Új Szó, 2022. október (75. évfolyam, 227-252. szám)
2022-10-04 / 229. szám
www.ujszo.coml 2022. október 4. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 Tragédiák az utakon „Az autó egyfajta mozgó lakhellyé válik, de nem oly biztonságos, mint azt gondolnánk, amikor bekötjük a biztonsági övét" Megrázó jelenet tanúja voltam a napokban, amikor késő este elhaladtam egy súlyos, tragikusan végződő baleset helyszíne mellett, ahol rendőrök irányították a forgalmat. Áttereltek bennünket egy mellékútra, mert még folyt a vizsgálat. Hosszú-hosszú ideig próbálták újraéleszteni a mentősök azt a sofőrt, aki teljesen vétlenül, szabályosan közlekedve keveredett olyan helyzetbe, amit egyikünk sem tudott volna kivédeni. Rendkívül fájdalmas volt, ahogy az elterelt kocsisor lassú, már-már gyászos menetében egy zokogó asszonyra lettem figyelmes, és a vámosok bódéja mögé egy szófián férfi húzódott be, lélektelenül meredt maga elé, talán még fel sem fogva a történteket. A baleset csupán néhány száz méterre történt attól az ugyancsak tragikus esettől a kereszteződésben, ahol azóta mindig megáll néhány munkaruhás férfi, hogy mécsest gyújtson az elhunyt kolléga emlékére. Se szeri, se száma azoknak az út menti kereszteknek és emlékhelyeknek, amelyek mellett naponta elhaladok. Hivatásvégzésünk során sokan vagyunk úton hosszú órákon át, második otthonunk lett a gépkocsi, ahol akad némi elemózsia, van pótöltözék, és a megszokott rádióműsorok beépülnek az életünkbe. A gépkocsi egyfajta mozgó lakhellyé vált, amely korántsem olyan biztonságos, ahogy azt gondolnánk, amikor bekötjük a biztonsági övét, betartjuk a forgalmi szabályokat, és tekintettel vagyunk másokra. Végtelen útjaim kapcsán egy éjszaka arról álmodtam, hogy akaratomon kívül besodródtam két viharosan száguldó kamion közé, minden idegszálam megfeszült, hogy tartsam a sebességet az előttem haladóval, és ne gyűrjön maga alá a csomagteremre tapadt, vészesen villogó kamion. Pont ilyen helyzetbe kerültem másnap, mintha az álom fel akart volna készíteni a helyzetre. Nagy segítséget nyújtott a „vészjelző álom”, tejesen leizzadva, de megküzdöttem a helyzettel. Mélységes részvéttel gondolok mindazokra, akiknek ez nem sikerült. Ismeretlenül is adózok az emléküknek, gondolva szeretteikre, akikhez már nem térnek haza soha. A pozsonyi autóbusz-megállóban várakozók közül sem ér haza többé az az öt utas, aki gyalogosként, teljesen ártatlanul lett áldozata egy ámokfutónak. Naponta több halálos kimenetelű balesetről értesülünk, de csak akkor hasít belénk a fájdalom, amikor egy-egy meghitt családi fotót mellékelnek hozzá, hogy érzékeltessék a hírfolyamot továbbpörgetővel, mekkora veszteség ért egy családot, egy munkahelyi közösséget. Ki gondol a megannyi tragédiáról szóló hír böngészésekor és továbblapozáskor arra, hogy a kisfiú már hiába várja a kapuban az édesapját, aki megígérte neki, hogy délután közösen kerékpároznak? Minden egyes eset arra figyelmeztet bennünket, vigyázzunk jobban egymásra az utakon, vegyük észre az út mentén pislákoló fényeket, vegyük mindegyiket figyelmeztetésnek! Már a semminek is felment az ára... (Lubomlr Kotrha) Képzeld el Képzeld el, hogy állsz egy megállóban, autóbuszra vársz, egy