Új Szó, 2022. november (75. évfolyam, 253-276. szám)

2022-11-07 / 257. szám

www.ujszo.coml 2022. november 7. AUTÓ-MOTOR 5 Az eddiginél jóval több kérdésből fogják összeállítani a teszteket, így lényegesen több szabályt kell majd megtanulni azoknak, akik jogosítványhoz szeretnének jutni (TASR-felvételek) Nehezebb tesztekre kell felkészülni az autósiskolákban DEMECS PÉTER Pozsony. Akinek év végé­ig sikerül elkezdenie az autósiskolában a tan­folyamot, az fellélegez­het, mert még a régi szabályok szerint ösz­­szeállított tesztek alap­ján fogják felmérni a tu­dását. Jövő januártól viszont megváltozik az írásbeli tesztek formája, a kötelező kérdések szá­ma és a vizsgázás hely­színe is. Milyen változá­sokra számíthatnak? Szlovákia az Európai Unió azon utolsó országai közé tar­tozik, ahol az autósiskolák kliensei az elméleti tudásuk felméréshez még papíralapú tesztlapokat kapnak. Jelenleg érvényes, hogy 20 perc alatt 27 kérdésre kell válaszolni, az adott tesztet az előre összeál­lított 35 tesztlápból válasszák ki. A helyes válaszért különbö­ző pontszámot lehetett elérni, a legegyszerűbb kérdések meg­válaszolásáért egy, a legnehe­zebbekért pedig négy pont jár, összesen pedig 55 pontot sze­rezhetnek, ám a vizsga elmé­leti részének abszolválásához minimum 50 pont kell. Új tesztek Újonnan a tesztlapokat már nem a vizsgabiztos, hanem egy számítógépes rendszer fogja véletlenszerűen kivá­lasztani, így a vizsgán minden egyes személy teljesen egye­di tesztet fog kapni más-más kérdésekkel. A törvényhozók szerint ennek köszönhetően jelentősen csökken a korrup­ció lehetősége is, ugyanis a vizsgáztató nem tudhatja elő­re, melyik tesztet kapja meg a diák, ráadásul már nem az autósiskola alkalmazottjai, hanem az erre szakosodott rendőrök, vizsgabiztosok fog­ják felügyelni a vizsgát. Nem mintha eddig napirenden lett volna a korrupció minden au­tósiskolában, tény viszont, hogy a jelenlegi tesztelés egy­szerűen túl nagy lehetőséget ad az eredmények befolyáso­lására. Az elektronikus tesztelés­nek köszönhetően a jogosít­vány igénylőinek sokkal több ismeretet kell majd elsajátíta­niuk, s ugyanakkor rövidebb idő alatt lényegesen több je­lentkezőt tudnak majd letesz­telni a jelenleginél jóval objek­tívabb feltételek mellett. A online rendszer legna­gyobb előnye, hogy folyama­tosan frissítheti a kérdéseket, így kiegészítheti a vizsgákat új kérdésekkel, de törölheti azo­kat, amelyek már aktualitásu­kat vesztették. A tesztet angol és magyar nyelven is elvégez­hetik majd. Több kórdós Egy tesztnek már 40 kér­dése lesz, a kitöltésre pedig 30 perc áll rendelkezésre. Új­donságnak számít az is, hogy míg eddig az elméleti tesztet legtöbb kétszer lehetett meg­ismételni, 2023-tól már há­rom lehetőség lesz az abszol­válásra. Bár nem lesznek előre ki­dolgozott tesztlapok, mint most, hiszen a rendszer min­den egyes tesztet véletlensze­rűen kiválasztott kérdésekből fogja összeállítani, ez sem je­lenti azt, hogy nem próbálhat­ják ki a vizsgát. Az új tesztek ugyanis gyakorlás miatt elér­hetőek lesznek a belügymi­nisztérium honlapján. Az adatbázis becslések sze­rint több mint 1500 kérdést fog tartalmazni, ezekből lesz a vizsgán véletlenszerűen ösz­­szeállítva az adott tesztláp. Ez jelentős változás, ha belegon­dolunk, hogy jelenleg csak a már említett 35, előre össze­állított tesztlápból válogatnak. A vizsga elméleti része tehát értelemszerűen nehezebb lesz, ám a teszt formája nem válto­zik, továbbra is minden kér­désnél három lehetséges vá­laszból kell majd kiválasztani a megfelelőt. Nyolc kérdés érinti majd ál­talánosan a közúti közlekedés szabályait; két kérdés szól a sebességkorlátozásokról vagy arról, kinek kell milyen hely­zetben előnyt adni; nyolc kér­désben fogják felmérni, isme­rik-e a közlekedési táblákat; négy kérdés szól majd arról, mennyire tudnak kezelni bi­zonyos közlekedési helyzete­ket; egy kérdés vonatkozik a baleset esetén való teendőkre és kötelességekre; három kér­dés érinti a gépjárművezetés elméleti részét; további kettő a gépjárművezetéshez szük­séges iratok érvényességével lesz kapcsolatos; két kérdés­ben fogják felmérni, ismerik-e a gépjárművek üzemben-tar­­tásával kapcsolatos szabályo­kat; nyolc kérdés szól a közúti forgalomban való biztonságos közlekedés alapelveiről, kettő pedig a gépjárművek felépíté­séről és karbantartásáról. Az új rendszerben a ma­ximálisan elérhető pontszám 100 lesz, viszont minimum 90 pontot kell majd elérni. Csak ezután mehetnek a gyakor­lópályára, ahol parkolásból kell helytállni a rendőr előtt, majd ezt követi a gyakorla­ti rész a közúti forgalomban. A jogosítványt igénylők tech­nikai tudását, tehát például azt, hogy tudják-e, hogy mű­ködik a váltó, hogy hogyan kell ellenőrizni az autóban az motorolaj megfelelő szintjét; már szerencsére nem ellenőr­zik szóbeli vizsgán, és ez jö­vőre sem fog megváltozni. Új helyszín A teszteket többé már nem az autósiskolákban, hanem a közlekedési hivatalokban, a közlekedésrendészet ügyfél­­szolgálati központjaiban vagy a járási hivatalokban fogják elvégezni. Ez annyit jelent, hogy az autósiskola már csak szigorúan az oktatásért fog felelni, az elméleti tesztelés a vizsga gyakorlati részével együtt már nem az autósis­kola kompetenciája lesz. Ar­ról, hogy kell majd elvégezni a vizsgát, értelemszerűen az adott autósiskola tájékoztatja majd klienseit. Mint említet­tük, az új szabályok 2023 ja­nuár 1-től lépek hatályba. Az autósiskolák 2023-tól már csak az oktatásért lesznek felelősek, a tesztet máshol fogják elvégezni Cucoriedky Ponuka tovaru piát« od 7.11. do 13.11.2022 alebo do vypredania zásob. Chyby v tlaíi vyhiadené Ceny sú bez dekorácie. Firma LIDI si vyhradzuje právo zmien v baleniach a variantoch ponúkaného tovaiu. Odber moiny len v obvyklom mnoístve. DP220576

Next

/
Thumbnails
Contents