Utitárs, 1957 (1. évfolyam, 5-7. szám)

1957-08-01 / 5. szám

UTITMÍ

Külföldön élő evangélikus magyarok lapja. Főszerkesztő:

Terray László, elő Kirkens Nödhjelp Kirkegt. 5. Oslo.

Felelős szerkesztő és kiadó:

Gémes István, c/o Den danske Folkekirkes Nödhjaelp, Vendersgade 28, Kobenhavn K

A szerkesztőbizottság tagjai: Kótsch Lajos és Szépfalusi István

A lap ára egy évre 3 dán korona vagy ennek megfelelő külföldi pénzöszeg (0.50 US dollár, 12 osztrák Schilling).

MINNEAPOLIS

Az evangéliumi keresztyénségnek nincsenek zarándokhelyei, Rómája vagy Mekkája, ahová a hívek azért járnának el, hogy ott különös kegyelemben részesedjenek. Debrecent is mindig csak pajkos szemhunyorítással szokták »kálomista Rómának«, nevezni. Reformátoraink hitvallása, az Ágostai Hitvallás határozottan vallja, hogy Isten ott és akkor nyújt kegyelmet, »ahol és amikor neki tetszik«.

Mikor tehát az idén a világ evangélikusságának figyelme az amerikai Minneapolis felé fordul, ez nem azért van, mintha ott valamiféle evangélikus »zarándoklás« folynék le, hanem mert olyan esemény történik ott, ami a világ evangélikus egyházainak életében megújulás, áldás, uj munkalendület forrásává lehet: ott tartja az Evangélikus Világszövetség harmadik nagygyűlését.

1947-ben a svédországi Lund városában alakult meg ez a szervezet, melynek ma a világ legtöbb evangélikus egyház tagja s amely így több mint 60 millió evangéliumi keresztyént képvisel.

1952-ben a németországi Hannover volt a második világgyülés színhelye, melyen a Világszövetség már mint jól kiépített szervezet látott hozzá egy sereg gyakorlati és tudományos feladat megoldásához.

Az idei gyűlés már a tekintetben is jelentős, hogy rajta a jelek szerint minden keleteurópai evangélikus egyház képviselői résztvehetnek. Hogy ez a mai feszült politikai légkörben milyen nagy esemény, azt külföldön élő magyarok alighanem jobban tudják értékelni, mint bárki más.

»Ahol és amikor Istennek tetszik«, jöhet megelevenedés, elmélyülés, fellendülés nemcsak egyes emberek keresztyén hitében, de a keresztyén egyházakban is. Ezért a minneapolisi gyűlést mi, külföldön élő magyar evangélikusok is, az ősi egyházi ének szavaival köszöntjük: »Jövel, Szentlélek Úristen!« Szerk.

Kecskeméti Víg Mihály (1560 körül):

Psalmus hungaricus

Kodály Zoltán.

1. Mikoron Dávid nagy búsultában, Baráü miatt

volna bánatban, Panaszolkodván nagy haragjában,

Ilyen könyörgést kezde ő magában:

Istenem, Uram, kérlek tégedet: Fordítsad reám szent szemeidet;

Nagy szükségemben ne hagyj engemet, Mert megemészti nagy bánat szívemet.

Csak sírok-rívok nagy nyavalyámban, Elfogyatkoztam gondolatimban, Megkeseredtem nagy búsultomban, Ellenségemre való haragomban.

Hogyha énnékem szárnyam lett volna, Mint a galamb, elrepültem volna; Hogyha az Isten engedte volna,

Innét én régen elfutottam volna.

AZ ELSŐ BENYOMÁS mindig fontos és döntő, - szoktuk mondogatni. Meg azt is mondjuk, hogy nemigen csal. Én is lassú, nehézkes embernek láttam első pillanatra Olav Egelandot, a norvég diakónai szövetség és egyházi segélyakció egyik titkárát és azt hittem, igazam van.

Úgy látszik azonban, az első benyomás sem csalhatatlanul jó vezető. Egeland lelkész nemcsak azzal cáfolt rá erre a benyomásra, hogy irodájában szürke overallban fogadott (irodája kormos falát meszelte), hanem azzal is, hogy egy nagyon eredményes és fontos egyházi munkának a vezetője.

