Utitárs, 1959 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1959-02-01 / 2. szám
ELO VIZ Szerkeszti: Dr. Molnár Rudolf Négyszemközt a Mesterrel II. És Péter messziről követte őt! Lk. 22, 54. Ez az oka mindannak, ami gyenge keresztyénség név alatt olyan nagyon is ismerős valamennyiünknet. Ez az oka sok erőtlenségünknek, lahangoltságunknak és elégedetlenségünknek. Hát persze, mi is követjük Jézust, csak éppen úgy, mint Péter távolról. Éppen ez vitte Pétert is sok bűnbeesésbe, de leginkáb azon a nagypéntek előtti éjszakán. Hiszen nem kellett volna neki Jézus után mennie, mikor maga az Ér biztatta arra őket, hogy menjenek el a Gecsemánei kertből. Vagy, ha Péter mégis arra volt kiváncsi, hogy mi lesz Jézussal, akkor meg Jézussal kellett volna tartania. Péter azonban mégis elindul és távolról követi Jézust. Aki pedig Jézust távolról akarja követni, az hamarosan ugyan olyan nehézségekbe kerül, mint Péter. Először is az a nehézség kerül eléje, hogy egyedül jár. A távolról való Jézuskövetés mindig azt jelenti a lelki. életben, hogy valamilyen elesettség állapotába jutunk. Mikor a szivünkben az első szeretet kezdett égni az Ér iránt, akkor bizonnyal nem távolról követtük őt. Éppen azért örvendeztünk, hogy olyan nagyon közel tudhatjuk magunkat az Ér Jézushoz. Valóban kedves volt számunkra Jézus és nem volt semmi a világon, amiért felcseréltük volna a Megváltó szeretetét és barátságát. Nem, nem kívántuk az Urat messziről követni. Máskép lehet azonban most. Valami az Ér és a szivünk közé került. Nem mindig bűn. Lehet, hogy csak elidegenedés az Értől. Az Érral folytatott beszélgetés az imádságban és a Biblia lapjain, kezdett ellaposodni, vagy egészen elmaradni. Az Érral való eleven és belső kapcsolat szinte egészen megszűnt. Ezért lett a lelkünk olyan hideggé. És a távolról való Jézus-követés újabb következménye a szív hidegsége. A keresztyénség tűz. Tüzet bocsájtok a földre, - mondja Jézus. A keresztyénség felülről való, a Szentlélek tüze. Nem tudás, vagy tudomány elsősorban, ha az is. És nem is érzés, bár az érzések is ott vannak. És nem is az akarat teljes megfeszítése, bár arra is szükség van, hanem az Isten Lelkének titokzatos hatása a lélekben. Ott ahol ez a hatás nincs meg, ott minden tudomány .minden észés és akarat-megfeszités csupán az ember erőlködésének a következményei. A keresztyénség a Szentlélek munkája az emberi lélekben. És ott ahol a Lélek akadály nélkül végezheti a munkáját, ott megnemesíti, kitágítja a gondolkodás világát, megtisztítja az érzéseket és megacélozza az akaratot. Megújítólag és megelenvenitőleg hat az egész emberi életre, sőt még a testi jólétre is. De ha Jézust csak távolról követjük, az Ér Lelkének hatása csak igen gyengén mutatkozik meg. És minél távolabbra maradunk az Értól annál gyengébb lesz a hatás. És egy pillanatban megtörténhetik, hogy egészen elmarad a hatás. Ekkor szakadtunk el belsőleg teljesen az Értól. Külső formákat még fenntarthatjuk, de a belső, a szív, már egészen távol van az Értől. És az Ér megkérdezi: Hol van a te szived? Mikor meghidegül a szivünk az Ér számára, akkor vagyunk a vég kezdetén. Ha megmaradunk ebben az elhidegült állapotban, semmi sem sem akadályozhatja meg az elbukást. Ezért igen fontos, hogy az Ér Jézusnak az efezusiakhoz intézett szavait: az a mondásom ellened, hogy az első szeretetedet elhagytad, - mi is alaposan megvizsgáljuk. Mikor távolról követjük az Urat, egyedül maradunk, a szivünk meghidegül és a világ újból magához édesget bennünket. Már nem a hívők, hanem a világ gyermekeinek a társaságában keresünk melegséget és örömöket. A harmadik lépés már igazán nincs messze. Ott találjuk magunkat a világ tüze mellett amint Péter módján melengetjük makunkat. Bemegyünk nagyon elővigyázatosan és bizonytalanul Péterrel a főpap udvarába. Kezdetben nagyon idegenül érezzük magunkat a világ tüze mellett, hiszen itt a Jézust-csúfolók között annyira nincs a mi helyünk, de