Új Szó, 2022. december (75. évfolyam, 277-301. szám)
2022-12-02 / 278. szám
KÖZÉLET www.ujszo.coml 2022. december 2. 3 Gorilla-ügy: újra meggyanúsították Hascákot 2020. december 1-jén a NAKA fegyveres alakulata őrizetbe vette Jaroslav HaSőákot. Az akkor indított eljárás már lezárult a Penta alapítójának javára, azonban most újabb gyanúsítással nézhet szembe. (TASR-feivétei) NAGY ROLAND Pozsony. A Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) ismét eljárást indított Jsroslsv Hascák nagyvállalkozó ás hat másik személy ellen. Az ügy a Gorilla-botránnyal hozható összefüggésbe. Elsőként a Startitup nevű internetes portál tájékoztatott arról, hogy Hascákot, a Penta befektetési csoport egyik alapítóját és egykori társtulajdonosát meggyanúsította a NAKA, de a rendőrség már hivatalosan is megerősítette az információkat. A nyomozók bűnszervezet létrehozásának, fenntartásának és támogatásának bűncselekménye, valamint pénzmosás gyanúja miatt indítottak eljárást. A NAKA ugyanilyen bűncselekményekkel gyanúsítja Jirko Malchárek korábbi gazdasági minisztert és Anna Bubeníkovát, a Nemzeti Vagyonalap egykori igazgatóját, illetve a bünlajstromukon szerepel még a hanyag kezelés gyanúja is. A három említett személy az évekkel ezelőtt kirobbant Gorilla-botrány kulcsszereplői. Újjáéledt Gorilla A Gorilla-botrány egészen a 2000-es évek közepéig nyúlik vissza, a második Dzurinda-kormány idejére. Ebben az időszakban Pozsonyban, az azóta hírhedtté vált Vazov utcai lakásban állítólag több magas beosztású politikus és tisztviselő is megfordult, ahol Jaroslav Hascák nagyvállalkozóval folytattak megbeszéléseket különféle privatizációs ügyekről, valamint a Penta lobbitevékenységéről. A lakásban javarészt az akkori kormánykoalícióhoz kötődő személyek fordultak meg, de az akkor ellenzékben ülő Robert Fico (Smer) is állítólag tárgyalt a vállalkozóval, igaz, ezt a Smer vezetője hivatalosan sosem erősítette meg. A beszélgetések során több esetben törvénytelen üzletek lebonyolításáról is szó esett. Az, hogy ezeket sikerült rögzíteni, állítólag a véletlen műve - a szomszédban ugyanis a Szlovák Titkosszolgálat (SIS) egyik alkalmazottja, Peter Holúbek lakott, akiknek feltűnt, hogy a mellette lévő lakásban milyen gyakran fordulnak meg különféle tisztviselők, ezért a főnöke beleegyezésével elkezdte lehallgatni a beszélgetéseket. A hangfelvételek átirata 2011-ben kikerült az internetre is, és az ügy nagy botrányt kavart, komoly tüntetéshullám indult el az országban. A nyomozásnak azonban nem lett eredménye, az Alkotmánybíróság pedig kimondta, hogy a felvételek alkotmányellenesek, hiszen sértették a lakás tulajdonosának magánélethez való jogát. Ezt követőén évekig nem lehetett hallani a Gorilla-botrányról, 2019-ben azonban újabb fordulat következett be: miután a rendőrség házkutatást tartott Marián Kocnernél a Kuciak-gyilkosság ügyében, és lefoglaltak néhány adathordozót, maga a hangfelvétel is eljutott a szlovák lapok szerkesztőségébe, sőt, egy ideig az interneten is elérhető volt. HaSöák újra célkeresztben A NAKA 2020 decemberében őrizetbe is vette Hascákot a botrány kapcsán. Akkoriban viszont nem a felvételen elhangzott korrupciós ügyekkel összefüggésben, hanem azért, mert állítólag a Penta egykori