Új Szó, 2022. november (75. évfolyam, 253-276. szám)
2022-11-03 / 254. szám
6 I RÉGIÓ 2022. november 3. | www.ujszo.com Több ezer gyereket tanított sportszeretetre Az egyik legnagyobb elismerés Takács Lóránt számára az volt, amikor egy hiperaktív diákja azzal fogadta az uszodában, hogy „tanár úr, nekem kezd tetszeni az úszás!" (Képarchívum) TORNYAI BIANKA Takács Lóránt idén megkapta Nagyszombat megye díját, amelyet olyan személyiségeknek adományoznak minden évben, akik jelentősen hozzájárultak a régió fejlődéséhez. A nyugdíjas, de még mindig aktív testnevelő tanár szerint öt dolog kell ahhoz, hogy megőrizzük testi, lelki, szellemi frissességünket. GALANTA Nagyszombat megye minden évben díjjal fejezi ki a háláját a régió személyiségeinek a humanitárius, karitatív, tudományos, pedagógiai, kulturális, művészeti, újságírói, szociális, közszolgálati, vállalkozói, műszaki és sporttevékenységekben elért kiemelkedő alkotótevékenységért és eredményekért, valamint a bátor, emberi és hősies cselekedetekért. Az idei díjazottak egyike Takács Lóránt, a diószegi származású, 55 éve Galántán élő nyugalmazott testnevelő tanár, az oktatásügyi minisztérium mellett működő Középiskolai Sportegyesület Járási Tanácsának megalapítója és alelnöke. Aktív életpálya Évekig tanított a galántai Kodály Zoltán Alapiskolában, mint mondja, ott tanult meg tanítani, nagyon jó pedagógus társaságba került. 1974-től mint tanfelügyelő a sport járási felelőse volt. Fiatal pedagógusként atlétikaedző lett, több szlovákiai bajnok került ki a galántai iskolából a j vezetése alatt. 1966 és 1985 között i a Spartakiád versenyek járási és ke- i rületi koordinátora volt. A 80. életj évét betöltött pedagógus a mai napig | részt vesz különféle járási középis- i kólái sportversenyek, például aszta- i litenisz-, röplabda-, terepfutó-, atlétika-, kézilabda-bajnokságok szer; vezésében és vállalja a bíró szerepét i is a versenyeken. Nyugdíjas éveit is I aktívan tölti, 18 éve a galántai Kodály i Zoltán Gimnázium úszómestere, 15 éve a város és a járás iskolásainak ; tart úszótanfolyamokat. „A gimnázium uszodáját most felújítják, de ha újra megnyílik, már nem szeretném i folytatni ezt a tevékenységet. Habár nem akarnak elengedni, és állandó: an kapom a felkéréseket, de úgy vé- I lem, becsülettel kell tudni befej ezni a ; munkát. A versenyek szervezése és a i bírói munka elég aktivitás számomj ra” - fejtette ki. A mozgás szeretete Takács Lóránt az elért sikerek i ellenére mégis azt tartja a legfon- i tosabbnak, hogy mindenkit, akivel i kapcsolatba kerül, a mozgás sze! retetére tanítsa. „Csak akkor lehet i egészséges időskort megérni, ha ; rendszeresen sportolunk, de a sport ; ennél sokkal többet ad: barátságok i szövődnek, közösségek alakulnak : ki. A minőségi élet titka szerintem : a mozgás, az egészséges étrend, csa| ládi körben lenni, barátokkal szó| rakozni, velük közös programokon i részt venni, beszélgetni, és ami na- i gyón lényeges, pozitív gondolkodáj sú és kisugárzású emberekkel talál; kozni. Ha ez az öt dolog megvan, : kiegyensúlyozott életet tudunk élni” - vallja Takács Lóránt. Arra a kérdésre válaszolva, hogy miért a röplabda, a kézilabda és a kosárlabda lett a kedvenc sportága, elmondta, hogy gyerekként Diószegen erre volt lehetősége, a városnak volt csapata, ahol 12 éves korától játszott. Később tudatosan választott a futballon kívül más labdajátékokat, a katonaság után Diószegen röplabdaedző is volt néhány évig. Szorgalom ás odaadás A munkája során mindig azt tanította a tanítványoknak, hogy saját magukon dolgozzanak, a saját eredményeiken igyekezzenek javítani, nem azt akarta mindenképpen elérni, hogy az előírt limitekhez igazodjanak, vagy azokat túllépjék. „Azért