Utitárs, 1961 (5. évfolyam, 2-10. szám)
1961-03-01 / 3. szám
MAGUNK KÖZÖTT Rovatvezető Bartha István Tóbiás és a hazug emberek (Modern mese) Csak felnőtteknek Tóbiás álmodozva sétált az erdőben, midőn hirtelen borzalmas vinnyogás ragadta ki költői hangulatából. Gyorsan a hang irányába futott és egy barnaszőrű foxikutyát talált, amely egy vadorzó által kirakott hurokban vergődött. Szabaddá tette az állatot és az, nem csekély ámulatára, előtte letelepedve, így szólt hozzá: »Hálásan köszönöm a segítségét, Uram! Én nem vagyok ám közönséges kutya, hanem az államilag vizsgázott Abuhel fővarázsló, akinek kedve kerekedett kutya alakjában sétálgatni egyet. Sajnos, sehogyan sem jutott eszembe a hurok kioldására alkalmas varázsige. Uram, nyomorult halállal pusztultam volna el, ha ön nem szabadított volna ki! Hálából teljesíteném egy kívánságát, amely azonnal megvalósul, amint kimondja.« - Tóbiás, nem gondolkodott sokáig. »Azt kivánnám, hogy a holnapi napon minden városunkban lakó ember számára, amint valami hazugságot mond ki vagy ír le, szűnjön meg a nehézségi erő!« »Úgy legyen!« - szólt mennydörgő hangon Abuhel és ezzel nyomtalanul eltűnt. Másnap borzalmas dolgok történtek a városban. Azzal kezdődött, hogy Tóbiás háziasszonya bevitte a szobába a reggeli kávét és azt mondta: »Ma néhány babszemet is tettem a kávéba« - s máris mint léggömb repült a menyezetnek és lebegve ott maradt, mig az óra éjfélt ütött. - A nagy potrohú Konkoly úr, aki Tóbiással az utcán találkozott és mindkét kezét szorongatva igy szólt: »Jaj, de örülök, hogy láthatom!« - nem sokáig örülhetett, mert alig tudta befejezni a mondatot, máris a levegőbe szállt és a szél elfujta onnan. Amidőn Tóbiás egy trafikban megvásárolta dohányszükségletét, a trafikos közben kijelentette néki, hogy a pénzreform óta majdnem éhenhal, - mire oly hevesen repült a szoba menyezetének, hogy komoly sérüléseket szenvedett. Valóban viharos jelenetek zajlottak le a városban. A legtöbb kereskedő boltjának a menyezetén lógott, de igen sok vevő is felfelé lebegett. Amikor az újság főszerkesztője az egyik miniszterrel telefonon beszélt és azt mondta neki, hogy a cikkei kitűnőek ugyan, de . .., az összeköttetés hirtelen megszakadt, mivel a szerkesztő olyan hevesen rándult felfelé, hogy a telefonvezeték is elszakadt. - Egy egész villamos a levegőbe repült, mert a kalauz azt állította, hogy nem tud 5 márkát felváltani. - A lakáshivatalban egy süketnéma asszonyon kívül az összes hivatalnok és a felek a menyezeten függtek. - Egy miniszter, aki azt harsogta: »Én független ember vagyok!« - hangos robajjal törte át a minisztérium tetejét. Délfelé jóformán már senki sem állt a valóság szilárd talaján. Az országházban egyik szónok a másik után vágódott a kupolának, ahol a képviselők már fürtökben lógtak. És amikor egy pártelnök azzal kezdte beszédét: »Az én pártom fenntartás nélkül az igazi demokráciát vallja« és elvtársai parancs szerint egyöntetűen helyeseltek neki, az egész csoport zárt egységben áttörte az ülésterem üvegmenyezetét s azután a nyugat felől fújó szél elszállította őket a dicsőített kelet felé. Az emberek madárseregként szálltak a levegőbe, vagy ha szerencséjük volt, zárt helységben a menyezeten függtek. Csupán néhány apáca, öreg tisztviselő és hófehérhajú, régivágású üzletember volt még alávetve a nehézségi erőnek, amennyiben nem éppen erre a napra esett adóbevallásuk kiállítása. Szerelmes párok az örökké édes szavak suttogása közben - »Ügy szeretlek Téged« - hirtelen elszadaktak egymástól, mert a szerelmet valló fél többnyire azonnal a felhők felé távozott. Levélírók legkésőbb a befejező szólamnál - »Mély