Út, 1960 (2. évfolyam, 1-8. szám)
1960-10-01 / 8. szám
10. oldal ÜT 1960. október elégedetlensége, — és végül a „vértelen" forradalom. Mert itt már csak azoknak a likvidálásáról lesz szó, akik a „haladás" ellen vannak: reakciós, klerikális, nacionalista erők, — no meg az a pár fasiszta. Ha ezt a fejlődési folyamatot itt nagy vonalakban vázoltuk az olvasó előtt: mi ezzel csak a baloldali erők törekvésének irányára akartunk rámutatni. Ez nem jelenti azt, hogy minden programmszerüen menne is. Amivel ez a baloldal példáúl nem számolt, az a jelenlegi demokrata többségű kongresszus nagyszerű (szerintük persze reakciós) magatartása. Az olvasottak után bárki könnyen megállapíthatja példáúl, miért csak egy részét nem szavazták meg a republikánus Eisenhower elnök által kért külföldi segélyeknek. Az előbb idézett folyóirat egy másik számában megállapítja, — ha Kennedyt választják meg elnöknek, saját, túlnyomó demokrata többségű kongresszusa állandóan ellenőrizni fogja: a külügyi kongresszusi bizottság működését és egyéb a külügy hatáskörét cenzúrázó és korlátozó szerveket egyre erősebben fogják kiépíteni. Kennedy megválasztása esetén állandó harc lesz a törvényhozás és végrehajtó hatalom között: Kennedyt saját kongresszusa fogja bizalmatlansággal kezelni. Ezzel szemben Nixon jól fog a kongresszussal együtt dolgozni tudni, vele szemben nem lesznek bizalmatlanok. Nixon saját külügyminisztere lesz, — ő fogja a külpolitikát irányítani és külügyminisztere inkább hivatalának első tisztviselőjeként fog szerepelni. Nixon nem akar inflációt, megmarad, amenynyire csak tud, a deflációs vonalon. Pilitikáját néhány tőmondatban ecseteli az újság, — mert a vonal lényegében nem változik, de a kormányzat fiatal elnökkel és fiatal gárdával megerősödik hangban és kivitelezésben. A jelenlegi helyzettel szemben ez a különbség: a Dulles által megjelölt irányvonal lesz megint a mérvadó külpolitikai vonalon, egy olyan kongresszus által támogatva, amely nem rótta volna meg McCarthyt. Ezt már nem az US. News & World Report írja, — ezt a következtetést kell azonban az előbb ismertettek után levonni. Tegyük még hozzá, hogy a haderő, amely ma a törvényhozó és végrehajtó hatalom mögött áll, ismét erős és ütőképes (V. ö. Wernher von Braun idevonatkozó Németországban tartott előadását) — a kommunisták jól teszik, ha nem keverednek vele háborús konfliktusba. Az Egyesült Államok gazdaságilag erősek, egy másféléves felfelé ívelő konjunktúra jegyében állnak, amely még nem érte el csúcspontját. Ha Nixonnak rossz néven is veszik több ízbeni politikai opportunizmusát (leányait példának okáért olyan iskolába járatta, ahová négerek is jártak), a kommunizmussal szemben politikailag fényesen vizsgázott le. Ö leplezte le Alger Hissnek, az amerikai külügyminisztérium egyik legmagasabb tisztviselőjének kommunista kémkedéseit. De a tűzpróbát emlékezetes délamerikai útján állta ki amikor Venezuelában ténylegesen meg akarták gyilkolni a kommunisták és csak lélekjelenlétének és nagy bátorságának tudható be, hogy ez nem történt meg. Amikor pedig még ugyanabban az évben Moszkába repült és egy amerikai kiállítási konyhából olyan hallatlan politikai ugródeszkát tudott magának kovácsolni, amelyről indulva lengyelországi diadalútján érte el pályája addigi tetőfokát,— még ellenfelei is kalapot emeltek előtte. Nem csoda, ha Hruscsov utálja, márcsak azért a fényképért is, amely ott készült róluk az amerikai összkomfortos konyhában és amelyen a nevető Nixon mellett egy kis köpcös toporzékoló emberke látható. Ha ezek után bárki is el akarja hitetni a kommunistákkal, hogy az Egyesült Államok jövőbeli elnöke az interkontinentális, atombombafejű, ballisztikus rakéták árnykában reszketve reszket a Minden Proletárok Nagy Diktátora előtt; még a legfanatikusabb párttag is legyinteni fog kezével: ugyan kérem, ez propagandának is rossz, viccnek talán elmegy, vigye a Krokodilba, ha ki nem cenzúrázzák .. . Nixonról lehet bárkinek akármilyen véleménye, az az egy azonban biztos, hogy nem begyulladt ember. — És Nixon 8 éves alelnöksége alatt beletanult a kormányzás mesterségébe, egy olyan agg elnök oldalán, aki idejének nagy részét halálos betegen kórházakban töltötte, vagy mint lábbadozó, farmjának árnyas fái alatt pihent. Nixon vagy Kennedy? Ha az amerikai nép novemberben Nixont választja, jogos a reményünk, hogy az a veszedelmes áramlat, amely Roosevelt hivatalba lépése óta kultúránk hajóját hol gyorsabban, hol lassabban, de változatlanéi szakadékos örvények felé sodorja, elveszti hatóerejét. Ha Kennedyt választják meg: benne a baloldal egy új Rooseveltre talált — akit hiúsága teljesen elvakít és ezért hízelgői agyagbábként formálhatják, kedvük szerint. Megválasztása harcot jelent törvényhozás és végrehajtóhatalom között. Később inflációt és beláthatatlan gazdasági és politikai nehézségeket. Ha még maradt egy csepp józan ész az amerikai szavazókban, — nem ezt az útat fogják választani. Lapzártakor érkezett a gyászhír: földeóki DR. NÁVAI IMRE vezérőrnagy a Fegyveres Nemzetszolgálat egykori parancsnoka, október 3-án elhúnyt. Hamvait október 5-én helyezték nyugalomra a santiagói katholikus temetőben. Návay testvér egész élete, — a szegedi ellenforradalmi szervezkedéstől különösen termékeny emigrációs sajtótevékenységéig a bolsevizmus elleni megalkuvást nem ismerő harcban telt el. Ezért az egész nemzeti emigráció gyászolja. Sírjánál régi bajtársai és az új szabadságharcos emigráció nevében az MHBK és a Független Magyar Szabadságharcos Szövetség helyi elnökei mondtak istenhozzádot. Kiváló munkatársunk és terjesztőnk méltatására még visszatérünk. Reményik Sándor: Október 6 „Lehullott a rezgő nyárfa .. .“ Nem. Nem ezüstszínű most a levele. Feketén hull a fákról a levél, S a föld, amelyre hull, Kemény, mint koporsó fedele. Hallottátok: így szól a rendelet: Gyászolni ne merjen ma senki sem, Senki ne merjen ülni ünnepet, Mert a nép, melynek e nap ünnepe volt: Csak volt...! Halottnak — hallgatás; De a hamu alatt, Valahol mélyen — izzik a parázs!
