Utitárs, 1962 (6. évfolyam, 1-11. szám)

1962-09-01 / 8. szám

Szolgálatunk Ausztriában (f0iyt.)

zik István linzi, Soós Mihály bécsi és Véghy Károly salzburgi lelkész. A római katolikus egyházat Lakos Endre bécsi egyetemi lelkész képviselte. Nagy József kölni evangélikus lelkész vezetésével kiildöttségileg képviseltette magát a Nordrhein- Westfaleni magyar evangéliumi gyülekezet.

Az ünnepi istentisztelet előtt az egyháztanács tagjai fogadták D. Gerhard May bécsi evangélikus püspököt, aki éppen néhány nappal ezelőtt érkezett vissza budapesti útjáról Bécsbe, s személyesen végezte el a lelkészbeiktatást az ünnepi istentisztelet keretében. A magyarnyelvű igehirdetői és liturgikus szolgálatot DDr. Vajta Vilmos végezte. Résztvett az istentiszteleten és azt követően az Osztrák Közoktatásügyi Minisztérium köszöntését tolmácsolta, Dr. Günther Sagburg tanácsos. Az istentiszteletet megelőzően meleg szavakkal köszöntötte a Magyar Lelkigondozói Szolgálatot Dr. Kurt Schmidt- Clausen, az Evangélikus Világszövetség főtitkára.

Az istentiszteletet követő ebéd után zajlott le az ünnepi közgyűlés, amelyen az elnöki tisztet a Magyar Lelkigondozói Szolgálat megválasztott felügyelője, Faragó Tibor foglalta el. A közgyűlésen Szollár Lajos páter személyében képviseltette magát a becsi magyar római katolikus lelkészi hivatal. Résztvett az ülésen Geistlinger Pál csávái, Nagy József kölni és DDr. Vajta Vilmos elnök-lelkész, a bécsi Magyar Egyesület képviseletében Dr. Papp Andor. Az elhangzott köszöntések mellett Szépfalusi István lelkész ismertette a magyar lelkigondozói szolgálat feladatát és működését. A közgyűlés tudomására hozta, hogy az osztrák kormány levélben köszönettel tudomásul vette a lelkigondozói szolgálatnak azt a referátumát, mely az osztrák egyház márciusi zsinatán hangzott el s melyet az Utitárs ausztriai melléklete német eredeti szövegében közölt.

A lelkigondozói szolgálat magatartását az Ausztriában működő magyar egyesületekkel szemben mérsékelten tartózkodónak mondotta, de hangsúlyozta azt a reménységét, hogy ezzel szolgálja legjobban a Magyar Lelkigondozói Szolgálat a magyarság egyetemes érdekeit.

Felhívta a gyülekezet figyelmét arra a szolgálatra, mely abból adódik, hogy Magyarországra egyre többen utaznak látogatóba és Magyarországról is egyre töb-A «gondolkodó szívű» ember

Blaise Pascal 1623—1662.

Hit és tudás a legtöbb ember szerint egymással ellentétben állnak. A hit —szokták mondani -—- olyan dolgokra vonatkozik, melyekről semmi biztosat sem tudhatunk, de szeretnénk, ha úgy lenne, amint hisszük. Ezzel szemben az, ami tudásunk eredménye, mindenkor biztosan megáll. — Azt, hogy ez az ellentétes viszony hit és tudás között nem szükségszerű (sőt, téves szemléleten alapul), a hívő tudósok példája mutatja. Közülük az egyik legnagyobb a francia matematikus, fizikus és gondolkodó, Blaise Pascal, akire most halálának 300 éves évfordulója alkalmából emlékezünk. Nevét bizonyára legtöbben a matematika és fizika révén hallottuk. Kutatásai során egyike lett azoknak, akik a tudomány alapköveit rakták le. Ebben a cikkben azonban elsősorban nem mint tudósról, hanem mint emberről emlékezünk meg róla.

