Utitárs, 1959 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1959-05-01 / 5. szám
ELO VIZ Szerkeszti: Dr. Molnár Rudolf Négyszemközt a Mesterrel IV. Legyetek Szentek! 1. Pét. 1,16. Legyetek azért ti tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes, - mondja az ür? Hiszen ez egészen lehetetlen! Földre sújtja azt az embert, aki nagyon jól tudja magáról, hogy milyen bűnös. A hitre jutás idejében könnyen elképzeli az ember, hogy még eljön az idő, mikor belőle valóban szent lehet. De mi lett a nagy elhatározásból ? Mikor visszanéztél évek múltán a megtett útra, megvizsgáltad miképpen is állsz a • szentséggel, akkor becsületesen meg kellett mondanod, hogy a szentség csak a saját képzeletedben és elgondolásodban volt megtalálható, de sehol másutt. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy Jézus hatása rád az évek során egészen hiábavaló lett volna. Ez szinte egészen lehetetlen. De viszont jelenti azt, hogy kinyíltak a szemeink és egyre inkább megláttuk, hogy milyen messze is vagyunk a szentté levés céljától. Nyomorúságunk egyre kiáltóbb és pererőlpercre nyilvánvalóbb lett, hogy mennyire képtelenek is vagyunk a szentségre. Mi hát a tennivaló? Először is világosan látnunk kell, hogy az ür fenti biztatása szilárdan áll előttünk. Azt is olvassuk Igénkben, hogy gyakoroljuk magunkat a szentségben, mert megszentelödés nélkül senki sem láthatja meg az Urat. De hát, ha nem vagyok szent és ha legjobb igyekezetemmel és akaratommal sem tudok szentté lenni, akkor hogy tudom elhárítani magamtól ezt a követelést, hogy szentek legyünk, mint a mi mennyei Atyánk szent? Imádkoznom kell, hogy a Szentlélek világosítsa meg előttem ezt a dolgot, és hogy az ür mutassa meg akaratát hogy miképpen lehet annak engedelmeskedni, és hogy erőt is adjon ahhoz. És ha igy cselekedtem, világossá lesz előttem először is az, hogy a szentség nem büntelenség, mint amilyennel a mennyei Atya rendelkezik, mert ilyenné ezen a földön soha sem leszünk. Itt tehát olyan »bűnös« szentségről van szó, amit a földön élő bűnös ember is elérhet. Kétféle megszentesülési folyamat lehetséges. Az egyik a kibírhatatlan törvényalatti élet, a másik a puszta kegyelemből való élet. Az előbbi feltétlenül a végső elfáradáshoz, reménytelenséghez és végül a mindenfajta megszentesülési küzdelem elvetéséhez vezet. Az utóbbi viszont felnyitja előttünk a leggyönyörűbb örök-életet, megvilágosítja előttünk az erőforrást, a hitet és a szeretetet és arra bátorít, hogy újból nekifogjunk és hozzákezdjünk. Az előbbi állandó törekvés az óember megszentelésére, harc ellene, elbukás és legyözetés az által. Az utóbbi állandó munkálkodás az újemberrel, megadni ennek a lehetőséget a kifejlődésre hogy ez belső erejével megvalósíthassa azt, amit az ember saját erejéből képtelen. Itt a különbség. Az előbbi az összeroskasztó törvény, az utóbbi a felemelő puszta kegyelem. Nagy munka vár ránk. A bűntől és sátántól megrontott embert kell Isten számára kedvessé tenni. Olyanná kell tenni ezt a bűnös valakit, aki te meg én vagyok, hogy beleüljünk a teljes tisztaságba, hogy ott éljünk és hogy ott jól is érezzük magunkat. De ki az, aki erre alkalmas és ezt a nagy feladatot el is végzi? Egyedül az Ür! Egyedül az Ür tudja megújítani rajtunk az üristen képét. Egyedül ő tud megtisztítani és megszentelni. Az ember osztályrésze ebben csak annyi, hogy nem áll ellen ennek a nagy munkának, vagyis minden pillanatban igyekszik engedelmesen megállni az ür előtt. Az embernek oda kell alázkodnia az Isten kezébe, mint ahogy az agyag is ezt teszi a fazekas tenyerén. Mikor az ember saját igazsága szenynyessé lett a saját szemünkben is és csak az a nagy örömünk, hogy