Utitárs, 1959 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1959-02-01 / 2. szám

ELO VIZ Szerkeszti: Dr. Molnár Rudolf Négyszemközt a Mesterrel II. És Péter messziről követte őt! Lk. 22, 54. Ez az oka mindannak, ami gyenge keresztyénség név alatt olyan nagyon is ismerős valamennyiünknet. Ez az oka sok erőtlenségünknek, lahangoltsá­­gunknak és elégedetlenségünknek. Hát persze, mi is követjük Jézust, csak éppen úgy, mint Péter távolról. Éppen ez vitte Pétert is sok bűnbee­sésbe, de leginkáb azon a nagypéntek előtti éjszakán. Hiszen nem kellett vol­na neki Jézus után mennie, mikor maga az Ér biztatta arra őket, hogy men­jenek el a Gecsemánei kertből. Vagy, ha Péter mégis arra volt kiváncsi, hogy mi lesz Jézussal, akkor meg Jézussal kellett volna tartania. Péter azonban mégis elindul és távolról követi Jézust. Aki pedig Jézust távolról akarja követ­ni, az hamarosan ugyan olyan nehéz­ségekbe kerül, mint Péter. Először is az a nehézség kerül eléje, hogy egyedül jár. A távolról való Jézus­követés mindig azt jelenti a lelki. élet­ben, hogy valamilyen elesettség állapo­tába jutunk. Mikor a szivünkben az első szeretet kezdett égni az Ér iránt, akkor bizonnyal nem távolról követtük őt. Éppen azért örvendeztünk, hogy olyan nagyon közel tudhatjuk magunkat az Ér Jézushoz. Valóban kedves volt számunkra Jézus és nem volt semmi a világon, amiért felcseréltük volna a Megváltó szeretetét és barátságát. Nem, nem kívántuk az Urat messziről kö­vetni. Máskép lehet azonban most. Valami az Ér és a szivünk közé került. Nem mindig bűn. Lehet, hogy csak elidege­nedés az Értől. Az Érral folytatott beszélgetés az imádságban és a Biblia lapjain, kezdett ellaposodni, vagy egé­szen elmaradni. Az Érral való eleven és belső kapcsolat szinte egészen meg­szűnt. Ezért lett a lelkünk olyan hi­deggé. És a távolról való Jézus-követés újabb következménye a szív hidegsége. A ke­resztyénség tűz. Tüzet bocsájtok a föld­re, - mondja Jézus. A keresztyénség felülről való, a Szentlélek tüze. Nem tudás, vagy tudomány elsősorban, ha az is. És nem is érzés, bár az érzések is ott vannak. És nem is az akarat tel­jes megfeszítése, bár arra is szükség van, hanem az Isten Lelkének titok­zatos hatása a lélekben. Ott ahol ez a hatás nincs meg, ott minden tudo­mány .minden észés és akarat-megfeszi­­tés csupán az ember erőlködésének a következményei. A keresztyénség a Szentlélek munkája az emberi lélekben. És ott ahol a Lélek akadály nélkül vé­gezheti a munkáját, ott megnemesíti, kitágítja a gondolkodás világát, meg­tisztítja az érzéseket és megacélozza az akaratot. Megújítólag és megelenve­nitőleg hat az egész emberi életre, sőt még a testi jólétre is. De ha Jézust csak távolról követjük, az Ér Lelkének hatása csak igen gyen­gén mutatkozik meg. És minél távolab­bra maradunk az Értól annál gyengébb lesz a hatás. És egy pillanatban meg­történhetik, hogy egészen elmarad a ha­tás. Ekkor szakadtunk el belsőleg tel­jesen az Értól. Külső formákat még fenntarthatjuk, de a belső, a szív, már egészen távol van az Értől. És az Ér megkérdezi: Hol van a te szived? Mikor meghidegül a szivünk az Ér számára, akkor vagyunk a vég kezde­tén. Ha megmaradunk ebben az el­­hidegült állapotban, semmi sem sem akadályozhatja meg az elbukást. Ezért igen fontos, hogy az Ér Jézusnak az efezusiakhoz intézett szavait: az a mon­dásom ellened, hogy az első szeretetedet elhagytad, - mi is alaposan megvizs­gáljuk. Mikor távolról követjük az Urat, egye­dül maradunk, a szivünk meghidegül és a világ újból magához édesget ben­nünket. Már nem a hívők, hanem a világ gyermekeinek a társaságában ke­resünk melegséget és örömöket. A har­madik lépés már igazán nincs messze. Ott találjuk magunkat a világ tüze mel­lett amint Péter módján melengetjük makunkat. Bemegyünk nagyon elővigyázatosan és bizonytalanul Péterrel a főpap ud­varába. Kezdetben nagyon idegenül érezzük magunkat a világ tüze mellett, hiszen itt a Jézust-csúfolók között an­nyira nincs a mi helyünk, de később beletörődünk