társtulajdonosa kenőpénz fejében megpróbált hozzájutni az SIS titkos hangfelvételeihez. Hascák mindent tagadott, és bár egy ideig vizsgálati fogságban is ült, de a Legfelsőbb Bíróság jóváhagyta a szabadlábra helyezési kérelmét, végül pedig Maros Zilinka főügyész a büntető törvénykönyv 363-as paragrafusára hivatkozva megszüntette az ellene folyó eljárást. Hascák ezt követően nyilvános bocsánatkérést követelt az államtól, máskülönben kártérítési perrel fenyegetett, amelynek összege akár a 13,5 millió eurót is elérhette volna. Az igazságügyi minisztérium végül idén szeptemberben elnézést kért a vállalkozótól. Heger üzent Zilinkának A NAKA által indított eljárás azonban most annyiban eltér az előzőektől, hogy kifejezetten a Gorilla-hangfelvételek tartalmával állhat összefüggésben. Hascák egyelőre nem szólalt meg a fejleményekkel kapcsolatban. Felesége, Valéria, aki egyben a jogi képviselője is, a sajtónak azt mondta, egyelőre nem kaptak semmilyen értesítést vagy felszólítást, így nem is tudnak érdemeben reagálni. A NAKA bűnszövetkezet létrehozásával és hanyag kezeléssel gyanúsítja a Nemzeti Vagyonalap végrehajtó bizottságának volt tagjait, Peter Hunort és Jozef Juricát is. Az ügyben még érintett a gazdasági minisztérium irányítása alá tartozó egykori vállalat, a Govco igazgatótanácsának elnöke, Vladimír Rigász és alelnöke, Stanislav Reguli is, mindkettejüknél hanyag kezelés ügyében indult eljárás. A Penta egykori társtulajdonosának meggyanúsítására Eduard Heger (OEaNO) miniszterelnök is reagált. Úgy értékelte, az eljárás megindítása egy újabb bizonyítéka annak, hogy az igazságszolgáltatás szervei szabad kezet kaptak a munkájuk során. .Az eljárás tartalmi részét nem akarta kommentálni, viszont üzent a főügyésznek: „Bízom benne, hogy a 363-as paragrafus »jelenlegi tulajdonosai« teret adnak a független bíróságnak arra, hogy ítéletet hozhasson”. • ' Az Új Szó kiadója, a DUEL-PRESS, s.r.o. a Penta befektetési csoport tulajdonába tartozik. A költségvetés elfogadásától függnek a lakossági energiaárak MOLNÁR IVÁN A kormány csütörtöki döntése értelmében jövőre a vártnál jóval alacsonyabb ütemben nőhetnek a lakossági energiaárak, a kormány azonban ezt is az ellenzék zsarolására használja ki, azzal érvelve, hogy az alacsonyabb árakat csak a jövő évi állami költségvetés parlamenti elfogadása esetén képes garantálni. Pozsony. „Az energiahordozók piaci árának a látványos megugrása miatt fennállt a veszélye annak, hogy ha az Árszabályozási Hivatal (ÚRSO) által használt képletek alapján számolták volna ki a lakossági energiaárakat, a lakossági áramszolgáltatás jövőre 380, a gázszolgáltatás 225, a távfűtés pedig átlagosan 80 százalékkal drágult volna” - figyelmeztetett a csütörtöki kormányülést követően Eduard Heger kormányfő. A kormány ezért úgy döntött, hogy saját hatáskörben határozza meg a lakossági energiaárakat. Ennek köszönhetően a szlovákiai háztartások számára az áramszolgáltatás díjszabása egyáltalán nem nő az idei évhez képest, míg a gázszolgáltatás díjszabása 15 százalékkal emelkedik. Átlagosan 15 százalékos drágulással számolhatnak a háztartások a távfűtés esetében is, nem árt azonban hangsúlyozni, hogy a fűtésnél ez csak az átlag, vagyis míg egyes szolgáltatók ennél