Új Szó, 2022. november (75. évfolyam, 253-276. szám)

2022-11-28 / 274. szám

8 I KULTÚRA 2022. november 28. | www.ujszo.com Értékmentés és civil kurázsi (Somogyi Tibor felvétele) CSANDAMÁTÉ Pénteken érkezett e szomorú hír: 86 éves korában elhunyt Kubiőka Kucsera Klára művészettörténész, építé­szetteoretikus, kurátor és muzeológus. Azért is nehéz most szavakat találni, mert úgy tűnik, mintha tegnapelőtt lett volna, hogy 85. születásnapjára, tavaly augusztusban, a Vasárnap­ban hosszabb beszélgetés jelent meg vele, melyből sugárzott a szellem, frisses­ség, kritikai éberség. Emlékszem, át is futott bennem, hogy milyen jó lenne ismét találkoz­ni Klári nénivel, beszélgetni vele - vagy akár csak hosszasan hallgatni, töltekezni egy-egy elejtett gondola­tából, meglátásából, inspirálódni a fiatalokat is megszégyenítő kíván­csiság és agilitás, ugyanakkor okos, higgadt reflektáltság ritka keveréke által, ami olyannyira jellemezte gon­dolkodását, a szakmához (és ember­társaihoz) való hozzáállását. Nagyon fog hiányozni személye, tudása, te­remtő energiái - az országos szak­mai nyilvánosságnak és a szlovákiai magyar közegnek egyaránt. Lehetetlen vállalkozás Kubicka Kucsera Klára pályáját, szakmai ér­demeit egy újságcikknyi terjedelem­ben akárcsak vázlatosan is ismertet­ni. Léván született 1936-ban, pol­gári családban. Egy interjúban úgy nyilatkozott, hogy korai gyermek­kora egyik meghatározó impulzu­sa - ami később nagyban kihatott a modernista formavilághoz, térkép­zéshez való vonzódására - Szliács­­hoz kötődik. Édesapjának ugyanis egy gyógyszertára működött a für­dővárosban, ahol a család a nyara­kat töltötte - ő maga pedig egyfajta játékosan ösztönös, elemi vonzódást érzett a Rudolf Stockar által terve­zett Hotel Palace terei, formái, szög­letes zegzugai iránt. Érdeklődésé­nek homlokterében kezdettől fogva az építészet állt, illetve az építészet elmélete, kutatásának, historizálha­­tóságának, muzeális keretek közti bemutathatóságának módszertani kérdései — továbbá a régiónkra jel­lemző építészeti, urbanisztikai érté­kek módszeres feldolgozása, tágabb, nemzetközi összefüggésrendszerben való kontextualizálása. Elsődleges szakterülete a modernista-funkci­­onalista építészeti és térszervezé­si tendenciák, a modernizmus for­manyelvének, lokális-regionális sajátosságainak, az egyetemes épí­tészeti irányvonalakhoz kötődő át­téteinek, szinapszisainak dokumen­tálása - és kritikai vizsgálata volt. 1959-ben szerzett müvészettör­­ténészi diplomát a pozsonyi Ko­­mensky Egyetem és a Prágai Ká­roly Egyetem bölcsészkarán (később a prágai Csehszlovák Tudományos Akadémián elnyeri a tudományok kandidátusa fokozatot, 1985-től pe­dig a tudományok doktora). Kezdet­ben a bajmóci vármúzeumban dol­gozott muzeológusként, majd Besz­tercebányán volt a műemlékvédelmi hivatal munkatársa. Ezt követően az ottani Pedagógiai Fakultás kutatója, majd az ugyancsak besztercebányai Területi Galéria munkatársa, szak­mai-kutatói részlegének osztály­­vezetője. 