Új Szó, 2022. december (75. évfolyam, 277-301. szám)
2022-12-10 / 285. szám
www.ujszo.coml 2022. december 10. RÉGIÓ I 3 A Czuczor Gergely Alapiskola udvarán lévő játszótér bővítésére gyűjtést szerveznek (Varga Ildikó felvétele) SZÁZ ILDIKÓ A Czuczor Gergely Alapiskola játszóterét idén októberben vették birtokukba a gyerekek. A város egyetlen magyar tannyelvű alapiskolájának égisze alatt működő XXI. század Gyermekéért Polgári Társulás, a szülői szövetség, az iskola vezetősége, az iskolabarátok és a lelkes támogatók jóvoltából megvalósulhatott a nagyszabású terv egy része, de máris újabb gyűjtést indítványoztak. ÉRSEKÚJVÁR Nagy Lehocky Zsuzsa, a Czuczor Gergely Alapiskola szülői szövetségének elnöke a játszótér átadásakor úgy nyilatkozott a városi televíziónak, hogy a koronavírus-helyzet miatt hónapokon át nem volt lehetőségük arra, hogy személyesen szólítsák meg az adakozókat. A játszótérre vonatkozó terveket online-felületen mutatták be, nyilvánosságra hozva a társulás számlaszámát. Aki támogatta a játszótér megépítését, az tanulók készítette ajándékot is kapott. Priskin Zoltán iskolaigazgató hangsúlyozta, rendkívül nagy összefogásnak köszönhetően építhették meg a játszóteret. Elképzelésüket az energiaszolgáltató vállalat is támogatta, a szülői szövetség az előző években összegyűjtött pénzzel ÖSSZEFOGLALÓ Felháborodást váltott ki a lakosok körében a Zachar Pál (Szövetség), Ipolyság újonnan megválasztott polgármestere számára megszavazott fizetés. IPOLYSÁG A tiltakozók petíciót indítottak, amelyben azt követelik, hogy a képviselők helyezzék hatályon kívül a polgármester fizetéséről szóló határozatot. A petíciót eddig több mint járult hozzá a kiadásokhoz, a polgári társulás 12 ezer euróval. Ilyen módon jött össze a 18 ezer euró. Az eredeti tervek szerint a játszóteret kültéri fitnesz eszközökkel szeretnék bővíteni. A Czuczor Gergely Alapiskola így továbbra is számít az iskolabarátok, a szülők és támogatók segítségére. Erősítő és mozgásfejlesztő eszközökkel bővítenék a játszóteret a felső tagozatos tanulók számára. „Közös cél, hogy szabadidős és ta-270-en írták alá. A városi képviselő-testület november végi alakuló ülésén a képviselők a törvényben meghatározott fizetésen felül a maximális, 60 százalékos emelést hagyták jóvá az új polgármester számára. Ipolyság polgármesterének bruttó havi fizetése ezzel 1889,40 euróval, vagyis 3149-ről 5038,40 euróra emelkedett. Összehasonlításképpen: a nyitrai önkormányzati képviselők 4287 euróbán állapították meg a megyeszékhely polgármesterének fizetését. Az ipolysági képviselő-testület 12 nórai foglalkozások keretében modem és biztonságos eszközök segítségével fejlesszük a tanulók mozgását, fizikai fejlődését és nem utolsósorban hozzájáruljunk szabadidejük hasznos eltöltéséhez. A fitnesz és street workout terveit a testnevelő szakos pedagógusok állították össze, figyelembe véve a mozgásfejlesztési szempontokat. Az egészséges fejlődést, egyensúlyérzéket, koordinációt, fizikai érést szolgáló játszótér edzőpályás elemektagú, közülük 11-en megszavazták a polgármester fizetésének emelését. Közös nyilatkozatukban azzal indokolták a döntésüket, hogy az új polgármesternek maximális erőbedobással kell majd kezelnie a gazdasági és energetikai válsághelyzetet. „Úgy gondoljuk, ezzel motiváljuk a polgármestert, egyúttal köteleztük a munkára” - érveltek a képviselők. Az egyetlen képviselő, aki a