Új Szó, 2022. december (75. évfolyam, 277-301. szám)
2022-12-23 / 296. szám
VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR www.üjszo.com| 2022. december 23. 9 Fények és árnyak Szubjektív sorok a karácsonyi gyertyagyújtás előtt L élekgyógyászok szerint öregemberek karácsonyát szép emlékeik tehetik szebbé. Jómagam a meghitt családi perceken kívül kettőt nem felejtek el. Különös ajándék Nyirkos falak között, nappal is elég sötét bérlakásban éltem a század ötvenes éveinek közepéig. Ekkor a szüleim elhatározták, hogy családi ház építésébe kezdenek. Nem sok megtakarított pénzük akadt. Ezért jelentős összegű hitelt vettek fel, amelyet nemsokára kamatostól törleszteni kellett. Anyámnak nem volt állása. így aztán a pozsonyi villamosműveknél munkásként dolgozó apám szerény fizetéséből és a helyi piacon értékesített kerti terményeinkért kapott néhány koronából teremtette elő a nem kevés havi törlesztőrészletet. Megélhetésünkre ezután alig maradt valamicske. Én például ugyanabban a zakóban és nadrágban jártam ősztől tavasz végéig gimnáziumba. 1964 nyarán beköltöztünk a családi házba, amelyről még hiányzott a külső vakolat. Decemberben anyám sejtelmesen közölte, hogy idén a húgommal együtt már kapunk karácsonyi ajándékot. Szenteste előtt apám kiment a közeli erdőbe, levágott egy fenyőágat, amelyre aztán odahaza egyetlen papírt akasztott fel. Banki bizonylatot arról, hogy visszafizettük a teljes kölcsönt. Semmi másra akkor nem jutott pénz. Mégis úgy éreztem, hogy szüleim felszabadult sóhaja azon a karácsonyon számomra is a legszebb ajándék volt. Életmentés Öt évszázaddal ezelőtt a Nagykürtöshöz közeli faluban élő erdész ismerősöm ígért Gyökeres György fotósnak és nekem karácsonyfát. December 24-én hajnalban útnak is indultunk. Kopogásunkra az erdészlakban senki sem nyitott ajtót, amely azonban nem volt kulcsra zárva. Némi tanakodás után benyitottunk. Szörnyű látvány tárult elénk a szobában. Az erdész sáros csizmában, alkoholbűzt árasztva horkolt az ágyon. Böbe, a tini korú egyetlen leánya holtsápadtan pihegett a karosszékben. Körülötte a földön üres gyógyszeres üvegek. Tudtam róla, hogy nehezen viselte édesanyja elvesztését, aki egy cseh férfi kedvéért otthagyta őt is. Apjának öngyilkossággal fenyegetőzött, ha nem hagyja abba a mértéktelen italozást. Most megtette! - hasított belém a felismerés. Gyuri ölbe kapta őt, az autóm hátsó ülésére fektette, én pedig a villogót bekapcsolva repesztettem Skoda 105-ös járgányommal a járási kórház sürgősségi osztályára. Órákig várakoztunk feszülten a folyosón, végül kijött a nővérke. „Súlyos eset, többet nem tudok mondani” - közölte. Este végre felvették a telefont az ügyeletén, és szűkszavúan annyit mondtak, hogy a leány talán túl van az életveszélyen. Másnap még jobb hírrel szolgáltak. Böbe a következő év májusában felkeresett a szerkesztőségben. Verseit hozta magával, amelyek őszinte vallomások voltak a megpróbáltatásairól, de esztétikai szempontból még nem érettek. Aztán évekig kaptam tőle hazai címemre karácsonyi képeslapokat. Nyolcvankilenc után elhallgatott. Tavaly Svédországból küldött levelet. Megírta, hogy a rendszerváltás után ment külföldre. Lundban magyar élettársat talált. A levél boldogságot sugárzó versikéket tartalmazott. Es egy üzenetet: „Amíg élek, hálás leszek nektek. Azon a napon nemcsak a. megváltó kisded született meg. Én is újraszülettem.” Magányosok Februárban lesz négy éve, hogy meghalt a feleségem. Azóta férjeikkel együtt a két leányom és négy unokám igyekszik elviselhetővé tenni számomra az ünnepeket, gyakran a hétvégéket is. Ismerőseim közül egyre többen maradnak magukra. Nekik is vannak gondoskodó