1983-tól már Pozsonyban tevékenykedik az Állami Tervező Intézetben. Az 1987-es év markáns fordulópont - ekkor jön létre a po­zsonyi Szlovák Nemzeti Galéria épí­tészeti gyűjteménye, melynek éppen Kubicka Kucsera Klára a megalapí­tója és első vezető kurátora. Minden túlzás nélkül állítható, hogy úttörő munkát végzett, hiszen az általa fel­épített részleg gyakorlatilag a sem­miből jött létre. A Nemzeti Galéri­­áben eltöltött évek is jól jellemzik a munkásságát mindvégig átható (mi­nimum) kettős igényt - elvégezni a szükséges alapkutatást (és apró­munkát), azaz feltárni, feldolgozni, rendszerezni, gyűjteményt építeni - mindezt módszeresen, következe­tesen, szigorúan szakmai standar­dokhoz igazodva - és ezzel párhu­zamosan egy tágabb, nemzetközi kontextusban, a lokális jelentőségű diskurzusok burkain és a nemzeti kultúrák korzettjein túllépve, a kel­lő kritikai-módszertani éberséggel és reflexivitással, elméleti síkon is .játékba hozni” a kutatott problémák halmazát. A gyűjteményépítés mellett fontos érdeme az is, hogy elsőként sikerült a szlovák építőművészet markáns alakjait méltó módon bemutatni - elég, ha csak Emil Bellus, Michal M. Harminc vagy Michal Maximilian Scheer életművének hazai és külföl­di bemutatóit említjük meg (a sort hosszasan lehetne folytatni). 1991- ben a Velencei Építészeti Biennálé csehszlovák pavilonjának kurátora. A Nemzeti Galériánál eltöltött öt év végére az építészeti gyűjtemény már több mint 12 000 rendszerbe foglalt darabot számlált - és ne fe­lejtsük kiemelni azt a tényt sem, hogy neki köszönhető az is, hogy Kubiőka Kucsera Klára (1936-2022) vidéken is létrejöhettek olyan úttörő jellegű építészeti tárlatok, melyek a szlovákiai modernizmus emblema­­tikus müveivel foglalkoztak - pl. Liptószentmiklóson vagy Zsolnán, a Vágmenti Galéria tereiben (arról nem is beszélve, hogy emellett a Pöstyéni Parkok című nemzetközi szabadtéri szoborkiállítás több év­folyamának aktív szervezője volt). 1992-től az eindhoveni központú docomomo (a modernizmus épüle­teinek, helyszíneinek és épített kör­nyezeteinek dokumentálásával és védelmével foglalkozó nemzetközi bizottság) szlovákiai szekciójának vezetője - sőt, igazából neki köszön­hetjük, hogy Szlovákia csatlakozott a szervezethez, majd hamarosan két fontos nemzetközi konferenciának is helyszínéül szolgálhatott. Számos szlovák, magyar és egyéb nyelven megjelent tanulmány, kata­lógusszöveg, kritika, recenzió, isme­retterjesztő cikk és több monográfia szerzője, a Projekt-revue slovenskej architektúry folyóirat szerkesztőségi tanácsának tagja volt. 1992-ben Marian Váross-díjjal tüntették ki, majd 2005-ben Mar­tin Kusy-díjat kapott (a Szlovákiai Építészek Egyesülete döntése alap­ján). 2014-ben Andrej Kmef-díjban részesült életművének, több évtize­des szakmai munkájának elismeré­séül. 2019-ben neki ítélték a rangos Emil Bellus Életműdíjat (a promi­nens építészek sorában ő az első és eddig egyetlen építészetteoretikus)- tavalyelőtt pedig a Pribina-kereszt második fokozatát vehette át a köz­­társasági elnöktől. Több mint 80 ha­zai és külföldi kiállítás kurátora volt. 1997 óta újra Besztercebányán élt- érdeklődésének egyik kiemelt te­rülete a város és környékének 20. századi képzőművészeti és építé­szeti emlékei voltak. Itt kell hogy megemlítsük a 2013-ban megjelent monográfiát, amelyet a besztercebá­nyai születésű Hudec László (Ladis­­lav Hudec) pályájának, kontinense­ken átívelő építészeti-építőmérnöki munkásságának szentelt. Egy szép, összegző jellegű, szakmailag alapos, ugyanakkor közérthető, háromnyel­vű kötetről van szó, amely nagyban hozzájárult az itthoni köztudatban méltatlanul háttérbe szorult építész emlékének ápolásához, az életmű új­­rapozicionálásához. Mindenképpen szólnunk kell azokról az aktivitásairól is, me­lyeket a szlovákiai magyar vizuá­lis kultúra és képzőművészeti élet szervezésébe, pátyolgatásába fek­tetett. A szakmai nyilvánosság ál­tal is elismert munkássága mellett önkéntes, és „másod-, harmadállás­ban” végzett munkáira és erőfeszí­téseinek sorába illeszkedik, hogy megalapította az egykori Szlovákiai Magyar Képzőművészek Társasá­gát, sok munkát fektetve a csoport láthatóságának megszervezésébe. Emellett neki köszönhetjük a Sza­bó Gyula életművét bemutató kiál­lítássorozat és katalógusok össze­hozását - és a Bácskái Bélának és Lipcsey Györgynek szentelt kötete­ket is. 2009-ben monográfiában dol­gozta fel a Szlovenszkói Képzőmű­vészek Egyesületének történetét. És persze nem hagyhatjuk említés nél­kül a szlovákiai magyar illusztráció elismertetéséért tett erőfeszítéseit, publikációit, kurátori munkáit sem. Kubicka Kucsera Klára korántsem egy szakmai burokban létező speci­alista volt. Az építészetet, a vizuá­lis kultúrát kezdettől fogva tágabb, társadalmi, politikai, kulturális kon­textusokba ágyazva értelmezte. Az utóbbi időben, ha a (manapság igen­csak elkoptatott) „értékmentés” fo­galommal talákoztam, rendszerint ő jutott eszembe - meg az, hogy egy nyugdíjas éveiben is rendkívül aktív, agilis személyiség maradt. Egy igazi citoyen, akire mindvégig jellemző volt az aktivista szerepvállalás igé­nye - aki, ha szükségesnek érezte, szakmai fórumokat hozott össze, pe­tíciót szervezett, otromba városter­vezési vagy éppen -rombolási gesz­tusoktól óvva meg több várost). A pénteki szomorú hír óta a szlo­vákiai magyar közösség egyik fon­tos faladata, hogy Kubicka Kucsera Klára (szellemi) hagyatékát meg­őrizzük, értő módon ápoljuk - ide­értve a levéltári értelemben vett hagyatékot, „Klári néni” számos, részben félbemaradt projektjének anyagát is. A győztes Nikola Kusendová (Forrás JoJ TV) Gitáros-énekes lány lett a befutó Szombat este lezajlott a Őeskoslovensko má talent tizedik, jubileumi évadának döntője. A dunaszerdahelyi Opera Trio ugyan nem ért el dobogós helyezést, de egy érdekes és merész feldolgozást hallhattunk tőlük. A Joj televízió és a cseh Prima te­levízió közös tehetségkutatójának fi­náléjába nyolc versenyző jutott be: négy énekes produkció, két tánccso­port, légi akrobata ikerpár és bicik­lis-motoros akrobata duó igyekezett megszerezni a hazai és a csehországi nézők szavazatait. Érdekes módon a döntősök közül három produkció is külföldről érke­zett: egy fiatal énekesnő és egy ak­robata ikerpár Ukrajnából, egy tánc­csoport pedig Indiából. Öten egyenes ágon jutottak a dön­tőbe, egy-egy zsűritag kedvenceként, de még a műsorvezetők is választhat­tak egy továbbjutót. Hozzájuk csatlakozott három kö­zépdöntőből bekerült versenyszám, köztük a dunaszerdahelyi Opera Trio, azaz Kevicky Tünde, Kollár Katalin és Kovács Nagy Andrea. A döntőre Carl Orff Carmina Bura­­nájának talán legismertebb dalla­mát, a mű végén felhangzó O For­tunát választották, amelyet szinte mindig népes kórus ad elő. Ők hár­man vállalkoztak erre a nehéz fela­datra, az elledanse tánckar közre­működésével. A zsűritagoknak tetszett a pro­dukció, egyikük, Jaro Slávik zenei producer azonban megjegyezte, hogy szerinte a választott dal ezúttal erősebb volt, mint maga az előadás. (A szabályok alapján a zsűri a kö­zépdöntőhöz hasonlóan ezúttal sem voksolt, ám értékeléseivel nyilván befolyásolta a tévénézők döntését). A tehetségkutatót a nézők szava­zatainak köszönhetően a tizenhat éves szlovák énekes-gitáros, Nikola Kusendová nyerte meg, aki a döntő­ben Jaro Filip és Milan Lasica Za de­­dinou című dalát adta elő a legendás Bolo nás jedenást’ albumról. Jutalma 40 000 euró lett. (juk)

Next

/
Thumbnails
Contents