Utitárs, 1957 (1. évfolyam, 5-7. szám)
1957-08-01 / 5. szám
Paavo Viljanen: BÉKÜLJETEK MEG ISTENNEL! (Finn eredetiből fordította: Csepregi Béla) III. A gyülekezet jelentősége a hívő életében. A fentiekben röviden megmutattuk, hogy élő hit az emberi szívben csak a gyülekezetben születhetik. Legyünk azért mindig óvatosak olyanokkal szemben, akik azt állítják, hogy valamely álom, látomás vagy más különös kijelentés útján jutottak hitre. Megint csak hangsúlyozzuk Luther szavát: a keresztyén gyülekezeten kívül nincs igazság, nincs Krisztus, és nincs üdvösség. Magától értetődő, ha az ember meg akar maradni az igazságban és az üdvösségben, akkor meg kell maradnia a gyülekezet élő közösségében. Isten nem teremtett remete-keresztyéneket. Magános visszavonultságban vagy külön utakon senki sem őrizheti meg lelki életét egészségben. Nem akarom ezzel azt mondani, hogy földrajzilag nem juthat keresztyén ember magános őrhelyre. Isten frontjának van sok előretolt őrszeme is. De ezek a magános tusakodók mindig szenvednek az alatt és odatartozóknak tudják magukat Isten nagy családjához. Vágyakoznak utána és amikor csak módjukban van, keresik is a konkrét találkozást Krisztus gyülekezetével. Azt mondja a Szentírás: »Ha pedig A Németországi Magyar Evangélikus Missziói Gyülekezet vezető lelkésze közli: Félréértések elkerülése céljából közöljük, hogy a Németországi Magyar Evangélikus Missziói Gyülekezet továbbra is változatlanul fennáll és illetékes a Németországban élő magyar evangélikusok (lutheránusok) lelkigondozására. A magyar evangélikusok és reformátusok kölcsönösen kisegítik egymást, de közös protestáns lelkigondozási szervezet nem áll fenn. Az ilyen és hasonló értelmű megjelölések helytelenek, mert nem felelnek meg a való helyzetnek és tévedéseknek szolgálhatnak alapul. HELYSZŰKE MIATT e számunkból sok anyagot kellett kihagynunk s a következő számunk részére félretennünk. így maradt el két »sorozatunk« is: »Testvéreink a nagyvilágban« és »Beszélgessünk közös kérdéseinkről«. Sok olvasónk kereste fel levélben a szerkesztőbizottság tagjait s a többi magyar evangélikus lelkészt az »Utitárs«-sal s annak tartalmával kapcsolatban. Lehetetlen minden levélre külön válaszolnunk, s ezért ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik biztatásukkal, köszönetük kifejezésével további munkára biztatják a szerkesztőbizottságot. Sserk. a világosságban járunk, amint ö maga (Isten) a világosságban van, közösségünk van egymással.« (1. Ján. 1, 7). Emlékezetbe idézhetjük Pál szavát is: »Azért immár nem vagytok jövevények és zsellérek, hanem polgártársai a szenteknek és cselédei (Családtagjai) az Istennek.« (Ef. 2, 19). A gyülekezet a hívő számára elsősorban a lelkigondozás szempontjából jelentős. Nem elég, hogy a gyermek egészségesen születik. Nagyon rászorul további ápolásra és gondozásra. Luther Márton a gyülekezetről szólva mondja, hogy »Sára, illetőleg Jeruzsálem, a mi szabad anyánk, akitől mi mindnyájan születtünk«, és nagyon találóan folytatja: ez az anya, t. i. a gyülekezet »tanít minket, táplál minket és hordoz a méhében, ölében és karjaiban: ez nevel és formál bennünket Krisztus képére, míg eljutunk a teljes férfiúságra.« (Gal. lev. magy. 4, 27-hez. W. A. 40, I., 664-665). Amint az élő gyülekezet fogalma elhomályosodott egyházunkban, előtérbe került és általánosan elterjedt az a felfogás, hogy ki-ki saját maga építse ki az Istennel való közösséget, úgy, amint azt legjobbnak látja. A lelkigondozás ennek a folyományaképpen szinte semmivé lett az evangélikus gyülekezetekben, a hívek pedig magukra hagyottan vergődnek terheik alatt vagy maguk csinálta orvossággal gyógyítgatják lelkiismeretük bünr.iarta sebeit. Egy norvég lelkipásztor, a lelkigondozásnak tudományos szempontból is