Utitárs, 1960 (4. évfolyam, 3-11. szám)
1960-05-01 / 5. szám
LAJOS A/Aú>y Í02- ÜKU&N ST H&!<e£'spG>Kr/ PA. KÜLFÖLDÖN ÉLŐ MAGYAR EVANGÉLIKUSOK LAPJA IV. éfv. 5. szám. Megjelenik havonként 1960. május. D. Dr. Vajta Vilmos: KÍVÜLRŐL-ÉS BELÜLRŐL Több mint tizennyolc esztendeje annak, hogy fiatal ösztöndíjsaként Svédországba érkeztem. Még ma is emlékszem arra a komor és rideg őszi délutánra, amikor Sassnitzban hajóra szálltam, hogy megérkezzem a célhoz, amelyről évek óta álmodoztam. Svédország és a svéd egyház már korán Lragadta meg figyelmemet. S most végre csupán órák kérdése volt, hogy megérkezzem. Vájjon mi vár rám? Amit én tudtam erről az országról és erről az egyházról, az bizony - az évek távlatából visszatekintve - vajmi kevés volt. Mint a kisebbségi egyházból jövő valaki, természetesen tudtam a hit nagy bajnokáról, a reformáció ügyének nagy harcosáról, Gusztáv Adolfról. Tudtam a svéd egyháznak gazdag istentiszteleti hagyományáról, s nem kevésbbé arról a teológiai megújulásról, mely itt évtizedek óta már világhírre tett szert. Persze mindezt eddig csak kívülről és a távolból szemléltem, s csak mikor megérkeztem a svéd partra, akkor kezdett most már belülről és közelről is valósággá lenni az a világ, amit csak hírből és olvasmányokból ismertem. Most előttem volt a belülről való megismerkedés lehetősége. Annak idején talán még nem is sejtettem, hogy a két kép között milyen nagy lesz majd a különbség. Azok, akik ezeket a sorokat olvassák, bizonyára maguk is mindnyájan voltak hasonló helyzetben. Nem mindenki jutott Svédországba, de bizonyára bárhová került is ki-ki ebben a nagy világban, a célhoz megérkezve neki is át kellett azt élnie, mit jelent csak kívülről, álmodozva vagy reménytelenül, megismerkedni egy országgal, egy néppel, vagy egy egyházzal, vagy pedig belülről látni mindazt, ami ott valóság. Persze a kívülről való nézegetés és a belülről való meglátás nemcsak a földrajzi hely adottságától függ. Lehetek földrajzilag egy országon és egy egyházon belül is a nélkül, hogy igazán megérteném mindazt, , ami »belül« van. Véleményem és Ítéletem még mindig csak külsőleges, kívülről való maradhat, mégha a legnagyobb szakértelemmel is nyilatkozom a »belső problémákról.« Mindezt most azért mondom el, mert e lap csaknem minden olvasója egy új ország, egy új egyház földrajzi hatóéi közé került. Az újat most már »belülről«, a régit viszont »kívülről« nézi. De ugyanakkor talán abban a lelki válságban él, hogy amit most kívülről lát hely és idő távlatából, avval sokkal inkább érzi a belső közösséget, viszont ami most belülről nyilatkozik meg, abban sokkal inkább fedezi fel az idegent, az érthetetlent. S egyszerre belekerül IMÁDSÁQ Hálát adunk Neked, Mennyei Atyánk, hogy Fiadban, a mi Urunkban és Megváltónkban, kinyilatkoztattad számunkra a szolgáló szeretet dicsőségét. Kérünk Téged: add, hogy Krisztus szeretetének hatalma meggyőzze a mi kemény szívünket, úgyhogy öt kövessük, aki nem azért jött hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon és életét adja váltságul sokakért. Cselekedd meg velünk, hogy szívből készek legyünk vigasztalni és segíteni azokat, akiket nyomorúság és gond, aggodalom és nyugtalanság, szegénység és egyedüllét szorongat. Erősítsd és áldd meg szokat, akiknek azt a feladatot adod, hogy szolgáljanak a gyülekezetben, öregek és fiatalok, megterheltek és szenvedők között. Add, hogy az ö hűséges szolgálatuk révén is épüljön a Te országod miközöttünk, szent neved dicsőségére. Amen. (Svéd diakonisszaavatási imádság). maga is a kivülrölnézés állomvilágának valótlanságába és a belülről való elégedetlenség keserűségének a kínos tapasztalatába. Dehát van-e ebből a dilemmából kiút? A válaszom talán legyen ezalkalommal is egészen személyes. Ha engem annakidején Svédországba érkezésem után rövid néhány hónappal megkértek volna arra, hogy Írjak a svéd egyházi helyzetről, bizony nagyon kritikus lettem volna. »Vádiratot« Írtam volna. Akkoriban talán annak ellenére, hogy az országon belül voltam, mégis csak kívülről láttam a dolgokat. Utána azonban múltak az évek. Az agyam kezdett ellenkezni, ha kezembe akartam venni a tollat a »vádirat« megírására. Kezdtem ugyanis látni az összefüggéseket, amiket csak belülről lehet megismerni, egyszerre bizonytalankodni kezdtem abban, hogy a vád úgy ahogy az első pillanatban magamban megfogalmaztam, fenntartható-e? S elkezdődött a belülről való látás, a megértés lassú folyamata. Talán még mindig tart bennem ez a folyamat. Ezért nem mernék ma már másra vállalkozni, minthogy egy »védöiratot« nyújtsak be, amely talán nem felmentést kér, nem tusolja el a hibákat sem, de magyarázza az okokat - és ezért megértést kér. A Biblia nyelvén ezt az »egymás terhét hordozás«-nak nevezném, vagy pedig annak a magatartásnak, amikor az egyik tag a másikkal szenved és örvend. »Minden ember legyen gyors a hallásra, lassú a szólásra, lassú a haragra.« (Jak. 1,19). Jó egyszer nekünk, az idegenbe szakadtaknak mindezt a keresztyén ember valósághűségével és őszinteségével megfontolnunk. Ha ugyanis igy tesszük, akkor többé nem csak az lesz a problémánk, hogy . . . országban, vagy ... iában »miért nem járnak az emberek templomba úgy mint nálunk odahaza«. Hanem egyszerre ez is kérdésünk lesz: miért nem áldoz időt, fáradságot, pénzt, tehetséget egyházának az az ember, aki pedig otthon gyak(folyt, a köv. oldalon)
