Utitárs, 1959 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1959-05-01 / 5. szám
A SZERKESZTŐ POSTÁJÁBÓL Niemöller Kedves Barátom! Amikor az embert egy laphoz meleg lelki kapcsolat fűzi, amikor az ember szereti azt a lapot, akkor több figyelemmel olvas el minden szót, amely lapjaink hasábjain megjelenik. így vagyok én az Utitárs-sal. Alig várom, hogy megjelenjék és vágyódva keresem benne azokat a cikkeket, amelyek óriási diaszpórában élő testvéreink hitét mélyítik, amelyek felkeltik a szunnyadókat, akik materialista áramlatok hatása alatt elidegenedtek egyházunktól. Ebben a beállítottságomban mély fájdalommal töltött el az a cikk, amely az Utitárs legutóbbi számában »Niemöller« címen jelent meg. Az az elismerés, amely az ö egyik legutóbbi fellépésének adózott, sokunk szivében visszatetszést, elkeseredést váltott ki. Legföképen azért, mert az a pár sor, - ha nem is nagy mértékben, - de mégiscsak hozzájárul ahhoz az elszakadásszerü elkülönüléshez, amelyet Niemöller szavai, propagandaszerü állásfoglalása épen a német egyházban okoz. Mert Niemöller szavai nem a német evangélikus egyház szavai. Politikai állásfoglalása, amelyet a szószéktől kezdve a népgyülések dobogóiig mindenütt hirdet, meglehetős egyoldalú beállításban azt hirdeti, hogy minden eszközt fel kell használni arra, hogy Németország katonai megvédését lehetetlenné tegyék. Normálisnak nem tudom tartani azt, hogy valaki életfeladatának tekintse, hogy hazája fegyveres védelmét minden módon akadályozza. Mi itt már sok éve látjuk azt az elvakult harcot, melyet Niemöller a más véleményen állók felé folytat, és mély keserűséggel állapítjuk meg azt a romboló hatást, amelyet híveink körében politikai szereplése kivált. Mi egyházi lapban nem szívesen látunk ilyennemü állásfoglalást. Isten óvja egyházunkat attól, hogy Niemöller agresszív fellépése szakadást idézzen elő. yn „Hétvégi jegyzetek" Igen tisztelt Szerkesztő Ur! Elnézést kérek, hogy soraimmal zavarom, de szeretném figyelmét felhivni a budapesti Kossuth rádió által minden vasárnap 12,50-kor sugárzott »Hétvégi jegyzetek« cimü adásra. A műsort Dezséry László szerkeszti és olvassa fel. A szerző témakörei társadalmi, szociális és politikai jellegűek, mint pl.: a gyermeknevelés, a szülök és gyermekek közti viszony, iskolai oktatás, üzemek dolgozóinak szociális és művelődési helyzete, a kollektiv gazdálkodás, az alkoholizmus stb. Figyelemmel kisérve a gondosan összeállított előadásokat és az abban elhangzottakat (kivéve a köznapi politikát tartalmazó jegyzeteket) szivesen szorítana kezet a hazájától távolélő magyar Dezséry Lászlóval társadalmi témájú munkáiért. Azonban ez utóbbinak szóbeli értékét a szerző személyének ismerete, valamint a forradalom előtti és utáni magatartása teszi értéktelenné. Szivesen venné a rádióhallgató, ha pl. Dezséry legközelebbi jegyzeteiben kifejtené hogyan értelmezi ma - a volt evangélikus püspök - a forradalom napjaiban egyházának adott bűnbánó nyilatkozatát és a későbbiekben miért támadta ismét - lemondó beszédében - azokat, akiknek a bűnbánó nyilatkozatot tette. Ezek fontos jellembeli kérdések Dezséry László esetében. S azt hiszem mindezt a Kossuth Rádió hallgatóinak széles néprétege is tudja. A »Hétvégi jegyzetek«-be illő probléma lenne annak a kérdésnek a felvetése is, hogyan lehetne a békés egymás mellett élés elve alapján az úgynevezett Béke Világ tanács bevonásával felülvizsgálni a Szibériába hurcolt s ott fogvatartott magyar, lengyel, észt, lett, német és más nemzetiségű rabok helyzetét, akik 14 év elmúltával még ma sem tudják, miért szakították el őket családjuktól. S mi van a magyar internáló táborok és börtönök mélyén ?! Úgy gondolom, hogy a »Hétvégi jegyzetek« szerzője az efféle kérdésekre való válasszal épúgy adós marad hallgatóságának, amint adós maradt karácsony szent estéjén elmondott beszédében Jézus születésének méltatásával. »Egy értelmiségi