és mindent megteszünk, mert megszoktuk. Ott a világ tüze kö­rül ma is sok fiatalt és öreget talá­lunk, kikben valamikor a Mester iránti tűz lobogott. Kik valamikor keserves könnyeket sírtak az Ér ellen elkövetett bűnök miatt. Valamikor örvendeztek a bünbocsánat feletti békesség miatt. És most? Péter szavai jutnak eszünkbe: És a kutya visszatér a maga okádé­­kára. Mint ahogy a kutya megeszi a maga okádékát, úgy van a lélekkel. Az a lélek, mely egykor megvetette a világ szórakazását, örömeit, most visz­­szatért oda és örül annak, amit egykor utált. A negyedik lépés már önmagától kö­vetkezik. Egyszer csak valaki meglátja, hogy az az ember, az a hivő ember ilyen bűnben él. Hogy egészen világos legyen a helyzet, fel is vetik a kérdést: Hát nem a Názáreti Jézus társaságában láttunk mindennap téged? Biztosan Te voltál, hiszen saját szemünkkel láttunk Téged. Szégyenli bevallani, hogy való­ban ő volt és mivel ezt szégyenli, hát egyszerűen letagadja. Még a keveset, vagy a Jézussal való ritka együttlétét sem meri bevallani Péter, mert úgy gondolja, hogy az élete forog kockán. De akkor, mikor nem életről-halálról volt szó, akkor esetleg egy keveset be­vallottunk az Érral való együttlétünk­­ből. De most már azt sem. Még akkor sem, ha esküről van szó. Képesek va­gyunk hamisan is esküdni. Hiszen ma már az ilyen megkötésektől egészen sza­badok vagyunk. Magunk előtt látjuk a bibliai árva lel­ket, amint zörget az ajtón: Uram nyisd meg a kaput! De belülről semmi vá­lasz sem hallatszik, csak a pokol ke­serves hangja hallatszik. Éjszaka, az örökkévalóság sötét éjszakája van. Éj­szaka körülötte, és éjszaka a kopogtató szivében. Mégegyszer megfeszíti min­den erejét, mégegyszer teljes erejéből megveri a kapu kilincsét és keservesen kiált: Uram, nyisd meg nekem! És ak­kor hallatszik a válasz: Nem ismerlek, nem tudom honnan való vagy! Nem is­merlek, nem tartozol hozzám! És az örökkévaló reménytelenség és kétség­­beesés veszi hatalmába a lelket. Rólad volt az elöbiekben szó? Va­lóban te voltál az ? Te aki egykor hűséget esküdtél Jézusnak? Tudod-e, hogy mi állította meg Pétert ezen a sikamlós úton? Ez az út őt is abba a kétségbesésbe vitte volna, mint Iska­­riotes Júdást. Jézus tekintete volt. Jé­zus megfordult és Péterre tekintett. Jézus tekintete találkozott a Péterével. És ez a tekintet annyi melegséggel, rész­véttel és gyengédséggel volt tele, de ugyanakkor annyi váddal, annyi férfias parancsoló készséggel, hogy Péter kez­dett emlékezni. Péterrel nekünk is em­lékeznünk kell azokra a vigasztaló sza­vakra, melyeket az Ér mondott nekünk. Emlékszel, hogy milyen melegséggel fogadott vissza, mikor mint tékozló fiú­közeledtél hozzá. Magához ölelt és visz­­szafogadott. Mert, aki hozzájön azt ő ki nem veti. Mégha olyanok is a bűneink, mint a skarlát, fehérek lesznek, mint a hó. Olyan nehéz volt elhinni, hogy ez rád vonatkozik, de éppen akkor ne­ked szólt az ige: Jézus Krisztus, Isten Fiának a vére megtisztít minket minden bűntől. Végül nem maradt más, mint újból bízni és újból reménykedni. És akkor békesség és öröm töltötte el a szivedet. Egészen az Érra bíztad ma­gad. Először ítéletre, aztán kegyelemre. És most hogy van? Az Ér nem fá­radt el. De a lélek, a nyomorult emberi lélek belefáradt. Ezernyi kifogás, ezer­nyi saját terv és nézet, és a lélek elin­dult öntelt, magabiztos útjára a világ tüze mellé. És most ott ülsz a tűz mel­lett. És jó most ott? Boldog és mege­légedett vagy ? Az Ér látja, hogy boldog­talan vagy. Mert tudod, hogy hamar itt lehet a vég. És már hallod is a rég is­mert hangot: Gyötrődöm e lángokban! Jézus melletted van. Ebben a pilla­natban is, és lágy, szelíd tekintettel téged néz. Mintha mondaná: Még min­den rendbe jöhet. Még lehet reményed, de mindent elölről kell kezdened. Aka­rod-e, hogy így legyen? A Mesterrel együtt, úgy mint régen ? Félj hívó szavára: Uram engedd, hogy nálad ma­radjak, szelíd tekintetű Jézus Krisztus! ítéletre és kegyelemre és megújításra! 6

Next

/
Thumbnails
Contents