Abban a korban élt, amikor az ember kezdte kivonni magát az egyház fennhatósága alól, amely az élet minden területére kiterjedt. A művészet, gondolkodás és tudomány középpontjába saját maga került. Egyszerre szinte határtalannak látta képességeit, értelmét, saját nagyságát. Megtette az első lépést az istentagadás útján: érveket keresett Isten létének bizonyítására, s ezáltal maga foglalta el az isten helyét. Ebben a helyzetben próbálta Pascal gondolkodásra bírni az embereket, s megmutatni, hogy az ember nem más, mint «gyenge nádszál». Nyugtalanította az élet bizonytalansága és a világmindenség végtelenségének tudata. Hogy is lehet az életet nyugodtan élni, míg az ember nem tisztázta maga számára az élet és halál kérdését? Világos, hogy életünknek egészen másképp kell alakulnia aszerint, hogy a halállal mindent befejezettnek tekintünk, vagy hogy a halál után ítélettel és örökkévalósággal számolunk. Ennek a kérdésnak minden gondolkodó embert szenvedélyes kétségek közé kell sodornia! — De mit látunk e helyett? Azt, hogy ez jóformán senkit sem érdekel igazán. Életfolytatásunkat nem ezek a kérdések, hanem a körülöttünk élők véleménye és a megszokás irányítja. Szórakozást keresünk, amely elvonja figyelmünket az élet égető kérdéseiről. Pénzt, elismerést, dicsértet, címeket és rangokat hajhászunk. — Az ember éjt napot kétségbeesetten és dühöngve tölt egy jó állás elvesztése miatt. Ugyan ez az ember teljes nyugalommal van tudatában annak, hogy a halállal mindent elveszt. Szinte hihetetlen, hogy jelentéktelen dolgokkal szemben ilyen érzékenyek vagyunk, a legnagyobbal szemben viszont teljesen érzéketlenek —- írja naplójában.

Pascalt nyugtalanította a kérdés: hoben jöhetnek ki külföldre rokonaik meglátogatására. Kérte, hogy fordító-tanácsadó szolgálatukat a gyülekezet tagjai mindig mint az evangélium népe végezzék és arról legyenek készek Isten és emberek előtt bármikor nyugodt lelkiismerettel számotadni.

Az ausztriai magyar református és római katolikus gyülekezetekkel a kapcsolatot jónak és barátinak mondta és annak a reménységnek adott kifejezést, hogy a felmerülő kérdéseket a jövőben is baráti keresztyén szellemben fogják megoldani. Mondanivalóját ezzel fejezte be: «Mindazok, akik szolgálatunkat az elmúlt években barátilag vagy gyanakvóan nézték, talán rájöttek már arra az egy célra ami előttünk lebeg: az evangélium hidetése Ausztriában magyar nyelven. Végezzük ezt a szolgálatot mindannyian mindig mint az evangélium népe, nem feledve mindazt, amit Istentől magyarországi egyházunkban és itt Ausztriában kaptunk. Adjuk mindezt az ajándékot tovább magyar nyelven és mindazokon a nyelveken, amelyeken Magyar Lelkigondozói Szolgálatunk tagjai beszélnek.»

Az ünnepi istentiszteleti alkalomról az osztrák és a nemzetközi egyházi sajtó is részletesen megemlékezett.

Krónikás.

gyan bizonyosodhatok meg Isten léte vagy nem léte felől, hiszen ez a kérdés hallatlanul nagy következményekkel jár. — A természet és tudomány világa nem ad biztos választ. Egyik pillanatban minden Isten nagyságát, bölcs gondviselését hirdeti, a másik pillanatban viszont nem látok mást mint értelmetlenséget, pusztulást. Az értelem is egyre-másra ellentétes érveket hoz fel bennünk, nem ad feleletet, érzelmeink is csalnak, mikor tárgyilagos ismeretre van szükségünk. Ebben a bizonytalanságban — mondja Pascal — a szív az, ami eligazíthat bennünket. A szív az érzelmeken és értelmen túl lát, s arról beszél nekünk, hogy az életet érdemes élni minden bizonytalanság ellenére. Szivünkön keresztül indít Isten bennünket hitre. Ez a hit érteti meg velünk, hogy az ember valóban végtelenül kicsi «gyenge nádszál» de ugyanakkor végtelenül nagy is, mert gondolkodni tud, «gondolkodó nádszál». Meg tudja érteni Isten akaratát, szeretetét, válaszolni tud a szív hangjára.

Az ember egyszerre hasonlít az állatokra és az angyalokra, s ez a kettősség határozza meg életét. Voltak, akik szenvedélyeiket megtagadva istenekké akartak válni, voltak akik értelmüket megtagadva állatokhoz váltak hasonlóvá, de mindkét szélsőségben csak elégedetlen emberek maradtak. Felbomlott bennünk az ember harmóniája. A vallás szerepe az egyensúlyi helyzet visszaállítása. A keresztyénség megmutatja, hogy az ember Isten képére teremtetett, de egyben bűnössé-4