten dicsérő éneke. Utánuk, és mind a mai napig, hány — sokszor névtelen — hívő hagyta el otthonát és indult el távoli ismeretlen vidékekre mint misszionárius. A távoli országokban nem érezhették magukat biztonságban, nem voltak körülöttük sem rokonok, sem barátok. De ilyen körülmények között is bátran hirdették az evangéliumot, a nagy örömhírt, olyanoknak akik ezt még nem hallották: az ő bűneikért is verejtékezett és vérzett a Krisztus. Vagy micsoda hatalmas bizonyságtevés volt az, mikor Luther Mártonunk kiszögezte tételeit, szinte egyedül állva a hatalmas egyházzal szemben. S mennyien követték később bizonyságtevésében. A Bibliát is lefordították számtalan nyelvre. Halállal való fenyegetésnek sem engedtek. Inkább máglyán égtek el a Krisztusért. Bizonyságtevést azonban nemcsak a múltban várt Urunk tanítványaitól, hanem ma is vár tőlünk. Hadd mutassak itt néhány igen egyszerű útra. Hadd kérdezzem meg, testvérem, írsz e valaha lelki leveleket? Bizonyára nem tudunk olyanokat írni, amilyeneket Pál írt. De Isten adta talentumainkat fel tudjuk használni és fel kell használnunk. Keleten és nyugaton, északon és délen, rokonok, barátok várják bizonyságtevésedet. Tapasztalatból mondhatom, hogy a távolból érkező szó segít. Leveleinkben továbbadhatjuk hitünk fényét. Krisztus levelek által is bejuthat otthonokba és szívekbe, reménységet vihet a reményteleneknek, gyógyulást a betegeknek, vigasztalást a síroknak. Az elhagyottak, betegek látogatása is igen fontos. Testük gyenge, lelkűk sokszor erőtlen. Betegágyakhoz nem elegendő mindennapi társalgással lépni. A betegnek is Megváltóra van szüksége, nem kevesebbre. Életem bizonyos szakában hosszú időt töltöttem evangélikus betegek látogatásával. Bibliát olvastam nekik, áhítatot tartottam és imádkoztam velük. Korábban ilyen szolgálatot sohasem végeztem. De Isten gazdag, megad mindent amire szükségünk van. Isten Igéje nem tér vissza Milyen gyakran halljuk ma ezt a mondatot. Néha mint az emberi közönbösség igazolását: Nem foglalkozom vallási dolgokkal, mert nem tudok hinni. Máskor mint az elkeseredett ember felkiáltását: De jó lenne ha tudnék hinni! De nézzük csak meg alaposabban ezt a kijelentést, hogy igaz-e? ■— Korunk a tudás, a tudomány kora. Minden megnyilvánulásunkban szeretünk tényekre, megfigyelésre hivatkozni, s itt jut kifejezésre első hittételünk: Hisszük, hogy a tudomány idővel ki tud kutatni, s meg tud magyarázni minden jelenséget, amelylyel találkozunk. — Erre ugyan bizonyítékunk nincs, sőt, úgylátszik, hogy minél mélyebbre hatolunk a természet világába, annál több megmagyarázhatatlan dologra bukkanunk. Mégis hisszük, hogy ez csak idő kérdése. Vagy egy másik hittétel: Legtöbbet), akik azt állítják, hogy nem tudnak hinni, hiszik, hogy a halál után mindennek vége. Vagy talán azt hiszik, hogy ott majd valamiféle megtisztult szellemi állapotban folytatjuk a létet. Vagy hiszik, hogy a haüresen soha. Magam ezt hamar megtapasztaltam. Már első látogatásomkar egy Igére éhes nagybeteg tanoncfiúra akadtam. Mikor tovább akartam menni, megragadta kezemet és úgy kérlelt: «Üljön le, mondjon többet Jézusról.» így tudatta velem az Ur, hogy elfogadta ezt a szolgálatomat. A betegek tudják, hogy rászorulnak a segítségre, nem úgy mint az egészségesek. Sokan, akik évtizedekig nem éltek Úrvacsorával, nem is mertek már gondolni rá. De egy, Úrvacsora után tett látogatásomkor a bennem gyulladt öröm arra késztetett, hogy nekik is megcsillogtassam azt a kincset, melyet ebben a szentségben kaphatunk. Ezután betegeim közül többen is kérték, hogy kaphassanak Úrvacsorát s kaptak is. Voltak akik a betegágyon, de hitben és békességben aludtak el, mint az Ur Jézus Krisztus bizonyságtevői. A világ világossága Jézus Krisztus. De hűséges szolgái is fénycsóvák. Nemcsak a nagy reflektorokra van szükség, hanem a mécsek fényére is. Egy dolog azonban minden bizonyságtevőre kötelező, éspedig: áldozat. A bizonyságtevő meghal önmagának és él az Ur Jézusnek. Ezt az új életet elnyerve meglátjuk, meghalljuk és megérezzük, hogy a körülöttünk élő embereknek milyen bizonyságtevésre van szükségük. Ilyenkor ne habozzunk, hanem engedjünk a Lélek indításának. Fáradtság, félelem ne tartson vissza. Használjuk ezért Isten adta talentumainkat, hadd vezessen tanúbizonyságunk sokakat a Megváltó megismerésére. (Elhangzott egy nemzetközi evangélikus női konferencián angol nyelven.) Kegar Mária. Iái kérdése nem érint bennünket, ameddig élünk. Még tovább is folytathatnánk a felsorolást a modern ember hittételeiről, «dogmáiról». — Nem igaz tehát, hogy ma nem lehet már hinni, mint ahogy régen lehetett, s az sem igaz, hogy «én nem tudok hinni». Miért van viszont az, hogy látszólag olyan kevesen vallják magukénak a keresztyén hitet? — Talán azért, mert sokszor hit helyett tudást kívánunk. A hit ismereteit szeretnénk világosan és logikusan látni, hogy biztosak lehessünk dől gunkban. A hit viszont nem olyan bizonyosság, mint a tudás. Istennel szemben nem tudjuk magunkat «bebiztosítani». Az Úristent nem lehet rendszerbe foglalni. Előtte mindig csak úgy állhatunk, mint akik nem várhatnak semmit, mégis mindent remélnek. Jézus azért került olyan éles ellentétbe a farizeusokkal, mert azok mindig pontosan tudták, hogy mit kell tenniük, hogy igaz emberként állhassanak Isten előtt. — A bűn éppen az embernek ez a magabiz”NEM TUDOK HINNI” 6 ,/ \
