Új Szó, 2022. október (75. évfolyam, 227-252. szám)

2022-10-26 / 248. szám

8 I KÜLFÖLD 2022. október 26. | www.ujszo.com britek új miniszterelnöke Rishi Sunak a Downing Street-i miniszterelnöki hivatala előtt (tasr/ap) RÖVIDEN Bizalmat kért az olasz Giorgia Meloni Róma. Az Európai Unióban nincsenek első- és másodosztá­lyú tagok - hangoztatta Giorgia Meloni olasz miniszterelnök el­ső parlamenti beszédében teg­nap, amellyel bizalmat kért az alsóházban. A szavazás lapzár­tánk után történt. Meloni kije­lentette: az általa vezetett jobb­oldali kormány az első helyre a nemzeti érdekek védelmét te­szi, és hallatni akarja a hangját az EU intézményeiben. „Aki kérdéseket tesz fel Európáról, nem ellenség vagy eretnek, ha­nem pragmatikus, aki nem fél kimondani, hogy valami job­ban is működhet” - közölte. Ami a migrációs politikát illeti, azt mondta: ne az emberkeres­kedők válasszák ki, ki léphet be Olaszországba. Elítélte az 1938-as olaszországi faji törvé­nyeket, hangsúlyozva, sohasem állt közel az antidemokratikus rezsimekhez. Az ország északi és déli része közötti szakadék felszámolását szorgalmazta, a maffiaellenes harc erősítését, börtönreformot. Az ukrajnai háborúról úgy vélte: téved, aki azt hiszi, hogy az ukrajnaiak szabadságát ki lehet váltani sa­ját nyugalmunkkal. (MTI) Unió: egyre több a menedékkérő Brüsszel. Júliusban 66 545 menedékkérő nyújtott be első alkalommal nemzetközi véde­lem iránti kérelmet az Euró­pai Unió valamely tagállamá­ban, ami 2021 júliusához képest 49%-os növekedést jelent - kö­zölte az Európai Unió statiszti­kai hivatala, az Eurostat. A leg­több, 14 095 első alkalommal menedékjogot kérőt Német­ország vette nyilvántartásba. A menedékkérelmek legtöbbjét szíriaiak (9010), afgánok (8150), venezuelaiak (3665), pakisztáni­ak (3555) és kolumbiaiak (3505) tették ki júliusban. (MTI) Sunak a ÖSSZEFOGLALÓ London Rishi Sunak az Egye­sült Királyság új miniszterel­nöke, miután III. Károly király tegnap hivatalosan megbízta őt a kormányalakítással. A 42 esztendős indiai szárma­zású Rishi Sunak a királyság 57., egyben 1812 óta a leg­fiatalabb miniszterelnöke. Miniszterelnökként tartott első beszédében kijelentette, hogy előd­je, a mindössze 45 napig kormány­fő Liz Truss „hibákat követett el” a gazdaság kezelésében. Sunakot hétfőn választotta meg nagy több­séggel a kormányzó brit Konzerva­tív Párt vezetőjévé az alsóházi to­­ry frakció. A tisztségről Liz Truss volt miniszterelnök múlt csütörtö­kön mondott le, miután szeptember végén előterjesztett, a költségvetés bevételi oldalán jórészt fedezetlenül hagyott adócsökkentési programja hatalmas piaci felfordulást kavart. Rishi Sunak a brit politikatörténet első hindu kormányfője. A dél-ang­liai Southamptonban született 1980- ban, szülei azonban indiai gyökerű családokból származnak. Mindkét Váratlanul Ukrajnába érke­zett a német államfő. Az uk­rán hírszerzés szerint az oro­szok csak mímelik a kivonu­lást a déli Herszonból. Kijev. Tegnap váratlanul Ukraj­nába érkezett Frank-Walter Stein­meier német államfő: a politikusnak ez az első hivatalos látogatása Ki­­jevben, amióta Oroszország február 24-én megtámadta Ukrajnát - je­lentette be közleményben a német elnöki hivatal. Steinmeier Kijevbe érkezését követően azonnal megszó­lalt a légiriadót jelző sziréna