Új Szó, 2022. december (75. évfolyam, 277-301. szám)

2022-12-10 / 285. szám

6 I SZOMBATI VENDÉG 2022. december 10. | www.ujszo.com Hol királynő, hol meg piaci kofa Pásztor Erzsi: „Akkor volt boldog a férjem, ha otthon tettem-vettem, közben majd a fene evett meg, „Semmit nem ehettem. Pedig a legjobb női alakítás díját kaptam..." SZABÓ G. LÁSZLÓ Bármilyen közhelyesen hangzik is, Pásztor Erzsinek a színpad lételeme. Ami viszont nem megy közhely­számba nála: túl a nyolcvanon ugyanolyan vagány, karakán, temperamentumos nő, mint fiatalon. Szókimondó is, sze­rethető módon. Nem melles­leg: valós érzelmekkel zsong­lőrködő, csodás színésznő. Nyolcvanhat évesen elmondhatja: minden fontos díjat megkapott, amit magyar színésznő átvehet. A legjob­ban mégis annak örült, hogy ez év őszén beválasztották a Halhatatlanok Társulatába. Boldoggá tette ugyanis, hogy Olaszországban élő unokáinak örökül hagyhatja majd a lábnyomát a Nagymező utca kövén. Hogy ebből is tudhatják: Pásztor Erzsi imádott szí­nésznője a magyar közönségnek. Pe­dáns, a nap minden percében elegáns, nagy érzelmeket hordozó játékos. Ki­rálynő, ha az udvara annak látja, piaci kofa, ha szerepe szerint mindenféle áruval kell kufárkodnia. Szavainak édes-csípős íze, gondolatainak víz­­esésszerü zubogása, gesztusainak lep­lezetlen érzelmi tartalma van. Mándy Iván írta önről, miután az egykori Petőfi Színházban eljátszot­ta a kasszírnőt Mélyvíz című darab­jában, hogy: „O olyan igazi. Puritán. Soha nem akar többnek látszani, mint ami. Dísztelen. Eszköztelen.” „Épp olyan, mint Nagy Lajos a no­velláiban.” Ezt is akkor írta rólam. Játszott az Elek Judit rendezte Sziget a szárazföldön című film­ben is. Az is Mándy-mű nyomán született. Személyesen is találko­zott az íróval? Nemcsak hogy találkoztam, Mán­dy különleges embernek tartott. Sán­dor György le is írta a könyvében. Mándyval ment ebédelni. Sétáltak előttünk az utcán, mi pedig, Dóm­ján Edit és én, mert akkor a Madách Színházban játszottam, nevetve men­tünk át a zebrán. Integettünk nekik, ők meg vissza, nekünk. Később Sán­dor Gyuri elmesélte, hogy Mándy mondott neki valamit rólam, ő pedig megkérte őt, hogy azonnal írja le, mert a Pásztor Erzsi ezt nem fogja elhinni, ha nem adja írásban. Mert én olyan visszahúzódó voltam. Ezzel a szívből jövő kacagással? Én soha nem csörtettem, nem kö­nyököltem, nem kopogtattam szere­pért. De Mándy...! Fogott egy szal­vétát, ráírta, mit mondott rólam, Sándor Gyuri pedig elhozta nekem. Csakhogy ez a szalvéta vagy ötven évig lapult egy dobozban, és amikor előkerestem, addigra kifakult. Kép­zelje el! Ceruzával írt rá, és a szalvé­ta már üres volt. Eltűnt róla a szöveg. Felszívta az idő. De Sándor Gyuri írt egy könyvet, s abba beletette ezt az eltűnt szöveget. Ráparancsolt Mán­­dyra, hogy ezt adja írásban. „De mi­re jó ez, Gyuri?” - kérdezte Mán­dy. „Pásztor Erzsi örülni fog neki” - mondta Sándor Gyuri. Hát hogyne örültem volna?! Nagyon kedves pasi volt a Mándy. Örkény Istvánnal is megismer­kedett, amikor a Macskajáték Or­­bánnéját játszotta? Pécsen osztották rám a szerepet, Babarczy László rendezésében. Ör­kény lejött megnézni az első előadást. Hozott nekem ajándékba egy üveg whiskyt, rajta egy kézre húzható báb­bal, egy macskával. Én azt eltettem. Felraktam a polcra. Örökre meg akar­tam őrizni. A macska az évek során elporladt, a whiskyt pedig... ... megitta? ... a férjem, Holl István. A macs­kát is, az üveget is időnként letö­­rölgettem, de amikor költöztünk el Pécsről, a pakolás során a macskabáb szétesett, mert elporladt, ami nekem óriási szomorúságot okozott. Lelki bánatot, hiszen Örkénytől kaptam. A whisky viszont nem ment veszen­dőbe. Arról az én szeretett Pistám gondoskodott. Nagy szerelem volt? Sokáig