A SZENTIRÄS Isten gyülekezetét és a gyülekezet tagjait is sáfároknak nevezi. Sáfár az az ember, akit gazdája bizonyos javak megörzével, okos, ügyes, jó kihasználásával bízott meg. Emlékezzünk csak a hü és hűtlen sáfárokról elmondott jézusi igékre! Milyen nagy felelősség ez, s milyen komoly az azt követő elszámolás. Ki tud majd megállni az elszámoltató előtt, ha megkérdezi: Hogyan sáfárkodtál a javaiddal? És ha a gyülekezetét kérdezi meg az Isten? Mi van a millió és millió emberrel, aki hallani sem akar vagy csak nem szeret hallani Istenről ? Mi van az egykor megkereszteltekkel, konfirmáltakkal ?

EGELANDÉKNÁL erről beszélgetünk. S a csendesen beszélő ember szavait valami mélyről jövő tűz hatja át. Arról beszél, hogy hogyan szervezik meg a norvég egyház gyülekezeteiben is a sáfárság munkáját. Hogyan gyűjtenek össze embereket, akik kellő imádságos előkészítés, oktatás után kettesével - apostolok módján - járják végig az egyháztól elidegenedett testvéreket és hívogatják őket Isten gyülekezetébe.

»JAJ, CSAK NE LENNÉNEK ITTHON!« - imádkozza a megkopogta-Akarok inkább pusztában laknom, Vadon erdőben széjjel bujdosnom, Mogynem mint azok között lakoznom, Kik igazságot nem hagynak szólanom.

Egész e város rakva haraggal; Egymásra való nagy bosszúsággal; Elhíresedett a gonoszsággal,

Hozzá fogható nincsen álnoksággal.

Gyakorta köztük gyűlések vannak; Özvegyek, árvák nagy bosszút vallnak. Isten szavával ők nem gondolnak,

Mert jószágukban felfuvalkodtanak.

Én pedig, Uram, hozzád kiáltok, Reggel és délben s estve könyörgök; Megszabadulást tetöled várok,

Az ellenségtől mert én igen félek.

Te azért, lelkem, gondolatodat,

Istenbe vessed bizodalmadat;

Rólad elvészi minden terhedet És meghallgatja te könyörgésedet.

tott kapu előtt a két új gyülekezeti munkás. Mert a sáfármunka nem is olyan egyszerű. Olyan emberekkel találkoznak a sáfárok, akiknek pompás ellenvetéseik vannak, akik kifogásokkal, mellébeszéléssel nagyon jól ki tudják magukat magyarázni, mintegy igazolva magatartásukat.

ISTEN AKARJA EZT A MUNKÁT! - ez csendül ki a beszámolóból. Hiszen szerte Norvégiából azt jelentik, hogy ahol ilyen munka indult meg, ott fellendült a gyülekezeti élet. Növekszik a templomlátogatók száma, sokasodnak a bibliakörök. De leginkább azok érzik e munka áldását, akik maguk résztvesznek a hívogató sáfári szolgálatban. Isten akarja ezt a munkát azért is, mert az egyháznak mindig veszélye az »elpaposodás«. A sáfári szolgálatban pedig papok és a gyülekezet »egyszerű« tagjai vállvetve dolgoznak.

TENGERENTÚLRÓL jött ez a munkamódszer, az amerikai evangélikus egyházaktól. Németországban is megtaláljuk, különösen a hannoveri evangélikus egyházban, ott »Besuchdienst«nek, »látogató szolgálat« nak hívják. De akárhogy nevezik is, egy a célja: Elvinni minden embernek a hírt, az evangéliumot. Hívni oda, ahol ez az evangélium hangzik. Hogy gyarapodjék az »üdvözülök száma« (Csel 2, 47).

VANNAK VESZÉLYEK IS, mint minden munkánál. Egyenlőre még több a női munkás és néha meg igen kiütközik a »kampány-jelleg«. De ez mitsem von le a munka értékéből. Hátha Isten itt is meg akarja mutatni, hogy előtte »nincs férfi, sem nő«, azaz egyként lehetünk, férfiak és nők egyaránt az 0 munkásai? És hátha sok közömbös szívét éppen a kampány rohama győzi le, mint az első pünkösdkor a háromezerét ?

AMIKOR A TRONDHEIMI DÓMBAN

magyar istentiszteletet, tartottunk (a

Egelanddal beszélgettünk

3