Utitárs, 1959 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1959-09-01 / 8. szám
ELO VIZ Szerkeszti: Dr. Molnár Rudolf Négyszemközt a Mesterrel VII. Az a neved, hogy élsz és halott vagy. Jel. 3, 1. A sárdisi gyülekezet valamikor nagyon eleven volt, ami azt jelenti, hogy a gyülekezet tagjainak legnagyobb része szoros kapcsolatban volt az úrral. De itt már nem lehet ugyanezt elmondani. A gyülekezetnek csak néhány tagja tartotta még fenn az Úrral való kapcsolatot, legnagyobb része az elesettség állapotába került. Ez a legnagyobb rész rányomta bélyegét a gyülekezet jelenlegi állapotára. A gyülekezetei már csak halottnak lehet mondani. Lehet, hogy nagy gyülekezet volt. Az is lehetséges, hogy tanult és jó prédikátorai voltak s az istentiszteletei szépek és hangulatosak voltak. Sok volt a zene, a fény, a ragyogás. Az emberek is jó véleménnyel voltak erről a gyülekezetről. A gyülekezet maga is szinte megelégedett hangon beszélt a meglévő állapotokról. De mikor a feltámadott Úr ezt a gyülekezetei is az aranymérlegre helyezi, az a megállapítása, hogy megméretett, megszámláltatott és híjával találtatott. Vajon, ha az úr Jézus ebben a pillanatban itt járna és lemérné a mi keresztyénségünkét, milyen megállapításra jutna? A keresztyénség - legmélyebb gyökereit tekintve - két személy közötti kapcsolat, viszony. Az Isten és ember közötti viszony. Mikor ebben a viszonyban elhidegülés tapasztalható, akkor a külső gyakorlat és a sokféle próbálkozás a keresztyénség területén nem jelent semmit. Ha a szívünk nem áll állandóan az úr gondozása alatt, akkor minden egyéb hiábavaló. A sárdisi gyülekezetben általános elhidegülés ment végbe, aminek az lett a következménye, hogy az úrral való eleven viszony egészen megszűnt. A formák megmaradtak, de a lélek hiányzott. Hogy van ez nálunk? A név, a keresztyén név megmaradt még. A szavak, amelyek elhagyják ajkunkat, a hívők szavaihoz hasonlítanak. Még foglalkozunk az úr dolgaival, de csak kényszerűségből. Talán még a külső elbukástól is megoltalmazzuk magunkat és látszólag szeplő nélkül élünk. De mi az igazság ? Most csendesedj el az úr előtt, tedd a szívedre a kezedet és felelj őszintén azokra a kérdésekre, melyeket a Megváltó tesz fel előtted, ö szomorkodik elesett voltod felett és fel szeretne segíteni. Vájjon odajárulsz-e a kegyelem széke elé úgy, mint felébredésed idején? Vajon még mindig a bünbocsánat öröme a legnagyobb öröm az életedben? Isten igéje még mindig olyan kedves, mint volt ébredésed idején? Mindennapos imádságod éppen olyan elengedhetetlen feltétel most is, vagy talán hetek is elmúlnak, hogy egyszer is megtapasztalnád az úrral való eleven kapcsolat áldásait ? És mivel helyettesíted lelki vágyaid kielégítését? Vagy már ilyen vágyaid nem is léteznek? Hiszen egykor te is szeretted az úr előtt való csendességet. Egykor te is kész voltál mindent feláldozni az Úr számára, örültél annak, ha bizonyságot tehettél a megtapasztalt kegyelemről. Volt idő, mikor készek voltunk szenvedni is az úrért, ma már majdnem szégyeljük ezt a barátainknak is bevallani. Most már érted, hogy keresztyénségünk nem más, mint kétfelé való sántikálás? Valamikor gyűlöltük a felemásságot, most meg vagyunk elégedve ezzel. Hát nem szomorú a te meglátásod szerint is, hogy szinte észrevétlenül ilyen messzire lehet jutni az úrtól? És az Úr azt mondta, hogy az ilyenek nevét kitörli az élet könyvéből. De hála legyen az Istennek, hogy még minden jóra fordulhat, hogy ő még nem fáradt bele a bünbocsánat osztogatásába. ő még hetvenhétszer is megbocsát a bűnbánó és benne bízó szívnek. Végre ...boldog lehetsz! Bizonyára, amikor senki sem látott és céltalan életed felett gondolkoztál s az élet súlya nyomasztóan nehezedett rád, felsóhajtottál: miért nem lehetek boldog? Megcsömörlöttél a világi örömök élvezetétől? Megkísérelted a boldogságkeresést Amerikában, Ausztráliában vagy a világ egy másik sarkán, de odaérkezve sem kaptál választ kérdésedre. Gépkocsihoz, televízióhoz, vasárnapi kirándulásokhoz és városnézéshez kötötted talán boldogságodat, s ismét csalódtál. Én is kísérletezgettem így, de valójában, úgy mélyen belsőleg, egyre üresebb lettem. Meg reménytelenül csalódott. A szépségek kábulata elmúlt és maradt az ür. Nehezek életkörülményeid? Sokat dolgozol ? Kihasználják munkabírásodat szorult helyzeted miatt ? Nincsen őszinte barátod? Nincsen pénzed szórakozásokra ? Irigyled a másikat, mert annak minden sikerül és a te ügyed sehogyansem megy előre? Vagy még mindig egy tábof mélyén tengődsz, s tehetetlenül várod, egyszer talán számodra is felragyog a szerencse? Vagy talán már semmire sem vársz ? Belefáradtál mindenbe ? Megfásultál mindentől? Bármilyenek a körülményeid örömmel Írhatom neked testvérem: van út a boldogsághoz! Eddig nem jó helyen kerested! Az eddigi boldogság Ígéretek csalásnak minősültek. Nem voltak maradandóak. Ebben az esetben azonban elölről kell kezdeni mindent. Ha régebben úgy járultál Isten színe elé mint tékozló fiú, most sokkal inkább érezned kell tékozló fiú voltodat. Ha úgy láttad, hogy bűneid tűzpirosak, most úgy kell látnod, hogy azok vér színűek. Az úr figyelmeztetése így hangzik: Ébredj fel és vigyázz! Az ilyen lelkihalálból való felébresztésre csak az úr képes, azonban a bűnösnek magának kell rádöbbennie saját tarthatatlan helyzetére és neki magának is arkarnia kell a szabadulást. Felismertük-e már, hogy mi a különbség az alvás és felébredés állapota között ? Mikor az ember álomba merül, akkor elhagyja az öntudat. Bár körülötte egészen eleven és mozgó minden, ő nem hallja, nem látja, mintha mindentől el lenne választva. Szellemi és lelki élete azonban - a körülötte levő dolgoktól függetlenül - nagyon is működhet. Láthat egészen mozgalmas álmokat, melyek azt hitetik el vele, hogy mint cselekvő személy erősen benne van ezekben az álmokban. Ha ezt a hosonlatot átvisszük a lelki életre, megkapjuk a lelki értelemben vett alvás és ébrenléti állapot különbségének a magyarázatát. Azonban ebből az állapotból ki kell kerülnünk, mivel: »... ideje már, hogy az álomból felserkenjünk, mert most közelebb van hozzánk az idvesség, mint amikor hívőkké lettünk.« (Róma 13, 11). Jöjj velem! Elvezetlek ahhoz, aki boldoggá tehet Téged is. Nemcsak a jövőben, hanem már most, a jelenben is célhoz érhetsz. Boldog lehetsz. A Zsoltár iró igy szól: »Boldog az, akinek hamissága megbocsáttatott, vétke elfedeztetett. Boldog az az ember, akinek az úr bűnt nem tulajdonit és lelkében csalárdság nincsen. Boldog nép az, amelynek Istene az úr, az a nép, melyet örökségül választott magának.« Jézus váltsághalála által Isten Téged választott örökségül. Vétked, hamisságod megbocsáttatott. Az úr bűnt nem tulajdonit neked. Csak lásd meg, hogy vagy, és fogadd el ezt a meg nem érdemelt nagy kegyelmet. A kereszten mondta Krisztus! szomjuhozom! Érted szomjazott, hogy igaz utján járj! Szomjuhozzál utána, ő megelégit. Eloltja a bűn utáni szomjadat. Nem lesz üres az életed. Meggazdagít. Boldog leszel a szegénységben is. Tálán védekezel: a XX. században ez már csak elcsépelt mese. Ez a hit már a multté. A Biblia már elavult könyv, múzeumba való. A Biblia megírása óta azonban már sok nemzedék tért a sírba, de a Biblia még él. Igazságai ma is igazak, s a Szentlélek által életformáló erejük van. Sok kísérletezésed után higyj az Igének, Krisztusnak. Vedd elő az elporosodott Szentirásodat. Olvasdd rongyosra lapjait. Próbáld ki, igaz-e? Tudom, nem fogsz csalódni benne. Én sem csalódtam, de boldog lettem. Petróczy János kertész (Eichgraben - Ausztria) 6
