Utitárs, 1959 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1959-01-01 / 1. szám
Sajnos nem Magyarországon. De van az úgy néha, hogy az emberek, akik közé odakerülünk, valami keveset odavarázsolnak az otthonból. Tavaly még Oslóban beszélgettem Olav Egelanddal, a norvég egyházi se. gélyakció titkárával a sáfársági munkáról, az elmúlt hónapban pedig már aktiv részese lehettem ilyen szolgálatnak Buenos Airesben. A sáfársági munka gyülekezeti tagok szolgálata, amelynek végzése közben felkeresik a gyülekezetbe még nem tartozó, vagy azzal szorosabb kapcsolatot nem tartó evangélikus testvéreket. A »kampány« végén egyhetes istentisztelet sorozat van. Erre a szolgálatra kért meg a Buenos Aires-i magyarnyelvű gyülekezetünk és örömmel mentem. Ott vettem észre, hogy otthon vagyok. Ez a szó jut az ember eszébe, amikor kicsit belelát a gyülekezet életébe. Talán nem is tudnék faktumokat felsorolni, de hát ezzel úgy vagyok, mint amikor hazamegyek. Nem tudom, hogy az anyám jelenléte teszi-e, vagy az ismerős szavak, emberek, vagy csak maga az otthon levegője, mégis otthon érzem magam ... óriási nagyváros aránylag csendes részében áll a templomuk. Modem, de nem hivalkodóan ultramodern templom. Színei, arányai, egyszerűségben is imponáló szépsége is a családba illik. Szívesen gondolna arra az ember, hogy itt zajlik az egyházi élet, a »nagyszobában«, ahogy az már rendes családnál lenni szokott. öröm volt prédikálni. S hogy Isten igéjét mégiscsak a saját anyanyelvén hallgatja legszívesebben az ember, arról itt újra meggyőződhettem. S afelöl még inkább, hogy a templomban ülök legtöbbje - hála Istennek —, nem a múltidők templomos hangulatának visszasókóstoltam volna. Az Ellenség, barbár hadviselési módszereihez híven, megengedi nekünk, hogy meglássuk kedveltjeink rövid nyomorúságát, de csak azért, hogy azután tantalusi kínokkal gyötörjön bennünket, mikor csúfot üz szakadatlan éhségünkből, amelyet a nagy ösz. szecsapás jelenlegi szakaszában az ö ostromzára - el kell ismernünk - reánk kényszerít. Ezért inkább azon gondolkozzunk, hogyan használjuk fel, semmint hogyan élvezzük ki ezt az európai háborút, mert bizony van néhány olyan sajátságos vonása, amelyek önmagukban semmiképpen sem nekünk kedveznek. Remélhetünk ugyan egy csomó kegyetlenséget és disznóságot. De ha nem leszünk résen, még megérjük, hogy a megpróbáltatásban ezrek térnek az Ellenséghez, és tízezrek, akik ennyire nem mennek el ugyan, a figyelmüket magukról mégis olyan értékekre és ügyekre terelik, amelyeket énüknél magasabbrendüeknek tartanak. Tudom, hogy az Ellenség e dolgok közül sokat nem helyesel. De éppen e téren fölöttébb tisztességtelen. Gyakran megkaparint várgása kedvéért ül az Isten házában, hanem, mert nagyon szövevényes lett az emberi élet és modernségükben, s racionáltságunkban Is nehezek tudnak lenni életünk problémái. Valahogy úgy ülünk be a templomba, mint a sok orvost kipróbált beteg. Hátha most ez az orvos segíteni tud ...! Ez a nagy feladata a keresztyénségnek. Tud-e segíteni? A gyülekezet asszonyköre Magyarországra küld rendszeresen csomagokat. Mert bizonyítani kell a tevőleges, cselekvő keresztyén szereteted amelyről olyan sokat és sokszor olyan hazugúl szoktunk beszélni. Az ifjúsági kör szép munkájára mi sem jellemzőbb, mint hogy egy egész templompadot vásároltak. Ifjúsági öszszejövetelekkel és kirándulásokkal sokakat magukhoz vonzanak. De jó lenne, ha a gyülekezet jövője lennének ... A férfikonferencia nagyszámú résztvevője meg sem lehetett elégedve a hirtelen felvetett kérdésre adott válaszommal, de legalább beszélgettünk róla őszintén: Miért hirdeti a keresztyénség az alázatot, a