Utitárs, 1959 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1959-02-01 / 2. szám
UTITKßl Külföldön élő magyar evangélikusok lapja. Szerkesztő és kiadó: Terray László Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kirkens Nödhjelp, Kirkegt. 5. Oslo. A szerkesztőbizottság tagjai: Kótsch Lajos, Pátkai Róbert, Szépfalusi István. A lap ára egy évre 10,50 dán korona vagy ennek megfelelő külföldi pénzösszeg (1,50 US dollár, stb.) Psychoanalysis Christiana Mint a bókos szentek állnak a fülkében, kívülről a szemnek kifaragva szépen, de befelé, hol a falnak fordul hátok, csak darabos szikla a durva törés tátog: ilyen szentek vagyunk mi! Micsoda ős szirtböl vágták ki lelkünket, hogy bús darabjai még érdesen csüngnek, érdesen, szennyesen a félig születlen, hová nem süt a nap, hová nem fér a szem? Krisztus urunk, segíts meg! Hallottunk ájtatos, régi faragókat, kik mindent egyforma türelemmel róttak, nem törődve, ki mit lát belőle s mit nem: tudva, hogy mindent lát gazdájuk, az Isten. Bár ilyenek lennénk mi! Úgyis csak az Ur lát mindenki szemével, s amit temagadtól szégyenkezve nézel, tudd meg, lelkem, s borzadj, mert szemeden által az Isten is nézi, az Isten is látja! Krisztus urunk, segíts meg! óh, jaj, hova bújhatsz, te magadnakréme, amikor magad vagy az ítélő képe?! Strucc-mód fúr a percek vak fövénye alá balga fejünk, - s így ér a félig-kész Halál, s akkor mivé leszünk mi? Gyónatlan és vakon, az évek szennyével löknek egy szemétre a hibás cseréppel, melynek nincs csörgője, s íze mindörökre elrontva, mosatlan hull vissza a rögbe. Krisztus urunk, segíts meg! Ki farag valaha bennünket egészre, ha nincs kemény vésőnk, hogy magunkat vésne, ha nincs kalapácsunk, szüntelenül dúló, legfájóbb mélyünkbe belefuró fúró? Szenvedésre lettünk mi. Szenvedni annyi, mint diadalt aratni: óh hány éles vasnak kell rajtunk faragni, mig nem méltók nem leszünk, hogy az Ég Királya beállítson majdan szobros csarnokába. Krisztus Urunk, segits meg! Babits Mihály. d. Dr. vajta Vilmos: Testvérereink a nagyvilágban X. PARAMAGUDI- Úti emlék Indiából Tizennyolc órás éjtszakai utazás után jutottam Madrasből Paramagudi-ba. A misszionárius szívélyesen fogadott és mindjárt otthonába vezetett, egy gyönyörű kert közepén álló nagy házba. Már másnap egy kis faluba utaztunk ki, hogy - mint a misszinárius ajánlotta, - Indiát ne csak ünnepi öltözetben ismerjem meg, hanem keserű valóságában is. Egyórai hajtás után értünk a faluba. Első utunk a páriák negyedébe vezetett. A 16 pária család teszi ki a keresztyén gyülekezetei ebben a faluban, melynek 800-1000 lakosa van. A páriák az indiai társadalom kitaszítottjai. Röviddel ezelőtt még a falu kútját is tilos volt használniok. A falu lakói, mivel saját földjük volt, a különféle kasztokhoz tartoztak, s a páriáknak tilos volt olyasmit érinteniök, amit a kasztok tagjai használtak. S a kasztokhoz tar. tozók már attól is »tisztátalanokká« lettek, ha egy pária árnyéka rájuk esett. Ezekhez az emberekhez is eljött a keresztyénség. Kis agyagkunyhókban laknak, melyek két részből állnak: a fal egyik oldalán a család lakik, másik oldalán van az istálló. Egy ilyen család hellyel kínált otthonában, - »lakásuk« 5-6 négyzetméter nagyságú. Az egyik sarokban főznek, s mivel a kunyhónak nincs kéménye, a füst az ajtón át távozik. Az emberek a földön alszanak, semmijük nincs amit ágynak használhatnának. Egy ilyen család keresete havi 12-15 rúpia, vagyis körülbelül ugyanannyi német márka. Hogy ebből hogyan lehet megélni, az számomra teljességgel érthetetlen, bár a rizs olcsó s a páriák kevés ruhát használnak. Miután végigjártuk a falut, a misszionárius komolyan fordult hozzám: »Jó, hogy a dolgoknak ezt az oldalát is megismerted. Külföldi látogatók legtöbbnyire csak felületesen tájékozódnak. De tudnod kell, hogy India keresztyénéinek 80 százaléka ilyen pária.