szakavatott művelője, figyelmeztet arra a jelenségre, hogy a lelkigondozó munkának elsorvadása következtében a megterhelt lelkiismeretű emberek egyre nagyobb számban keresik fel idegorvosok rendelőit, ahol mégsem találnak igazi gyógyulást. A bűn mardosásának ugyanis egyetlen igazi orvossága Krisztus evangéliuma. Az egyház jövendője nagy mértékben attól függ, hogy ismét lelkigondozóvá lesz-e a lelkész, s hogy sikerül e az egyháznak visszahozni a gyakorlatba a lelkigondozás leghatékonyabb eszközét, a magángyónást. Ezzel kapcsolatban egy finn egyházi ember szavai is emlékezetembe idéződnek: »Nagy mértekben elveszítettük az emberek bizalmát. Nem keresnek nálunk segítséget, vagy ha jönnek is hozzánk, sokszor túl későn jönnek. Akkor, amikorra már beértek a bűn gyümölcsei. Ugyanákkor a ma emberei az orvosokat szívesen felkeresik lelki dolgaikkal is, nem mérlegelve azt sem, hogy helytelen tanácsot kaphatnak. Úgy látom, nekünk egészen új módon kell közvetlen érintkezésbe, személyes lelkipásztori viszonyba kerülnünk híveinkkel. Az általános lelkigondozás gyakran éppolyan hatástalannak bizonyul, mintha a harmadik emeleti ablakból próbálnánk cseppenteni az utcán járókelők szemébe.« (folytatjuk). Útközben az evangéliummal. .. »örvendetes találkozás színhelye volt Sydney június 25.-én. A »General T. Taylor« hajón, mely 1,300 magyar menekültet hozott Ausztráliába, néhánynapos itt tartózkodásra megérkezett Szilas Attila, evang. teológus, mint hajókisérő lelkész. Érkezése és ittléte különösen is nagyjelentőségű volt, hiszen ez az első alkalom, hogy magyar evang. egyházi személy látogatást tett ezen a földrészen. Szilas Attila egy héten át a Sydney magyar evang. lelkészség vendége volt. Ezidö alatt pedig bőven megrakodott egyrészt benyomásokkal, másrészt pedig tapasztalatokkal, nem is említve mindazt a tájékoztatást, melynek alapján a magyar evangélikusok helyzetéről és problémáiról illetékes körökben részletesen beszámolhat.« Az ausztráliai evangélikus »Hitből élünk« című havi lapból vettük át e hírt. Sokak számára talán furcsa ez a cím: »hajókisérő«-lelkész. A kivándorló hajó utasai azonban jól ismerik őket, hiszen majdnem minden hajón teljesít egy róm.-kat. és egy protestáns lelkész szolgálatot. Munkájukról lapunk legközelebbi számában számolunk be. Most csak megemlítjük, hogy röviddel ezelőtt a »Columbia« nevű hajón Bremerhaven (Németország), és Halifax (Kanada) és az »Oscania« nevű hajón Le Havre Franciaország) és Quebec (Kanada) között Lang János németországi lelkészünk teljesített szolgálatot. Novemberben egy Ausztriából Dániába induló vonatszerelvényen mint »vonatkisérő«-lelkész Gémes István szolgált. Augusztus 5.-én az »Ascania« nevű hajón, amely a franciaországi Le Havre kikötőből Kanadába szállít magyarokat, Glatz József linzi lelkészünk szolgál. * Évszázadokkal ezelőtt az apostolok gyalogosan járó utasokhoz csatlakoztak. Filep a Jeruzsálemből Gázába vezető utón egy szekérre kéredzkedett fel az evangélium üzenetével. Akkor gyalogosan vagy szekéren ülve, ma hajón és vonaton, holnap talán repülőgépeken is - változó módszerekkel - az örök, változhatatlan Jézus Krisztusról szóló evangélium hirdettetik a világon. Sz. I. UTITAHI Monatsblatt für ungarische Lutheraner im Ausland. Herausgegeben mit Unterstützung des Lutherischen Weltbundes, Genf. Redakteur: László G. Terray, Kirkens Nodhjelp, Kirkegt. 5, Oslo, Norwegen. Für den Inhalt verantwortlich: István Gémes, Den danske Folkekirkes Nodhjselp, Vendersgade 28, Köbenhavn K, Dänemark. Mitglieder des Redaktionsausschusses Lajos Kótsch, Schussengasse 17, Stuttgart-Münster, Deutschland, und István Szépfalusi, c/o Lutherischer Weltbund, Liechtensteinstrasse 20, Wien 9, Österreich. DUPLEX-TRYKKERIET - K0BENHAVN (VED HARRYOISEN)