igen. Huszonegy évig tar­tott a házasságunk. Tízéves volt a lá­nyunk, amikor elváltunk. Nem bír­tam tovább. Az alkohol tönkretette a kapcsolatunkat. Én mindenre ké­pes voltam, hogy változzon a helyzet, mentettem, ami menthető, de a pia sajnos erősebb volt nálam. Kiütötte a férjemet. Aki a legszívesebben min­dig zárva tartott volna engem. Akkor volt boldog, ha én otthon tettem-vet­­tem, amikor ő játszott. Mostam, főz­tem, takarítottam, Henikémmel fog­lalkoztam, közben majd a fene evett meg, hogy én is játszhassak. Vissza a Macskajátékhoz! Örkény 100. születésnapján em­lékestet rendezett a Vígszínház. A felesége, Radnóti Zsuzsa hívott te­lefonon, hogy mondjak el egy mo­nológot a Macskajátékból. Rendben van, mondtam, de azzal a feltétellel, Két lábbal a Halhatatlanok Társula­tában (Szkárossy Zsuzsa felvételei) ha felolvashatok egy levelet is. Er­zsi és Giza leveleznek egymással a darabban, én meg írtam egy levelet Örkénynek. Már kint, az ügyelőpult­nál belekezdtem a monológba, és va­lósággal beviharzottam a színpadra. Őrületes üdvözlés fogadott. Aztán fogtam a levelet, és felkonferáltam magamat, hogy engedjék meg, hogy felolvassam. És megköszöntem Or­­bánnét, ezt a csodálatos szerepet, amelyet Örkény nekem írt. Mert ne­kem írta, ez evidens. Csodálkoztam is mindannyiszor, amikor a fülembe jutott, hogy kik játsszák a darabot. Hát hogy létezik, zsörtölődtem, hi­szen ez az én szerepem. Szóval ilyen stílusban fogalmaztam meg a levelet, és bocsánatot kértem benne minden kolléganőmtől, akiket esetleg meg­bántottam. Nekem természetes volt, hogy ez nekem íródott, és azzal is zártam a levelet, hogy még egyszer hálás szívvel köszönöm, sok-sok pu­szi, Orbán Viktorné, Csatárka utca 4. Most mondjam azt, hogy nagyobb sikert arattam, mint a többiek? Ott voltam, tanúsítom. Akkor már ugyanis birtokában vol­tam annak az írásnak, amelyet Rad­nóti Zsuzsa írt nekem, aki mind a három Orbánné-alakításomat látta. A harmadik után, akkor már nem élt Örkény, azt írta... ezt most elmesé­lem. .. eddig nem akartam megbán­tani vele senkit, de ennyi év után már elmondhatom. Szóval az aján­dékba kapott Örkény-novelláskötet­­ben volt egy kártya a következő szö­veggel: „Erzsikéin, Orbánné te vol­tál, te vagy, és te leszel!” Ezt most senki ne vegye tőlem tapintatlanság­nak! Olyan öreg vagyok már, hogy elmondhatom. Nekem ez nagy aján­dék volt akkor. Három filmjéről szeretném hal­lani. Úgy gondolom, mind a három alkotás közel áll a szívéhez. Zsom­bolyai János 1976-os rendezése, A kenguru kultfilm volt annak ide­jén. Egy megfáradt, erkölcsös gyá­ri munkásasszonyt játszott benne. Nem ez volt az első filmem. Főis­kolás koromban már több epizódsze­repet bíztak rám. Azok jelentették Még valami... Tíz évig játszotta a Szomszédok iszákos, szurkapiszka Janka nénijét. Sokan azt hitték, az életben sem veti meg az alkoholt. Pedig még a pezsgőt is szódával issza, ha ünnepel. számomra a mellékkeresetet. Sze­gények voltunk, jól jött a pénz. Az első komolyabb filmszerepemet a Szombattól hétfőig című alkotásban kaptam 1959-ben. Negyedéves főis­kolás voltam. Abból a gázsiból vet­tem egy kabátot, csináltattam a bel­városban egy gyönyörű piros cipőt, „hozzá táskát... úgy felöltöztem, hogy na! Később bekerültem az Özvegy menyasszonyokba. Krimi-vígjáték volt, egy házasságszédelgő története Garas Dezsővel a főszerepben. Ott pamutgyári dolgozót játszottam. Ma­gamhoz képest csont és bőr voltam, legalább harminc kilóval kevesebb, vékony hangú, de nagyon helyes. De A kengurut is nagyon szerettem. Gábor Pál filmjében, a Can­­nes-ban is díjazott Angi Verában a párt elkötelezett hívét, a mindent jelentő Traján Annát formálta meg mély szuggesztivitással. Nagyon jó volt forgatni a filmet. Gábor