kicsit bosszankodsz, mert este, különösen vasárnap este ritkábban közlekednek, és te már szeretnél otthon lenni. Otthon a szüléiddel, a testvéreddel, a feleségeddel, a gyerekeddel, mindegy, hogy kivel. Valakivel, aki vár. Akivel megbeszélted, hogy pontos leszel, nem késel - néhány perce még beszéltetek, akkor azt mondtad a feleségednek, hogy melegítheti a vacsorát, a gyereknek, hogy persze, te olvasod el neki az esti mesét. Valakivel megbeszéltél valamit, valakinek megígértél valamit. Gondolj el mást is! Az első pohár bor vagy a köszöntő gyöngyöző pezsgő, netán féldeci lecsúszik a torkodon, utána már nem utasítod el a másodikat, a többediket, gyakorlott sofőr vagy, mit neked egy kis alkohol. Csipegetsz egyfalatkákat, ahány ismerőssel összefutsz, mindegyikkel illik koccintani, és valahogy hamar kiürül egyik pohár a másik után. Vagy csak egyszerű családi ünnepségen vagy. Ott is durran a pezsgősdugó, ott is összekoccannak a poharak, és ha mindenki olyan felszabadult, miért ne csapna meg téged is a szabadság szele? Az is lehet, hogy régi vagy újdonsült barátokkal találkozol, viszed magaddal a fiadat, akivel még nem büszkélkedtél mindenki előtt, pedig megérdemli, olyan okos, törekvő, tehetséges fiatalember. Belőle biztosan lesz valaki. Sokra viszi. Te is metámogatod, akkor még többre viszi. Állsz a megállóban, s mint oly sokszor, most is úgy érzed, Godot-ra vársz. Jó lenne otthon lenni. Otthon, édes otthon. A bulinak vége. Elindulsz. Nincs, aki visszatartson. Mindenki alkoholszintje körülbelül odáig nyújtózkodik, mint a tiéd. Senki nem mondja, inkább hívj taxit, mi hazaviszünk, a feleségem nem ivott. De ha szól is valaki, félrelököd a kaiját, téged senki ne akaijon visszatartani, ne akaijon taxiba tuszkolni, odatalálsz az autódhoz, lám, a zár is kattan, kinyitod az ajtót, nem esel be az autóba, szépen beülsz, még a biztonsági övről sem feledkezel meg. Hogyan is lehetnél részeg? Bestartolsz, elindulsz. Öt ember élete nem a te gondod. Irodalmárok jóslatai JUHÁSZ KATALIN lyan helyen töltöttem az elmúlt hétvégét, ahol az egy négyzetméterre eső írók, költők, irodalomtudósok száma a legsűrűbb volt Magyarországon. A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált sem tudták megrendezni az elmúlt két évben, ezért mindenki repesve várta. Azok az írók is kibújtak odújukból, akik nem szeretik a tömegrendezvényeket. Az olvasók, akikről pedig a szakma azt állítja, nincsenek, hosszú sorokban vártak egy-egy dedikációra, egymást taposták a standoknál, és teli szatyrokkal hagyták el a helyszínt. Rég nem látott ismerősök, írókollégák borultak egymás nyakába, a Millenáris épületei előtt kisebb-nagyobb spontán vitacsoportok alakultak, egy-egy ilyenbe belecsöppenni számomra gyakran izgalmasabb volt, mint a bent zajló programokon részt venni. Megtudhattam, hogyan viszonyulnak elismert írók a jelenlegi helyzethez, mitől tartanak, mit jósolnak, hogyan készülnek a túlélő üzemmódra, hová menekülnének, ha muszáj lenne. Neveket természetesen nem említek, hiszen a magánbeszélgetések során elhangzó gondolatait az ember nem biztos, hogy olvasóközönség előtt is kimondaná. Ennek több oka lehet, az egyik talán a szégyenérzet. Nem vagyunk büszkék arra, hogy