gyermekeik. Egyik barátom Ausztráliában élő fia vasárnaponként Skype-on beszélget egyedül élő apjával. Az önfeláldozás példaképének azt a fiatalon megözvegyült egészségügyi nővért tartom, aki otthagyta a munkahelyét, és csaknem húsz éven keresztül gondozta a súlyosan beteg, életének vége felé már mozgásképtelen édesanyját. Nem dugta be őt idősotthonba. Nem örülhetett ilyen nemes cselekedetnek az a három fiát és két leányát tisztességesen felnevelő asszony, akit - miután meghalt a férje - felnőtt gyermekei szociális otthonban helyeztek el. Többször könyörgött nekik,, hogy legalább ünnepeken vigyék őt haza. „Nem lehet, anyuka, mindannyian munkába járunk, műszakokra is, nem tudnánk téged ellátni” - ismételték mindannyiszor ridegen. Tavaly szenteste előtt a legidősebb fiát hívták mobilon: „Édesanyja meghalt. Még vizsgálják, hogy kiugrott, vagy kiesett első emeleti szobájának ablakából.” Ajándékozni ajándék LÁM PL ZSUZSANNA jándékot adtam egy kolléganőnek, mire ő szabadkozott, hogy „ugyan, minek csináltál magadnak ebből gondot”. Pedig ajándékozni nem gond. Ajándékozni maga is egy ajándék, mert azt jelenti, van kitől, van kinek, van miből és van mit. Ez pedig többszörös ok az örömre. „Bizony, így van”, válaszolta a kolléganőm, s elmesélte, hogy az egyik szomszédasszonya nyáron volt nyolcvanéves, és abban reménykedett, talán ezen a kerek születésnapon felköszönti őt a három lánya, akik egyébként nem látogatják. Az asszony egyedül él, beteg, nehezen mozog, sokszor szorul a szomszédok segítségére. A születésnapjára is a két szomszédasszony készített neki hidegtálat és sütött süteményt, hogy legyen mivel megvendégelni a gyerekeit. De azok nem jöttek. Pedig nem is vágyott más ajándékra, csak a jelenlétükre. „Rossz anya volt?”, kérdezem, és eszembe jut mindaz, amit a manapság oly divatos traumairodalomban olvastam, mármint hogy a szülők rossz nevelése következtében milyen örök életre szóló traumák érik a gyereket (amiben biztosan van igazság, de abban azért nem hiszek, hogy egy személyiség fejlődése egyetlen tényező függvénye, s akit ilyen trauma ért, az végleg elveszett ember. Persze azért szülőként jó megszívlelni a pszichológusok tanácsait, ha már magunktól nem érzékeljük, mivel lehet bántani egy gyereket, életünk nagy ajándékát). Kolléganőm szerint, aki jól ismerte őket, minden rendben volt a családban, a lányok felnőttkorukban is gyakran hazajártak, aztán egyszer csak elkezdtek inni és elmaradozni. Hát ez tragédia, akármi is legyen az oka. Az is ok a szomorúságra, ha nincs miből és nincs mit ajándékozni. A „nincs miből” nem szorul magyarázatra, bár a fejlett országok lakosainak többsége nem ismeri ezt a problémát, így mi sem. És van is mit ajándékozni, hiszen a bőség zavarával küszködünk. Mindenki tud tehát ajándékozni, ha mást nem, saját készítésűt. Az más kérdés, hogy sokak szerint az ajándékozás terén is léteznek bizonyos mércék, amelyekről úgy gondolják, hogy nem szabad alább adni, s ezért képesek akár hitelt is felvenni a karácsonyi ajándékra. Aminek a lefizetésére aztán némelyek újabb hitelt vesznek fel. Legalábbis így volt a pandémia előtt, a nem is olyan régi bőség éveiben. A mostani időszak talán ezeket az embereket is józanabb ajándékozásra ösztönzi. Lehetnek azonban olyan helyzetek is, amikor van miből, de nincs mit vásárolni. Az én nemzedékem és a fiatalabbak ezt szerencsére nem tapasztaltuk, de sokat olvastam arról, hogy a háborúk alatt hiába volt valakinek pénze, nem volt áru. Ennek következtében persze a pénz, a vagyon is elértéktelenedett. Például aranygyűrűkért lehetett venni egy darab kenyeret. De ami érdekes, hogy a karácsonyról akkor sem