Új Szó, 2022. december (75. évfolyam, 277-301. szám)
2022-12-17 / 291. szám
[Í2T SZALON ■ 2022. DECEMBER 17. www.ujszo.com A Twitter pusztulása 2022 áprilisában Elon Musk, a világ leggazdagabb embere feltette a kérdést: „Haldoklik a Twitter?” Öt nappal később látszólag szeszélyesen bedobott egy ajánlatot a közösségimédia-platform megvásárlására. Hónapokig tartó jogi hercehurcát követően október 27-én Musk teljesítette a 44 milliárd dolláros vállalását, és új játékszert szerzett: a szólásszabadságot. P énzügyi szempontból furcsa lépés volt Musktól a Twitter felvásárlása. A platformnak mintegy 200 milliós felhasználói bázisa van - köztük politikusok, újságírók és hírességek is szép számmal ennek ellenére a cég az elmúlt tíz évből nyolcban nem termelt nyereséget. És Musk nem csak személyes vagyonának jelentős részét ölte bele a felvásárlásba; további 13 milliárd dollár kölcsönt vett fel egy hitelezői konzorciumtól - ezek a hitelek a következő 7-8 évben nagyjából 9 milliárd dollár kamat kifizetését feltételezik. Ám Musk szerint egyáltalán nem a pénz a lényeg. Mint hangsúlyozza, ő „az emberiséget igyekszik segíteni” azzal, hogy a közjóba fektet be; a világ digitális agorájába, közösségi terébe. Tény, hogy most jelentős befolyásra tett szert az adott tér felett. A Twitter magánosításával a vezérigazgató - vagy a ChiefTwit, ahogy Musk nevezi magát - elérte, hogy azt csinálhasson, amit csak akar, és nincs részvényes, akinek felelnie kellene. Musk brandje maga a válság. De a Twitter pénzügyi gondjai - különösen a lehetséges csőd árnya - jó ürügyet szolgáltatnak neki, hogy olyan durván és szabálytalanul lépjen fel, ahogy akar, és ezt a taktikát korábban két másik cégénél, a Teslánál és a SpaceX-nél is alkalmazta. Elon Musk az a bizniszben, ami Donald Trump a politikában. Vezetőként inkább performer, akinek a stílusába belefér, hogy ha neki úgy tetszik, az irodában alszik, magával viszi a kétéves kisfiát egy feszült igazgatósági ülésre, vagy egy mosdókagylóval a kezében sétál be a cége székházába. Ügy tűnik, az efféle különcségek, az elefánt a porcelánboltban magatartás egy célt szolgálnak: elvonni a figyelmet a még kirívóbb tettekről, amilyen például egy csomó zárolt fiók viszszaálh'tása (beleértve Trumpét is) és a Twitter dolgozói közel felének az elbocsátása. Az új tulajdonosok gyakran megszabadulnak azoktól, akik nem tartoznak a táborukba; Muskkal ellentétben kevesen dicsekednek vele. Musk „tréfái” egyebek mellett vitát generáltak a vállalati szervezetek legjobb gyakorlatáról. Úgy tűnik, Musk lelkes rajongói - a „muskétások” különböző csoportjai, akik látnok zseniként tisztelik - meg vannak győződve arról, hogy kemény kézzel kell fogni a gyeplőt egy hervadozó társaság felélesztéséhez. Kritikusai nehezményezik, hogy több évtizedes haladás után visszahozta a „rossz főnök” kultúrát. A közgazdaság-tudományi elméletek az utóbbi tábor érvelését támasztják alá. Albert O. Hirschman, a politikai közgazdaságtan szaktekintélye az intézményi hanyadásról szóló klasszikus tanulmányában (Exit, Voice and Loyalty) felveti, hogy a szervezeten belüli növekvő elégededenség választás elé állítja a tagokat: vagy kilépéssel gyakorolják a saját hatalmukat, vagy maradnak, és megpróbálnak megküzdeni a hanyadás okaival. Az, hogy egy munkavállaló melyik lehetőséget választja, nagyban függ a lojalitástól. Ügy tűnik, Musk Twitterénél hiánycikk lett a lojalitás, az alkalmazottak, a felhasználók és a hirdetők tömegei vették a kijárat felé az irányt. Miután Musk ultimátumot intézett a Twitter megmaradt dolgozóihoz - vagy vállalják, hogy tagjai lesznek a „hardcore” vállalati csapatnak, és „nagy intenzitással, sok túlórával” dolgoznak, vagy három hónap