polgármester fizetésének emelése ellen szavazott, Stefan Gregor (SaS, KDH, Magyar Fórum, OKS, Tím Kraj Nitra), a város korábbi polgármestere kel kiegészítve több szempontból is rendkívül hatékony a gyermekek fejlődésében. Egy ilyen edzőpálya létrehozása nagy előrelépést jelent a gyermekek mozgásfejlesztésében, emellett szebbé válik az iskola udvara is” - áll a XXI. század Gyermekéért Polgári Társulás felhívásában. Az érvényes árajánlat alapján a meglévő játszótér edzőpályával való bővítéséhez 10 ezer euróra lesz szükség. Eredményes összefogás esetén már 2023 tavaszán megvalósulhat a terv. Az iskola polgári társulása a szülői szövetséggel és az iskola vezetőségével együtt újabb gyűjtésbe kezdett, szeretnék megszólítani mindazokat, akiknek fontos az iskola. Az adományozók a XXI. század Gyermekéért Polgári Társulás számlaszámán támogathatják az edzőpark mielőbbi megépítését: SK68 0900 0000 0002 4101 9917. A közeljövőben adventi koncertet tart a Czuczor Gergely Alapiskola egykori diákjaiból álló Czuczorosok énekkara, Szaló Éva nyugalmazott pedagógus és karnagy vezetésével. A ferencesek templomában december 17-én, szombaton, 14 órától hangolódhat a közönség a kórussal együtt a közelgő ünnepekre. A koncertre látogatóknak itt is lehetőségük lesz tetszőleges összeggel hozzájárulni a játszótér bővítéséhez, a magyar alapiskola udvarának korszerűsítéséhez. Az adventi programot a ferencesek érsekújvári magyar közösségével és a helyi művészeti alapiskolával közösen rendezik. volt. A következő testületi ülésen a döntés felülvizsgálatát és a határozat törlését fogja indítványozni. A petíciót aláírók felelőtlenségnek tartják, hogy egy olyan időszakban, amikor számos válsággal kell szembenézniük az embereknek, a város polgármestere, akinek még nem volt ideje teljesíteni választási ígéreteit, már hivatalba lépése első napjától megkapja a törvény által lehetővé tett maximális fizetést. Azzal érvelnek, hogy a polgármester fizetésének összhangban kell lennie azzal, ahogyan a munkáját végzi. (TASR) Jótékonysági est a beteg gyermekekért NASZVAD A 2014-ben elhunyt Nagy Dávid emlékére tartott gálaest és kézműves vásár negyedik évfolyamán ismét négy olyan családnak segítenek december 11-én, akiknek gondot okoz a súlyos betegségben szenvedő gyermekük ellátása. A jótékonysági esemény az elmúlt években kétszer is meghiúsult a járvány miatt, azonban idén újra megrendezik a naszvadi Városi Művelődési Központban. „Általában négy vagy legfeljebb öt olyan családot hívunk meg, amelyek beteg gyermekeket ápolnak, és nincs elég pénzük a kezelésekre, rehabilitációkra, gyógyszerekre. Nekik gyűjtjük a Két év után lesz ismét jótékonysági est (Képarchívum) pénzt, amely egyrészt szponzorok adományaiból jön össze, másrészt pedig először rendezünk meg egy jótékonysági karácsonyi vásárt is, amely során a naszvadi kézművesek a bevételükkel segítenek minket” - mondta lapunknak Nagy Viera, a rákbetegségben elhunyt Nagy Dávid édesanyja. Utoljára két évvel ezelőtt tudták megszervezni az eseményt, az est végére akkor. 