Utitárs, 1962 (6. évfolyam, 1-11. szám)
1962-10-01 / 9. szám
ujjmi Reformáció hava Luther színpadon Külföldön él5 magyar evangélikusok lapja. Szerkesztő és kiadó: Terray László Szerkesztőség és kiadóhivatal Prestegárden, Rosvoll, Norge A szerkesztő bizottság tagjai: Kótsch Lajos, Pátkai Róbert, Szépfalusi István. A lap ára egy évre 1,50 US dollár. Az ár ellen Egy német szerző vaskos történeti munkáját forgatom mostanában. A felebaráti szeretet történetéből ad képeket, — az egyiptomi éhínségek alatti gabonakiosztástól kezdve napjaink Albert Schweitzerei-ig (Heinz Vonhoff: Herzen gegen die Not). Manapság divatos dolog a felebaráti szeretet. Nobel-békedíjat kaphatsz érte. De nem mindig volt ám ez így! Voltak akik megbecsülést, társadalmi állást adtak fel, hogy jót cselekedhessenek. Az ár ellen kellett úszniok. Az említett könyvben két magyar neve is szerepel, s mindkettő ép erre mutat példát. Semmelweis Ignác az egyik, «az anyák megmentője». Korában gyermekcipőkben járt a hygiénia. Kinevették, tisztasági idótának gúnyolták, mikor klinikáján megkövetelte, hogy mindenki aki szülésnél segédkezik, klór-oldatban fertőtlenítse a kezét. Arpádházi Szent Erzsébet a másik. Fejüket csóválják, vállukat vonják az emberek, mikor az első jött-ment koldusnak odaadja felsőkabátját templomból jövet s formálisan kifosztja a vár éléstárát, hogy a szegényeken segítsen. De vajon nem az ár ellen úszik-e mindenki, aki a jót próbálja cselekedni? Ma nem kell megbecsülést feláldoznia, de szíve mélyén ott van az ellenkezés, szabadkozás: miért épen én karoljam fel az elesetteket, adakozzam egyházi munkára, segítsek közeli és távoli felebarátokon? Egy valaki volt, aki háborút hirdetett minden ilyen gondolatnak. Megbecsülést, köztiszteletet, életét áldozta oda, hogy a szeretet evangéliumát hirdesse és megvalósítsa. Jézus Krisztus volt ez. Követése nem szerez mindig megbecsülést, s nem ad biztosítékot arra, hogy minden fillérjét saját érdekében használhatja fel az ember. De az ilyen, ár ellen úszó, keresztyéneknek köszönheti a világ, hogy van szociális rend, vannak emberi jogok, s hogy békés eszközökkel is lehet talpra állítani gyarmati népeket. 1912-ben hunyta örök álomra szemeit Strindberg August, a modern svéd irodalom vezéralakja, egy viharos életű, hányatott és vitatott férfiú, aki nagyobb hatással volt a világirodalom alakulására, mint bármely más északi író. Szenvedélyes, megalkudni nem tudó lénye már korán ellentétbe hozta korával és környezetével, és élete végéig állandó izgalmat és feszültséget gyűjtött személye köré. Nem csoda, ha írásaiban is olyan történelmi egyéniségek sorsát igyekezett megeleveníteni és közelhozni saját korához, akik a hatalmasokkal szembeszállva önérdekük teljes félretételével törekedtek annak megvalósítására, amit töprengő önküzdelmek, álmatlan éjszakák tépelődései és harcai után helyesnek és igaznak ismertek el. Strindberg egyik legnagyobb és legismertebb drámája az «Olof mester», melyet három verzióban is kidolgozott, előbb prózában, azután valamivel lerövidítve és végül, hogy a svéd nemzeti színház igényeit jobban megközelítse, versben. — «Master Olof» (ez a darab svéd címe) a nagy svéd reformátor, Olaus Petri, tragédiáját mutatja be közvetlen, emberi, megragadó módon, és különösen első változata ma is a Strindberg-műsorokon leggyakrabban szereplő darabok közé tartozik. Keveset hallani viszont egy másik darabról, mely mintegy előgyakorlatot képezett a svéd történelmi műhöz, «A wittenbergi csalogány» című ifjúkori drámájáról, mely