Utitárs, 1959 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1959-10-01 / 9. szám

„Isten sürget" 10 éve halt meg Podmaniczky Pál A soproni Evangélikus Hittudományi Kar épületében percek óta elhangzott az órakezdést jelző csengő. Dr. Podminicz­­ky Pál katedrája még üres. Teológu­sok állnak az ablaknál, kémlelik a Deák­tér hosszát. Az élesebbszemüek egyszer­­csak jelzik: »Jön Podi bácsi!« Csaku­gyan, a távolban már látható s gyorsan közeledik egy lebegő körgallér, felette keménykalap, oldalt a professzori eser­nyő. Viselőjük a sietéstől kipirult arccal s kissé pihegve belép, leül a katedrához és folytatja vallástörténi előadását ott, ahol a múlt órán abbahagyta. A szumér özönvíz-legendákat ismerteti: »Utnapis­­tin, Ubaratutu fia, építs házat, készíts bárkát ...« idézi teljes belemelegedéssel, mindkét kezét felemelve, s mandzsetta­­gombok csörgése kiséri szavai ritmusát. Lehet, hogy éppen ez a kép elevenedik fel tanítványainak seregében, a világon szerte szolgáló magyar evangélikus lel­készekben október 3-án, Podmaniczky Pál halálának 10. évfordulóján. Szere­tettel és Isten iránti hálával gondolunk vissza őreá, akitől oly sokat kaptunk. Személye egyszerű és igénytelen volt. Diákszemünkkel nézve talán néha meg is mosolyogtuk végletekigmenö optimiz­musát és jóhiszeműségét, amellyel »min-És van testvéri szavam a külföldön élő hittestvéreinkhez is. Isten szent nevében intézek néhány szót hozzátok, a nagy világban elő hittestvéreinkhez. A közel­múltban jártak itt közöttünk képvise­lőitek. Megtapasztaltuk azt a szeretetet, mellyel egyházunk szabadságáért folyó küzdelmünket támogatták. A szabadság után elinduló egyházunk és nagyon nehéz megpróbáltatás alatt lévő hazánk nevében szólok most hoz­zátok, drága hittestvérek. A független Magyarország nemzeti kormánya kinyi­latkoztatta országunk semlegességét. Kérlek titeket, hogy minden Tőletek telő segítséget adjatok meg nekünk ahhoz, hogy hazánknak ez a semlegessége elis­mertessék és igy megtalálhassuk jö­vendőnk útját. Isten mindenható veze­tése alatt mi szeretnénk a legjobb egyet­értésben élni a világ minden népével. Jelenleg igen nehéz feladatok előtt ál­lunk. Szabadságküzdelmünk sok életet követelt áldozatul, sokan vannak tehát, akik elvesztették földi támaszukat, so­kan sebesültek meg a küzdelmek között, nekik gyógyszerekre van szükségük. Sok kárt szenvedtünk épületeinkben és közjavainkban is. Jézus Krisztus nevében kérlek Titeket, segítsetek rajtunk. Mindet megteszünk, ami erőnkből telik, hogy hozzánk irányí­tott adományaitok egyházi szervezeteink közreműködésével azokhoz jussanak el, akik legjobban rászorulnak a keresztyén szeretet segítségére. Isten áldása legyen rajtatok. Most pedig engedjétek meg, hogy kül­földi hittestvéreinkhez az ő nyelvükön is szóló kérésemet tolmácsolhassam. deneket jóra magyarázott«. De a sze­rény külső mögött Isten óriása rejlett! 18 nyelven értő tudós professzor, lel­kipásztor, evangélizátor, filozófus, szé­píró és fordító. Külföldi egyházi kikül­detéseken éppúgy megállta a helyét, mint kicsiny falusi gyülekezetekben, ahol egyszerű emberek nyelvén tudta kézzelfaghatóvá tenni exotikus misz­­sziói mezők életét. Podmaniczky Pál 1885. március 16-án született Budapesten. Gyermekkoráról sötét emlékei voltak: az árvák hányatott életét élte. A sanyarú körülmények ar­ra kényszerítették, hogy a harmadik gimnáziumból végleg kimaradjon. így a lelkében már akkor ott égő tudás­szomját csak roppant nehéz utakon tudta kielégíteni. Mégis, még gyermek­éveiben megtanult hollandul. 