visszavonulást, amikor a világban, s egyáltalán az élet minden területén az erősebb győz ? - Én úgy láttam Buenos Aires-iek, hogy a Ti gyülekezeti életetek maga felelet a fölvetett kérdésre. Gondoljátok el, hogy mennyi baj, veszekedés, viszály van még nemzeti csoporton belül is, - ahol nem az alázatos, megbocsátó szeretethez erőt adó Isten az Ur ... Sao Paulo-i gyülekezetünk - egyéves »kora« ellenére —, még mindig gyerekcipőben jár. S talán a meglátogatottak nem is gondolják, hogy mennyi pozitív tapasztalatommal járultak hozzá a saját gyülekezeti életünk megerősödéséhez. Én ezért vagyok hálás Istennek és a gyülekezetnek. Legyenek hálásak Istennek a gyülemagának embereket, akik életüket‘olyan ügyekre szánták, melyeket ő helytelenít, s teszi ezt abból a hamis elgondolásból, hogy az emberek jónak tartották ezeket s szerintük a legjobbat követték. Gondold meg azt is, hogy milyen nem-kivánatos halálesetek fordulnak elő háború idején. Emberek olyan helyeken halnak meg, ahol tudatában vannak, hogy meghalhatnak és ahová - feltéve, hogy az Ellenség táborába tartoznak - felkészülve mennek a halálba. Mennyivel előnyösebb volna ránk nézve, ha minden ember költséges üdülőkben halna meg, olyan orvosok, ápolók és barátok között, akik hazudnak nekik, ahogy mi tanítottuk őket, életet ígérve a haldoklónak, erősítve bennük azt a hiedelmet, hogy a betegség mentségül szolgál minden kényeskedésre, sőt - ha munkásaink értik a dolgukat - távol tartva tőlük a papnak még a gondolatát is, nehogy elárulja a beteg előtt igazi állapotát! De milyen kétségbeejtő ránk nézve, hogy a háború rákényszeríti az embereket arra, hogy állandóan tudatosan számoljanak a közeli halállal! Egyik Ürvacsoraosztás a buenos-aires-i templomban, ürvacsorát oszt D. Leskó Béla lelkész, teol. igazgató kezet ajándékáért. Olyan valami ez, amit nem lehet eléggé megbecsülni. Bezzeg hálásak lennének ezért a Santiago de Chile-ben élő magyar protestánsok is, csak lenne gyülekezetük, ők nagyon szép munkát végeznek nemzeti téren és kedves együvétartozásuk például szolgálhatna nagyon sok magyar kolóniának. De milyen jő lenne egy gyülekezet is. Senki ne lepődjék meg, hogy csaknem az elérzékenyülésig jólesett, amikor ezt egy ottélő magyar ferences szájából hallottam ... Ilyen is van a »római katolikus« Délamerikában. Amikor este 9 órai kezdettel istentiszteletre gyülekeztünk össze, - itt is nagy távolságok és rossz közlekedés nehezít mindent, mint itt délen általában -, elgondolkoztatott az Isten üzenete Krisztus visszajöveteléröl. Sem Buenos Airesben, sem Santiago de Chile-ben ne feledjétek el Krisztus megdöbbentő kérdését: »Amikor visszajön az Embernek Fia, vajon talál-e hitet a földön!« folyt, a 7. oldalon leghatalmasabb fegyverünk válik hasznavehetetlenné: a megelégedett világiasság. Háborúban az ember mégsem gondolhat arra, hogy örökké fog élni. Tudom, hogy Rühes és mások kitűnő alkalmat láttak a háborúban a hit elleni támadásokra, de én túlzottnak tartom ezt a felfogást. Az Ellenség világosan megmondta valamennyi párthivének, hogy a szenvedés lényeges alkotóeleme annak, amit ő megváltásnak nevez; úgyhogy az a hit, amelyet egy háború, vagy egy dögvész romba dönthet, valójában meg sem érte a lerombolás fáradalmát. Most az olyan hosszú időn át tartó szenvedésről beszélek, mint amilyet a háború okoz. Persze, könnyen nyakon csípheted emberedet a rémület, a hirtelen veszteség, vagy valamely testi kin pillanatában, amikor értelmét átmenetileg kábulat homályositja el. De úgy tapasztaltam, hogy bár az Ellenség főhadiszállásához folyamodik is, a hadállás szinte kivétel nélkül szilárd. Szerető nagybátyád: Csűr-Csavar. 5 OTTHON JÁRTAM...
