Utitárs, 1962 (6. évfolyam, 1-11. szám)
1962-04-01 / 4. szám
A Németországban élő evangélikus testvéreknek bizonyára feltűnt már, hogy itteni papi hivatal mellett egy új, jelentős hivatal létezik, amely az egyházi életben napról napra nagyobb teret foglal el és hogy ez a hivatal a mai evangélikus egyházi életben már olyan tényezővé lett, amely nélkül az egyház el sem gondolható. Ez feltűnhet a vasárnapi istentiszteleten. Előfordulhat, hogy a «tisztelendő úr» helyett egy Luther-köntös illetve palást nélküli férfiú megy fel a szószékre és hirdeti Isten igéjét. Vagy a gyermek jön haza az iskolából és újságolja szüleinek, hogy új hitoktatót kaptak, de az nem pap, hanem diakónusnak mondja magát. De az egyházi hivatalok látogatásánál is feltűnik, hogy az irodai munkák végzésénél is dikónusok találhatók. Ifjúsági egyesületek és azok otthonainak, tanoncotthonoknak a vezetői diakónusok. Nyomorékok otthonában mint ápolók végeznek szolgálatot és általában az egyház terjedelmes munkaterületén a legkülönbözőbb helyeken találhatók. A régebbi időkhöz szokott jó evangélikus felvethetné a kérdést, hogyan Barangolás ... (folyt, az első oldalról) szolgáját meggyógyította. Egy domborművön a frigyszekrény látható, melyet hat villásszarvú ökör visz Jeruzsálem felé. És mellette a kertben egész sereg kétezeréves kőmalom, kúpra helyezett tölcsér s a kettő rovátkái közt az őrlődő mag. Iyenforma malmok hajtására kényszerítették a filiszteusok a hatalmas erejű Sámsont miután megvakították. De a derék, a romok mutogatásával és magyarázgatásával megbízott holland kapisztránus úgy látszik nem tette magáévá a «Boldogok a békességre igyekezők» tanítását, mert egy szerencsétlen idős hölgyet, ki a rossz útra és a hűvös időre való tekintettel bundája alatt alig észrevehető szürke sinadrágban jelent meg, éktelen haragra gerjedve utasított ki kolostora területéről azzal, hogy «Isten a nadrágot férfiaknak teremtette és szemérmetlenség, ha nő húz ilyet magára». Hangulatát az sem emelte, hogy a hölgy védelmezői megkérdezték, vájjon az általa viselt hosszú, fekete reverendát milyen nemű emberi lénynek teremtette Isten. Jeruzsálem viszont a hivatalos izraeli prospektusok szerint a «Béke Városa». És való igaz, hogy az utolsó vacsora színhelyén égi béke tölti el a szívet, levegős, torrácos csarnok ez a hegytetőn, honnan egészen a tengerig elnyúló kilátás nyílik Krisztus életének színhelyére. De az emberi dőreség szomorú jeleként a mai Izráelt három oldalról állig felfegyverzett arabok tüzelőállásai veszik körül. Getsemáné pedig, Krisztus önmagával való gyötrődő viaskodásának a színhelye, ma színpompás, dúsan illatozó kert, a beteljesülés és béke paradicsomai megnyilatkozása. Dr. Pándy Kálmán Diakónusok került ez az új hivatal a papi hivatal mellé a mi evangélikus egyházunkban és hogy van-e ennek a hivatalnak bibliai alapja? Erre a kérdésre a Biblia az Apostolok Cselekedeteiről írott könyv 6. részében a következő választ adja: Azokban a napokban, amikor a tanítványok száma rohamosan nőtt, elhatározták az apostolok, hogy a gyülekezet hét férfit válasszon, kik a gyorsan növekedő gyülekezetben a «mindé san növekedő gyülekezetben a «mindennapi szolgálatban» segítségükre legyenek, hogy ők elsősorban az igehirdetésnek szenteltessék. erejüket és idejüket. Mert az apostolok a gyülekezetben nemcsak a lélek, hanem a test ápolására, táplálására is gondot fordítottak, azaz