Új Szó, 2022. december (75. évfolyam, 277-301. szám)

2022-12-02 / 278. szám

2 I RÖVIDEN Ferenc pápa fogadja az államfőt Pozsony. Ferenc pápa szomba­ton, december 10-én a Vatikán­ban fogadja Zuzana Cap utóvá államfőt - tájékoztatott Martin Strizinec, az államfő szóvivője. Caputová megbeszélést foly­tat majd Pietro Parolin szent­széki államtitkárral is. Ferenc pápa 2021 szeptemberében járt Szlovákiában, Pozsonyon kí­vül felkereste Kassát, Eperjest és Sasvárt, találkozott a három legfőbb közjogi méltósággal és például a zsidó hitközség, vala­mint a roma kisebbség képvise­lőivel. (TASR) Az idei karácsony számlája Pozsony. A történelmi csúcso­kat döntögető infláció miatt az idei karácsonyi ünnepek alaposan megterhelik a családi kasszákat. A Partners Group SK pénzügyi szolgáltató társaság és a Focus ügynökség legfrissebb felmérése szerint a szlovákiai háztartások az ötödével nagyobb kiadásokra számíthatnak, mint tavaly. Míg 2015-ben a háztartások átlagosan 127 eurót terveztek ajándékokra költeni, tavalyelőtt már 195 eurót, idén pedig ez az összeg 211 euróra emelkedett - derül ki a csütörtökön közzétett felmérésből. „A drágább kará­csonyért persze a rekordmértékű áremelkedés is felelős” - mond­ta el lapunknak Linda Valentin, a Partners Group SK pénzügyi szakértője, aki szerint azonban a családok között látványos kü­lönbségek vannak. Míg a megkér­dezettek negyede 300 eurónál is többet tervez ajándékokra költeni, a válaszadók egytizede állítólag egy eurót sem fordít erre a célra. A múltban az ajándékok a teljes karácsonyi kiadások mintegy fe­lét tették ki, idén azonban a ka­rácsonyi bevásárlások számláján szereplő egyéb tételek alaposan felduzzasztják a teljes kiadást. Ha az összes tételt egy karácsonyi számlára tesszük, átlagosan az idei karácsony csaknem az egyö­tödével (18,5%-kal) kerül többe, azaz 82 euróval fizetünk többet, mint tavaly. A teljes karácsonyi számla így akár 525 euró is lehet. Csak emlékeztetőül: 2019-ben, a világjárvány előtt a karácsony még a harmadával, azaz átlago­san 125 euróval került kevesebbe. Amellett, hogy a családok átlago­san magasabb összeggel számol­nak a karácsonyi ajándékokra, az ajándékok esetében is változások figyelhetők meg. Egyre többen választanak praktikus ajándéko­kat. „A felmérés szerint a válasz­adók közel egyharmada tervezi, hogy kozmetikumokkal, pipe­recikkekkel és ruhákkal ajándé­kozza meg a szeretteit” - mondta Valentin. „Idén karácsonykor a válaszadók 15 százaléka tervez pénzt ajándékozni, ami 4 száza­lékponttal kevesebb, mint tavaly. A csökkenés azt jelezheti, hogy a háztartásoknak az év végére már nem maradt pénzük, de akár azt is, hogy tartanak a jövő év kihí­vásaitól, így óvatosabban költik a megtakarításaikat” - tette hozzá Martin Slosiarik, a Focus ügy­nökség igazgatója. (mi) KÖZÉLET 2022. december 2. | www.ujszo.com Sulik megbuktatná a kormányt BUGÁRANNA Pozsony „A kormánynak nincs létjogosultsága. Minél előbb véget kell vetnünk ennek a szenvedésnek" - mondta Richard Sulik (SaS), majd közölte, pártja bizalmatlansá­gi indítványt nyújt be Eduard Heger (OLaNO) kormánya el­len. A miniszterelnök nem érti a lépést, de bízik benne, hogy a demokratikus képviselők nem buktatják meg a kor­mányt. A rendkívüli ülés kihirdetéséhez legalább 30 képviselő aláírására van szükség, a 20 taggal rendelkező libe­rális frakció a Peter Pellegrini vezet­te Hlashoz fordult támogatásért. A házszabály értelmében a parlament elnöke 7 napon belül hívja össze a rendkívüli ülést. Sulik beszédében kiemelte, a kormányból való távo­zást követően konstruktív ellenzéki pártként szerettek volna tevékeny­kedni, illetve valós esélyt akartak adni a koalíciónak. „Sajnos ez a kor­mány elveszítette létjogosultságát. Ez a kormány egész Szlovákiának árt. Ahány döntés, annyi kudarc”- mondta arra utalva, hogy