Új Szó, 2022. november (75. évfolyam, 253-276. szám)
2022-11-09 / 259. szám
(12 KÖNYVESPOLC ■ 2022. NOVEMBER 9. www.ujszo.com „Egy éjszaka eltelik, egy gyertya leég” Idén szeptemberben, a könyvfesztiválra jelent meg magyarul Jón Kalman Stefánsson régi-új könyve, a Csillagok sercegése a Typotex Kiadónál. A családregény eredetileg 2003-as, és a 19. század végétől, 20. század legelejétől kezdve hét személy és nagyjából 150 év történetét meséli el álmok, emlékek és valóság, kézzelfogható és fogalmi, próza és líra határvidékén mozogva. „Beszélünk, írunk, kisebb-nagyobb dolgokról mesélünk, hogy megpróbáljunk megérteni, megragadni valamit, talán a lényeget, amely folyton elillan, mint a szivárvány. (...) — maga a keresés a cél, amitől az eredmény megfosztana bennünket. És persze a keresés tanít meg bennünket azokra a szavakra, amelyek leírják a csillagok fényét, a halak csendjét, a mosolyt és a szomorúságot, a világvégét és a nyári fényt’’ - írja a szerző a tavaly megjelent Nyári fény, aztán leszáll az éj című kötetében. A Csillagok sercegésének középpontjában egy apa és a fia (a regény narrátora) viszonya, a dédapa alkoholizmusa és önzése, valamint egy rakás erős nő áll, és ezzel a regény leginkább a Keflavík-történetekhez kapcsolódik (A halaknak nincs lábuk, A mindenséghez mérhető). A család 150 éves történetét főleg a nők alakítják: a norvég származású anyai nagymama 1959 januárjában egy reykjavíki konyhaablakban egy ötszavas mondattal alapozza meg a fiú létezését; az anya, aki a föld alatt, a koporsóban is énekel, és a többi halottat is megénekelteti, aki rettegve az unalomtól, a „hagyományos női szerepek” egyhangúságától nyomtalanul eltűnik, majd egy betört ablakon keresztül tér vissza (örökre) az apához az éjszaka közepén; a dédmama, akinek elég ereje van ahhoz, hogy ne válassza a vörös hajú tengerésszel leélhető életet, helyette kitart alkoholista és súlyosan depressziós férje mellett, vele tart jómódból a mélyszegénységbe, Reykjavíkból a magányba, és vissza, követi a nyomait nőtől nőig, és amikor rátalál, annyit ír neki: „Gyere”; a mostoha, aki tízévesen fókát, tizenkét évesen jegesmedvét ölt, a reykjavíki tömbházban viszont ügyeden, gyanakvó és idegen. A családtörténet két „végpontján” egyrészt a vélhetően súlyos bipoláris depresszióban szenvedő dédapa és a mellette minden vi-Az otthon, ha valahol, akkor a történetekben van, a dédmama nyugatról kapott leveleiben, egy vörös hajú tengerész nevében, a fekete tengervízben... szontagságon át, a nélkülözések és megaláztatások ellenére is kitartó dédmama, valamint a regény narrátora, az édesanyját kisgyerek korában elveszítő dédunoka áll - aki az édesapja és a mostohaanyja elfojtott vagy épp a saját fel nem ismert érzéseit és a gyászát az ólomkatonáira vetíti Id, és ezzel a projekciós módszerrel próbálja „gyógyítani” magát. „Bemegyek a szobámba, az ólomkatonákat sorban kirakom az íróasztalra, nézem őket, ugyanakkor mégsem figyelek rájuk. Fáradt vagyok, a fejem tele olyasmivel, amit nem értek. Az egyik ólomkatona a testsúlyát a jobbról a bal lábára helyezi. Már nem vagyok fáradt. Figyelek, és olyan keveset lélegzem, amennyit csak lehet. (...) Az első ólomkatona előrelép és bemutatkozik. ”(87.) Ahogy az összes többi Stefánssonregénynek, a Csillagok sercegésének is alapélménye a hiány és a szereplők között feszülő hallgatás. Homály lengi be a szereplőket és a történeteket is, egyfajta tisztázadanság, ami az író életének is a sajátja, ahogy arról az 1749.hu egyik interjújában beszél. („Lehet, hogy a halál, de lehet akár az olvasó is.” Interjú Jón Kalman Stefánssonnal.) És csakúgy, mint a saját életében, a saját nagyanyja tetteiben („A nagyanyám ugyanis pontosan azt tette, amit Ásta anyja a regényben: kilépett a házasságából és a gyerekei életéből” - nyilatkozta a szerző tavaly, a Jelenkor gondozásában megjelent, Ásta című regénye kapcsán), Stefánsson a Csillagokban sem keres és talál egyértelmű válaszokat. Egy rövid időszakon át vagy egy-egy momentum erejéig belelátunk a szereplők gondolataiba, érzéseibe, és ott azt látjuk, hogy soha nincsenek egyszerű megoldások, és nem hozhatók könnyű