megszervezték a szegénygondozást is. így tehát a hét diakónus meghívást nyert, hogy a gyülekezet «szolgálója» legyen, mint ahogyan a dikónus kifejezés ezt jelenti. De az «Apostolok Cselekedetei» nemcsak erről számol be, hanem tudomásunkra hozza azt is, hogy a keresztyén egyház első vértanúja a hét diakónus egyike, István. Megkövezése pedig nem is elsősorban szociális tevékenykedése következtében történt, hanem mert hatalmas erejű igehírdető is volt. Tehát a «kézzel való szolgálat» az egyházban nem zárja ki az «igével való szolgálatot». De éppen úgy meg kell látni azt is, hogy az Igével való szolgálat nem zárja ki a kézzel való szolgálatot. (Ján. 3,15) Az első keresztyén gyülekezetben létesített diakóniai hivatal, ámely tulajdonképpen a laikusok szolgálata volt, a későbbi idők folyamán elhalványúl, elvész, vagy átmegy a szerzetesek és barátok kezébe. Luther Márton és a reformáció tanítása az «egyetemes papságról» nem más, mint ennek a régi hivatalnak a helyreállítása és odahelyezése, ahová való: A hívők kezébe és vállára! Mégis évtizedeknek kellet elmúlniok a reformáció hazájában, míg ez az igazi evangéliumi hivatal újra teljes egészében kezdheti meg azt az áldásos munkát, amelyet máma az egyházban végez. Ennek a munkának a megkezdése, felelevenítése két névhez fűződik: Johann Hinrich Winchernéhez (1808—1881) és Theodor Fliedneréhez (1800—1864). Wiehern alapgondolata ez volt: A testi vagy lelki nyomorba esett felebarátnak, aki a társadalom kitaszítottjává lett, először erős segítő kézre van szüksége, amely kiemeli őt eddigi nyomorából és ha megtörtént ez az első kezdeményező lépés, akkor kerülhet sor a másodikra, az Isten igéjének hirdetésére az elesettek között. Azaz a «diakónia» e, szolgálat alapja. A nyomorult és a társadalom ból magát kitaszítottnak érző emberen először tettel kell segíteni és azután kell az élő Istenről, aki erre a cselekvésre indít, élő szóval bizonyságot tenni! A férfi diakóniai munkának ma Németországban 20 úgynevezett «Diakonenanstalt» középpontja van. Ezek közül néhány ismertebb: A «Rauhes Hus» Hamburgban, Wiehern alapítása és az új diakónia bölcsője, a «Johannesstift» Berlinben, a «Karlshöhe» Ludwigsburgban (ahová e sorok Írója is tartozik), Moritzburg, Keletnémetországban, ahol a legnagyobb nehézségek ellenére a mai napig folyik a nagy munka és Rumelsberg Bajorországban. A diakónusok száma 1960-ban 5 000 volt és Istennek hála, ez a szám napról-napra növekszik, pedig a kiképzés jelentős személyi áldozatokat követel. A belépni kívánó diakónusnak 21 évesnek kell lennie, tanult mesterséggel kell bírnia és az egyházban már eddig is tevékenykednie kellet gyakorlatilag különböző szolgálati ágakban. A kiképzés 5 évig tart. Két és fél év az elméleti, ugyancsak két és fél év a gyakorlati kiképzés ideje. Ezen idő alatt a diakónusjelölt csak havi 10. DM zsebpénzt kap és ebből a teljes ellátást. Ebből is látható azonban, hogy a mai «csak pénz és siker után rohanó» világban Isten szava még mindig elég fiatal embert tud megindítani, hogy végezhessük azt a munkát, amely tulajdonképpen minden hívő keresztyénnek a munkája: Isten igéjét szóval és tettel megbizonyítani e világnak és kivinni e világba! Mert Isten követése az evangélikus keresztyén számára három tényezőből kell hogy álljon: Liturgia, diakónia és martyria, azaz dicséretből, szolgálatból és tanuságtételből. diakónus Scherer Károly Húsvéti ének 2
