Utitárs, 1959 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1959-02-01 / 2. szám

Mit tudunk a földgömbünkről? Ahhoz viszonyítva, hogy napról-napra a felületén élünk és azt folytatólagosan vizsgáljuk, csak igen keveset tudunk a földgömbünkröl. Azt azonban mégis tudjuk, hogy egy kb. gömbalakú égitest külső felületén lakunk, mely gömbnek a sugara 6300 km. Ebből 6 km-t fúrások­kal kikutathattak. Hogy mi van mélyeb­ben, azt csak sejthetjük. Egy adat mégis elég megbízhatónak látszik, nevezetesen a földgömbünk összes súlya 6X1024 kg. Ez olyan nagy súly, hogy még magunk elé képzelni is nehéz. Ha a földgömbün­ket vasúti kocsikra raknánk úgy, hogy mindenegyes vasúti kocsira 20.000 kg. jutna, és ha minden másodpercben egy kocsi haladna el előttünk, akkor a vonat átvonulása 10 billió évig tartana. A földgömb összes súlyából és térfoga­tából kitudjuk számítani a sűrűségét, mely kb. 5.5-szeresen nagyobb, mint a vízé. Tehát meglepően nagy a sűrűsége, hiszen a kő súlya csak 2-3^szorosa a vízének. A köböl való réteg alatt tehát a kőnél sokkal súlyosabb anyag van, de hogy milyen azt nem ismerjük. Közelfekvő az a feltevés, hogy a földgömbünknek vas és nikkel ötvözet­ből való magja van. Korábban a geoló­gusok ezt már szinte biztosnak tartot­ták, de az újabb vizsgálatok kétséges sé tették ezt. Most arra gondolnak, hogy az is lehet, hogy a földünk közepe szívós, rugalmás magmából áll, a magma pedig olyan sűrűvé volna összepréselve, mintha a föld közepe a vas és nikkel ötvözetéből állna. A földrengéseket megfigyelve vi­szont azt állapították meg, hogy a föld anyaga 4 rétegre oszlik. A megkövült külső rétege csak 60 km-es vastagságú. Azt mondhatnék, hogy egy nyers tojás kérgén élünk, nem a tojás mészkéregjén, hanem az ezalatti reszkető vékony bőr­rétegen. A földgömbünk eredetét nem ismerjük. Körülbelüli életkoráról viszont elég biztos tudomásunk van. Fiatal a földünk, de legalább 3000 millió éves. Kb. 2000 millió évvel ezelőtt kezdődött el az élet itt a földgömbünkön, 1000 millió év múlt el, míg az élet a halak és a reptilek által az emlősállatokig fejlődött. Az első em­berek csak kb. 1 millió évvel ezelőtt je­lentek meg a földgömbünk történelmé­ben. Ha egy napnak vesszük azt a 2000 milliós időszakot, melyben az állatok ki­fejlődtek, akkor az emberiség eddigi élet­kora csak 24 másodperc. »Az egek beszélik Isten dicsőségét, és kezeinek munkáját hirdeti az égbolto­zat.« I Zsolt. 19, 2. / Dr. Oterma L. Hibaigazítás A karácsonyi számunkban közölt lel­­készi névsorban Brachna Gábor esperes címébe hiba csúszott, Markovits Pál lel­kész pedig sajnálatos módon kimaradt a névsorból. A helyes címek ezek: Brachna Gábor esperes 2836 East Blvd. Cleveland 4, Ohio. Markovits Pál lelkész 161 Hazelwood Ave. Pittsburgh Pa. öt világrész egyházi híreiből A Romániai Orthodox Egyház patriar­­chája Marina Justinian ismeretlen he­lyen, háziőrizetben van. -Schweitzer Albert január 14.-én ünne­pelte Lambarenában 84.születésnapját. Ezévben európai útra készül. Rotterdamban is bevezették a telefon lelkigondozői szolgálatot. Svájc református lelkészei 530:407 arányban nem fogadták el az ország hadseregének atomerővel való felszerelé­sét ellenző nyilatkozatot. A lelkészi kar 36 %-a nem szavazott le. Az albániai orthodox egyház érseke 76 éves korában elhunyt. Chritoph érseket az albán kormány 1949-ben mozdította el állásából. Oslóban állítja fel az európai moha­­medán misszió első skandináviai mecset­jét. A pakisztáni származású Kamal Yousuf szerint 2 évi téritő munkája eredménnyel járt: 7 svéd és 1 norvég Allah tanait követi. Kárpátalján Gencsy püspök vezetése mellett 90 gyülekezetben, 56 lelkész szolgálatával s 90.000 lélekkel, főleg magyar