mondtak le az emberek. Ünnepeljünk hát mi is! Ajándé- - kozzunk szeretettel, jó szívvel, és fogadjuk örömmel, ha bennünket ajándékoznak meg! S ha a családon és a baráti körön belül nem tudtuk eléggé kiélni ajándékozási vágyunkat, gondoljunk azokra is, akiknek nincs kitől, nincs miből, de biztosan van, volna mit. A világbajnokság árnyékában FELEDY BOTOND európai intézményekig érő korrupciós botrány legfőbb gyanúsítottja Katar. A világbajnokságot rendező ország dolgozni akart az emberjogi imidzsén, még inkább a nemzeti légi társaságának leszállási jogokat akart szerezni az EU-ban és vízummentes utazási lehetőséget az állampolgárainak. De a kutya a mi térfelünkön van elásva. A harmadik országok által gyakorolt érdekérvényesítés klasszikus esete ez, amelynek a világbajnokság adott további iáthatóságot, de nem azzal kezdődött. A Qatar Airways-szel megszületett korábban a megállapodás, amelyet még a tagállamoknak is külön jóvá kell hagynia, de egyelőre szó sincs arról, hogy ez lekerüljön a napirendről. A vízummentesség ezzel szemben megcsúszik, ha a Parlament ezirányú jelzései őszinték. A legnagyobb elefánt a szobában pedig a cseppfolyósított földgáz. Merthogy Katar már egy hosszútávú megállapodást aláírt Németországgal, míg két másik - globálisan is óriási - gázmezőjén a francia Total vesz részt a kutatásban és kitermelésben a következő években. A korrupciós botrány kapcsán Katar nemhogy tagad, de a héten belengették, hogy „igaztalan” vádak esetén az egészet a földgázkereskedelem bánhatja. Nyilván ők is tudják, hogy még 1-2 évig ez lesz a fájó pontja az európai partnereknek. Korrupcióhoz amúgy is két fél kell: valaki adja, de valakinek el is kell fogadnia a kenőpénzt. Láthatólag ez utóbbiban a görög-olasz szocialista EP-képviselők vezetésével kiépült hálózat nem volt rest, mostanra már millió euró felett jár a lefoglalt készpénz. Az Uniónak tehát nem Katart és a világ maradék 160 országát kell megszabályoznia, hanem elsősorban a saját intézményeit és a brüsszeli lobbi átláthatóságát. Régi huzavona ez, rengeteg réssel a pajzson, amelynek befoltozásában a mindenkori informális brüsszeli elit egy jó része éppen sose érdekelt, hiszen azt kihasználja. Időközben kiderült, hogy a 2019-ben európai bizottsági székét feladó görög exbiztos is elfogadott több tízezer eurót a botrányban érintett szervezettől, és ez még csak a nyilvánosságra került apró része a műveletnek. Az egyik fontos következtetés tehát, hogy a saját házunk táján nagyobb eséllyel tudunk söprögetni, mint a Közel-Keleten, Kínában vagy Afrikában. Először az európai, uniós és nemzeti fővárosi lobbi szabályozásokat kéne radikálisan szigorítani. Nemcsak Brüsszel vétkes ebben, Párizstól Budapestig hiányzik a nemzeti törvényhozások körüli érdemi lobbiszabályozás, kevés a kivétel, az se nagyon hatékony. Kész csoda tulajdonképpen, hogy Brüsszelben a belga hatóságok ezt fel tudták és fel merték deríteni! A kormányzatnál gyakorolt lobbizásról pedig végképp alig lehet tudni, Hágától Bukarestig ez a legegyértelműbb rése a rendszernek. Szlovákiába is sajnos Jan Kuciak kellett hozzá, hogy a szoros értelemben vett kormányzati korrupció mint téma súlyt kapjon... A másik következtetés pedig az, hogy nehéz a szűkülő európai befolyás idején emberjogi harcosnak lenni. Még Biden is kiegyezett a fűrészes újságírógyilkos főnökével, a szaúdi koronaherceggel; az unió sem igazán engedheti meg magának sajnos - saját szélesebb eszköztár hiányában -, hogy kizárólag emberjogi alapon hozzon külpolitikai döntéseket, ez viszont komoly belső feszültséghez, egyes választói csoportok szemében pedig összeférhetetlenséghez, hitelvesztéshez vezet.
