Új Szó, 2022. december (75. évfolyam, 277-301. szám)
2022-12-22 / 295. szám
A történelem mindig bedarálja a kisembereket 2022. december 22., csütörtök, 16. évfolyam, 51. szám Bartalos Tóth Iveta Halpikkelyek A nyu hangosan felnevet, ahogy megpillantja aput a konyhaajtóban. Apu meglepetten áll, mi van, kérdezi kikerekedett szemmel, kezében friss halpatkókkal teli fehér tál. Anyu közelebb lép hozzá, jobb keze két ujjából csipeszt formálva egy szivárványosan csillogó halpikkelyt vesz ki apu hajából, majd az ingzsebébe teszi. Eszre se vettem, mondja apu, most már mindketten nevetnek, és normális esetben még akár én is jól szórakozhatnék ezen a helyzeten, ha nem láttam volna ezt a jelenetet legalább ötször az elmúlt évek december huszonnegyedikéinek délutánján. Anyu a pultra készítette a paprikás lisztet, gyors mozdulatokkal forgatja meg benne a halszeleteket, a serpenyőben vidáman pattog a forró olaj, ahogy beleteszi az első adagot, miközben Csepregi Évával közösen elénekli a Ha elmúlik karácsony című örökzöldet. Az ünnepi asztalt már megterítette, természetesen most is a nagyitól örökölt hímzett abrosszal. A dohányzóasztalon héjas földimogyoró, mandarin, hólabda és baracklekváros linzer. Minden évben ugyanazok az unalmas dolgok. Utálom ezeket a halszagú karácsony estéket. A sült hal szagát a ruhámban, a bőrömön, a hajam szálai közé megtapadva. Utálom Balázst is, azt a pondrót, aki az éjféb misén mellettem ül a templomban, megszagolja a pulcsimat, majd némán tátogni kezd, mint egy nagy és kövér ponty. Nem értem, miből gondolja, hogy ez vicces, és majd nevetni fogok rajta. A következő évben felvetem apuéknak, hogy ideje lenne haladnunk a korral a múltban ragadás helyett. Én elég amerikai karácsonyi filmet láttam már ahhoz, hogy tudjam, a paprikás lisztbe forgatott pontypatkó nagyon nem a Nyugat. Pulykát kellene ennünk, meg hatalmas sülteket, leönteni őket gyümölcsös szósszal, hozzájuk pedig pici kerek burgonyaszemeket kínálni a büdös ecetes-hagymás krumplisaláta helyett, amelynek az egyeden előnye az, hogy ha jól szétrágom benne a hagymát, és a templomban Balázs arcába lehelek, undorodva fordul el tőlem a másik irányba. Hiába azonban minden reformkísérletem, apu és anyu nem enged a hagyományokból. Mosolyogva magyarázzák, hogy egyszer majd én is megértem, miért ilyen fontosak ezek, és miért kell őket nekem' is továbbadnom a gyerekemnek. Az utolsó otthon töltött karácsonykor ünnepélyes búcsút veszek a paprikás lisztes halpatkótól és megfogadom, hogy ez az étel soha többé nem kerül a tányéromra a szeretet ünnepén. Aztán gyors évek következnek. Egyre messzebb van a haza, de az is lehet, hogy ez csak egy ócska kifogás, ha apuék kérik, hogy ünnepeljünk együtt úgy, mint régen. Évekig a karácsony is csak úgy a semmiből ugrik elő a december huszonharmadikák háta mögül, meglepetés, kiáltja az arcomba egy-egy vadidegen emberekkel teli bulin. Amikor már elég felnőtt vagyok, én látom vendégül a szüléimét az ünnepekre. Mi ez, kérdezi apu, a bambuszpálcikával a sötét színű norit böködi a nyers lazacos szusitekercs szélén, talán a hal bőre lehet, gondolja. Az egy tengeri alga, válaszolom neki, nem kóstolja meg. A wasabit megnyalja, mert azt zöld tormának hívom a kedvéért. Csak a szakét hajtja fel egy szuszra, majd vacsora helyett inkább elvonul a nyolcadik emeleti albérletem erkélyére cigizni. Anyu halkan odasúgja, hogy szerinte azt a szójaszószt egy kicsit elsóztam talán, de érdekes volt egyébként az is. Érdekes, teszi hozzá még egyszer. Zavartan és kedvesen mosolyog, majd ő is követi aput az erkélyre. A következő karácsonyokon a Wellington-bélszínt nyersnek találják, a rosé kacsát véresnek, a hozzá kínált káposztával töltött raviolit pedig apu egyenesen lekáposztástésztázza. Attól, hogy a káposzta benne van és nem a külsején, ez még az, mondja. Nagyvárosi úri muri, csattogja. A londoni években ötperces telefonhívás a menü kihűlt csirkemasalával a közeli indiaiból. Megkóstolom, magányíze van, papírdobozostul visszarakom a hűtőbe. A ffidzsider ajtaján díszes karácsonyi lap. Anyu írta. Ha behunyom a szemem, látom, ahogy kiválasztja Marika néninél a kisboltban. Megérintem. A csillámok úgy ragyognak az ujjamon, mint egy szivárványos halpikkely. Hoszszasan nézem. Leírhatadan éhséget érzek. Múlt héten összefutottam Balázzsal, a városba utazott egy hétvégéje. Azt mondta, hogy hiányzik