2800 eurót gyűjtöttek össze a családoknak. A rendezvény fővédnökei Molnár Zoltán polgármester és Becse Norbert Nyitra megyei képviselő. A műsort követően ők adják majd át az összegyűjtött pénzt. A kézműves vásár december 11-én (vasárnap) 14.00-kor, míg a Jam Band és a Magnólia Trió Polgári Társulás énekeseinek jótékonysági gálaestje 18.00-kor kezdődik majd. A műsor keretén belül kisfilmekben mutatják be a megsegített családok és gyermekek életét. (vp) Sokallják a polgármester fizetését Válaszoltak a nyílt levélre, de nincs benne sok köszönet Deraj Mihály: Nem lehet tovább Ignorálni az erőmű okozta negatív hatásokat (Fotó: TASR) SOMOGYI KATALIN Pár héttel ezelőtt foglalkoztunk Derej Mihály, e dunaszerdahelyi járási hivatal elöljárójának nyílt levelével, amelyet a Vízgazdálkodási Építővállalat főigazgatójának címzett és Ján Budaj környezetvédelmi minisztert is csatolta tudomásulvételre. Mivel nem kapott választ, utánajártunk, készülnek-e bármilyen válaszadásra a megszólítottak. CSALLÓKÖZ-BÖS Egy választ mégis sikerült kicsikarnunk. Ám ez is végül olyanra sikeredett, mint Mátyás király találkozása az eszes lánnyal, aki a látogatásakor hozott is ajándékot meg nem is. Azaz, jött is válasz, meg nem is. Vladimír Kollár, a Vízgazdálkodási Építővállalat (VV) főigazgatója válaszolt végül Deraj levelére és ennek tartalmáról szerkesztőségünket is tájékoztatta. A főigazgató hangsúlyozta, hogy „a vállalat nem vállal felesőséget a Szlovák állam ígéreteiért és elkötelezettségeiért, amelyeket a három falu (Bodak, Vajka, Doborgaz) iránti adóságként ró fel az elöljáró. A Duna mellékág rendszerébe áramló víz mennyiségét pedig a közigazgatási hatóság által jóváhagyott Ideiglenes Kezelési Rend szabályozza’-’ - ezekkel a mondatokkal kezdődik a levél, majd folytatódik a 30 éve egyfolytában ismételt tények felsorolásával. Azzal, hogy mi mindent tett meg a VV a három Csallóköztől elzárt község érdekében, hogy még egy utat is kiépítettek Doborgaztól Dunacsúnyon át Pozsonyig, és a folyamatos karbantartás költségei is a vállalatot terhelik, sőt, a Vajka és Keszölcés közti ingyenes kompjáratot is a vállalat finanszírozza. Arra, hogy milyen kárpótlást kaptak az érintett községek és lakosaik az életkörülményeik önhibájukon kívüli radikális megváltoztatásáért, földjeik fillérekért való kényszerített felvásárlásáért, a válaszlevél nem tért ki. Nem tesz továbbá említést az illegális építményekről sem, amelyek miatt jelentősen korlátozni kell a rendszeres elárasztások vízmennyiségét, aminek következtében kérdéses a Duna-menti ártér természetvédelmi területeinek további létezése. Mindezekre az égető problémákra, amelyekre Deraj nyílt levelében figyelmeztetett, Vladimír Kollár nem reagált. „Gondolom, a Vízgazdálkodási Vállalat vezetése nem ujjongott nyílt levelem miatt és ezekkel a kitérő válaszokkal érthető módon a felelősséget a mindenkori kormányra hárítja. Ne felejtsük el azonban, hogy a VV állami vállalat és egyetlen haszonélvezője az erőműből származó óriási haszonnak, amit természetesen tovább közvetít az államkasszába. Mint ilyennek viszont erkölcsi kötelessége lenne a nyilvánvaló negatív hatások és károk kompenzálását elősegíteni. Ez, úgy gondolom, teljesen legitim elvárás” - nyilatkozta lapunknak-Deraj Mihály a Kollártól kapott válaszra reagálva. Ján Budaj környezetvédelmi minisztertől nem érkezett reakció, ám Deraj ennek ellenére bízik abban, hogy a jelenlegi kabinet lesz az, amely az előző kormányok adósságait Bős kapcsán rendezni fogja. „A kormánynak lépnie kell, nem lehet tovább ignorálni az erőmű okozta negatív hatásokat. Ne glorifikáljunk, értékeljünk objektiven. Hiszem, hogy még ez a kormány belekezd a bősi erőmű okozta negatív következmények felszámolásába” - vallja optimistán Deraj Mihály.