« A falu lelkésze tájékoztatott ezután a gyülekezeti életről. Később magam láttam az istentiszteleten, hogy a gyülekezet tagjai sok éneket tudnak kívüröl. Márpedig a felnőttek legnagyobb része sem írni, sem olvasni nem tud. A gyermekek persze járnak iskolába, jelenleg egy keresztyén tanítóházaspár vezeti az iskolát. A keresztség előtt természetesen minden keresztyén részesült oktatásban, tanult Jézus életéről s a kátéból. Ha ebből talán felejtettek is valamit, mégis erőteljesen hangzott a Hitvallás és a Miatyánk. Prédikáció közben kérdéseket is intézett a lelkész a gyülekezethez s ezekre mindig kapott választ. Mint utóbb elmondotta, gyakran szokta prédikációit beszélgetés formájában tartani, hogy a keresztyén hit fő tartalmát átismételje a gyülekezettel. Az istentisztelet végén indiai szokás szerint ünnepélyesen köszöntöttek a templomban. Ilyen köszöntés csak »magas személyeknek« jár ki, mondotta a misszionárius. Több környező faluból jött küldöttség, s mindegyikük virágkoszorút akasztott a nyakamba. Mikor már hat koszorú függött a nyakamban s alig látszottam ki belőlük, megszabadítottak terhemtöl. De újabb küldöttségek jöttek újabb koszorúkkal. Később megtudtam,hogy az első koszorúkat a sekrestyében rakták le, s a további küldöttségek ezeket mint az ő koszorúikat helyezték nyakamba. De még így is vagy nyolc hatalmas virágkoszorút cipeltem haza istentisztelet után. A templomi fogadtatás útán világi ünnepségek következtek. Sajnos esett az eső, s így az iskolába kellett mennünk. Itt egy tánccsoport vett részt az ünneplésben. Hét fiatalemberből állt a csoport, közülük ketten fúvóshangszeren játszottak. Míg egyikük szilaj variációkat játszott hangszerén, a másik egész idő alatt ugyanazt az egy hangot fújta. A többiek dobokat vertek. Szörnyű volt a lárma. Ez egyik táncos, egy tízéves fiú, csengő hangon énekelt, egy 7-8 éves gyermek pedig egy réz ütőhangszeren játszott. Két fiatalember dárda-tánca fejezte be a népünnepélyt. Köszönetül csak ezt az egy igét tudtam nekik mondani anyanyelvükön: »Hü az Isten«. E szavak hallatán felcsillantak a szemeik. Az a meggyőződés töltött el, hogy mindnyájan szívből akahiak hűek maradni a hűséges Istenhez. Sportolók imádsága A sport is a te ajándékod Uram ... Uram köszönjük neked mindazt az örömet, amit a játék és sport szerez, amikor erőinket összemérhetjük. Érzem, hogy mennyi jó származik ebből. Te adtál nekem erőt és egészséget; sohase feledjem ezt. Mutasd meg a legfőbb jót ... ür Jézus Krisztus, ma ismét ezrek özönlenek a sportpályára. Nincsen más gondolatuk, mint az, hogy ki fog győzni. S holnap ismét rájukszakad az élet minden terhe és gondja. Mutasd meg nekik, hogy mi az, ami igazán erőssé és gazdaggá tehet. Nekünk pedig add szánkba a segítő szót, amikor annak eljön az ideje. Azokért, akik nem játszhatnak velünk ... Urunk Istenünk, bármennyire elfog is a játék öröme, ne engedd, hogy elfeledkezzünk azokról, akik nem vehetnek részt benne, mert betegek, vagy alkalmatlanok reá. Mutasd meg nekünk, hogyan szerezhetnénk nekik is örömet. Segits, hogy ne csak gondoljunk erre, de meg is valósítsuk s valahogy magukra ne hagyjuk őket. Ámen. (A Budapesten most begjelent »Imádságos könyv«-böl). 3