Pált és a Muskát Máriát ját­szó Szabó Évát is nagyon szerettem, mert remek színésznő. De a film mélységét akkor még nem fogtam fel. Pár éve láttam újra, és komolyan mondom, végigbőgtem az egészet. Olyan megrázó volt. A kollégáimtól voltam elájulva. A kis Halász László­tól például, aki Sas elvtársat alakítot­ta, a pártiskolai tanfolyam vezetőjét. Most is libabőrös vagyok, ahogy ott fekete kabátban végigment. Fiatalon halt meg szegény. De én sem vagyok rossz a filmben! Élő személy volt, újságíró ez a Traján Anna. Szívbéli kommunista. Élvezettel játszottam. András Ferenc filmje, a Veri az ördög a feleségét fergeteges sza­tíra a Kádár-korszak puha dik­tatúrájáról, a viszonylagos jólé­tet kínáló „gulyáskommunizmus” világáról, egy Balaton-felvidéki vasutascsaládról. Ma is sokan emlegetik a filmet. hogy én is játszhassak" Nagyon szeretik. Talán azért, mert a magyar ember azóta sem változott. Nagy hatalmú funkcionáriust lát vendégül a Kajtár család, bá­­vatag gyerekeiket akarják kiváló álláshoz juttatni, ezért kedvében kell járni a munkásmozgalom vete­ránjának. Terülj, terülj asztalkám fogadja a befolyásos vendéget. Raj­támé, a háziasszony, a talpraesett, vidéki matróna lukullu$zi lakomát rendez a tiszteletére. Körmenet, vásárfia Korda Gyuri fényképével... Úristen! Ilyen az éle­tünk. Es a nagy zabálások! Sokan ma is két talicskányi zabálnivalót visznek haza, nehogy éhen haljanak. Ez a film még mindig ad valamit. Ahogy ott pucolja a zöldséget, gyalulja a tököt, nyújtja a rétest... mintha csak egy főzőverseny győz­teseként állt volna a konyhaasztal mögé. András Frici mesélte, én nem is tudtam róla, hogy Angliában őrüle­tes sikere volt a rétestésztanyújtás­nak. De hogy történt? Fogadtak ne­künk három asszonyt, hogy tanítsák meg nekünk a fejünk fölött nyújtani a tésztát. Le volt darálva a dió, a mák, be volt keyerve finom citromhéjjal, mi meg a Pécsi Ildikóval ahányszor elmentünk mellette, annyiszor be­­lemarékoltunk. Jól bezabáltunk, az­tán továbbmentünk. Jön egyszer a rendező, és azt mondja, Erzsiké, baj van! Szóltak az asszonyok, hogy mű­vész úr, ennek a nőnek, mármint ne­kem, még a fakanál is rosszul áll a kezében, nemhogy a tészta! Micso­da?! Odarohantam az asszonyokhoz. Mondom, Mariska néni, mit kavar­ja itt maga a szart? Miről beszélnek maguk? Erre az öregasszony: „Ara­nyos művésznő, mi nem tudunk rétest nyújtani a fejünk fölött, de 300 forin­tot kapunk minden napra, és olyan jó, hogy itt lehetünk!” Pécsi Ildikó jókat röhögött, amikor elmeséltem neki, és azt mondta: „Tudod, mit? Most azért is csináljuk meg! Lesz, ami lesz.” Odaálltunk, és megcsináltuk. így lett nagy híre külföldön, hogy a magyar asszonyok a fejük fölött nyújtják a rétestésztát. Vetro elvtársat, a nagy hatalmú, gyomorbajos funkcionáriust Ana­­tol Constantin formálja meg feno­menálisan. Őt nem szerettük. Beképzelt pasi volt. Lenézett mindnyájunkat. Há­rom vagy négy nyelven beszélt, de magyarul is tökéletesen, pedig ro­mán volt. De amikor megnéztem a filmet, hangosan bocsánatot kértem tőle, mert tökéletesen hozta a figurát. Ránézett a finomságokkal megrakott asztalra, és már látszott is rajta, hogy hányingerrel küszködik. Annyira jól játszott, hogy az leírhatatlan. Karlovy Vary fesztiválján fődíjat nyert a film. Ez is igaz történet. Mire a vetítés után felértem a fogadásra, már semmi nem volt az asztalon. Mindent felza­báltak. Elfogyott a Magyarországról érkezett csirkecomb, meg a rétes is. Semmit nem ehettem. Pedig a leg­jobb női alakítás díját kaptam. Csinál­tattam egy szép estélyi ruhát, a cipőm aranybőrből készült, de soha többé nem passzolt a lábamra, csak akkor, azon az estén. Pedig méregdrága volt. A szerző a Vasárnap munkatársa

Next

/
Thumbnails
Contents