Új Szó, 2022. november (75. évfolyam, 253-276. szám)

2022-11-18 / 266. szám

6 I KULTÚRA 2022. november 18. | www.ujszo.com A komédiás születésnapja alkalmából A drámairodalom nagy hőseinek egész sorát játszotta el (Somogyi Tibor felvétele) HAVRAN KATI Nyolcvanéves a szlovákiai magyar színjátszás ikonikus alakja, A Jászai Mari-díjas Dráfi Mátyás. „Az én mércém szerint legyen a színház az, aminek lennie kell. Az emberi szellem és az emberi jellemek megjelenítése. Magas hőfokon enged­jen bepillantást az emberi létezés tit­kaiba” - így vallott Dráfi Mátyás az ősz elején egy lapunknak adott in­terjúban, mely közelgő születésnapja alkalmából készült. A meggyőződés, hogy a színész felelős azért, amit a közönségnek nyújt a színpadon vagy a kamera előtt, Dráfi Mátyás egész pályáját meghatározza. Eszerint az elgondolás szerint a színház becsületbeli ügy: a színpadra állított produkció a művész tudásával egy szintre kell, hogy helyezze a né­zőt, és arra ösztönöz, hogy a felvetett gondolatokat együtt gondolják végig. Ahogy azt számos alkalommal mond­ta, magára nem művészként, hanem „komédiásként” gondol. Ez a színészi hivatás alapjai iránt érzett elhivatott­ság színészi és rendezői tevékenysé­gében folytonosan tetten érhető. Dráfi Mátyás 1942. november 17- én született Galántán. Az éjszakán, amikor született, meghalt az édes­apja. Az, hogy már gyerekként a Ma 18 órakor egy olyan kiállítás nyílik a komáromi Limes Galériá­ban, amelynek képeit odafentről su­gallta valaki vagy valami, Kovács Barnabás, a hazai magyar művé­szeti szcéna besorolhatatlan figurá­ja legalább is ezt állítja. A megnyi­tóra füstöt, fény- és hanghatásokat is ígér, amelyekvől később már nem kap a látogató. A kiállítás a furcsa helyesírású Űr-Adás címet kapta. Kovács Bar­nabás frissen készült, nagy méretű festményeiből, illetve szobrai alig egy hónap alatt készültek el. Előfordul, hogy maga a kép­zőművész sem tudja, hogyan lett telefestve az adott vászon. Ilyen­kor azt szokták mondani, hogy va­laki vezette a kezüket, irányította elméjüket. Kovács Barnabás azon­ban nem lepődik meg ilyesmin, tisztában van vele, hogy meditá­ció hatására az ember tudatalatti­ja megnyílik, és olyan ingereket is befogad, amelyek alkotásra készte­tik őt. Flow-artnak nevezte el ezt a módszert. „Ilyenkor extázisbán vagyok, minden intuitív módon érkezik meg hozzám, legyen szó insalláci­­óról, filmről, versírásról, meseírás­színházi világ közelében mozgott, nevelőapjának köszönhető, hiszen Lőrincz János a pozsonyi Déryné Színkör alapítója volt. Dráfit fiatal­kora Pozsonyhoz köti, tizenöt évesen már az Ifjú Szivek kórusának tag­ja volt. Leérettségizett, majd mielőtt elkezdte volna a pozsonyi színművé­szetit, a Magyar Területi Színházhoz került egy évre. A színház, később már Komáromi Jókai Színházként, pályája meghatározó intézménye volt az elkövetkező évtizedekben. 