Utitárs, 1964 (8. évfolyam, 1-11. szám)
1964-05-01 / 4-5. szám
uTimr Külföldön élő magyar evangélikusok lapja. Szerkesztő és kiadó: Terray László Prestegárden, Innsmóla, Norge. A szerkesztő bizottság tagjai: Gémes István, Kótsch Lajos, Pátkai Róbert. A lap ára egy évre 1,30 US dollár. Június végén tartja második világgyűlését az ún. Prágai Összkeresztyén Békekonferencia. Tudvalevő, hogy e mögött a mozgalom mögött elsősorban keleteurópai egyházak állnak. Nyugateurópai és tengerentúli egyházaknak csak egyes tagjai vesznek részt munkájában, magánszemélyekként vagy megfigyelőkként. Nyilvánvaló, hogy a konferencia mögött nem csak politikai érdekek állnak. Mint sok más, a békéért folyó munkát, ezt is örömmel nézi sok, békére vágyó keresztyén ember. Nyilvánvalóan ezért küld sok egyház megfigyelőket, s ezért találjuk Prágában az idén is többek között az Evangélikus Világszövetség megfigyelőjét. Könnyű azonban megérteni azokat is, akik ebben a konferenciában nem egyházi, hanem politikai mozgalmat látnak. Az utóbbi hónapok egy eseménye ezeket csak megerősítette korábbi feltevésükben. Még tavaly nyáron több egyházhoz felhívással fordult a konferencia elnöke, az ismert Hromádka professzor, hogy vegyék fel a kapcsolatot a konferenciával. Pozitíve válaszolt többek között a Németországi Evangéliumi Egyházak Szövetsége (EKiD), melynek mind nyugat- mind keletnémetországi egyházak tagjai. Mielőtt azonban az EKiD küldöttsége elutazott volna a kapcsolatok felvételére, most áprilisban kijelentette Hromádka professzor, hogy a küldöttséget a konferencia bizottságaival való megegyezés alapján kell összeállítani, s ez a küldöttség ne legyen az EKiD küldöttsége, hanem «a Szövetséges Köztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság területén levő egyházak küldöttsége». Méltán kelt meglepetést egy olyan kívánság, hogy a rendezőség határozza meg, ki vehet részt kiküldöttként egy értekezleten. Aki a mellett ismerős az egyházi és egyházpolitikai terminológiában, azt is észreveszi, hogy ez a szövegezés egész mást jelent, mint az eredeti meghívás. Magában foglal ugyanis Hromádka professzor új szövegezése egy nagyon is égető politikai kérdésben, Németország kettéosztásának kérdésében való konkrét állásfoglalást a keleteurópai politika jelenlegi nézőpontjai szerint. Az ilyen politikai manipuláció az egyházi hidegháborút szítja és inkább árt mint használ a béke komoly ügyének. Pándy Kálmán: Hit, tévhit, bálvány, babona «Ha a hajnal szárnyaira kelnék és a tenger túlsó szélére szállanék, Ott is a te kezed vezérelne engem és a te jobbkezed fogna engem.» Harmincöt nap alatt körülrepültem a világot kelet-nyugati irányban. A felhők fölött végtelen kék űrben lebegve, no de lent a földön is, különös kontinensek különös népei között járva-kelve, bőséges alkalmam volt összehasonlításokat tenni megszokott hétköznapi, elanyagiasodott környezetem és a között a mély vallásos szellem között, amely úgy látszik korunkban is elengedhetetlen igénye embertársainknak világszerte, — hacsak kivételesen szerencsés és kellőképen nem méltányolt körülmények összejátszása nem ringatja őket abba a tévhitbe, hogy ezentúl már csak saját maguknak és dőrén rövidlátó emberi képességeiknek tartoznak hálával. Damaszkuszban új mohamedán szekta prófétájára bukkantam. Tisztes őszszakállú öregúr állított meg, amikor már pár órája bolyongtam a bazárnegyed Keresztelő János sírját körülvevő zegzugos sikátoraiban. Keleti vendégszeretettel felajánlotta, hogy megkínál otthonában egy csésze fodormentateával. Mikor otthonának nehéz veretes kapuját felnyitotta, Pósa bácsi gyerekkori rigmusa jutott eszembe: «Mesebeli kiskirályhoz