dolgoztam, hogy a gyerekek ráérezzenek, hogy mennyire jót tesz nekik a testmozgás. Sajnos manapság ezt egyre nehezebb velük megértetni. Ott lehetett jó eredményeket elérni, ahol az intézmények vezetői támogatták a tevékenységem, ahol megfelelőek voltak a körülmények, jól felszerelt tornaterem volt. A legnagyobb hiba, ha ilyen lehetőségeket egy pedagógus nem használ ki, nem végzi odaadással a munkáját. A testnevelésóráknak nem szabad unalmassá válniuk, nagyon fontos a változatosság, mert úgy lehet felismerni, hogy melyik gyerek miben ügyesebb, merre érdemes terelgetni, mit érdemes fejleszteni benne, az egyéni igényekhez és képességekhez kell igazítani az elvárásokat és a kitűzött célokat. Ugyanakkor arra is oda kell figyelni, hogy mindennek megvan a maga ideje, a pedagógusnak tudnia kell, mennyire terhelheti a diákokat, hogy ne sérüljenek meg, de erősödjenek, fejlődjenek is. Aki dolgozik magán, nemcsak a sportban, hanem más területen is szívósabb lesz” - magyarázta. A megyei díjat nagy megtiszteltetésnek érzi. Nem ért el hatalmas eredményeket, nem készített fel sportolókat világversenyekre, az viszont nagyon megható számára, hogy nem tud úgy elbiciklizni a városban sehová, hogy ne köszöntenék őt ismerősök, volt tanítványok. Pályája legnagyobb sikerének azt tartja, hogy több ezer gyereket nevelt a sport, a mozgás örömére, közülük sokat terelt a versenysportok felé, illetve ezt adta át családjának, két lányának és unokájának is. Magyar és szlovák névnapok, szlovákiai és magyarországi ünnep- és munkaszüneti napok, iskolai szünetek a Vasárnap olvasóinak remek receptjeivel gazdagítva fiftogyan és hol juthat hozzá, aki nem előfizetőnk, rogy szeretne még vásárolni? Az egyedi asztali naptár korlátozott példányban Dél-Szlovákia 413 értékesítési pontján vásárolható meg: az alábbi települések postáin, nagyobb könyvesboltokban, újságosstandokon és élelmiszerüzletekben. A részletes lista a www.vasarnap.com/aktualis/naptar2023 oldalon található. • Pozsonyi, Szenei és Bazini járás: Bazin; Cseklész, Dunasápújfalu, Fél, Hegysúr, Királyfa, Modor, Pozsony, Pozsonyivánka, Pozsonypüspöki, Rété, Szemet, Szene, Vők 'Galántai és Vágsellyei járás: Alsószeli, Deáki, Diószeg, Farkasd, Feketenyék, Felsőszeli, Galánta, Hidaskürt, Jóka, Királyrév, Kismácséd, Mocsonok, Nádszeg, Nagyfödémes, Nagymácséd, Negyed, Nemeskajal, Pered, Szelőce, Taksony, Tallós, Tornóc, Vága, Vághosszúfalu, Vágsellye, Vezekény, Vizkelet, Zsigárd • Dut aszerdahetvi járás: Albár, Alistál, Baka, Balázsfa, Bögellő, Bős, Csákány, Csallóközcsütörtök, Csallóközkürt, Csenke, Csilizradvány, Dióspatony, Dunaszerdahely, Dunatőkés, Egyházkarcsa, Ekecs, Eperjes, Felbár, Felsőpatony, Felsővámos, Gelle, Hodos, lllésháza, Izsap, Jányok, Kislúcs, Lég, Nádasd, Nagyabony, Nagybodak, Nagymagyar, Nagymegyer, Nagypaka, Nagyszarva, Nagyudvarnok, Nyárasd, Padány, Patas, Sárosfa, Somorja, Tejfalu, Várkony, Vásárút • Komaromi járás: Aranyos, Bajcs, Bátorkeszi, Bogya, Búcs, Csicsó, Ekel, Gellér, Gúta, Hetény, Imely, Izsa, Keszegfalva, Kolozsnéma, Komárom, Őrsújfalu, Lakszakállas, Marcelháza, Martos, Megyercs, Mocs, Nagykeszi, Naszvad, Nemesócsa, Ógyalla, Perbete, Radvány, Szentpéter, Szilas, Tany és Nyitrai járás: Andód, Bajta, Bánkeszi, Barsbaracska, Bart, Berencs, Béla, Bény, Csúz, Ebed, Érsekújvár, Für, Garamkövesd, Gerencsér, Glmes, Helemba, Ipolykiskeszi, Kamocsa, Kéménd, Kicsind, Kisgyarmat, Kisújfalu, Köbölkút, Kőhídgyarmat, Kolta, Komját, Kürt, Libád, Muzsla, Nagycétény, Nagykér, Nagysurány, Nána, Nyitra, Párkány, Pózba, Szalka, Színnő, Szőgyén, Tardoskedd, Tótmegyer, Udvard, Verebély, Zsitvabesenyő. Valamint ettől keletre megvásárolhatja további 113 értékesítési ponton! AíTl 10 3 kCSZlCt t3.it!