Utitárs, 1962 (6. évfolyam, 1-11. szám)
1962-03-01 / 3. szám
»Amiéri visszatértem a keresztyénséghez« A magyar olvasók által is jól ismert világhírű kínai író Lin Yutang nagy sikert aratott könyvében. «Az élet élvezetének művészete» van egy fejezet ezzel a címmel: «Amiért pogány vagyok». Érthető tehát a nagy feltűnés, midőn az író és tudós 1958-ban húsz évvel a könyv megjelenése után, kijelentette, hogy visszatért a keresztyénséghez. Az alábbiakban az író nagyon elgondolkoztató leírása következik «A visszavezető útról». Nagyon sokan tették fel a kérdést, hogyan lehetséges az, hogy én aki megrögzött pogány voltam, keresztyén lettem ismét. A kérdésre nem olyan egyszerű a felelet miután a vallás végtelenül személyes ügy. Meg vagyok azonban győződve arról, hogy hozzám hasonlóan sokan találkoztak keresésükben azzal a nehézséggel, hogyan találjanak egy vallást, amit teljes szívvel magukévá tudnak tenni. Több mint 30 évig humanizmus volt az én egyetlen vallásom — a hit, hogy az ember értelmétől vezetve elég önmagában, hogy a tudás területén való előrehaladás automatikusan vezet a világ jobbátételéhez. De amióta látom a húszadik század materializmusának előretörését és láthatom, hová vezet az amikor egész országok élnek Isten nélkül, meggyőződtem arról, hogy a humanizmus önmagában nem elégséges. Az emberiségnek ahhoz, hogy mindezt egyáltalán túlélje, szüksége van egy felette álló olyan hatalommal való kontaktusra, mely erősebb mint saját maga. És ez az, amiért visszatérítem a keresztyénséghez. Részese akarok lenni mégegyszer az Istenről való tudásnak és a Hozzá való szeretetnek, melyről Jézus oly egyszerűen és egyértelműen prédikált. Ügy érzem, ahhoz, hogy érthetővé tudjam tenni magatartásomat és helyzetemet, szükséges néhány szót mondanom fejlődésem ill. gyermekkorom idejéről. Atyám és édesapja keresztyén vo$f. Atyám presbitériánus református pap volt egy a magas hegyek közt elszigetelten lévő faluban, Poa-ban mely kb. 95 km-re fekszik Kína délkeleti partjától. Ott töltött gyermekkorom csodálatos volt. Közel voltam Istenhez és az Ö nagyságához, egy végtelenül ^zép világban, melyet fuhök <o szorúzta meredek hegyek vettek körül és ahol naplementekor szürkéskék árnyak takarták a réteket és a hegyi patakok vidám csobogása messzire hallatszott a völgyben. Mindezeket csak azért említem, mert ezek szoros kapcsolatban vannak az én vallási felfogásommal. Ezek teszik azt, hogy húzódom mindattól, ami mesterkélt és bonyolult, kitalált és korlátolt. Otthonunk mélyen vallásos volt, telve az igazi keresztyénség egyszerűségével és szeretetével. Amidőn végül egyetemre kerültem, Shanghaiban, elhatároztam, hogy pap leszek. Azonban nagyon sok dolog amit tanulnom kellett, az én felfogásom szerint csak teológiai hokusz-pokusz volt és taszítóan hatott rám. Fellázadva a dogmák ellen abbahagytam teológiai tanulmányaimat és otthagytam az egyházat is. Emerson találóan és pontosan írta le helyzetemet midiin azt mondja, hogy «az ember Istenről való tudásában a hideg dogmákon keresztül nem jut előre, de a kertiutakon talán igen». Hátat fordítottam tehát az egyháznak és maradtam a kertben egész idő alatt keresve a helyes utat. Azonban más körülmények is közrejátszottak abban, hogy a «pogányság» felé fordítsam érdeklődésemet. Tanulmányaim befejezése után mint tanító helyezkedtem el Tsing Hua-ban, Peking közelében. Hasonlóan a többi missziós iskolában tanítottakhoz tudásom a kínai hagyományokról igen szerény volt. Mint gyermek hallottam arról, hogyan omlottak le Jerikó falai Josua kürtjének hangjától, de senki nem beszélt nékem arról, hogyan ásták alá és