Utitárs, 1962 (6. évfolyam, 1-11. szám)

1962-03-01 / 3. szám

Egy Petöfi-levél A pozsonvi ev. gyülekezetnek éveken át volt felügyelője, Dr. Samar­­jay Károly (1821—1894), fiatalkorában Petőfi Sándor barátja volt. Erről ta­núskodik az alábbi levél, melynek szövegét Moravek Sámuel lelkésztestvé­rünk családja levéltárából bocsátotta az Űtitárs rendelkezésére, az erede­tiről való másolat alapján. Szerk. Pest, aug. 10. 1844. Te Samar jay! Megbocsátok, (miután bocsánatot kérsz tőlem), hogy tegeztél leveledben; és én még csak illy udvarias sem le­szek, hogy tőled viszont bocsánatot kérjek azon borzasztó vétkemért, hogy szinte tegezni merlek, (minb mingyárt amott a levél tetején láthatod), melly iszonyú vakmerényre egyébiránt ma­gad jogosítál fel. — És ezzel legyen bevégezve a teről szóló história . . . de félre a tréfával. A milly váratlanul jött, olly öröm­mel olvasám leveled, mert én szeret­lek. S hogy mingyárt, úgyszólván első együttlétünkkor az Orczykertben nem borultam nyakadba, és nem kiálték illendő páthossal: «Tegezzük egymást, legyünk barátok!» stb., az csak azért történt, mert nekem az efféle iránt desperátus antipáthiám van, s többet Amiért .... (floyt. az 6. oldalról.) kuszt. Arról beszélt, ami a keresztyén­­ség sarkalatos köve, az örök életről. Mélyen szántó és meggyőző volt a pré­dikáció. Ettől kezdve vasárnapról-va­­sárnapra visszatértem a templomba, ahol boldogságot találtam. Majdnem mintha ez csak oly magától értetődő dolog lenne és anélkül, hogy erről a családon belül a legkisebb szó is esett volna, tértem vissza a keresz­­tyénséghez. És most ismét, mintha mindez va­lami új lenne számomra, nyílt meg a szemem az alázatos egyszerűségre és tisztaságra Krisztus tanaiban. Soha senki nem beszélt még úgy mint Ö. Senki emberfia nem mondta még oly belső együttérzéssel: Atyám bocsásd meg nékik, mert nem tudják, mit cse­lekszenek, Vagy: Amennyiben megcse­­lekedtétek egy gyei az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedté­­tek meg. Milyen tiszta tanítás! Itt az igazi Mester beszél — érzi az ember megragadva bensejében. Az Isten már többé nem valami alak­talan valami, hanem valóságos és lát­ható Krisztusban. Teljes és tökéletes, hamisítatlan és egész, nem valami kö­dös fogalom. A keresztyénség felmér­hetetlen drága ajándéka, hogy lehető­séget ad számunkra, hogy személyes kapcsolatba kerüljünk Istennel. Ma már nem kérdezem többé: Léte­zik-e egy olyan vallás, amely ki tud elé­gíteni egy modern, képzett embert? Keresésemnek végéhez értem. Haza­tértem ismét. Megjelent a Det Beste 1962. februári számában mint kivonat a Presbiteri­­an Life-böl. Svédből fordította: Pálházi József. szeretek érezni, mint kimutatni. És ezért most is fölötte csalódok ha netán aztat hiended, hogy a követke­ző lapon baráti érzelmeim szentimen­tális kitöréseit olvashatod. Ó nem! er­ről egy kukkot se . . . csak azt ismé­telem még egyszer, hogy szeretlek. A mit rámbíztál-, teljesíteni fogom: Frankenburgot megkérdezem mit csi­nál verseiddel? (Melyeket, in paren­­thesi mondva, már eddig is inkább ki­adhatott volna, mint holmi kétségbe­ejtő Szelestey- és Sujánszkyádákat... oh barátom az ilyen költők az én meg­ölő betűim, ezek gyilkolnak meg en­gem!) Vörösmarty már valami öt hét óta nincs honn, s még azt sem tudom, mikor fog megjönni; mint hallom, most Pápán van. Ad vocem Vörösmar­ty! tudod-e, mi sorsa lesz verseimnek? Hanem az egész história. A mint a ta­vasszal Debrecenből Pestre jöttem, (természetesen gyalog — az út egyéb­iránt mulattató volt, mert a sár csak néhol folyt be csizmám szárába) te­hát amint Pestre jöttem, verseimet, mellyeket még Debrecenben összeír­tam, több helyen kínálgatnám, hogy ve­gyék meg: mert pénzre volt szüksé­gem ha élni, s ami több, becsületem fenntartani akartam. Debr.