neki a halszagom az éjféli miséken, ezért meghívtam egy jó kis fish and chipsre. A Temze partján ültünk egy pádon. Rám nézett, majd némán tátogni kezdett, mint egy nagy és kövér ponty. Évek óta nem nevettem ilyen jót semmin sem. Hosszú idő után ma végre újra esett a hó, fehér lesz a karácsony. Szerettünk volna beköltözni az új házba, itt megünnepelni, még ha nem volt is minden teljesen készen. Anyu és Balázs az ünnepi asztalt teríti, anyu nekem ajándékozta nagyi gyönyörű hímzett térítőjét. A Ha elmúlik karácsonyt éneklik Csepregi Évával, bár Bah hangját nem hallom, lehet, hogy megint csak tátog, mint egy hal. Kinézek az ablakon, Misi és apu kézen fogva jön a ház felé. Apu kezében friss halpatkókkal teli fehér tál. A bejárati ajtó előtt megállnak, apu Misi hajába tapaszt egy szivárványosan csillogó halpikkelyt. Cinkos mosollyal az arcukon lépnek be a konyhába. Mi az, kérdezik egyszerre. Ügy teszek, mintha semmit se láttam volna az imént, hangosan felnevetek és két ujjamból csipeszt formálva elindulok Misi felé. A konyhapultra készítve paprikás liszt, a serpenyőben már serceg a forró olaj. A féktelen ego diadala a rendszerváltás felett A Zámbó Jimmy-sorozat nemcsak pompás portré lett, hanem a rendszerváltás körüli Magyarország (plusz-mínusz 10 év) megkapó ábrázolása. életrajzi film sikere nagyban múlik azon, mennyire messziről kerüli el, hogy szoboravatásként funkcionáljon. Kezdjük a jó hírrel: az RTL+ saját gyártású eredeti sorozata, A Király a lehető legmesszebb van attól, hogy idealizálja Zámbó Jimmyt, sőt a látottak alapján úgy fest, nem nagyon van olyan rossz tulajdonsága, amit ne mutatnának be. Egyáltalán nem rejtik véka alá a nehéz természetét, a proliságát, a nőket nem szeretni, hanem inkább birtokolni vágyó természetét, a hűtlenségét, a kivagyiságát, a gigászi egoját, a hirtelen természetét, a kajáláshoz való egészségtelen viszonyát, a fegyvermániáját és még annyi minden mást, hogy felsorolni is nehéz lenne. Jimmy életébe a hetvenes évek második felében kapcsolódunk be, aztán kisebb-nagyobb ugrásokkal el sem engedjük egészen a 2001- ben bekövetkező tragikus haláláig. Ezt a nagyjából 35 éves periódust nem egyetlen színész • szanaszét maszkírozásával oldották meg, hanem kettéosztották a sztorit: fiatalon Olasz Renátó, később pedig Nagy Ervin alakítja az énekest, és bár a két színész karakterben nem is állhatna távolabb egymástól, mégis észrevehető a logika a szereplőválasztás mögött, és úgy tűnik (mivel az ötödik rész végéig Nagy Ervin csak pillanatokra látható) remekül kiegészítik egymást. A Király nagyrészt kronológiai sorrendben mesél, csak néha ugrunk ki ebből, hogy lássuk, amint a rendőrök Jimmy halála után kihallgatják a családtagjait, barátait és ismerőseit. A sztár élete tehát az ő mesélésük által kel életre, ami kifejezetten izgalmas megközelítés, ugyanis jellemzően azoknak a nőknek a szemszögéből láthatjuk Jimmyt, akik az életének egy-egy szakaszában épp a legközelebb álltak hozzá. Bár Jimmy az egyértelmű főhős, a sorozat mégis tart tőle egy kis távolságot azzal, hogy mások szemével mutatja őt a nézőknek. Legalább annyira érdekes a sorozat korszakábrázolása, mint maga Zámbó Jimmy és családja. Egyáltalán nem szépelgő nosztalgiával tekint vissza a szocializmusra, és bár elnevetgélhetünk egy-egy korabeli tárgyon vagy frizurán, sőt olykor ki is domborítják ezek komikumát, egy alapvetően remény nélkül hagyott, végletekig korrupt Magyarország képe rajzolódik ki, ahol biztosan csak nagyon keveseknek volt jó az élet. Fantasztikus a balatoni InterPop fesztivált bemutató negyedik epizód, ahol már a dalok megszólalása előtt leosztották a zsűrinek, kiknek kell adni a díjakat, és szinte minden epizódban visszaköszön, hogy ha SOROZATDARÁLÓ az embernek nem voltak magasan jegyzett kapcsolatai, sokszor a kenőpénz volt az egyetlen út ahhoz, hogy egyről a kettőre lépjen. Zseniális kor- és társadalomrajz az is, ahogy bemutatják, hogyan terjedt el Jimmy zenéje: nem rádiók játszották, hanem a lengyel piacokon bömböltették a kazettaárusok, az érzelmes dalokra pedig rákapott a nagyrészt munkás asszonyokból álló törzsközönség, melynek tagjai egymás között terjesztették tovább. Jimmy a rendszerváltás veszteseinek érzelmes/sírós lelki támasza lett, A Király pedig végre érthetővé teszi, mit adott a magyar népléleknek. Tóth Csaba A fiatal Jimmy - Olasz Renátó (Fotók: RTL)
