Út, 1960 (2. évfolyam, 1-8. szám)
1960-03-01 / 1. szám
10. oldal UT 1960 március ho Közep-Europaban azért vált a nacionalizmus a fejlődés karara, mert tulment a természetes erzelem hatarain, sovinizmusra ragadtatta magat s igy elkerülhetetlenül masok érzelmeibe, sót leterdekebe gazolt. Vizsgáivá e nacionalizmusnak a Karpatmedenceben tapasztalt döntő megnyilvánulásait, a következőket allapithatjuk meg: A Karpatmedencet lakó nepek mindeniket termeszetzerüleg sajat nacionalizmusa füti. E több nacionalizmus törekvesi irányainak kontúrjai a múlt szazad második feleben kezdtek kibontakozni s a szazad végén mar tisztán lathato volt, hogy két irány alakult ki. Egyik irány volt a magyar es a magyar államhoz ragaszkodó nepek nacionalizmusa, mely fajtáik eletet es fejlődését a magyar allam kereteiben latta biztosítva. A másik irányzat volt a magyar allami közösségből kikivankozo nepek nacionalizmusa, mely fajtáik jövőjének zálogát más keretek közötti ehlelyezkedesben kereste. A két irányzat azonban kölcsönös jóakarattal tálán öszszeegyeztetheto lett volna, ha mindenik fel sajat elemi jogainak fenntartásával a másik fel jogait is tiszteletben tartotta volna. De nem ez történt! Az 1868 évi magyar nemzetiségi törvény, bar a nemzetiségi kérdésnek koncilians megoldásra irányuló töresvest árul el, főleg azért nem felelt meg a nemzetisegeknek, mert nem ismerte el okét zart politikai egységnek, önálló testületi joggal, ami magyar felfogas szerint az ország feldarabolasahoz vezetett volna. Ezzel szemben a nemzetisegek, különösen a szerbek es a románok olyan követeléseket támasztottak, melyek a nemzetisegeknek politikai egységként való elismerésen túlmenő engedményekre köteleztek volna a magyarságot es valóban az allam széthullásához vezetek volna. Tárgyilagosán megállapítható, hogy a hivatalos magyar körökben meg volt a jóindulat a nemzetisegek méltányos igényeinek kielegitesere, de méltányos igények hatarait mindég alabb szabtak meg, mint — utólag meTlegelve — lehetett volna. Ugyanakkor a nemzetisegek, főleg szerbek es románok — utólagos merlegelessel is ■— egyre teljesithetetlenebb követelésekkel leptek fel. Magatartásukon, különösen e szazad elejetol fogva erősen megerzett a szomszédos országokban elő fajtestvereik biztatása a magyar allam robbantasara. Látszott megnyilvánulásaikon, hogy a magyar allami keretbe való konstruktiv beilleszkedes nem érdekli őket. Viselkedésük egyre fokozta a magyarsag bizalmatlansagat es e bizalmatalansagbol fakadó felemás magyar intezkedesek növeltek a nemzetisegek elegedetlenseget. így lett a nacionalizmus a két irányzat közötti engesztelhetetlen gyűlölet forrása. A magyarországi szerb nemzetiség az összes deli szlavoknak egy nagy délszláv allamban való egyesítésen mesterkedett. Az erdélyi románság a roman királysághoz történő kapcsolódásra szőtt tervekett. Előbbiek az erkölcsi es anyagi alatamasztast Belgradbot es közvetve Szent Petervarrol, az utóbbiak Bukarestből kaptak. Ezzel a két nemzetiség nacionalizmusa idegen államok törekvéseinek eszközeve vált. Külön célokat követett a horvat nacionalizmus. A horvatok jelentősebb részé Horvatorszagnak Magyarorszagtol való elszakadasaban, de egyebbkent a monarchia kereteiben való megmaradasaben latta a jövőt. Kisebbik részé a délszláv allam gondolatával kacérkodott. A többi nemzetisegek, svábok, szászok, tötök, ruthenek, vendek stb. bar kisebb-nagyobb mértekben nemzetiségi autonómiára törekedtek, a magyar allam integritását nem kívánták megbontani. Ilyen tendencia legfeljebb egy-ket tot politikusnál volt észlelhető. Az Osztrak-Magyar-Monarchianak az első világháborút követő katonai összeomlása uj impulzust adott a nemzetisegek nacionalizmusanak es letompitotta a magyar nacionallizmust. A magyar nacionaliszmus, mely az ország integritásának felteseben addig vonakodott a nemzetisegek korporativ elismeresetol, hajlandó lett volna ugyancsak az ország integritásának megtartása erdekeben a nemzetisegeknek legteljesebb önkormányzatot biztosítani. Ezzel szemben egyes