Utitárs, 1961 (5. évfolyam, 2-10. szám)
1961-06-01 / 6. szám
UTITMI Az igazság érdekében - Széljegyzetek Külföldön élő magyar evangélikusok lapja. Szerkesztő és kiadó: Terray László Szerkesztőség: Kirkegt. 5. V. 565. Oslo. Kiadóhivatal: Fredensvej 32, Charlottenlund, Danmark. A szerkesztőbizottság tagjai: Kótsch Lajos, Pátkai Róbert, Szépfalusi István. A lap ára egy évre 1,50 US dollar. New Delhi előtt Ezév novemberében 172 protestáns egyház több mint ezer kiküldöttje találkozik az indiai fővárosban az Egyházak Világtanácsa harmadik világgyülésén. Lapunkban még részletesen kívánunk foglalkozni a gyűléssel, de már most ráirányítjuk a figyelmet. Mindnyájan tisztában vagyunk vele, milyen sokat köszönhet a magyar protestáns keresztyénség az Egyházak Világtanácsának s a hasonló jellegű egyházi világszervezeteknek, melyektől hatalmas méretű erkölcsi és anyagi támogatást kapott. Az érdekes azonban az, hogy a nagy szervezetek mindig hangoztatják: nemcsak adni, de kapni is szeretnének. Persze nem pénzt, segélyt, adományt, hanem olyan »hasznot« amit a keresztyén közösség adhat. E téren a szegényebb testvér »adománya« époly jelentős lehet mint a gazdagé. Ezért becsülték nagyra az Egyházak Világtanácsának tagegyházai azt a tanulmányi munkát, melyet a magyarországi protestáns egyházak végeztek a korábbi két világgyülés, az 1948-as amsterdami és az 1954-es evanstoni gyűlés, előtt. Ezért voltak hálásak világszerte az egyházak pl. Ordass püspök külföldi szolgálataiért. S ezért fogadják örömmel minden kis jelét annak, hogy a kis egyházak is gazdagítani akarják a testvéri közösséget. Ép most különben arra is nyílik alkalom, hogy adománnyal is enyhítsük a testvéri közösség gondjait. Genfben új közös központot épít az Egyházak Világtanácsa és az Evangélikus Világszövetség a tagegyházak segítségével. Magyarországi egyházaink aligha tudnak hozzájárulni az építkezéshez. Annál szebb lenne, ha az Utitárs olvasói hozzájárulásukkal mutatnák meg köszönetüket és szolidaritásukat. De tehetünk mást is: a New Delhi-i világgyülés előtt foglalkozzunk még intenzívebben a keresztyén egység kérdésével. Jó kezdet volt a tavalyi jönköpirgi konferencia sok beszélgetése. Mindenekelőtt pedig imádkozzunk az egyház Urához: ö világosítsa meg és gyámolítsa azokat, akik New Delhi-ben tanácskozásra ülnek össze. Nem akar ez a néhány mondat »nyílt válasz« lenni. Csupán kiegészítő állásfoglalásnak tekintendő egy kérdéses cikk margójára. Az amerikai evangélikusság legtekintélyesebb lapjának a The Lutheran-naM. megbízott újságírója keresett fel tavaly december elején, mivel lapja a magyar karácsonyi istentiszteletekről és népszokásokról akart írni olvasóinak. A rövid ideig tartó beszélgetésre hivatkozó írás december 21.-én jelent meg, s annak tartalma és formája nagy visszhangot váltott ki. Az »Evangélikus Élet«, az országos evangélikus hetilap 1961 március 12.-i számában Dr. Kékén András Budapest- Deák-téri igazgató lelkész; a Lelkipásztor«, az evangélikus lelkészi szakfolyóirat pedig 1961 április havi számában Dr. Nagy Gyula teológiai akadémiai tanár tollából közöl részletes választ. A válasz írói határozottan visszautasítják az amerikai lap cikkét, azt hidegháborús megnyilvánulásnak bélyegzik, kitérnek egyes részleteire s részletesen ismertetik a Magyorországi Evangélikus Egyház életét, s köszönetük kifejezésével beszámolnak arról az anyagi segítségről amit az állam nyújt az egyháznak. J. J. Hanlin, amerikai újságíró a vitatott »Budapesti karácsony, dac és remény« című cikket zsebredugott kezű, elkeseredette arcú, micisapkás, a fényképező lencséjébe néző szúrós tekintetű magyar munkásokat ábrázoló képpel kezdi; majd pedig egy Budapesten!?) felvett újságárus »stand« lapjaihoz - találunk közötte két magyar lapcimet is!