Utitárs, 1962 (6. évfolyam, 1-11. szám)

1962-10-01 / 9. szám

ujjmi Reformáció hava Luther színpadon Külföldön él5 magyar evangélikusok lapja. Szerkesztő és kiadó: Terray László Szerkesztőség és kiadóhivatal Prestegárden, Rosvoll, Norge A szerkesztő bizottság tagjai: Kótsch Lajos, Pátkai Róbert, Szépfalusi István. A lap ára egy évre 1,50 US dollár. Az ár ellen Egy német szerző vaskos történeti mun­káját forgatom mostanában. A felebaráti szeretet történetéből ad képeket, — az egyiptomi éhínségek alatti gabonakiosz­tástól kezdve napjaink Albert Schweitzer­­ei-ig (Heinz Vonhoff: Herzen gegen die Not). Manapság divatos dolog a felebaráti szeretet. Nobel-békedíjat kaphatsz érte. De nem mindig volt ám ez így! Voltak akik megbecsülést, társadalmi állást ad­tak fel, hogy jót cselekedhessenek. Az ár ellen kellett úszniok. Az említett könyvben két magyar neve is szerepel, s mindkettő ép erre mutat példát. Semmelweis Ignác az egyik, «az anyák megmentője». Korában gyermekcipőkben járt a hygiénia. Kinevették, tisztasági idótának gúnyolták, mikor klinikáján megkövetelte, hogy mindenki aki szülés­nél segédkezik, klór-oldatban fertőtlenítse a kezét. Arpádházi Szent Erzsébet a másik. Fe­jüket csóválják, vállukat vonják az em­berek, mikor az első jött-ment koldusnak odaadja felsőkabátját templomból jövet s formálisan kifosztja a vár éléstárát, hogy a szegényeken segítsen. De vajon nem az ár ellen úszik-e min­denki, aki a jót próbálja cselekedni? Ma nem kell megbecsülést feláldoznia, de szíve mélyén ott van az ellenkezés, sza­­badkozás: miért épen én karoljam fel az elesetteket, adakozzam egyházi munkára, segítsek közeli és távoli felebarátokon? Egy valaki volt, aki háborút hirdetett minden ilyen gondolatnak. Megbecsülést, köztiszteletet, életét áldozta oda, hogy a szeretet evangéliumát hirdesse és megva­lósítsa. Jézus Krisztus volt ez. Követése nem szerez mindig megbecsü­lést, s nem ad biztosítékot arra, hogy min­den fillérjét saját érdekében használhatja fel az ember. De az ilyen, ár ellen úszó, keresztyéneknek köszönheti a világ, hogy van szociális rend, vannak emberi jogok, s hogy békés eszközökkel is lehet talpra állítani gyarmati népeket. 1912-ben hunyta örök álomra szemeit Strindberg August, a modern svéd iro­dalom vezéralakja, egy viharos életű, hányatott és vitatott férfiú, aki nagyobb hatással volt a világirodalom alakulására, mint bármely más északi író. Szenvedélyes, megalkudni nem tudó lénye már korán ellentétbe hozta korával és környezetével, és élete végéig állandó izgalmat és fe­szültséget gyűjtött személye köré. Nem csoda, ha írásaiban is olyan történelmi egyéniségek sorsát igyekezett megeleve­níteni és közelhozni saját korához, akik a hatalmasokkal szembeszállva önérdekük teljes félretételével törekedtek annak megvalósítására, amit töprengő önküzdel­mek, álmatlan éjszakák tépelődései és harcai után helyesnek és igaznak ismertek el. Strindberg egyik legnagyobb és legis­mertebb drámája az «Olof mester», me­lyet három verzióban is kidolgozott, előbb prózában, azután valamivel lerövidítve és végül, hogy a svéd nemzeti színház igé­nyeit jobban megközelítse, versben. — «Master Olof» (ez a darab svéd címe) a nagy svéd reformátor, Olaus Petri, tragé­diáját mutatja be közvetlen, emberi, meg­ragadó módon, és különösen első változata ma is a Strindberg-műsorokon leggyakrab­ban szereplő darabok közé tartozik. Keveset hallani viszont egy másik da­rabról, mely mintegy előgyakorlatot ké­pezett a svéd történelmi műhöz, «A wit­tenbergi csalogány» című ifjúkori drámá­járól, mely egy