a kor­mány képtelen megoldani a lakosság problémáit. Hangsúlyozta, a koalíció igazi főnöke Boris Kollár, s felrótta, hogy a kormánypártok lemondtak a korrupció és a maffia elleni harcról. Úgy véli, ezt igazolja az is, hogy a Sme rodina vétója miatt nem sikerült megváltoztatni a büntető törvény­­könyv 363-as paragrafusát, „ami szinte korlátlan hatáskört biztosít Maros Zilinka főügyésznek”. Mind­emellett kritikával illette a jövő évi állami költségvetés tervezetét, mely­ből „hiányoznak a kiadási korlátok és rekordméretű a deficit”. Rámutatott, a költségvetés árt az önkormányza­toknak, melyek több száz millió eu­­rótól esnek el, ráadásul veszélybe so­dorja az uniós helyreállítási alapból származó források kifizetését is. A pártelnök az orvosszakszervezettel folytatott tárgyalást, valamint a me­nekültválság félrekezelését egyaránt a kormány kudarcai között említette. Sulik szerint, ha a parlament nem szavaz bizalmat Heger kormányá­nak, három alternatív megoldás van- új, legalább 76 képviselővel ren­delkező koalíció a 2020-as választá­si eredmények alapján, hivatalnok­kormány vagy előrehozott választás. .Ahelyett, hogy korrupcióellenes lenne, populista koalíciónk van” — jelentette ki Mária Kolíková (SaS) volt igazságügyi miniszter. Branis­­lav Gröhling (SaS), a párt alelnöke pedig a szélsőségek felerősödésével indokolta a kormányváltást. Előrehozott választás „A Hlas mind a tizenegy képvi­selője támogatni fogja az Eduard Heger miniszterelnökkel szembeni bizalmatlansági indítványt” - szö­gezte le Pellegrini, majd hozzátet­te, ez nem egy új politikai szövetség kezdete, ha a Smer képviselői keres­ték volna fel őket, akkor is aláírták volna a kezdeményezést. Az állás­­foglalásból kiderül, a párt csak az előrehozott választást tartja elfogad­ható megoldásnak. „Semmilyen hi­vatalnokkormány vagy új többség a parlamentben - csak az emberek dönthetik el, kit hatalmaznak fel ar­ra, hogy ezekben a nehéz időkben kivezesse Szlovákiát a válságból” - állítja a volt kormányfő, aki bízik benne, hogy Heger kormányának bu­kása esetén Kollár is megérti, hogy az egyetlen kiút az előrehozott vá­lasztás, és tárgyalni kezd az ellen­zékkel a dátum kitűzéséről. Robert Fico (Smer) megismétel­te, rájuk mindig lehet számítani, ha a kormány vagy kormánytag levál­tásáról van szó. „Megbuktassuk a kormányt, hogy Sulik visszatérjen a kormányba? Úgy tűnik, gúnyt űznek belőlünk” - reagált az SaS bejelenté­sére Fico. A demokrácia hóhéra Heger a sajtótájékoztatón azt mondta, nem aggódik a kormány bukásáról szóló szavazás miatt, sze­rinte a demokratikus képviselők nem fogják megszavazni. „Nem tudom el­képzelni, hogyan néznének utána a tükörbe” - tette hozzá, majd megje­gyezte, nem érti, a koalíciós partner, később konstruktív ellenzéki párt né­hány hónap alatt hogyan jutott odáig, hogy 12 év alatt a harmadik demok­ratikus és korrupcióellenes kormányt akarja megbuktatni. Úgy véli, az SaS már nem tagadhatja le az együttmű­ködést Pellegrinivel. Emlékeztetett Zuzana Caputová államfő országér­tékelőjére, melyben méltatta a kor­mány reformjait és demokrácia meg­óvására figyelmeztetett. Igor Matovic (OCaNO) pénzügyminiszter szerint az SaS belülről próbálta megdönte­­ni a kormányt, ám ez nem sikerült, ezért „összefogott” a maffiával. Mi­chal Sipos, az OEaNO frakcióvezető­je szerint Sulik lepaktált az ördöggel és bármit megtesz a kormányváltás érdekében. Mindeközben a Roman Mikulec (OEaNO) belügyminiszter visszahí­vására irányuló javaslat sikertelen volt, a 143 képviselőből 71-en támo­gatták az indítványt. A tárcavezető menesztéséhez 5 szavazat hiányzott. Mikulec távozását több koalíciós kép­viselő is támogatta, a Sme rodinából Peter Pcolinsky, Adriana Pcolinská és Martin Borgul’a is megszavazta az ellenzék javaslatát. Az SaS sem volt egységes - a politikusok