mosták el Chi Liang özvegyének könnyei a Kínai fal egy részét. Mikor megismertem Peking szépségét és lakóinak igazi életét, égető szégyent éreztem tudatlanságom miatt és ezért teljes erővel vetettem rá magam a kínai irodalom és filozófia tanulmányozására. Sajnáltam, hogy keresztyén nevelést kaptam és mindazt, ami ezzel járt. Emlékszem, hogy a döntő törés akkor következett be, midőn az egyik kollégám Konfucse egyik alaptételére hivatkozott; «Mi nékünk jó embereknek kell lennünk egész egyszerűen azért, mert emberi teremtmények vagyunk». Konfucse tanítása nagy súlyt helyez az egymás iránti tiszteletre, lojalitásra, kötelességtudásra és mindenek fölötf egy tiszteletteljes beállítottságra magával az élettel szemben, s hogy az emberben megvan az az adottság, hogy önmagát emelje a tökéletességre. Ezek a tanítások, amelyek igen sokban emlékezhetnek az európai humanizmusra, megragadtak és magamévá tettem azokat. Az emberiség értelme által képes mind magát, mind a világot jobbá tenni, hosszú évekig elégséges volt számomra. Aztán elkövetkezett az idő amikor életem felszíne alatt egy nyugtalanító érzés kezdett erjedni. Észrevettem és láthattam, hogy az emberiség önmagába vetett minden erősebb hite nem teszi istenibbé. Mind eszesebbé és magabiztosabbá vájt, de egyre kevesebb marad meg abból a természetes és felemelő alázatosságból, amit ,az ember Isten közelségében érez. A mi időnk történelme mutatta meg, hogy az anyagiakban és technikában oly előre haladott emberiség menynvire hasonló tud lenni e vadakhoz. Abban a mértékben, ahogy hitem a humanizmusban csökkenj, tettem fel mind gyakrabban a kérdést: Létezik-e egyáltalán olyan vallás, amey egy modern, képzett embert ki tud elégíteni? A távolkelet sok csodálatos erkölcsi tanítást és vallási rendszert adott, mint például a buddhizmust és a taoizmust. Azonban egyikük sem adta meg nékem a választ arra, amit kerestem. A buddhizmus, a könyörületesség vallása arra a meggyőződésre van alapozva, hogy az érzékvilág, a jelenlétünk csak egy illúzió. A buddhisták együttérzéssel és sajnálattal tekintenek a földi életre. A világi dolgok iránti teljes közönyösség és az, hogy az embernek teljesen hátat kell fordítania az evilági életnek szinte kényszerképzete a buddhistának. A taoizmus egyszerű tiszteletre tanít egy «alaktalan», «kifejezhetetlen» és «hozzáférhetetlen», de mégis mindenütt jelenlévő Tao, vagy ha úgy tetszik Isten iránt, melynek törvényei misztikusan és könyörtelenül kormányozzák az univerzumot. A taoizmusnak a szelídségről és alázatosságról szóló parancsolatai igen közel állnak a Hegyibeszédek tanításaihoz. Azonban a taoizmusnak a felfogása «vissza a természethez», vagy hogy «minden előrehaladás a gonosztól való», alig alkalmas arra, hogy megoldja a modern emberiség problémáját. Alighanem mindezen idő alatt többé vagy kevésbé visszatértem gyermekkorom keresztyénségéhez. Ennek dogmái azonban igen nehézzé tették — éppúgy mir,t sok más modern embernek — hogy hallgassak belső hitem hangjára. Bárhol is voltunk ezekben az években, feleségem mindég megtalálta a templomba vezető utat. Néha követtem, de rendszerint gyorsan menekültem onnét, elriasztva egy rossz prédikációtól, megfogadva, hogy többé nem megyek el. Egy vasárnap történt, éppen azidőtájt, midőn egy belső válaszúton álltam, hogy feleségem rábeszélt, hogy csak mégegyszer kisérjem el a templomba. Ez a vasárnap fordulópontot jelentett számomra. A prédikáció, amit hallottunk, mély és nagyon kiegyensúlyozott mondanivalóval bírt. Nélkülözött minden teológiai hókusz-pó-Bibliát, énekeskönyvel a lelkészi hivatalok útfán lehet beszerezni 6