1965- ben szerezte meg színészdiplomáját, és egyike volt azoknak a fiatalok mű­vészeknek, akik a hatvanas években fontos szerepet játszottak a szlovákiai magyar színjátszás felemelkedésében és abban, hogy a színház kilépjen az elszigeteltségből. A hatvanas évek­ben a Magyar Területi Színház vi­lágszemléletében is meg tudott újul­ni: „Érdekes és jó volt itt színésznek lenni. Akkoriban ugyanis nagy do­log volt, hogy az úgynevezett haladó szellemű nyugati szerzők darabjai is színre kerültek nálunk. Azokban az években Krivosík István volt az igaz­gató, aki mindig ki tudott harcolni egy-két ilyen, azokban az időkben távolról sem magától értetődő be­mutatót” - emlékezett vissza erre az időszakra később a színművész, aki 1969-től két éven át igazgatói funkci­ót is betöltött. Dráfi Mátyás a drámairodalom nagy hőseinek egész sorát játszotta ról vagy festésről. Nincs gondolati asszociáció, a végén sokszor ma­gam is megdöbbenek az eredmény láttán. A szellemi lényem ráhango­lódik a lélekre, a lexikális tudásra, a korábbi tapasztalatokra. De ha abban a pillanatban nem rögzítem ezeket a képeket vagy szövegeket, akkor örökre elvesznek, nem tudom reprodukálni őket később, hiszen nem rögzülnek a memóriámban. Erre az »űr-adásra«, az őstudásra minden ember rá tud hangolódni, de vannak, akik jobban. Szerintem az emberiség mentális evolóciójá­­nak fontos része a spiritualitás, a feltalálóktól kezdve a művészeken át a technikai újítókig sokan szá­moltak be valamilyen külső energia jelenlétéről. Ha valaki olyan szintre kerül, hogy érti és használni tudja ezeket az erőket, jót és rosszat is létre tud hozni. És e két energia, a jó és a rossz kisülésével, semle­gesülésével jön létre egyfajta belső istenség. Mindenkinek arra kelle­ne törekednie, hogy ezt a fajta ki­egyensúlyozottságot elérje. Mert akkor mindenki azt csinálná, ami a szívéből fakad, és maradéktalanul megvalósíthatná önmagát” - állítja Kovács Barnabás. (juk) el a színpadon, és bár vendégszere­peit magyarországi színházaknál, mindig a hazai magyar színjátszás volt a szívügye. Számos szlovák és magyar filmben szerepelt, láthatjuk őt az Ezeréves méhben, A szívroham­ban, a Tájképben, a Kossuthkifliben, legutóbb az Eperjes Károly rendezte Magyar Passióban és Baranyi Benő Megvannak Szerda este jelentették be a zeneipar egyik legnagyobb elismeréseként számon tar­tott Grammy-díj 2023-as je­löltjeit. Komoly meglepetést az idei lista sem keltett a fő kategóriákban. Némi izgalmat legfeljebb az okoz­hat, hogy 2017 után most ismét ver­senybe száll egymással Adele és Beyoncé az év legjobb albumának díjáért. 2017-ben Adele nyert. Nagy lehet az öröm Carteréknél, hiszen Beyoncé kilenc, férje, a rap­per Jay-Z öt jelölést kapott. A házas­pár máris történelmet írt, mivel eddig fejenként összesen 88 jelöléssel ren­delkeznek, amivel a Grammy törté­netének legtöbbször jelölt művészei. (Az elképesztő szám részben annak köszönhető, hogy dalaikon közö­sen dolgoznak, így ugyanazokért a dalokért mindketten külön jelölést kapnak.) Beyoncé jelenleg a Grammy tör­ténetének eddigi legtöbbször jelölt női előadója. Ha legalább négy arany gramofont megkap jövő februárban, ö lesz a legtöbb győzelemmel rendel­kező előadó, megdöntve a néhai ma­gyar-brit zongoraművész, karmester, Solti György (Sir Georg Solti) rekord­ját, aki 31 díjat nyert. Kendrick Lamar nyolc kategóriá­ban esélyes a díjra, Adele és Bran­di Carlile hét-hét jelölést kapott. Hat kategóriában jelölte az Akadémia a következőket: Harry Styles, Mary J. Blige, Future, DJ Khaled és Randy Merill hangmérnök. Hat vadonatúj kategóriát is kita­láltak, vélhetően az őket ért han­gos kritikák hatására. „Az év dal­­szövegírója”, „Nem klasszikus”, „A legjobb