Zenekartól vezetett útja a szószékhez. Névjegyén ez áll: Elof Elvingsson, jazzmuzsikus és lelkész, Raggsjö (Észak Svédorsz.) Amikor felkerestük, feketével kínált bennünket jó svéd szokás szerint. Majd elmondta élettörténetét egyszerű, keresetlen szavakkal. - Az ország másik végén született 39 évvel ezelöt. Apja asztalos volt, s igy ő is kitanulta a mesterséget. A zene iránti érdeklődése igen korán megmutatkozott. Apja jó hegedűs volt, zenekarban is játszott. Elvingsson lelkész 8 éves korában kapta az első zeneszerszámot: egy harmonikát, melyet később hegedűre cserélt ki. A nyilvános szereplések ideje. 16 éves korában klarinétot vett magának, néhány évvel később pedig szakszói onozni kezd. Hogy fuvósszerszámra specializálja magát, már akkor eldőlt benne. Kezdetként két kisvárosi zenekarban játszott, majd néhány jazztól megszállott ifjúval »Carlos Dansorkester« néven saját zenekart alapított. Nagy volt öröme, amikor teljesítményéért az első tízest zsebre tette. A Carlos zenekar jó nevet szerzett magának. Hogy a színvonalat tarthassák, naponta hosszú órákat kellett gyakorolnia. Hét évig játszott Elvingsson a tisztelettel« - váltak meg ülőhelyeiktől. Tanuk, eskütétel alatt ujjúkat törték a menyezeten. Előkelő, főúri hölgyek, akik a délutáni kávéig meg tudták tartani a talajt lábaik alatt, apró sikolyokkal és suhogó szoknyákkal lebegtek felfelé, miután a második darab tésztát azzal utasították vissza, hogy már jóllaktak. Az államügyész, aki egy feketéző vádlott előtt azt hangoztatta, hogy ö a legnyomoruságosabb időkben is az élelmiszerjegyek adagjaiból élt, a bírói tárgyalóterem menyezetén koponyatörést szenvedett. Estére mintha kihalt volna a város. Még a papság soraiban is nagy hézagok tátongtak. Egy erösendadogó festő, aki estig megmaradt az anyaföld talaján, végül mégis elszállt, midőn egy képet festett »Árnyékos gyalogösvény« címén. Csupán néhány - még beszélni nem tudó - gyermek, némely állat, utcalány, majdnem minden költő, az elmegyógyintézet lakói - kivéve az ápolószemélyzetet - egynéhány színész és a részegek maradtak alávetve a nehézségi erőnek. Az utóbbiak még fokozott mértékben is. Tóbiás jól tartotta magát röviddel éjfél elöttig, amikor azt mondta magéban: »e kívánságot nem azért mondtam ki, hogy embertársaimat megbüntessem, hanem hogy megjavítsam.« Ekkor gyengéden nekivágódott a halkan megcsörrenö csillárnak. Ford: Kótsch Lajos. jazz-zenekarban. A muzsikáláshoz rendszerint italozás is társult, de amikor józan volt, a játék akkor ment legjobban. A turnék alatt benső vágy ébredt fel benne Isten iránt. Sok éjszakán át a zenével próbálta elűzni ezt az érzést, de hiába. Egyik éjszaka bizonytalanságát bizonyosság váltotta fel: a jazz-zenekar nem az ö igazi helye! Négy szerződést irt alá korábban - ez volt a legnagyobb akadály ahoz, hogy szakítson. De végül ennek az ideje is elérkezett: az utolsó este, amikor tánczenekarban játszott. A megerősödés ideje. A zenészkorából származó kísértéseket sorban le tudta küzdeni magában. Az alkoholról, de még a dohányzásról is lemondott. Hamarosan világossá vált előtte, hogy rá az igehirdetés szolgálata vár. Pár év múlva lelkész lett. A fuvósszerszám otthonában a polcra került. Mint papnak általában, nincs sok ideje, igy gyakorolni sem tud rendesen, de ifjakat azért tud tanítani a fuvás művészetére. Érdeklődőkben nincs hiány. Amikor elhagyjuk a barátságos parókiát, úgy érezzük, hogy itt olyan emberei találkoztunk, aki tudja, mi tette őt boldoggá. - Az egyetlen dolog, amit bánok, mondja búcsuzásunkkor Elvingsson, hogy nem korábban találtam meg ezt a »melódiát.« S. V. nyomán „Jazzmuzsikus és lelkész“