-ben volt adósságom, s azt bizonyos időre le kellet fizetnem. KínáLtam tehát ver­seimet jobbra, balra, míg egy szamár (különben literátor) az egész kötetért 60 váltó forintot Ígért. Történetesen elmondom Vörösmartynak körülmé­nyemet, s ő azt mondta, hogy várjak, ha lehet, majd eszközöl valamit. És azt eszközölte, hogy verseimet a nem­zeti kör adja ki; s a költségek levo­nása után az egész jövedelem az enyém. Ezer példányban nyomják ki, s ha mind az ezer elkel, a tiszta jöve­delem mintegy 1500 váltó forintra fog menni. Ugyan a kör küldött szét a ca­­sinoknak mintegy százötven előfize­tési ívet. A munka legföllebb novem­berre fog kijönni. Ha van ismeretsé­ged a pozsonyi fiatalok közt, tehát charlatánkodjál ügyemben, azaz nó­gasd őket, hogy előfizessenek. Tóth Lenczinél is van előfizetési ív. Hohó, de már borzasztó hosszú leszek, melly hibába levélírásnál különben nagyon ritkán esem, mint tapasztalni fogod . . . igen ám! előre figyelmeztetlek, hogy rendes, hosszú . . . szóval becsü­letes levélre tőlem mennykő kevés ki­látásod van, mert ahhoz nem értek, absolute nem! RADIOADASAIIMK minden szerdán este 6,45 órakor (angliai időszámítás szerint 5.45-kor) a 49,02 méteres, minden szombat este 7,30-kor (Angliában 6,30-kor) a 19 és 25 méteres rövidhullámon hallhatók. Eddigi hallgatásodon fölötte csodál­koztam, s okát meg nem magyaráz­­hatám . . .pótold helyre, írj sokat, (én csak úgy köpöm a verseket) írj so­kat mondom, s minél többet ollyfélét mir,*: az Atheneumban «A falu» volt. Mikor ölelhet barátod Petőfi Miután leveled bevégezém, olvastam Vachotnak küldött verseidet. A ma­gyar kard nagyon tetszik — csak a marklatán (s mint más versedben emlékszem szerelmi) s a több effélék­kel nem tudok megbarátkozni. Kerüld ezeket. A fecskékhez, úgy hiszem, már nem igen új gondolat, s illyesmi for­dul elő benne: «hogy ha hűtlen lesz, meghalok» stb. ez roppant szentimen­tális s megvallom ez nekem nem tet­szik (a sentimentalitás t.i.). Tán nem szükség bocsánatot kérnem, hogy ba­ráti őszinteségei szóltam. Szeretnék veled élőszóval effélékről beszélni; pa­píron nem igen tudom magam kifejez­ni. Légy boldog! Samarjay Károly Komáromban szü­letett, a pozsonyi evangélikus lyceum­­ban érettségizett s a pesti egyetemen szerzqtt köz- és váltói ügyvédi okle­velest. Jogi tanulmányain kívül szép­­irodalmi tevékenységet is fejtett ki, számos kötetre menő verset írt, to­vábbá a magyar nyelv elsajátítására német nyelvű nyelvtant írt, mely soká­ig volt használatban és számos kia­dást ért el. 1846-ban nősült, a pozsonyi Andre Annával való házasságból három gyer­mek származott, köztük Emil, felesé­gem nagyatyja. Ügyvédi gyakorlatát megszakítás nélkül 1893-ig Pozsonyban folytatta, hol csakhamar tekintélyes klienturá­­ra tett szert. Praktikus gondolkodá­sú ember volt, szem előtt tartva azt, hogy mint ügyvédnek nemcsak a ma­gyar és a német nyelv tudása fontos, hanem a szlovák nvelvben való jártas­ság is. Ezért fiát Emilt u.n. «szlovák­szóra», vagy ahogy akkor mondták tótszóra adta, hogy megtanuljon szlo­vákul. Emil Sobotiste-re került az ot­­itani paróchiára. Még ma is birtokom­ban van az a bőrkötésű, ó-szláv nyel­vű újszövetség, melyet Samarjay Emil 1864 junius 29-én a sobotiste-i Klzák János lelkésztől kapott jutalmul. Samarjay Károly közéleti tevékeny­sége mellett az evangélikus egyház életében is tevékenyen vett részt. Hosszabb ideig a pozsonyi gyüleke­zet felügyelője volt, majd az 189!-es budapesti zsinaton zsinati tag is volt. Egyházfelügyelői tisztségében fia Dr. Samarjay Emil követte, akinek idejé­ben felavatták 1896-ban az új pozso­nyi lyceumi épületet. Samarjay Károlyt — áldásos és te­vékeny élete után, melyet családjá­nak, hazájának és szeretett evangélikus egyházának szentelt, az Ür 1894 áp­rilis 23-án magához hívta. Hamvai a pozsonyi evangélikus temető kápol­nájának oldalában létesített Samarjay kriptában vannak elhelyezve. Emléke legyen áldott. Moravek Samu. 7

Next

/
Thumbnails
Contents