alternatív zenei előa­dás”, „A legjobb amerikai előadás”, „A legjobb hangoskönyv formá­tumú versalbum”, és „A legjobb videojáték betétdal” kategóriák­első nagyjátékfilmjében, a Zanox - Kockázatok és mellékhatások című romantikus sci-fiben is. 2001-ben alapította a Teátrum Szín­házi Polgári Társulást, mely a pan­­démia miatt csak idén ünnepelhette meg két évtizedes fennállását. Velük számos darabot színre vitt, köztük a Bánk bánt, a Makszim Gorkij elbe­ban is hirdettek ki jelölteket , idén. Évek óta az a baj a Grammyvel, hogy- némi túlzással - mindig ugyanaz a 10 előadó kapja a legfontosabb díja­kat, plusz az épp divatos feltörekvők- általában olyan R’n’B- vagy hip­­hop-előadók, akiket pár éven belül elfelejtenek. Érdemes felidézni az utóbbi időszak legnagyobb botrányát: 2020-ban az egész szakma felhördült, amikor The Weeknd albuma, az Af­ter Hours egyetlen Grammy-jelölést sem kapott, pedig minden létező plat­formon egyértelműen ez volt az előző időszak legsikeresebb lemeze. Pozitív fejleménynek tekinthető, hogy A legjobb új előadók idén tény­leg újak, nem pedig évek óta robotoló szórakoztatóipari munkások. szélései alapján készült nagy sikerű, 1976-ban forgatott szovjet film szín­padi adaptációját, A cigány tábor az égbe megy című musicalt, míg Gör­gey Gábor című történelmi drámájá­ban az idős Görgey Artúr tábornokot játszotta. A Teátrum jelenleg a Ko­dály Zoltán daljátékával, a Háry Já­nossal tart fellépéseket országszerte. Dráfi Mátyás munkásságában ki­emelt szerepet játszik a népművé­szet szeretete. Közel áll hozzá a nép­színmű műfaja: a Komáromi Jókai Színház tavaly bemutatott produkci­ójában, A vén bakancsos és fia a hu­szárban Sugár Mihályt, a napóleoni háborúkban kiszolgált bakát alakítja, akinek fia a 48-as szabadságharcban veszíti el karját. A darab kapcsán el­mondta, örül a fiatal nemzedéknek, a színművészetiseknek, akikkel ját­szott, és reménykedik benne, hogy itthon maradnak. Dráfi Mátyás hat évtizede a hazai magyar színjátszás kiemelkedő alak­ja. Megkapta egyebek mellett a Jászai Mari-díjat, a Szlovák Köztársaság Ezüstplakettjét, az idei évtől a Ma­gyar Kultúra Lovagja címet is magá­énak tudhatja. „Úgy érzem, amit rám mért a színészsors, amit a színészélet várt tőlem, annak javát teljesítettem. És ha hibáztam is, nem csúsztam hol­mi önérdekű ködös önvalósításba”­­mondta nemrég. Kívánjuk, hogy színészi küldetését erővel, szeretettel folytathassa. A mezőny ráadásul eléggé változa­tos, ott van a jelöltek között a kriti­kusok kedvence, a Wet Leg, illetve a kritikusok által gyakran szapult olasz Maneskin zenekar is. A legjobb album jelöltjei közé be­fért az ABBA meglehetősen köze­pesre sikeredett visszatérő lemeze, a Voyage, de kimaradt például Taylor Swift műfajteremtő Red-je, a spanyol sztár, Rosalia egekbe magasztalt al­buma, illetve az elmúlt időszak olyan további fontos női előadóinak leme­zei, mint Mitski vagy Charli XCX. A főbb kategóriák jelöltjeinek névsorát lapunk online felületén ta­lálják. A díjátadó gála 2023. febru­ár 5-én lesz, a CBS csatorna élőben közvetíti. (juk) Beyoncé a tavalyi díjátadón, ahol négy Grammyt zsebelt be (Fotó: tasr/ap) Az alkotó és egyik műve (Forrás: Kovács Barnabás archívuma) Fókuszban az intuitív művészet a 65. Grammy-j elöltek

Next

/
Thumbnails
Contents