végkielégítéssel távozhatnak -, 1200 alkalmazott csomagolt öszsze, miközben azóta sokukat más tech cégek környékezték meg. Egy ideje már tart a tendencia, fogyóban vannak a Twitter kifejezetten aktív felhasználói. A folyamat azonban mára jelentősen felpörgött, becslések szerint 1,3 miihó felhasználó - köztük sok olyan, akinek a karrierje egyébként jelentős mértékben profitált a platformból - fogta menekülőre a Musk hatalomátvételét követő egy héten belül. A reklámbevételek - ezek adják a Twitter bevételeinek 90%-át - szintén meredeken zuhantak: sok gazdasági szereplő úgy értékelte, Musk megközelítése, hogy nem kívánja érdemben moderálni a tartalmakat, kockázatot jelent a hírnevére nézve. Polgárjogi csoportok máris globális reklámbojkottra szólítottak fel, és a nagy hirdetők - köztük a Carlsberg Group, a Balenciaga, a Chipode Mexican Grill, a General Mills, a General Motors, a Macy’s, a REI, a United Airlines és a Volkswagencsoport - kivonultak a platformról. Az Omnicom Media Group - amely olyan vállalatokat képvisel, mint a PepsiCo, és a McDonald’s - azt tanácsolta ügyfeleinek, hogy függesszék fel Twitter-hirdetéseiket. Ahogy Michael Sandel filozófus érvelt, vannak dolgok, amelyeket nem lenne szabad áruba bocsátani. A szólásszabadság is ilyen. Bármit fizetett is Musk a Twitterért, a hatékonyság és a bevételek maximalizálása iránti rögeszméje elvakítja, nem látja a Twitter alapvető vívmányát: hogy minden szépséghibájával és pörsenésével együtt egy valódi globális konverzációs tér. Musk nem látja be, hogy ezt a teret az emberek teremtik meg, nem az ösvények, és hogy a „szólásszabadság mindenek felett” jelszóval ennek a térnek az eredeti lakóit éppen turistákra és troliokra cseréli le. A helyzetet ismerő mérnökök közben arra is figyelmeztetnek, hogy a Twitter szakemberállománya kevés lehet a platform hatékony működtetéséhez. Már kezdenek megjelenni a repedések, mint például a visszatérés a manuális retweetekhez, a „szellemkövetők” számlálása és a válaszok betöltése közben felbukkanó hibák. Stephen King, a neves író nemrég azzal viccelődött, hogy hamarosan a Trumpot támogató MyPillow márka lesz a platform egyeden hirdetője. A média pedig azt feltételezi, hogy a liberális és baloldali felhasználók tömeges elvándorlása a Twittert egy további kudarcos szélsőjobbos fórummá változtathatja, mint amilyen a Parier vagy a Trump által létrehozott Truth Social. Úgy tűnik, még ha sikerül is nyereségessé tennie a platformot, Musknak eltökélt szándéka, hogy kiebrudalja onnan a teret hagyományosan társalgásra használó közönséget. Hogy válaszoljunk Musk korábban feltett kérdésére: igen, lehet, hogy a Twitter haldoklik. És éppen ő írja a sírfeliratát. Antara Haldar A szerző a Cambridge-i Egyetem, a Harvard és a Stanford Egyetem oktatója, az Európai Kutatási Tanács vezető kutatója, szakterülete a jog és a kognitív tudomány ©Project Syndicate Vasárnap-előzetes: Babák birodalmában H elmeci Éva, mint sok más kislány, mindig babát kért ajándékba. De amikor megkapta, sokszor hiányérzete volt, bár azt nem tudta volna megmondani, mire is vágyna. Később jött rá, hogy neki olyan „igazi” baba kell, melynek stílusa, eleganciája és karaktere van. Olyan, amilyet nálunk a boltokban nem is árultak. Mit volt mit tenni, meg kellett tanulnia babaruhát varrni, majd babákat készíteni és restaurálni. És bár kinőtt a kislánykorból, azóta is a babák bűvkörében él. A gyémántkoszorús baba- és mackókészítő mester, Helmeci Éva felmenői anyai és apai ágon is felvidékről származtak. „Édesapám anyja a Kemechey családból, és Királyhelmecen született, apja Sátoraljaújhelyen volt iskolaigazgató. Őket még Hornyiknak hívták, később apu magyarosította nevét Helmecire. Hornyik dédnagypapa felesége gyakran mesélt arról, hogy az ő nagyanyja Szendrey Júlia testvére, Szendrey Mária volt, és a család sokáig őrizte a legyezőjét. Anyai dédnagyanyám Nagyrőcéről jött Budapestre férjhez egy férfiszabóhoz. Kiskoromban nyaranta dédmama testvéreihez adtak szüleim egy-egy hónapra. Anna néni és Margit néni is nagyon szerették a babákat, idős korukban babaruhákat varrtak. Margit néni férjének, Andor bácsinak az asztalos műhelyében volt egy nagy fa babaház, régi babákkal és bohócokkal. Mindig csak ott játszhattam velük, haza nem vihettem. Tőlük kaptam életem első járóbabáját gyönyörű ruhákkal felstafi'rozva, és akkor nyert számomra a babázás értelmet. Ez a babám máig megvan az eredeti kék pöttyös ruhájában. Budapesti nagypapámat Budavári Mátyásnak hívták, sokáig azt hittem, ő Mátyás király, mert mindig királyos meséket mesélt. Nagymamám népviseletes babákat és Böbe babákat készített bedolgozásra, de ezekből egy sem maradt meg. Gyerekkoromban nem volt a kislányoknak sok babájuk, nekem sem. Bezzeg most tele van velük a lakásom” - mondja nevetve, miközben a babaszobákba invitál. Itt aztán van minden: Rose O’Neill Kepi, Shirley Temple, Horsman baba az 1800-as évek közepétől 1930-ig. Éva számára a legértékesebb a dédnagymama százéves, bájos arcú Armand Marseille kis babája. Maga restaurálta, rózsaszín ruhácskáját régi zsebkendőkből kézzel varrta. „Kezdetben még fényes, mázas kínai porcelánból készült a babák feje, az 1860-as évektől már a púderes hatású máztalan porcelánból. A legtöbb baba valamilyen hiányossággal, sérüléssel érkezett hozzám, meg kellett javítanom, restaurálnom, néha parókát, ruhát, kiscipőt is én készítettem nekik. Én gyereknek szeretem öltöztetni ezeket a babákat, nem pedig felnőtt hölgyeknek, kivéve az antik, párizsi divatbabákat. Régen a fiatal hölgyek is kaptak ajándékba divatbabákat, amelyeket pazar toalettekbe öltöztettek. A legrégebbi babám az 1850-es évekből származik, Pauline a neve. Papírmaséból készült a vállas feje kristályüveg szemekkel, és négy bambuszfoga van. Pinom kecskebőr az ültethető teste, és minden kézujját külön varrták. Kráterszerű lyukkal a fején érkezett hozzám. Úgy képzelem, hogy amikor egy francia kislány megkapta, rögtön betörött a feje, aztán felkerült a padlásra. Ebből az állapotból hoztam vissza - meséli büszkén, mint egy orvos, aki súlyos sérültet hoz vissza az életbe. - Nálunk a családban mindig készíteni kellett az ajándékot, és én mindig rongybabákat varrtam. Eredeti szakmám szerint pedagógus vagyok, évekig tanítottam rajzot, de a szívem mélyén arra vágytam, hogy babákat készíthessek. így kerültem Esztergomba Csicsman Erzsikéhez, ahol megtanultam a porcelánbaba-készítést. A gyerekeim születése után az volt a harmadik legboldogabb pillanatom, amikor végre elkészült az első porcelánbabám, Helga. Az Országos Baba- és Mackókészítési Versenyen négy művészeti ágban értem el első helyezést, és kilenc év múltán gyémántkoszorús mester lettem. Aztán hozzáfogtam az antik babák rendbe hozásához. Ez nem csak javítást jelent, a restaurálás már művészet. Drága alapanyagokat, sok óra hozzáértő munkát igényel, ezért általában csak a gyűjtők vagy azok az emberek áldoznak rá, akiket érzelmi viszony fűz egy régi babához.” Vrabec Mária A folytatásban választ kapnak arra is, hogy: Babagyűjtőként hol vásárol és milyen jellegű babákat? Milyen babák voltak a legkelendőbbek az' 1900-as években? Melyek a régi babák különös ismertetőjelei? Hogy kerül Elemér bácsi a mackók közé? Kicsoda az életnagyságú, élethűen kidolgozott Lenke néni? Mennyire költséges kedvtelés a babarestaurálás? A teljes írást elolvashatják a Vasárnap már keddtől, december 20-ától kapható karácsonyi ünnepi dupla számában.