- fűz ironikus megjegyzéseket. Szokatlan karácsonyi illusztrációk, nemde? Szóba kerül a Deák-téri templom, amelynek harangjai a cikkíró szerint bizonyára megszólalnak majd az ünnepek alkalmával hívogató hangon. De vajon ki nem bocsátaná meg az amerikai újságírónak ezt a tettét (Ö természetesnek vette bizonyára, hogy egy városi »nagy«-templomnak csak van tornya és azon harangok!) örömmel kapott ezen a híren a Magyar Távirati Iroda. Ezt a szerintük »jellegzetes« értesülést azonnal megjelentették Budapesten 1961 március 23.án kiadott és a bécsi magyar követség németnyelvű könyomatosában megjelenő sajtótájékoztatóban. Beszél még a cikk az ünnepeket kisérő jelenségekről. A gázszolgáltatás kérdéséről, a kirakatok áruiról, az ajándékokról, a magyar rádió németnyelvű adásáról. Érdemes lenne a cikket és annak visszhangjait - amit egyébként angol és németnyelven is szétküldtek nyugaton- részletesen boncolgatni, ha erre lapunkban lenne elég hely. így azonban csupán néhány mondat közlésére szorítkozunk, amit válaszként küldtem meg levélben Magyarországra ill. Amerikába, s amelyek hazai megjelenését nem is várjuk el a körülmények miatt. Az »Evangélikus Élet«-részére: ^Sajnálattal kell megállapítanom, hogy a cikk írója a velem folytatott beszélgetést olyan keretbe állította, amelyről nem volt tudomásom, s amellyel nem azonosítom magamat. Nyilvánvaló, hogy a cikk írója előttem máig is ismeretlen forrásokból is meriette anyagát. Kötelességemnek érzem továbbá megjegyezni, hogy a velem folytatott beszélgetésről idézőjelben közöltek kapcsán több esetben is, olyasmit ad számba, amit én az interjú kapcsán - amint a beszélgetésen jelenlévők is tanúsíthatják - nem mondtam, ill. nem így mondtam» A »The Lutheran«-na.k (másolat Budapestnek is): »El kell utasítanom az olyan magatartást - jöjjön az bármely oldalról is - amely a Jézus Krisztusról szóló evangéliumot és a karácsonyi ünnepkört politikai felfogások terjesztésére használja fel.« Érdekes vita alakult ki Magyarországon az elmúlt években állandóan időszerű és sok kérdést felvető lelkésznevelés kérdése körül. (Vajon elégséges-e a 40 most készülő teológus ? Van-e lelkészhiány ? A Magyarországi Evangélikus Egyháznak odahaza, de külföldi gyülekezeteinkben is aránylag legkedvezőbb a statisztikája a nyugati egyházakhoz viszonyítva is.) A legfőbb kérdés mégis két teológiai tanár magatartása körül alakult ki, akik a The Lutheran szerint »támogatják a kor mányt«.Természetesen ebben a formában nem igaz az értesülés, főleg a többi teológiai tanárra való tekintettel. De vajon, mit szóltak volna Magyarországon az ilyen fogalmazáshoz: »ketten kiszolgálói voltak az államhatalomnak« ?! Mert ez lényeges különbség lett volna. S az ilyen szolgálatokat az Állami Egyházügyi Hivatal sem várja el ill. kéri mindenkitől és ezt nem is vállalja el akárki. Mi, -se sorok írója sem, - igazán nem tehetünk arról, hogy ilyen hírük volt e tanároknak Magyarországon és külföldön, s csak örülünk annak, hogy közülük az egyiknek éppen a közelmúltban sikerült nagyobb európai körutat tennie. Nemrég írta az egyik ismeretlen forráshoz nyúló külföldi lap: »Az evang. békepapok feetilapjában( ?) a Lelkipásztorban (melynek egyébként két teol. tanár a szerkesztője) olvastuk, hogy a parasztság kolhozosítása Isten akaratának felel meg.« Ugyan ez a lap 90 egyházi ének törléséről számol be, ami bizonyára ideológiai okokból történt. Az énekeskönyv revíziós bizottságának elnöke külföldön van, tőle lehetett volna pontosabb információt kérni! A hírek kiértékelésében maradjunk meg mindig a féltő szeretettel együtt járó igazság mellett, mert a felelőtlenül (folyt, a 8. oldalon) 3