16 éves korában nyomtatásban megjelent egy Goethe fordítása. Két évvel később tu­datosodott benne az a vágy, hogy egy­házának szolgálatába álljon. Második gimnazista bizonyítványával a kezében merészen beállított a pozsonyi teológiai akadémiára. Hihetetlen kitartással már harmadéves korában letette az érettsé­git s teológiai tanulmányait is az előírt idő alatt végezte el. Külföldi tanul­mányút után a pozsonyi teológia ma­gántanárának hívja meg, majd a fel­­söszeli gyülekezet lelkésze lesz. Ezekben az években került kapcso­latba az evangéliumi mozgalmakkal, a mai ébredés kezdeteivel (Bethánia, KIÉ, MEKDESZ, stb.). A világháború után aktív részt vett ezekben a mozgalmak­ban. 1924-ben átvette a Bethánia ve­zetését. Irodalmi működése is ezidöben kapott lendületre. Megjelent két elbe­széléskötet, »Megnyílt szemek« és »Vi­har« címmel. Az első a magyar törté­nelem minden évszázadából egy-egy el­beszélést tartalmaz. A másodikban a Miatyánk kéréseihez írt történelmi tár­gyú elbeszéléseket a magyar reformá­ció idejéből. Sok kisebb írása is megje­lent folyóiratokban vagy füzetalakban. Minden sort hittel írt, müvei irodalmi nyelven kifejezett bizonyságtételek az Ür Jézusról. Ez legjobban kitűnik Oné­­simosz című egyetlen regényéből, mely Pál apostolnak Filemonhoz írt rövid levelén alapszik. A hitébresztés ügyét szolgálta fordí­tói munkássága is. Különösen a finn ébredés hatott reá, 1924-es finnországi útja nyomán, ahová Raffay püspököt kísérte el. Finnből fordított könyvei kö­zül legelterjedtebb az Oravala-féle Pa­rasztpróféta, Ruotsalainen Pál életraj­za. Kedves finn énekfordításaiból leg­ismertebb a 772-es: Szelíd szemed, Űr Jézus ... és a 790-es: Uram, óh add, ha vándorutam . .. 1928-tól kezdve a soproni teológiai fakultás tanára volt, a vallástörténeti, vallásfilozófiai és keresztyén nevelés­­tudományi tanszéken. Sokoldalú mun­kásságát itt is fáradhatatlanul foly­tatta, de percekben is zsúfolt idejéből mindig tudott adni, hogy tanítványai­nak lelkigondozója lehessen. A csütör­tök esték a professzori dolgozószobá­ban találták a teológusokat, ahol szívé­nek minden szeretetével magához ölelte őket. Sok áldott indítás származott in­nen a későbbi lelkipásztorok életében. Tanítványait személyszerint számontar­­totta s értük rendszeresen imádkozott. Bármilyen tanulmányi vagy lelki kér­déssel mindig tárt ajtóra és nyitott szívre találtak nála. Hallgatói leikébe belecsepegtette a külmisszióí munka iránti érdeklődést, hiszen ez egyik leg­kedvesebb területe volt. Rendkívüli munkateljesítményét a perceket is kihasználó tervszerűség tet­te lehetöve. Ebben is Isten kegyelmét látta meg. Sokat akart végezni, mert érezte, hogy Isten sokat bízott reá. Tud­ta, hogy az aratnivaló sok és sürgős, munkás pedig kevés van. Mint maga írta: Isten siet. Ésaiás próféta által így szól: »Én, az Űr, idején, hamar meg­teszem azt«. Ma különösképpen látjuk, hogy Isten siet. Ha az embernek nem volt elég a gözmozdony és a gépkocsi sebessége és megszerkesztette a szél­lel és madárral versenyrekelö repülő­gépet, Isten ezt is beiktatta országának eszközei közé. A misszionáriusok most már repülőgépen is legyőzik a távolság akadályait. A siető Isten szolgái is sietnek . .. Isten siet s ezért sürget bennünket is, téged is. »Ma, ha az ő szavát hallgatjátok, meg ne keményít­sétek a ti szíveiteket.« Ma, most halld meg Isten üzenetét .. . Hadd fusson, terjedjen itt a mi véreink között s innen zendüljön ki messze, sötétségben tévelygő népek felé: Nagy utat kell megtennie, ezért Isten sürget, hogy m a halld meg, hogy elindulhasson a te aj­kadról is ... 1949. október 3-án éjjel 1 órakor az Űr nyugalomba vitte meg fáradt szol­gáját. Búcsuzása békességes volt, me­lyen hívő szíve akkor is a Krisztusban való megnyugvásról és örömről tett bizonyságot. S mi, hálás tanítványai, visszagondolunk soproni házának feli­ratára: »Ez csak földi szállás, örök otthonunk odafent vár«. Legyen áldott emlékezete! Juhász Imre. 4

Next

/
Thumbnails
Contents