belépett egy kisleány mikor épen uzsonnázott tulipántos udvarán . . . . » Tipikus arab otthon, négy oldalról körülépített udvar, a bejárat kétszer kanyadorik el 90° •— os szögben, hogy kintről a belátást megakadályozza, az udvaron virágágyak és arany terhük alatt roskadozó narancsfák, kalitkákban tarka dalosmadark. A szomszédban pedig mecset, ahonnan áthangzott a müezzin imára intő szózata. A ház asszonya nem jött elő a női lakosztályból, csak előkészítette a csészékkel, süteménnyel, gyümölccsel megrakott tálcát, melyet aztán a háziúr maga hozott ki és tett elém szertartásos udvariassággal. Angol-német keveréknyelven elég simán folyt a beszélgetés, hamarosan könyvek és folyóiratok is előkerültek, és Muneer ul Hisni elmagyarázta, hogy Krisztus nagy próféta volt a maga korában, csakúgy mint Mohamed az övében, de nekünk a XX. században más, elő prófétára van szükségünk, ki élő és eleven forrása legyen a korszerű isteni ihletnek. Ök ezt már meg is találták, a nagy mester Indiában él és Szíriában ő az apostola, de képviselve van szektájuk a világ minden részében, Amerikában csakúgy mint Japánban, Ausztráliában vagy Európa különböző országaiban, Skandináviát is beleértve. És nemrégen Marokkóban a szekta tizenkét tagját hamis vádak alapján kivégeztek, úgyhogy vértanúik is akadtak már. Indiában úgy éreztem, mintha Gandhi szelleme lebegne a rekkenő napsütésben csillogó porfelhők fölött. Sírja zarándokhely, egy hatalmas térség közepén fekszik, tágas négyszögben magas falakkal körülvéve. Állandóan hullámzik a tömeg, méltóságteljes komor férfiak és pazar selymekbe. villogó ékszerekbe öltözött nők viszik, saruikat alázatosan levetve, virágfüzéreiket az új országalapítónak. Alig kődobásra onnan múzeumépület emelkedik, melyben Gandhi fényképei, ruhadarabjai, hamvvedre, a hordágy melyen holttestét gyalog vitték Delhibe, és egy életének különböző mozzanatairól felvett, reggeltől estig állandóan levetített film láthatók. — A város egyik főterén zsibongó vásártér közepén félmétermagas lépcsőfokokkal megközelíthetően egy másik szent ember mauzóleuma vonja magára a figyelmet. A hívők családostól, háziállatostül belepik a grádicsokat, ("főznek, mosnak, alszanak és végzik szükségleteiket. És lent a vásártéren egy anyaszült meztelen fakir hosszú lengő szakállal, derékig érő hajzattal és tízcentiméteres körmökkel csodáitatja magát a bamba néppel. Talán soha annyi és olyan pazar templomot nem láttam, mint Bangkokban, Thailand (Szabadságország) fővárosában. Van ott Virradat temploma, Smaragdbuddha templom, Fekvő Buddha és A- ranybuddha templom, hogy csak néhányat említsek. Dacára hogy részletesen elmagyarázzák, hogy a Smaragdbuddha milyen felbecsülhetetlen értékű nemzeti ereklye és hogy a király és királyné milyen formaságok között szoktak előtte imádkozni, dacára a hatalmas és ijesztő démonoknak, aranyszárnyú női angyaloknak és a füstölgőkből felszálló kékesillatú ködnek, valahogyan inkább muzeális benyomást tesz az egész. Míg meg nem látom a kis párocskát, mely a Fekvő Buddha ötvenméteres, a csónakházszerű sötét templomban jóformán beláthatatlan testére ráragasztja az előírt aranyfüstlapocskákat, megáll egy imatábla előtt, és kéz a kézben hő imát mond a Felsőbb Lénynek boldog jövője érdekében. Bangkokban mindenhol látni a kötelező, — nem katonai, de szerzetesi, — szolgálatot teljesítő ifjakat, kik mezítláb, sáfrányszínű lepelben, kis kolduskosárral kezükben járják az utcákat, hogy legalább hat hónapig mások könyörületességéből élve alázatosságot és irgalmasságot tanuljanak. Szaigonban négy nappal megérkezésünk előtt zajlott le a nagy forradalom, mely aránylag vértelen, volt hiszen «csak»