döntések. A regény szereplői gyakran hoznak rossz döntéseket, és bármennyire tudatában legyenek is egy-egy rossz lépésüknek, mégsem tudják azokat elkerülni. És ebben Stefánsson könyveinek szereplői pontosan úgy működnek, ahogyan mi magunk. Közben egy rakás lényeges dolog éppen a csendekben ragad benne - el- és kimond(hat)adan marad. A történet narrátora és egyik főszereplője, a fiú 2002-ben, egy hideg októberi napon visszatér gyerekkora helyszínére, ahol az anyjával, majd az anyja halála után az apjával és annak élettársával - és az ólomkatonáival - él. Közönséges betörő válik belőle, bár egy tejespohárnyi vacak whiskynél, egy almánál és Beades-cédénél nem visz el többet, ír viszont egy levelet, amiben felhívja a háziak figyelmét a whisky pocsék minőségére, a betörés szó szótári meghatározására és a zár állapotára, némi szemrehányással amiatt, hogy az új tulajdonosok felszedték a számtalan történetet rejtő szőnyegpadlót, hogy eltűnt a tűzhely és a piros kanapé. Közben az otthonát keresi, de azt az idő könyörtelen folyásának kitett elbeszélő ugyanúgy nem találja ott. (Vö. népszava.hu. Az idő sötétjében. Jón Kalman Stefánsson: Csillagok sercegése.) Az otthon, ha valahol, akkor a történetekben van, mégpedig a családjáéban, a dédmama nyugatról kapott leveleiben, amiket csak a halála után találnak meg a gyerekei, és amiket a vörös hajú tengerésztől kapott, a fagypúpokban, a gleccserben, amit rengeteg régi hó takar, egy kagylóban, ami hetven éven át aludt egy nagy-nagynéni párnája alatt, egy padlásablakban, egy norvég nagymama mondatában, egy vörös hajú tengerész nevében, egy kötélre kötött halászcsónakban, a fekete tengervízben, egy betört ablakban és egy ember formájú kőben. „ Végigfut a hátamon a hideg és abban a pillanatban rájövök, hogy ezt nevezik időnek. Enyhe, de mély fájdalomként érzékelem.” (128.) Maga az időrend viszont egyáltalán nem lényeges a könyvben. Az életben az amúgy is másodlagos, a valódi kapcsolódások ennél sokkal mélyebben jönnek létre. Stefánsson regényében a tárgyak nem csupán történeteket hordoznak, hanem néha az emberek (mindannyiunk) helyett éreznek, a fogalmak pedig időnként elvesztik jelentésüket, hogy új jelentést kapjanak: „éjszakánként pedig az ujjaim tartanak ébren a szipogásukkal. (...) A ruhák a szekrényben Anya után érdeklődnek, a cipők is, az ünnepi evőeszközök is az ő nevét ismételgetik. (...) Apám keze utánam nyúl, de az ég belemar, mire feldagad. (...) Kint a sötétben az ég mindennek utánakap. ”(93.) „De ez az ég Isten lakhelye és életünk fedele nem létezik, talán csak a fejünkben. Az ég csak egy szó, amellyel a felfoghatatlan távolságot írjuk le - ahová tartunk. ”(163.) Jón Kalman Stefánsson fájdalmas és humoros Urai regényében ólomkatonák vívják meg egy kisfiú belső harcait, egy pék soha nem alszik, olasz dalokat hallgat kivörösödött szemmel, majd nyomtalanul eltűnik, 150 év telik el, egy gyertya leég egy ablakban, és halljuk, ahogy nőnek a jégcsapok. Kockázatos dolog emlékezni, sejteni, hogy miféle véletleneken múlt az életünk, de még kockázatosabb mindezt szavakba önteni. Repedések nyílnak tőle a talpunk alatt, és farnak sok-sok irányba. De meg lehet egyáltalán békélni a múlttal? És mi történik, ha a dédpapa szerelmes lesz? Lovas Emőke Jón Kalman Stefánsson: Csillagok sercegése Typotex, 2022, 186oldal Tóth Krisztina óvodás és kisiskolás korosztálynak szóló legújabb meséi olyan jelenségeket mutatnak meg, amelyekre a gyerekek nehezen tudnak rákérdezni, a felnőttek pedig nehezen tudnak mit mondani róluk sérült gyerekek ágybavizelés, öregség, szegénység, a házi kedvencek meggy ászolása. .. A könyv ahhoz nyújt segítséget, hogy megismerjük a világot, megértsük a nehéz helyzetben lévőket, és olyan, minden didaktikusság nélküli válaszlehetőségeket mutat meg, amelyek a gyerekek nyitottságát és segítőkészségét erősítik Tóth Krisztina: Világpuszi Magvető, 2022, 64 oldal Nem sült csirke - berber törpe Amikor Bíró Kriszta (Parti Nagy Lajos felesége) a Pionírszív pozsonyi bemutatóján, még 2019-ben azt mondta, Zoltán Gábor Orgia című könyve az elmúlt idők megkerülhetetlen műve, okvetlenül olvassam el, nem