hang­ja. „Fontos számomra, hogy a dró­­nokkal, rakétákkal és bombákkal végrehajtott légitámadások idején szülő egykori kelet-afrikai brit gyar­matokon - édesapja Kenyában, édes­anyja a mai Tanzánia részét képező egykori Tanganyikában - született, és családjaikkal az 1960-as években költöztek Nagy-Britanniába. Sunak a második olyan brit miniszterelnök, aki nem keresztény család leszárma­zottja: Benjamin Disraeli, aki a vik­toriánus időkben töltötte be a kor­mányfői tisztséget, zsidó családban született. Sunak magasan képzett, tapasztalt gazdasági-pénzügyi szak­kifejezzem szolidaritásomat az uk­rán néppel” - hangoztatta érkezése után a német elnök. Steinmeier a fe­hérorosz határhoz közeli észak-uk­rajnai kisvárosba, Korjukivkába is ellátogatott, amelyet a háború ele­jén elfoglaltak az orosz csapatok. A mára felszabadított település ve­zetékei megsemmisültek, ezért a né­met állam segítséget nyújt a telepü­lés energetikai infrastruktúrájának újjáépítéséhez. „Azt üzenem Ukraj­na népének: számíthatnak Német­országra. Támogatni fogjuk Ukraj­nát: katonai, politikai, pénzügyi és humanitárius segítséget nyújtunk” - tette hozzá. Steinmeiert koráb­ban többször érték ukrán bírálatok azért, mert német külügyminiszter­értőként került a kormány élére: az oxfordi, illetve a kaliforniai Stan­ford Egyetemen szerzett gazdasági diplomákat, politikai karrierje előtt a pénzügyi szolgáltatási szektorban tevékenykedett. Rishi Sunak a Buckingham-palotá­­ban tartott audiencia után, ahol Ká­roly király a protokollnak megfele­lően megbízta a kormányalakítással, Downing Street-i hivatala előtt tartott első miniszterelnöki beszédében kije­lentette, hogy az ország mély gazda­ként Kijev szerint túlságosan közeli viszonyt ápolt Oroszországgal. Az Ukrajnában háborút folyta­tó orosz erők azt az illúziót keltik, hogy elhagyják Herszont, de való­jában új katonai egységeket hoz­nak oda, és védekezésre készülnek a megszállt megye központjában - jelentette ki Kirilo Budanov, az ukrán védelmi minisztérium hír­szerzési főigazgatóságának vezető­je. A katonai hírszerzés főnöke el­képzelhetőnek tartja, hogy az orosz közvéleményt tesztelik, miként re­agálna Herszon feladására. Kifej­tette, hogy elsősorban készpénzt, valamint számítógépes szervereket visznek ki onnan, illetve evakuálják saját hatóságaikat és a sebesült kato­sági válsággal kénytelen szembenéz­ni. A brit miniszterelnök kijelentette: a gazdasági stabilitást és a bizalmat helyezi kormánya programjának kö­zéppontjába, azzal együtt is, hogy ez nehéz döntések meghozatalát igényli. E kormány munkáját minden szinten a professzionalizmus és az elszámol­tathatóság jellemzi majd - tette hoz­zá. A miniszterelnök a Munkáspárt, a Skót Nemzeti Párt, a Liberális De­mokraták és a Zöld Párt felszólítása ellenére kizárta az előrehozott álta­lános választást. Truss távozásával most fordul elő első ízben a brit poli­tikatörténetben, hogy egyszerre há­rom egykori miniszterelnök ül a lon­doni alsóház képviselői padsoraiban: Liz Truss és Boris Johnson mellett Johnson közvetlen hivatali elődje, Theresa May is megtartotta képvise­lői mandátumát. Joe Biden amerikai elnöknek még gyakorolnia kell Rishi Sunak nevét, aki több próbálkozás után is hibá­san ejtette ki Sunak nevét. A helyes kiejtés a „Risi Szúnák” lett