Utitárs, 1959 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1959-09-01 / 8. szám
Morzsaszedés JönUöpingben Ürvacsorai istentisztelet a jönköpingi konferencián. (Csiky János felvétele) Felejthetetlen élményben volt része skandináviai hittestvéreink egy részének. Mint tavaly Rättvikben, az idén is konferenciára gyülekezhettek. Ezúttal a Vatteren tő partján, Jönköpingben volt a magyar konferencia. Utolsó este összejöttünk, hogy elmeséljük egymásnak, mit is jelentett számunkra ez a konferencia. Hadd adjunk tovább itt egy-egy megnyilatkozást szétszórt evangélikusságunk nagy közösségének. ☆ (Családos férfi) »Magam és családom gazdag kincseket viszünk magunkkal haza. Bőséges lelki táplálékot kaptunk itt. Egy éven át fogok belőle élni és kérem a Mindenhatót, engedje meg hogy több ilyen konferencián is résztvehessek családommal együtt.« ☆ (Fiatalasszony) »Nem is tudom, hogyan köszönjem meg az Urnák ezt a nagy kegyelmét, hogy - ha csak rövid időre is - de én is résztvehettem ezen a konferencián. Hazánktól távol nagy szó, hogy magyarnyelvű konferenciát tarthatunk. Ha csak egy parányi is megmarad bennünk abból, amit itt hallottunk, nagyon hálásak lehetünk.« ☆ (Fiatal férfi) »Ha ez a konferencia nem ilyen gyönyörű helyen lett volna, akkor is eljöttünk volna. Mert amit a konferencián kaptunk, azt máshol nem kaptuk volna meg. Mi az első időben nem éreztük szükségét annak, hogy együtt legyünk és lelki problémáinkról elbeszélgessünk de azt hiszem kevesen vannak közöttünk, akik csalódottan távoznak innen.« ☆ (Teológus) »Nemcsak a híveknek adott sokat a konferencia, hanem azoknak is, akik mesterségüknél fogva sokat foglalkoznak a Bibliával. Egészen más vesebben, melyek leginkább megmutatják, hogy kicsiny erejükből is sokat tudnak tenni. 4. A legönfeláldozóbb és legfáradságosabb egyházi munka mellett is fizikai lehetetlenség, hogy minden hívünk rendszeresen kapjon lelkészi látogatást s vehessen részt istentiszteleti alkalmakon. Az egyházi sajtómunka ezért fontosabb mint valaha egyházunk történetében. S e munkához minden hívünk anyagi áldozatkészségére is szükség van. 5. Kevés az emberünk. Ausztrália hatalmas területén mind a mai napig csak egyetlen magyar protestáns lelkész működik, - Dél és Északamerika gyülekezetei, Európa egyes területei újabb lelkészi munkaerők után kiáltanak. Kérnünk kell az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat a magyar egyházi munkába: adjon fiatalokat, akik hajlandók életüket a szétszórtan élő szórványlelkek közötti áldozatos munkára szentelni. 6. De kell, hogy megszűnjék az a gondolkodás, hogy az egyházi munkát a lelkész végzi csak. Minden egyháztagnak vállalnia kell kisebb-nagyobb részt az egyházi munka felelősségéből. Ha mást nem, egyszerű gyakorlati munkát vállaljanak: vannak olyan helyek, ahol a lelkész még mindig maga kénytelen csomagolni és szétküldeni a gyülekezeti lapot, míg máshol ezt a kérdést már önkéntes munkaerőkkel régen megoldották. Az irodai és szociális munka jórészét is magukra vállalhatnák gyülekezeteink tagjai, hogy a lelkészek az igehirdetés, úrvacsora-szolgálás és családlátogatás fontos munkájának szentelhessék idejüket. E tekintetben sokat kell még tanulnunk azoknak az egyházaknak »laikusmunkájától«, melyek a befogadó országokban élnek és dolgoznak.- De minden tervezgetés, szervezkedés hiábavaló, ha nincs meg a gyülekezetekben az állandó vágy és készség a naponkint való megújulásra. Az egyház élete s a keresztyén ember élete bünbocsánatban való élet, - s igazi élet csak akkor lesz gyülekezeteinkben, ha Isten Lelke megújulást, megelevenedést munkál köztünk. Az legyen hát naponkinti imádságunk gyülekezeteinkre, szétszórt híveinkre, egyházi munkánkra gondolva: Jövel, Szentlélek úristen! Az ausztráliai Hitből Élünk jubileumi számából (1959 szept.) ilyen közösségben Isten igéjét hallgatni, mint mikor a katedráról hallja az ember az egyetemen. Az a személyes jelleg és konferenciai szellem, ami itt volt, nagyban gazdagította az életemet.« ☆ Házat építettünk a Te szent nevednek Hatalmas Istene a nagy mindenségnek Sziklaköveinél erősebb anyagból Lelkűnkbe emeltük a Te szavaidból. Uram, bár számunkra bűnnel terhelt élet Jutott osztályrészül, igy szólt az ítélet Te mégis eljöttél s végtelen kegyelmed Bűnös lelkeinknek bocsánatot hirdet. Lehajoltál hozzánk, megfogtad a kezünk Vezetsz és mutatod hol van a mi helyünk S hogy az úton járva el ne tévelyedjünk Adtál útra valót: szent igédet nékünk. Legyen a Te igéd világitó fáklyánk Ha bolyongunk s néha széles úton járnánk Véle rátaláljunk Te keskeny útadra S elérkezhessünk a szoros kapudba. Hálát adunk Néked, ki mindenek felett vagy, Hogy bánatos lelkünk lelhet benned vigaszt Hányatott életünk sebeit is hordod Bűnbe merültre is, Te viselsz ránk gondot. ó Uram, köszönjük templomunkat Néked Kérünk, hajlékodat erősítsd és védd meg Minden támadással szemben, mert a Sátán Ostromol szüntelen, Ne hagyj soha árván! (F. L.) ☆ (Fiatal leány) »Felejthetetlen az a lelki táplálék, amit az ifjúsági bibliaórákon kaptunk. Csak kár, hogy oly hosszú az az év, amely még hátra van a következő konferenciáig.« ☆ (Négygyermekes anya) »Legnagyobb élményem volt, hogy úrvacsorához járulhattam 13 év után először, ugyanis katolikus vagyok s el voltam tiltva a szentségektől. Kicsit féltem is, hogy idegenkedni fognak tőlem e miatt, de épen ellenkezőleg: megtapasztaltam, hogy az igazi szeretet nem ismer felekezeti korlátokat.« ☆ (Anya) »Nem szeretek jót mondani és mindig igent mondani. Most is ellenzék leszek. Szerintem itt is túl sok »kegyes szó« hangzott el, sokszor a kellő tartalom nélkül. Az ilyesmi nem megy le a torkomon. - Hogy mit fogok mondani a férjemnek, mikor hazaérkezem ? Hát természetesen azt, hogy »sajnálhatod, hogy nem jöttél el«. (Családos férfi) »Mi akik itt voltunk a konferencián, missziót kell hogy teljesítsünk. Mikor arról volt sző, hogy itt tartsuk a konferenciánkat, féltek tőlünk. Sajnos okkal. Néhány nap múltán azonban svéd házigazdáink örömmel látták, hogy a konferencia közösségében másféle embereket ismert meg. Feladatunk, hogy igyekezzünk barátainkat megtartani és azok számát szaporítani. Sz.-T. 4