nemzetisegek nacionalismusa imperialista szelsösegekbe csapott. A románok nemcsak Erdély romanlakta vidékeinek Romániához való csatolását igenyeltek, hanem a keletmagyaroszagi területeknek egeszen a Tiszáig történő elszakitasat követeltek. A szerbek is szemet vetettek olyan vidékekre, melyeken kisebbségben voltak. A horvatok gyorsan kimondták elszakadásukat es önálló Horvátország szervezesere gondoltak. A tötök egy önálló Szlovákiának Csehszlovákiában való felállításán munkálkodtak. A svábok, bunyevacok, sokacok, vendek azonban a regi hazaban kívánták maradni. Az ellentétes törekvések alatamasztasara nepgyuleseken hozott, vagy memorandumokba foglalt, állítólagos népakaratot tartalmazó kívánságok látták napvilágot. Nehanyezer roman 1918 decembereben Gyulafehervaron nepgyulest tartott melyen kimondottak Erdélynek es Keletmagyarorszagnak Romániához való csatlakozását. Hasonló határozatot hoztak 1919 januárban Medgyesen a szászok. Újvidékén az úgynevezett nagyszerb nemzeti tanacs végrehajtó bizottsága 1918 novembereben elhatározta Delmagyarorszagnak Szerbiához való csatlakozását. A tot nemzeti tanacs Turoczszentmartonon tartott ülésén többségi határozattal kimondotta, hogy a „szlovák nép a nyelvileg es kulturtörtetenetileg egyseges csehszlovák nemzetnek alkateleme." A magyarbarát nemzetisegek részéről a delmagyarorszagi svábok memorandumban fordultak a szövetséges hatalmakhoz, hangsúlyozva, hogy a delmagyarorszagi területek az anyaországban való meghagyásukat óhajtják. A sokacok es bunyevacok Zomborban 1918 decembereben tartott gyűlésükön egyhangú határozattal hangsúlyoztak Magyarorszaggal szembeni tradicionális lojalitásukat. A vendek memorandumban jelentettek ki, hogy a vend nép őszintén csüng Magyarországon, nem kivan Jugoszláviához csatlakozni, aminek bizonyítására kertek, hogy egy semleges allam ellenőrzése mellett tartsanak népszavazást a vendvidéken. Teljes lett a chaos, melyben csak a legszamosabb, az ezereves allamkeretet kialakító es összetartó magyarság nem jutott szohoz. Katonai erejenek es lelki ellenallokepessegenek rehamos öszeroppanasaval párhuzamosán nőtt a nemzetisegek birtokszerzesi etvagya, melynek mar semmi köze sem volt az etikai alapon vett nacionalizmushoz. Közönséges haracsolasi laz lett az akkor divatos népi önrendelkezesi jog alarcaba bujtatva. Mi sem jellemzi ezt jobban, mint az, hogy e jogra való hivatkozással mind a románok, mind a szerbek igényt formálták Banatra es ennek eroszakolasaval annyira mentek, hogy nyílt összeütközés veszelye fenyegetett. Mikor azonban a trianoni beket előkészítő bizottság megunván a konc feletti marakodásukat, felvetette a népszavazás elrendelesenek gondolatat e területen, sietve, egy éjszaka megegyeztek, mert tisztában voltak azzal, hogy népszavazás eseten a többségben magyar es sváb lakosság a Magyarországhoz való csatlakozás mellett döntene. Ezt pedig nem kockáztathattak, inkább megfeleztek igényükét es maguk között osztottak fel Bánátot. A nacionalizmusnak ilyen meretu elfajulása es a propagandájától Magyarorszag ellen hecceit győztes nagyhatalmak vaksaga tettek lehetove a trianoni bekeszerzodes, helyesebben bekeparancs megszerkeszteset es ezzel Közep-Europa szivének, a Karpatmedence tragediajanak elindulását. Az önmagából kivetkőzött hodito nacionalizmus trianoni győzelme a tiszta nacionalizmusnak, a valódi népi önrendelkezesi jognak, az egymás mellett elő nepek békés fejlodesenek, a nemzetközi erkölcsnek a temetese volt. A sokat emlegetett magyar elnyomás alól Jugoszlávia megteremtesevel felszabadult 382.149 szorb es a Romániához való csatlakozással 2.821.177 roman helyebe ezeknek a nepeknek az elnyomása ala került 2.116.988 magyar; 859.592 nemet; 131.589 bunyevac, sokac es vend. Tehat a felszabadult, együttesen 3.203.326 roman es szerb helyebe elnyomott sorba került 3.812.358 magyar, nemet, bunyevac, sokac es vend. Emelett a Felvidéken kisebbségi sorba jutott egymillionyi magyarral együtt hasonló sors erte a szlovákokat, nemeteket es rutheneket is az uj