Strindbergével sok tekin­tetben rokon lélek, Luther Márton, alak­ját rajzolja elénk. Sajnos ez a mű, mint­egy harminc szereplőjével, a svéd «angry young man» balsikerei közé tartozik. Da­cára nagy történelmi körképeinek ritkák benne az eleven, szívbemarkoló jelenetek. Sem az önsanyargató ágostonrendi szer­zetes, sem a pápai önkényt semmibe vevő bullaégető teológiai professzor, sem pedig az immár boldog családi életet folytató bibliafordító és zsoltárköltő nem képesek érdeklődésünket felkelteni és figyelmün­ket megragadni. A darab hatását inkább csökkentik mint fokozzák az olyan fogá­sok, hogy pl. Luther sorsdöntő pillanatai­ban mindig a középkori Faust-dráma hőse, János doktor, avatkozik az esemé­nyek menetébe afféle Deus ex mach) na módjára, vagy hogy egy dominikánus ba­rát, kit a reformáció híveinek ebernburgi nyomdájában kémkedésen kaptak és az ablakon át a várárok spanyol lovasain karóba húztak, újra és újra megjelenik és elmondja, hogy ő azért mégis él és folytatja fondorkodásait, vagy hogy Lu­ther körül ott látjuk korának szellemi nagyjait, Hans Sachs költőt, Cranach festőművészt, a szelíd Melanchthont stb. Több sikerrel foglalkozott Luther alak­jával John Osborne, az «angry young man» fogalmának ismert megalapítója. Előbb filmen, legutóbb azonban szín­padon is megelevenítette a reformáció­nak számunkra legfontosabb, hozzánk legközelebb álló vezéralakját. Különös, hogy bár Osborne Lutherje nagyjában ugyanazon irányvonalakat követi mint Strindbergé, mennyivel jobban sikerült neki háromdimenzionális, kételyek és szenvedélyek által marcangolt, testi-lelki szenvedések által gyötört embert elénk állítania. Strindberg és Osborne darabjá­nak számos alakja, a szigorú szülők, a viruló és erőtadó Bóra Katalin, Staupitz rendfőnök mint bölcs és megértő feljebb­való, szinte kicserélhetők volnának a két műben. De Osborne darabja elejétől vé­gig elevenen tükrözi a XVI. század pezs­gő, zajló életét és közelhozza hozzánk az emberi sorsokat, míg Strindbergnél sehol sem jutunk túl a fáradságosan papírra vetett, kínosan kiagyalt elképzeléseken. Osborne darabjában lépésről lépésre kö­vethetjük Luthert, amint megvilágosodik előtte, hogy az istenfélelemnek nem ön­sanyargatásban és a világtól való vissza­vonulásban kell megnyilvánulnia, hanem felebaráti szeretetben és abban, hogy min­denki híven betöltse rendeltetését a világ­ban, — hogy a tiszta keresztyénség és az egészséges emberi élet nemcsak nem áll­nak ellentétben egymással, de azonosak­nak mondhatók. A «sola fide» (egyedül hit által) jeligében kikristályosodó hosszú harc végén ott látjuk az egykori megha­­sonlott, önsanyargató szerzetest, amint Madách Az ember tragédiájának befeje­zésére emlékeztető szavakkal ringatja álomba kisfiát: — «Kis idő még és megláttok engem, mondta Krisztus, kisfiam. Remélem, hogy úgy lesz. Remélem. Reméljük.» Osborne Luther-darabját bizonyára ha­marosan látni fogjuk skandináv szín­padokon is. Mikor egy angol társulat Finney Albert zseniális fiatal angol színművésszel a főszerepben tavaly július­ban bemutatta a párizsi Sarah Bernhardt színházban, Tynan Kenneth, az Observer kritikusa, azt írta róla, hogy Osborne «Tekints vissza haraggal» című színmű­vének bemutatója óta nem látott ehhez fogható lebilincselő, a színpadnak való­ban díszére'váló darabot. Dr. Pándy Kálmán. Donáth Natasa, az Utitárs svájci terjesz­tője és Bedő István június 10-én Basel­­ben tartották eljegyzésüket. Az egyetemi hallgató jegyespár a magyar evangéliumi ifjúsági konferenciák állandó résztvevője. Gratulálunk! 3

Next

/
Thumbnails
Contents