dolgozó« Aggodalmaskodók imája Édes Istenem! Félelemnek és aggodalmaknak fekete madarai csapkodnak körülöttem A mának bánata és a holnapnak kétsége rázza fekete takaróját szemem előtt s nem tudom mi lesz velem. Nincs egy remény sziget, egy fénylő sugár, egy biztató baráti szó a szivemben, mi lesz velem? Tehozzád folyamodom én édes Istenem. Erre biztatnak életem letűnt esztendei, amelyekben Te voltál, aki megtartott és megsegített. Nemcsak nehéz napjaim felett őrködött kegyelmed, hanem az örömök és áldások ajándékait se vontad meg éntölem. Aki Egyszülött Fiadat is értem adtad, óh hogyne adnál meg vele mindent. Mutasd meg hát most is az »egy szükséges« dolgot, a hitben való megmaradást és engedelmességet. A rozsdától és molytól megemésztett világban őrizd meg lelkemet. Szememről töröld le a könnyeket, hogy Téged lássalak és azt, akit megtartásunkra küldöttéi, az én Megváltómat. Uram, fogjad kezem és nem gyötör a félelem, mert a bánat völgyében is hallom: az Ur az én Pásztorom, nem szűkölködöm. Vezess én Megváltóm. Te vagy számomra az űt és az Élet, veled nem tévedhetek el. Ámen. (Amerikai magyar evangélikus házi oltár. 1951.) FIATALSAQWNK Fiuk - lányok Eredetileg két nemre oszlott az emberiség. Azt mondja a Szentírás, hogy először az embert (ezt jelenti a szó: Ádám), azután az asszonyt (Éva azt jelenti: minden élő anyja) teremtette az Isten. Nézz szét ma egy metropolis utcáján, vagy inkább mulatóhelyeken. Látsz »fiús« frizurás lányokat, hogy gyakran közel kell menned, megállapítandó: vájjon fiú-e vagy lány? Nadrágjuk legfeljebb csak szűk voltánál fogva árulja el, hogy nem férfiszabó készítette. De a fiúkat is jobban meg kell nézned: selymes ruhában, lányosán lágy »lejtésekkel« közlekednek. Ne haragudj, de eszembejut a két csúnya azó: amazonok és selyem fiúk! — Azután a foglalkozások: tért hódítanak a nők a termelő munkában és egyre femininebb foglalkozásokat választanak a fiuk. Érdekes szimptómája ez korunknak. Nem szeretném, ha félreértenétek: sem a divatszabókkal nem állok hadilábon, sem a kozmetikának nem üzentem hadat valami »szent« maradiságból kifolyólag, mégcsak az egészséges emancipációnak sem vagyok ellensége. De mégis. Az a tapasztalatom, hogy a két nem közötti karakterisztikus különbözőségek kezdenek hovatovább eltűnni. Pedig azért mégiscsak »úgy vala kezdetben«, hogy a férfi férfi és a nő nő volt... Kezdjük a lányokkal. Azt mondják statisztikusok, hogyha a világon minden férfi megnősülne is, mindig lennének lányok, akiknek »nem jutna« férj. Mert ők valamivel többen vannak. - Lélektanilag is érthető egy kicsit a helyzet: ma a produktiv ember az ideál, aki termel, alkot, tervez, stb. S a lányok valószínűleg érzik, hogy ebben ők eddig néhány lépéssel hátrább voltak nagy általánosságban. - Gazdaságilag is érthető: sok a család, ahol ilyen okok miatt a hölgytagoknak is aktiv munkát kell vállalniok, hogy megéljenek. Mégsem szabad elfelejteni azt a tételt, hogy Isten a nőt »minden élő« anyjává teremtette. Az nem alacsonyabbrendüséget jelent. És van-e abban kivetnivaló, hogyha megtartja ezt a jellegét és nem akar mindenáron egyenrangú, sőt: egyforma, azonos lenni a férfivel? És vájjon megéri a néhány pénznyi plusz a hátrányt, amit a család, a gyermekek, a házastárs szenved? Mert nem izmusokban kell keresni a család felbomlásának okait, hanem azokban, akik önkénytelenül, néha a legjobbhiszemüséggel lesznek ennek az Isten teremtette legbiztosabb közösségnek a felbomlasztói!... Folytassuk a fiukkal. Nem hiszem, hogy különösebb baj lenne, hogy férfiúvá teremtettünk: markánsabb vonásokkal, serkedö szakállal, bajuszkával, nagyobb végtagokkal, erővel, izmokkal, stb. Nóta bene: több felelősséggel, feladattal, teherrel, erőteljesebb megbízatással. Azt hiszem, hogy a selyemruha, a »vagányos tipegés« nemcsak divatkérdés, hanem erőteljes kísérlet c felelősség, teher alóli kibújásra. Nem, fiúk? Gémes István. 7