sejtettem, hogy a több példány megvásárlásával milyen mély depresszióba sodrom magamat - és ajándékaimmal a baráti körömet. Az ember tényleg képes úgy elaljasulni, hogy önként öl? Képes annyira lebutítani és elpusztítani az erkölcsét, érzéseit, hogy gyilkológép legyen belőle a túlélésért? A Sorstalanság óta tudjuk, hogy igen. Aztán jött a Covid, majd az ukrajnai háború, és ha történelmi regény került a kezembe, visszatettem a polcra. Nem, a történelemből éppen elég.... nem szükséges még sötétebben látnom a világot, mint amilyennek úgyis látom. Mindegy, hogy Bíró Szabolcs középkora, Böszörményi Gyula lányregénye, valaki mindig aljas, gonosz, önző. Cserna-Szabó Andrást a férjem pacal és gasztrotörténet iránti töreden imádata által ismertem meg (77 magyar pacal, Ede a levesben - Gasznokrimik, Rézi a pácban), fergeteges humorú írásaiban a gonoszsággal csak olyan szinten találkoztam, mint amikor Nagy Levin Rejtőnél kispolgári gazságnak nevezte, hogy az alantas CSERNASZABÓ ANDRAS ZE Attila törpéje kenyértöredéket a kamrában zsákba kötve megszárítva parúrnak meri bárki használni! így mikor a könyvvásáron megláttam Cserna- Szabó új regényét Zerkó - Attila törpéje címmel, elolvasva a fülszöveget, hogy a népvándorlás korát megidőző történelmi regény egy ókori pikareszk, grotesz történelmi tabló, tudtam, nem kell félnem, bármilyen vad évszázadnak ismerem az adott kort, bármennyi gonoszság történt, bármennyi vér ömlött, a mézsörök és kancatejek, a korianderes bárányok és meleg cipók közepette igazi szórakozás vár rám. Olvasás közben többször muszáj volt felolvasással zaklatnom a családot, hangosakat röhögnöm, sőt, ami ritkán fordul elő, megpróbáltam lelassítani az olvasási tempómat, ne érjek olyan hamar a kötet végére. Pedig: Zerkó, a főszereplő, a berber törpe, a történet mesélője, aki egy ciprusi tavernában meséli el életét a kocsmai népségnek, rettenetes szenvedéseken ment keresztül a népvándorlás történelmi viharában. Valójában sokáig azt sem tudta, kik a szülei, egy berber nő talált rá állítólag a kupleráj hátsó fala mellett, először ő is azt hitte, sült csirke egy dinnyehéjban, de nem hagyta sorsára, hazavitte gyermekei mellé, akiket datolyát áruló félszemű férje tartott el nagyon ínségesen. Nevét is a berber dinnye szóból kapta: Zerkó. Mi jó sülhet ki egy ilyen nyomorúságosán kezdődő történetből? Semmi, hiszen nem rózsaszín leányregényt olvasunk. Zerkó gyermekkorában ugyan sokat tanult a szomszéd halásztól, aki Cipruson született, majd a római légióban szolgált, de a nyomor mellett jöttek a tragédiák: a halász megölése, nevelőanyja elvesztése, végül rabszolgának való eladása. Élete átka a térdéig lelógó hatalmas hímtagja lett, bár fiatalon ez biztosított luxuskörülmények a számára: hímringyóként és istenként megtapasztalhatta a gazdagok romlott életét. Zerkó volt minden: udvari bohóc, börtöntöltelék, cirkuszi látványosság, Eszak-Afrika partjaitól eljutott a hunok birodalmáig, szemtanúja volt Attila halálának, majd kalandos úton jutott el Ciprusra, ahol élete hátralevő részét halászként élte le, egészen 133 éves koráig, esténként báránynyársat eszegetve Poszeidón módra... Élete végén sajátos módon megfejtette, hogyan ölhette meg Ildikó Attilát, és összegezve életét boldognak tartotta magát, mert van mit ennie, van mit innia, van hol aludnia, van munkája, és szabad ember. Sajátosan pozitív életszemlélet. A történet ugyanis mindent tartalmaz, amit a bevezetőben említett Orgia is: gyilkosságot, megalázást, erőszakot, durvaságot, gonoszságot, aljasságot... Csak a groteszken és a parodisztikus látásmódon át mégis a derű és az életszeretet kerekedik felül. Aki pedig irodalmi kutatóakcióra vágyik, először olvassa el a kötet végén található irodalomjegyzéket, és olvasás közben keresse meg, hol a szövegben az idézet Ady Endrétől vagy Esterházy Pétertől. Nekünk, a szövegben boldogan lubickolóknak és gasztromániásoknak marad a zerkói filozófia: minden elmúlik egyszer, de az élet túl rövid, hogy szar bort igyunk... Igaz, ne feledjük, hogy erre már csak öregen jövünk rá... Matus Mónika Cserna-Szabó André: Zerkó - Attila törpéje Helikon Kiadó, 2022, 412 oldal