anyanyelvű református egyház él. A gyülekezetek élete igen eleven s a kapcsolatot főleg oroszországi baptista gyülekezetekkel ápolják. »Az istentelenek nem az egyház ellen-Szabadság Korunkban az egyik legtöbbet, han­goztatott eszme az emberi szabadság eszméje. Minden emberi megnyilvánu­lást az a gondolat irányit, hogy, az em­ber szabad, vagy szabad akar lenni. Ér tétlenül és fölháborodva beszélünk az ókori rabszolgaságról és a középkori szellemi korlátozottságról, s meg va­gyunk győződve aról, hogy mi egy sok­kal magasabbrendü álláspontot vallha­tunk magunkénak. Ne boncolgassuk most, hogy ez a nézetünk mennyiben helytálló, hanem próbáljuk azt meg­nézni, hogy hogyan áll a szabadság kér­dése Isten és az ember viszonyában. A legtöbb ember azért helyezkedik szembe az egyházzal, mert úgy érzi, hogy bármilyen kapcsolat az egyház­zal, csak szabadságát korlátozná. Az, hogy valaki hivő keresztyén, szerintük szükségszerűen föltételezi azt, hogy sza­badságában korlátozva van. Isten köve­telései megkötnek. Ezt nem szabad ten­ned, azt kell tenned; igy nem szabad gondolkodnod, azt pedig hinned kell! Számukra ezt jelenti Isten és egyház. Irtóznak tőle és ez teljesen érthető is. Borzasztó is lenne, ha a keresztyénség ségei, hanem lelki gyengeségünk áldoza­tai« - mondta Bonnban egyik előadásá­ban az ismert Gollwitzer teológiai tanár. Kelet-Németországban szaporodik a konfirmandusok száma, mivel a kom­munista ifjúsági avatáson résztvevőket ezután egy éves próbaidő után az egyház megkonfirmálja. Az amerikai Louis Dion r.k. páter, megkapta a szovjet hatóságoktól a be­utazási visumot, és a jövőben a moszk­vai amerikai követség lelkésze lesz. Elődjét 1955-ben utasították ki Moszk­vából. Támadó katolicizmus Lengyelország­ban! Az elmúlt időben nemcsak a kínai egyházüldözés ellen tiltakoztak Len­gyelország katolikusai, hanem több ve­gyesházasságban élő protestánst is fel­szólítottak arra, hogy rendeljék le a nekik járó protestáns újságokat, mivel a körlevél szerint »csak egy igazság lé­tezhet, nem több, s ez egyedül a kato­likus egyháznál van«. A körleveles ak­ció Niepokalanow ferenceseire vezethető vissza. Nyborgban (Dánia) január elején ülé­sezett az európai nem római katolikus egyházak közös konferenciája. Magyar­­országról az ülésen Muraközy Gyula, Bartha Tibor, Káldy Zoltán és Vető Lajos vettek részt. Nyolc havi börtönbüntetést kapott Dr. Dezső László, a kolozsvári gyülekezet vezető lelkésze. Sr. I. ERDÉLY nehéz napjaiban meg ne restüljünk az érte való imádságunkban! csak egy csomó követelésből állna. Az egyház sohasem teljesiti Isten akaratát, amikor követelésekkel áll az ember elé. Félreértjük a Szentirást, ha abból csak Isten követeléseit olvassuk ki. Éppen ez a különbség a keresztyénség és a többi vallás között, hogy a keresztyén­­ségben Isten cselekszik és nem nekünk kell emberi erőfeszítéssel eljutnunk Istenhez. Isten cselekszik mert szeret bennünket, mert Teremtő Atyánk, ö segíteni akar nekünk megoldani azokat a problémákat, melyeket az emberi élet és a társadalom állít elénk, s melyek sokszor szinte megoldhatatlannak tűn­nek Itt akar Isten segíteni nekünk. Meg akar szabadítani azoktól a terhektől, melyeket a földi lét szükségszerűen rak ránk. ő magára vállalja a mi problémá­inkat. Szabaddá tesz bennünket azáltal hogy tekintetünket a lelkiekre irányítja. Szentlelke által ad hitet, erőt és böl­­cseséget az élethez. Te hogy nézel Istenre ? Mint egy köve­telő és haragvő Urra, aki szabad Ságod­ban akar korlátozni, vagy mint Meny­­nyei Atyára, aki segítséget tud nyúj­tani minden félelem és aggodalom kö­zött? Látódé, hogy ő nem megnehezí­teni akarja a te életedet, hanem meg­oldani?« Sz. A.

Next

/
Thumbnails
Contents