volna, az amerikai elnök száját azonban a „Rá­­si Szánúk” vagy valami ehhez ha­sonló hagyta el. Biden, akit látható­an nem akasztott meg a baki, fontos mérföldkőnek nevezte Sunak meg­választását. (MTI, hvg, ú) nákat. „Vagyis azt az illúziót keltik, hogy minden eltűnt. Ezzel párhuza­mosan viszont, éppen ellenkezőleg, új katonai egységeket visznek oda, és a város utcáit készítik fel a véde­kezésre” - fejtette ki Budanov. Oroszország továbbra sem tudja fenntartani a megfelelő légi fölényt a frontvonal közelében és a tüzér­ségi lőszerei is fogyóban vannak - állítja a brit védelmi minisztérium. London szerint az ukrajnai invázió kezdete óta legalább 23 igazolt vesz­teséget szenvedett el az orosz Ka-52 támadóhelikopter Ukrajnában, ez az orosz légierő 90 Ka-52-esből álló flottájának bő negyede, Oroszország teljes ukrajnai helikoptervesztesé­gének pedig közel a fele. (MTI, Tx) Kijevbe látogatott a német államfő Nyertes olvasónk visszajelzése Nagy meglepetéssel fogadtam az Önök által kisorsolt Dr. Oetker csomagot. Hát amikor kibontottam, örömöm határtalan volt! Köszönöm szépen az ajándékot és a sok-sok lehetőséget a hobbim gyakorlásához! Maradok hűséges olvasója a napilapnak! Tisztelettel: Zs. Lászlóné, Vásárát Új szó Vcmavmp MERT ELŐFIZETŐNEK LENNI ÉRDEMES! Kemény izraeli razziák Jeruzsálem. Az izraeli hadse­reg katonái egy ciszjordániai rajtaü­tés során megölték keddre virradóra az Oroszlánok Barlangja nevű pa­lesztin terrorszervezet négy fegy­veresét és egy további palesztint. A hadsereg terrorellenes komman­dója a Sin Bet belbiztonsági szol­gálattal együttműködésben razziát tartott a Ciszjordánia északi részén, Náblusz óvárosában az Oroszlánok Barlangja felszámolására. A külö­nítmény célpontja egy rejtekhely volt, amelyet a palesztin szerve­zet a merényleteihez szükséges pokolgépek előállítására használt. A katonák felrobbantották a titkos bombagyártó műhelyt, majd heves tüzpárbajba bocsátkoztak a palesz­tin fegyveresekkel Náblusz óváro­si sikátoraiban. Az összecsapásban agyonlőtték a szervezet egyik ve­zetőjét, Vádi el-Húht is, valamint több mint húszán megsebesültek. Kigyulladt egy robbanószerekkel megrakott palesztin gépjármű is. Palesztin médiumok szerint egy iz­raeli drón találta el a járművet, az izraeli katonai rádió viszont azt kö­zölte, valószínűleg meghibásodott az autó, és ennek hatására gyulladt ki, Izrael nem használt drónokat eb­ben a razziában. Egy másik helyszínen, a Rámal­­láh melletti Nebi Szalahnál egy pa­lesztin robbanószerkezetet dobott a katonák felé. A helyszínen agyon­lőtték, ő volt az ötödik palesztin, akit az éjjel megöltek. Az éjjeli in­cidensek hatására tovább nőtt a fe­szültség az izraeli ellenőrzés alatt álló palesztin területeken, Náblusz­­ban általános sztrájkot és „a harag napját” hirdették meg. Az Orosz­lánok Barlangja az utóbbi hetekben több merényletet is elkövetett Cisz­­jordániában. Izrael előzőleg lehető­séget adott a Palesztin Nemzeti Ha­tóság biztonsági erői számára, hogy felgöngyölítsék a szervezetet, de mi­után ez nem történt meg, saját maga lépett fel ellenük. Az izraeli bizton­sági erők idén eddig több mint 125 palesztint öltek meg Ciszjordániá­­ban, illetve Kelet-Jeruzsálemben, a legtöbbet 2015 óta. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents