Új Szó, 2022. december (75. évfolyam, 277-301. szám)
2022-12-10 / 285. szám
riT SZALON ■ 2022. DECEMBER 10. www.ujszo.com És száll a tüdőben fölfelé a fehér Darvasi László októberben töltötte be a hatvanat. A kortárs magyar próza klasszikusát egy új kötettel köszöntötte a Magvető Kiadó Az év légiutas-kísérője 33 novellát tartalmaz, melyek közül - nem túlzás ezt állítani - mindegyik igazi mesternovella. 33 pillanatkép mögött megbújó (sokkal több mint 33) nagy történet, veszteség, hiány, gyász, öröm és örömtelenség - egy egész élet. A szerző Az év légiutaskísérőjével leginkább az Isten. Haza. Csál. című kötet szikár novelláinak szövegvilágihoz. tér vissza. Mindkét kötet írásainak helyszíne jellemzően a magyar vidék, amit valaki elhagyott, ahova valaki visszatér, ahol valakit otthagytak (és elfelejtettek). Ebben a vidéki szeretedenségben él a szereplők többsége. A kötet magányélménye a szerző korábbi, Ez egy ilyen csúcs című tárcagyűjteményében is megjelenik. Az a fajta magány ez, ami „beszűkít és lélektelenné tesz”, és ebben a védtelenségben, ebben a szeretet nélküli állapotban még a saját történeteink is árthatnak nekünk. Ilyen Az úr operaénekes lesz című novella Zsuzsája, akinek régi szerelme ötven évvel később a semmiből bukkan fel, és újra találkozni akar vele - hogy eladjon neki egy porszívót. A komor helyzeteken Darvasinál gyakran átüt a finom humor és a kíméletlen irónia, fricskát osztogat saját magának is: a gombaszakértő felesége mérges gombából készült paprikás fogyasztására beszéli rá „önszántából halni nem akaró” férjét, mivel a férjből egyszer csak dőlni kezdenek a történetek. „Amikor más embereket, tárgyakat, 'dolgokat, növényzetet, az időjárást, a környező országok állapotát, az újabb háborúkat, menekülteket, az ember boldogulását hozta szóba, akkor is magáról beszélt. Pedig nem akart magáról beszélni. Talán unta magát. Unta azt, aki beszél, és azt is unta, aki hallgat. Talán mélységesen tanácstalanná vált. Azt gondolta, van valahol egy titkos kijárat, melyen át kijuthat ebből a börtönnek érzett állapotból. Olyan alagútféle. Amikor beszélt, mindegyre halványuló reménnyel ezt a titkos ajtót kereste.” (12-13.) Vagy a Jakabné haza akar menni című novellában: „Milyen furcsa dolog is ez. Az ember mások történeteivel foglalkozik, azokat jegyzi le, azokat fogalmazza, miközben csak magáról akar beszélni. Sokszor az derül ki, hogy a fellelt, megtalált történetek mind másokéi. Kiderülhet, hogy az embernek magának nincs is története. Nem is volt. (108.) „Engem is gyakran megtalál az a csodálatos kérdés, hogy ’miért írsz’. Akadnak nagy írók, akik például nem szeretnek írni. Legalábbis sokszor hangoztatják ezt. Nekem az írás kaland, fájdalom, tanulás, értetlenkedés, értés. Az élet kitüntetett alkalma. Olyan, mintha jobban élnék, erősebben, amikor írok. Szembeállítok valamit az idővel, illúzió, persze. Tehát ha kérdeznek, miért is csinálom, akkor azt mondom, mert félek” - mondta ezzel kapcsolatban Darvasi. (Megmagyarázhatatlan. Rejtélyes. Titkos. - Darvasi László 60. Litera.hu) Az év légiutas-kísérője számos novellájának szereplője él öregkorában is ebben a szeretetnélküliségben. Az öregek országa ez, akik a saját, névre szóló ebédjüket kiveszik a szállítóautó csomagteréből, akkor is, ha az autó korábban a házuktól nem messze csúszott meg a jeges úton, és akkor is, ha a régóta ismerős sofőr ott fekszik holtan, vérbe fagyva az autó mellett (A mai menü). Vagy megszállottan küzdenek azért, hogy a temetésükön a fiuk és a három unokájuk egy nagy és két kis koszorút tegyen a sírjukra, hogy a Veresné is lássa, meg a falu is lássa (Koszorúk). Darvasi alakjai gyakran lebegnek kontúrjukat vesztve valahol az élet és a halál, a valódi és a másvilág határmezsgyéjén. A saját életükben sem látszódnak jól (Reiner verse), és a halálukat is egy folyamatosan ismédődő dallam ritmusára veszik magukra - és aztán újrakezdődik a szám (Idegenek az éjszakában). A novellák egy részének éppen ez az idődenség és időn kívüliség, ez a bárhol és bármikor levés a meghatározó - és megrázó - élménye. Az élők besétálhatnak hozzánk a halálon túli világból - hogy aztán vacsorára is maradjanak (Szakmai érdeklődés), vagy egy halott anya is hagyhat üzenetet (egy sárga borítékot) a lányának és a férjének egy évekkel ezelőtt, egyik percről a másikra kiürített gyárban, mint a szinte csernobili díszletek között játszódó Apokalipszis, 67595 című novellában. Egy gyászoló asszony minden nap elsétál a temetőbe, de az élettársa idővel rájön, hogy a nő nem a férfi sírja mellett, hanem az elhunyttal közös életük helyszínei között járkálva tölti a napjait: „Legközelebb már nem az asszonyt követte, hanem egyenesen a temetőbe indult, Ivánhoz. (...) Beszélt hozzá. Szervusz. Ne haragudj. Nem a te hibád. En basztam el. (...) Hátát a sírkőnek döntötte. Tolt és feszített. (...) A sírkő három darabra tört, pontosan három nagy darab lett belőle, meg egy kis fehér; a halálra leginkább emlékeztető törmelék. ” (44.) Darvasi novellái kortól és helytől fuggedenül tudnak fájni, alapélményük a múló idő, a szereplők saját, múló bármikorja. Aztán az írásokba fokozatosan megérkezik a mi időnk is. Az ügynökbotrányok, a menekültválság, a járvány, az ukrajnai háború, az idegenektől való hisztérikus rettegés is beszivárog a novellákba (Vö. Ruff Orsolya: Darvasi hétköznapi hősei mást sem akarnak, csak visszanyerni a kontrollt az élet - vagy a halál felett. Könyvesmagazin.hu). A láthatadan hatalom fenyegetése ott lebeg a mindennapjaink felett, és elég egy rossz döntés, hogy lecsapjon ránk. Nem kérdezés nélkül, dehogy. Először utánunk mászik, és finoman, tapintatosan felajánl egy „helyesebb utat”. Aztán fényit egy aprót. Megtorolgat. És ha nem hallgatunk a szép szóra, csak akkor csap le. Mint a Reiner verse című novella színészére, aki rájön, hogy bizonyos versek helyett nem lehet újakat tanulni. „Ha akarná, sem tehetné. Ez a vers neki arra lett bizonyíték, amiben pedig korábban, és ezt őszintén megvallja, nem hitt, hogy de igenis van, ami nem elfeledhető. ” (21.) A kötet egyik legköltőibb novellája, a Fehér eg)' katonaság őrizte kórház Covid-osztályán játszódik, amelyet rég elhagytak a csodák. Ebben a világban aki tud, telefonál még egy utolsót, mielőtt lélegeztetőgépre teszik, aztán a főnővér injekciós tűbe felszívott forró levegővel távolítja el a lélegeztetőgépen elhunyt betegek családi fotóit. „Fehér a szám és az arcom, fehérek a szavaim, fehérek a könynyeim. Fehér a lelkem, a tüdőm, egy fehér szív ver a semmi fehérben. ” (210.) Fájdalmasan szépen cseng össze a novella Darvasi/Szív Ernő A Legionella-fuzetével és az annak mottójául választott Kántor-verssel: Lenne itt egy dolog, Ernő — szólt végül a doktornő, nemrégen futott a közeli erdő kanyargós ösvényein, áfonya- és pirosán izzó csipkebogyóbokrok között, utánanézett egy őzike, ő meg most fölém hajolt. Akkor már két napja, vagy, nem tudom, inkább három, hevertem az intenzív részlegen a sok kedves gép között, együtt álmodoztunk. Egyébként pedig nem voltak különösebb kérdéseim. Úgy fárad el az álom, hogy törlőrongy lesz. Nem volt már tüdőm, kiborul a tinta és átitatja a spongyát, kék. - Igen, lenne - mondtam, és már alig voltam. Suttogtam. - Lenne egy dolog. De micsoda dolog? - Hogy el kellene altami magát kicsit, Ernő. Jó? — Jó — mondtam, altassanak el, és álom.” (Szív Ernő: A Legionellafüzet. In: Az irodalom ellenségei. Magvető, 2017.) „Vegyem elő a fényképalbumot? Nem! / Itt álltam kézen? Itt szavaltam? Itt eveztem? / Tudom, tudom: mindjárt leszáll az este. / Későre járt, mikor a hegyre mentem.” (Kántor Péter: Mikor a hegyre mentem) Semmi kétség, Az év légiutaskísérője a mi saját életünkről szól. És az is lehet, hogy nincs is olyan, hogy „nagy történet”. Hogy tényleg ezek a patikamérlegen mért életffagmentumok, boldogságok, bűnök és halálok vannak csak. Dobozaink vannak, benne