egy Strindbergével sok tekintetben rokon lélek, Luther Márton, alakját rajzolja elénk. Sajnos ez a mű, mintegy harminc szereplőjével, a svéd «angry young man» balsikerei közé tartozik. Dacára nagy történelmi körképeinek ritkák benne az eleven, szívbemarkoló jelenetek. Sem az önsanyargató ágostonrendi szerzetes, sem a pápai önkényt semmibe vevő bullaégető teológiai professzor, sem pedig az immár boldog családi életet folytató bibliafordító és zsoltárköltő nem képesek érdeklődésünket felkelteni és figyelmünket megragadni. A darab hatását inkább csökkentik mint fokozzák az olyan fogások, hogy pl. Luther sorsdöntő pillanataiban mindig a középkori Faust-dráma hőse, János doktor, avatkozik az események menetébe afféle Deus ex mach) na módjára, vagy hogy egy dominikánus barát, kit a reformáció híveinek ebernburgi nyomdájában kémkedésen kaptak és az ablakon át a várárok spanyol lovasain karóba húztak, újra és újra megjelenik és elmondja, hogy ő azért mégis él és folytatja fondorkodásait, vagy hogy Luther körül ott látjuk korának szellemi nagyjait, Hans Sachs költőt, Cranach festőművészt, a szelíd Melanchthont stb. Több sikerrel foglalkozott Luther alakjával John Osborne, az «angry young man» fogalmának ismert megalapítója. Előbb filmen, legutóbb azonban színpadon is megelevenítette a reformációnak számunkra legfontosabb, hozzánk legközelebb álló vezéralakját. Különös, hogy bár Osborne Lutherje nagyjában ugyanazon irányvonalakat követi mint Strindbergé, mennyivel jobban sikerült neki háromdimenzionális, kételyek és szenvedélyek által marcangolt, testi-lelki szenvedések által gyötört embert elénk állítania. Strindberg és Osborne darabjának számos alakja, a szigorú szülők, a viruló és erőtadó Bóra Katalin, Staupitz rendfőnök mint bölcs és megértő feljebbvaló, szinte kicserélhetők volnának a két műben. De Osborne darabja elejétől végig elevenen tükrözi a XVI. század pezsgő, zajló életét és közelhozza hozzánk az emberi sorsokat, míg Strindbergnél sehol sem jutunk túl a fáradságosan papírra vetett, kínosan kiagyalt elképzeléseken. Osborne darabjában lépésről lépésre követhetjük Luthert, amint megvilágosodik előtte, hogy az istenfélelemnek nem önsanyargatásban és a világtól való visszavonulásban kell megnyilvánulnia, hanem felebaráti szeretetben és abban, hogy mindenki híven betöltse rendeltetését a világban, — hogy a tiszta keresztyénség és az egészséges emberi élet nemcsak nem állnak ellentétben egymással, de azonosaknak mondhatók. A «sola fide» (egyedül hit által) jeligében kikristályosodó hosszú harc végén ott látjuk az egykori meghasonlott, önsanyargató szerzetest, amint Madách Az ember tragédiájának befejezésére emlékeztető szavakkal ringatja álomba kisfiát: — «Kis idő még és megláttok engem, mondta Krisztus, kisfiam. Remélem, hogy úgy lesz. Remélem. Reméljük.» Osborne Luther-darabját bizonyára hamarosan látni fogjuk skandináv színpadokon is. Mikor egy angol társulat Finney Albert zseniális fiatal angol színművésszel a főszerepben tavaly júliusban bemutatta a párizsi Sarah Bernhardt színházban, Tynan Kenneth, az Observer kritikusa, azt írta róla, hogy Osborne «Tekints vissza haraggal» című színművének bemutatója óta nem látott ehhez fogható lebilincselő, a színpadnak valóban díszére'váló darabot. Dr. Pándy Kálmán. Donáth Natasa, az Utitárs svájci terjesztője és Bedő István június 10-én Baselben tartották eljegyzésüket. Az egyetemi hallgató jegyespár a magyar evangéliumi ifjúsági konferenciák állandó résztvevője. Gratulálunk! 3