mindettől megszabadulhatunk, ha a Krisztus igazsága alá menekülünk, akkor ostobaság lenne ezt a krisztusi igazságot még a magunk szentségével (ami különbön úgy sincs) »még értékesebbé« tenni. Lássuk meg, hogy a megszentelödés is csak kegyelem. A megszentelödés éppen úgy kegyelem, mint a megigazulás. Ugyanaz az Ür, aki számunkra bölcseségül és igazságul adatott, szentségül is adatott. Ahogy ő a mi igazságunk, ugyanúgy ő a mi szentségünk is. A megigazulás a megszentelödés első feltétele. A valóságban pedig ez úgy megy végbe, ha a bűnös ember tudatosan is belépett azoknak a csapatába, akik az üdvösség felé menetelnek. Mert ez az egyetlen út az örökkévalóságba! A megigazult ember így már egészen új teremtés, mert megbocsátattak a bűnei és a bünbocsánatból él. De az ilyen ember előtt még egészen idegen dolog lehet a megszentelödés. Oka ennek az, hogy a golgotái kereszt nem nyílott ki előtte teljes dicsőségében. Nem látja, hogy megszenteltetésének az alapja is csak a kereszt. Legyetek szentek! Ez nem azt jelenti, hogy a régit szenteljük meg, hanem a Krisztusban újat. Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus. Szentnek lenni annyit jelent, hogy távol vagyok a bűntől, megkülönböztetem magamat a bűntől és világtól, mint ahogy az olaj sem egyesül a vízzel. Nem élek tovább a réginek, ha az kísért is állandóan. Szentnek lenni annyit jelent, hogy engedelmességben élek az ür előtt! Két kereskedelmi utazó A püspök, aki már úgy ötven éve utazgatott és prédikált kerületében, egy alkalommal szállodában szállt meg, ahol a reggelinél egy kisebb asztalhoz került egy nála fiatalabb férfi társaságában. Mikor jóreggelt köszöntek egymásnak, pár pillanat csend következett. A fiatalember azonban nemsokára lelkesen megszólalt:- Én kereskedelmi utazó vagyok. A püspök azokra a száz kilométerekre gondolt, melyeket kerületében utazásai során megtett, ezért hát így válaszolt: - Én is az vagyok.- De én drágagyöngyökben utazom, - szólt ismét a fiatalember. A püspök a drága emberi lelkekre gondolt, ezért a válasza így hangzott:- Én is épen abban utazom.- De én csak most teszem meg az első utamat, - szólt megint a fiatalember. A püspök így válaszolt:- Én pedig már ötvenedik éve dolgozom ezen a pályán.- Én azonban saját üzeletemet képviselem, ugyanis társa vagyok az atyámnak, - folytatta a másik.- Épen így van nálam is, - válaszolta a püspök igen komolyan. De a fiatalember még lelkesebben folytatta:- Elhatároztam, hogy most aztán tudásom legjavát adom, hogy majd jó hírt vigyek haza az atyámnak.- Én is épen így gondaltam, - válaszolt a püspök és csendes könyörgésbe merült. Jésus Krisztus Ur a halál felett is! (Lapunk hasábjain tavaly már hírt adtunk Hajós Emil haláláról. Felesége gyászjelentése a szokott fekete keret nélkül az alábbi szöveggel jelent meg.) »Jézus Krisztus iránti hálatelt szívvel és teljes békességgel tudatom, hogy HAJÓS EMIL szeptember 30-án, délután 5 órakor az űrhöz költözött. Vele együtt én is »meg vagyok győződve, hogy sem jelenvalók, sem következendők, sem magasság, sem mélység ... nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől, amely van a mi Urunk Jézus Krisztusban.« Róm. 8: 38, 39. Földi maradványait saját kívánságára elhamvasztjuk és utána a Kerepesi úti temetőben édesanyja sírjába helyezzük el. Temetési szertartás helyett Megváltónkról és Benne való élő reménységünkről akarunk bizonyságot tenni 1958. október 9-én, délután 6 órakor a Pasaréti református templomban. (H., Torockó tér 1.) Budapest, 1958. október 2. »Boldogok, akiknek szívük tiszta, mert ők az Istent meglátják.« Máté 5: 8. Hajós Emilné Budapest, II., Nyúl u. 13/b. és bátyja Hajós Oszkár« 6