szabad kezet kaptak, így például Vladimí­­ra Marcinková és Ondrej Dostál is tartózkodtak. Sulik állítása szerint a kormánnyal szembeni bizalmatlan­­sági indítvány kérdésében összhang uralkodik a pártban és a frakció mind a 20 tagja megszavazza. Juraj Seliga (Za l’udí) szerda este a közösségi médiában reagált a dön­tésre, elsősorban azt kérdezi, miért pont most. „Richard, mit vétett el­lened Edo, hogy hajlandó vagy ösz­­szefogni Ficóval és Pellegrinivel?” - kérdezi Seliga, majd az egykori párttársaihoz fordul: elfelejtettétek az Iveta Radicová kormányának bu­kását követő 8 évet? Richard Sulik (SaS) szerint a kormány elveszítette létjogosultságát (Fotó: TASR) Saját kisebbségi törvényt készít a Szövetség CZÍMER GÁBOR A Szövetség bejelentette, mi­vel a kormány nem halad a ki­sebbségek jogállásáról szóló törvény elfogadásával, jövőre sajátjavaslattal állnak elő. Pozsony. A párt tegnapi sajtótá­jékoztatóján Forró Krisztián elnök elmondta, az évek óta készülő ki­sebbségi törvény javaslata gyakor­latilag elveszett a kormány bürok­ratikus útvesztőiben. „Bukovszky László kormánybiztos ugyan kidol­gozta a javaslatot, de az a bürokrácia útvesztőiben eltűnt” - mondta azzal, hogy a javaslat előkészítésében a párt szakértői is részt vettek. Ahogy arról az Új Szó is beszámolt, az indítvány nem került be a kormány jövő évre vonatkozó jogalkotási tervébe sem. A Szövetség mindezért egy saját törvényjavaslatot dolgoz ki, amely­nek alapja a kisebbségi kormánybiz­tos hivatalában előkészített változat lesz. „Majd pedig nyilvános vitát szeretnénk indítani” - tette hozzá. Forró szerint általános problémát jelent, hogy a kormány kisebbsé­gekre nézve kedvező tervei nagyon gyorsan lekerülnek a napirendről. Mózes Szabolcs, a párt alelnöke a Szövetség által előkészítendő jog­szabálytervezetről elmondta, ennek valamiféle nemzetiségi önkormány­zatiságot tartalmaznia kell. „Hogy milyen mélységben és formában, ar­ról még korai beszélni” - tette hozzá azzal, a javaslatot az év elején bemu­tatják. Arra is emlékeztetett, a kor­mány a programjában vállalta egy ilyen jogszabály elfogadását, a kor­mánybiztos által kidolgozott válto­zat pedig már több mint fél éve elké­szült. „Azóta azonban a kormány­­hivatal ezt blokkolja, nem nyújtotta be tárcaközi egyeztetésre” - mondta, majd azzal folytatta, szerinte a kabi­net részéről a politikai szándék hi­ányzik ehhez. Úgy látja, a koalíció és azon belül az OEaNO kormánypárt igyekszik magától eltolni a jogsza­bály elfogadásával járó felelősséget. „Nagyon sajnálom, hogy ezzel az indítvánnyal nem jöttek elő akkor, amikor az MKP 8, a Híd pedig 6 éven át kormányon volt” - nyilatkoz­ta a Szövetség kezdeményezéséről la­punknak Gyimesi György (OEaNO) parlamenti képviselő, akit a koalíci­ós tanács hétfőn azzal bízott meg, hogy a kisebbségi törvény ügyé­vel foglalkozzon. Gyimesi lapunk­nak korábban azt mondta, a javas­lat valóban nem került be a jövő évi jogalkotási tervbe, de ez nem jelent problémát, hiszen, képviselői indít­ványként, enélkül is a parlament elé kerülhet. Azonban arról is beszélt, a kisebbségi kormánybiztos hivata­la által kidolgozott változatot még módosítani fogják, az erre szolgáló munkacsoport már jövő héten ülé­sezni fog a kormányhivatalban. Ez utóbbival kapcsolatban a Szövetség elnöke most elmondta, a képviselő egyelőre még nem szólította meg a párt szakértőit, hogy vegyenek részt ebben a munkában. A Szövetség al­elnöke pedig arról beszélt, ha végül ez a jogszabály csak képviselői in­dítványként kerülne a parlament elé, sokkal kisebb eséllyel szavazná azt meg a törvényhozás, mintha a kor­mány terjeszti be. Egyébként a Szövetség azért is bí­rálta a kabinetet, mert még mindig nem hagyta jóvá a kisebbséginyelv­­törvény hatálya alá tartozó települé­sek frissített listáját.

Next

/
Thumbnails
Contents