később beletörődünk és mindent megteszünk, mert megszoktuk. Ott a világ tüze körül ma is sok fiatalt és öreget találunk, kikben valamikor a Mester iránti tűz lobogott. Kik valamikor keserves könnyeket sírtak az Ér ellen elkövetett bűnök miatt. Valamikor örvendeztek a bünbocsánat feletti békesség miatt. És most? Péter szavai jutnak eszünkbe: És a kutya visszatér a maga okádékára. Mint ahogy a kutya megeszi a maga okádékát, úgy van a lélekkel. Az a lélek, mely egykor megvetette a világ szórakazását, örömeit, most viszszatért oda és örül annak, amit egykor utált. A negyedik lépés már önmagától következik. Egyszer csak valaki meglátja, hogy az az ember, az a hivő ember ilyen bűnben él. Hogy egészen világos legyen a helyzet, fel is vetik a kérdést: Hát nem a Názáreti Jézus társaságában láttunk mindennap téged? Biztosan Te voltál, hiszen saját szemünkkel láttunk Téged. Szégyenli bevallani, hogy valóban ő volt és mivel ezt szégyenli, hát egyszerűen letagadja. Még a keveset, vagy a Jézussal való ritka együttlétét sem meri bevallani Péter, mert úgy gondolja, hogy az élete forog kockán. De akkor, mikor nem életről-halálról volt szó, akkor esetleg egy keveset bevallottunk az Érral való együttlétünkből. De most már azt sem. Még akkor sem, ha esküről van szó. Képesek vagyunk hamisan is esküdni. Hiszen ma már az ilyen megkötésektől egészen szabadok vagyunk. Magunk előtt látjuk a bibliai árva lelket, amint zörget az ajtón: Uram nyisd meg a kaput! De belülről semmi válasz sem hallatszik, csak a pokol keserves hangja hallatszik. Éjszaka, az örökkévalóság sötét éjszakája van. Éjszaka körülötte, és éjszaka a kopogtató szivében. Mégegyszer megfeszíti minden erejét, mégegyszer teljes erejéből megveri a kapu kilincsét és keservesen kiált: Uram, nyisd meg nekem! És akkor hallatszik a válasz: Nem ismerlek, nem tudom honnan való vagy! Nem ismerlek, nem tartozol hozzám! És az örökkévaló reménytelenség és kétségbeesés veszi hatalmába a lelket. Rólad volt az elöbiekben szó? Valóban te voltál az ? Te aki egykor hűséget esküdtél Jézusnak? Tudod-e, hogy mi állította meg Pétert ezen a sikamlós úton? Ez az út őt is abba a kétségbesésbe vitte volna, mint Iskariotes Júdást. Jézus tekintete volt. Jézus megfordult és Péterre tekintett. Jézus tekintete találkozott a Péterével. És ez a tekintet annyi melegséggel, részvéttel és gyengédséggel volt tele, de ugyanakkor annyi váddal, annyi férfias parancsoló készséggel, hogy Péter kezdett emlékezni. Péterrel nekünk is emlékeznünk kell azokra a vigasztaló szavakra, melyeket az Ér mondott nekünk. Emlékszel, hogy milyen melegséggel fogadott vissza, mikor mint tékozló fiúközeledtél hozzá. Magához ölelt és viszszafogadott. Mert, aki hozzájön azt ő ki nem veti. Mégha olyanok is a bűneink, mint a skarlát, fehérek lesznek, mint a hó. Olyan nehéz volt elhinni, hogy ez rád vonatkozik, de éppen akkor neked szólt az ige: Jézus Krisztus, Isten Fiának a vére megtisztít minket minden bűntől. Végül nem maradt más, mint újból bízni és újból reménykedni. És akkor békesség és öröm töltötte el a szivedet. Egészen az Érra bíztad magad. Először ítéletre, aztán kegyelemre. És most hogy van? Az Ér nem fáradt el. De a lélek, a nyomorult emberi lélek belefáradt. Ezernyi kifogás, ezernyi saját terv és nézet, és a lélek elindult öntelt, magabiztos útjára a világ tüze mellé. És most ott ülsz a tűz mellett. És jó most ott? Boldog és megelégedett vagy ? Az Ér látja, hogy boldogtalan vagy. Mert tudod, hogy hamar itt lehet a vég. És már hallod is a rég ismert hangot: Gyötrődöm e lángokban! Jézus melletted van. Ebben a pillanatban is, és lágy, szelíd tekintettel téged néz. Mintha mondaná: Még minden rendbe jöhet. Még lehet reményed, de mindent elölről kell kezdened. Akarod-e, hogy így legyen? A Mesterrel együtt, úgy mint régen ? Félj hívó szavára: Uram engedd, hogy nálad maradjak, szelíd tekintetű Jézus Krisztus! ítéletre és kegyelemre és megújításra! 6