emlékfoszlányok, fel-fellobbanó hangulatok, amiket addig szűrtünk, forgattunk, amíg önmaguk esszenciájává nem váltak. Ezeket meg, bármilyen nehezek legyenek is, bármennyire is leraknánk már magunkról, mégis visszük, cipeljük magunkkal a végtelenségig. Mint egy jó Darvasi-novellát. Lovas Emőke Darvasi László: Az év légiutas-kísérője Magvető Kiadó, 2022 248 oldal Vasárnap-előzetes: Jobban fognak keresni az orvosok D ecember elsején mégsem omlott öszsze a szlovák egészségügy, az orvosok maradtak, az ellátás színvonala is a régi. Mert attól, hogy a személyzet végre annyit fog keresni, amennyit megérdemel, senki ne várja, hogy egy csapásra jobb lesz a betegellátás is. Ha csak azok maradtak, akik már itt voltak, még mindig kevesen lesznek, a kórházak, rendelők felszereltsége sem lesz jobb, és nem fog elmúlni egyik napról a másikra az az évtizedes beidegződés sem, hogy a beteg hálapénzt ad az orvosnak. Még akkor sem, ha már a beteg is tudja, hogy az orvos jól keres, mert a hálapénz nem fizetéskiegészítés, hanem előre megvásárolt törődés. Nálunk évek óta senki nem hisz abban, hogy egy kórházban rendesen ellátják, ha nem fizet és nem intézkedik ismerősökön keresztül. Korrupt zsarolók? Ezen nem fog azonnal változtatni sem a béremelés, sem a stabilizációs juttatás, de elkezdődhet általuk egy folyamat, amikor az orvosok úgy érzik, hogy a társadalom megbecsüli őket, a betegnek joggal lesznek elvárásai, és mindketten méltadannak érzik, hogy borítékok cseréljenek köztük gazdát. Épp elég méltadan volt a hoszszú hetekig tartó tárgyalás is az orvosok szakszervezetének vezetői és Igor Matovic pénzügyminiszter között. Végül zsarolóknak nevezte az orvosokat, felállt az asztaltól, ahova Eduard Heger kormányfő ült le helyette, és az utolsó pillanatban megszületett a megállapodás, amelyet még november 30-án a parlament is jóváhagyott. Ennek alapján a szakvizsga nélküli orvosok kezdő fizetése 1816 euró lesz (az ádagbér másfélszerese), és évente az ádagbér 0,015-szörösével emelik. A szakvizsgázott orvosok bére az ádagbér 2,5-szörösével emelkedik, és minden ledolgozott évért az átlagbér 0,025-szörösével. 2025-től a szakvizsgával rendelkező orvosok évente az ádagbér 0,03-szorosának megfelelő béremelésben részesülnek. Az évenkénti fizetésemelés harminc, gyakorlatban töltött évig jár, eddig egy szakorvos a különböző pódékok és túlórák nélkül csaknem 4000 eurót kereshet. Beteg a rendszer is A vonatkozó törvényt a parlamentben jelen lévő 139 képviselő közöl 138-an megszavazták, egyetlen függeden (eredetileg ESNS-es) képviselő tartózkodott. A vitában a javaslatot csak Igor Matovic ellenezte, miután a tárgyalásokon nem tudott megegyezni az orvosokkal, telhetetlennek és korruptnak nevezte őket. A jogszabályt tiltakozása ellenére jóváhagyták, és már érvénybe is lépett, de az egészségügy átalakítására vonatkozó intézkedések sorsa bizonytalan, mert finanszírozásukat a pénzügyminiszter hónapokig is blokkolhatja. Az orvosok követeléseinek és az aláírt megállapodásnak is fontos része volt, hogy az alulfinanszírozott, rosszul szervezett hazai egészségügy több pénzt, nagyobb figyelmet kap az államtól. Ha nem így lesz, hiába keresnek az orvosok többet, úgyis csábítóak maradnak számukra a jobban, hatékonyabban működő csehországi kórházak. A beteg pedig végeredményben semmit nem fog érezni abból, hogy az orvosoknak már jobban megy a soruk. Vrabec Mária A folytatásban választ kapnak arra is, hogy: Fellélegezhetünk? Hány orvos maradt, és mire számíthatunk a nővérek, ápolók, szülésznők, mentők, laboránsok és gyógytornászok tekintetében? Hány euróba fog kerülni az államnak, ha minden egészségügyi dolgozó aláírja az új szerződést? Kik jelezték eddig, hogy elégededenek? Hány orvos hiányzik jelenleg a rendszerből? Mit ígért Vladimír Lengvarsky egészségügyi miniszter az ambuláns orvosoknak? A teljes írást elolvashatják a Vasárnap már keddtől, december Id ától kapható számában.