alacsonyabb, mások nagyobb mértékben növelhetik az áraikat. Ennyivel drágul Hogy mit jelent mindez a gyakorlatban, azt már Milan Krajniak munkaügyi miniszter ismertette. Mivel az áramszolgáltatás díjszabása nem nő, a háztartások ezért - ha nem növelik a fogyasztásukat - jövőre is ugyanakkora összeget fizetnek majd, mint idén. „Szlovákiában nagyjából 800 ezer távfűtött társasházi lakás van, az ezekben élő családok a távfűtésért és vízmelegítésért jövőre havonta átlagosan 12 euróval fizetnek majd többet, az ezzel kapcsolatos éves költségeik így átlagosan 144 euróval ugorhatnak meg, ami persze csak az átlag. Egyesek ennél kevesebbet, mások többet is fizethetnek, a szolgáltatóktól függően. A gázt a családi házuk fűtésére és vízmelegítésre használó háztartások havi kiadásai 19 euróval nőhetnek, ami éves szinten 228 eurót jelent. Ez utóbbi nagyjából 400 ezer háztartást érint. Nagyjából 50 ezer olyan családi ház van, amelyekben villannyal fütenek és melegítik a vizet, ezek számára ez nem drágul, hiszen a villanyenergia ára nem nő. Mintegy 100 ezer olyan társasházi lakás is van, amelyekben gázzal fütenek és a vizet is ezzel melegítik, az ő havi költségeik jövőre havi 8 euróval, vagyis éves szinten 96 euróval nőnek” - mondta el a munkaügyi miniszter. Milan Krajniak szerint a háztartásoknak semmit sem kell tenniük a kormány által jövőre bejelentett energiaárakért, a tárcavezető azonban azt tanácsolja a háztartásoknak, hogy állapodjanak meg a szolgáltatóikkal az előlegfizetés új összegéről. Megéri spórolni Igor Matovic pénzügyminiszter szerint „Szlovákia, Európában egyedülálló módon”, megtartja az idei áramárakat. A pénzügyminiszter szerint a gázszolgáltatás és a távfűtés esetében sem kell feltétlenül többet fizetniük a háztartásoknak az idei évhez képest. „Akiknek sikerül nagyjából 15 százalékkal csökkenteniük a fogyasztásukat az idei évhez képest, azok jövőre a gázszolgáltatásért és a távfűtésért is ugyanannyit fognak fizetni, mint idén” - állítja a pénzügyminiszter. Az állam szerinte kétféle módon segít a drága energia elleni küzdelemben: közvetlen állami támogatással az energiaszolgáltatóknak, valamint a Szlovák Villamos Müvekkel (SE) kötött memorandummal, amelynek köszönhetően az SE megawattóránként körülbelül 61 eurós maximált áron látja el a háztartásokat villamos energiával. Kell a költségvetés Heger szerint az energiaszolgáltatók támogatására fordított kiadások szerepelnek a jövő évi állami költségvetés tervezetében, így nem növelik az államháztartás már tervezett hiányát. A kormányfő és a miniszterei is elismerték azonban, hogy a csütörtökön bemutatott sémához elengedhetetlen a jövő évi állami költségvetés elfogadása, amelyről a parlamentnek jövő pénteken, december 9-én kellene szavaznia, és amely egyelőre még a kormánypárti képviselők egy részének a tetszését sem nyerte el, ami jelentős bizonytalanságot visz az egész rendszerbe. „Azok, akik nem szavazzák meg a költségvetést, veszélyeztetik a lakossági energiatámogatásokat” - figyelmeztet Krajniak. Igor Matoviö pénzügyminiszter is figyelmeztetett arra, hogy ha nem léptek volna közbe, a lakossági áramszolgáltatás jövőre 380, a gázszolgáltatás 225, a távfűtés pedig átlagosan 80 százalékkal drágult volna (TASR-feivétei)