félünk. Erősnek akarunk mutatkozni a nyilvánosság előtt. De titokban már halmozzuk a konzerveket a spájzban, a szakirodalmat bújjuk, hogy megtudjuk, melyik fűtési mód a legolcsóbb, kisebb lakást keresünk, vagy a más kontinensre költözést fontolgatjuk. Az írók ugyebár folyamatosan az emberi természetet, viselkedést tanulmányozzák, hiszen ez elengedhetetlen a hihető karakterek létrehozásához. Ők másképp nézik az utcán veszekedő párt, a parkban enyelgő szerelmeseket, a magabiztosan intézkedő rendőrt, a buszon zsörtölődő utasokat, mint az egyszerű halandók. Nekik minden potenciális téma. Ezért - és ebben biztos vagyok - a legjobbak idővel olyan remek emberismerőkké válnak, hogy képesek lesznek előre látni a folyamatokat, egy-egy konkrét helyzet kicsúcsosodását. Valahogy úgy, ahogyan az öreg parasztember néhány felhőből és a széljárásból megmondja, mikor tör ki a vihar. Az egyik legnagyobb magyar regényíró szerint akár polgárháborúk iS várhatók térségünkben, ha a regnáló és (még mindig csak) szájtátó csúcspolitikusaink nem lépnek végre valamit. Egy műfordító azt mondta, simán leütné és kirabolná a szomszédját, ha olyan helyzetbe kerülne, hogy nem tudna enni adni a gyerekeinek. Egy negyvenes, díjakkal elhalmozott költő szerint a vidéken élőknek több az esélyük a túlélésre, mint a nagyvárosiaknak, akik annyira el vannak kényeztetve, hogy már a villamosközlekedés összeomlását is végső csapásnak tekintenék. Vidékről Budapestre került kollégája pont fordítva látja a dolgot, szerinte minél kisebb településen él az ember, annál védtelenebb a fosztogatókkal szemben, és egy nagyvárosban mégiscsak jobban el lehet bújni. Ezeken a csoportos „füstölgéseken” irodalmi művek is terítékre kerültek, olyan utópiák, amelyek mára beteljesülni látszanak. Legtöbben Az út című megrázó erejű Cormac McCarthy-regényt emlegettük. Aki ismeri, az sosem szabadulhat többé a lecsupaszított világ látványától és az emberi lét legalapvetőbb kérdéseinek súlya alól. Az ilyen utópisztikus történetek szerzői ugyanis komoly lélektani, társadalmi, antropológiai elemzésekből indulnak ki, illetve ezeket „fejlesztik” tovább képzeletük segítségével. Bízzunk benne, hogy ez utóbbiból van bennük több. Mindenesetre lehet, hogy ez volt az utolsó könyvfesztivál, mert jövőre már nem lesz pénz a helyszín kivilágítására, és papír sem lesz, amire a könyveket nyomtathatnák. Nyugalom, ezt csak én mondom, és mit érthetek én a világból. A többiekkel együtt tehetetlenül figyelem a történéseket, mintha egy vízesés felé úszó tutajon lennék... FIGYELŐ Nem mindenkinek jut az ukrán gabonából Az ENSZ szeptember végi adatai szerint 238 szállító konténerhajó indult el az ukrán kikötőkből, és 5,5 millió tonna gabonát szállított. A szállítmány azokhoz az országokhoz jutott, amelyekkel Ukrajna eddig is kereskedett, tehát jelentős része az Európai Unióban kötött ki. Az ENSZ adatai szerint ha az áru célországait magas, közepes és alacsony jövedelmű országokba soroljuk, akkor az ukrán gabona 45-50 százaléka a magas jövedelmű országokba jutott. Ebből is élenjár Spanyolország 13 százalékkal, Hollandia 8 százalékkal, Olaszország 7 százalékkal, Románia 4 százalékkal. Spanyolország az ukrán kukorica nagy felvásárolója, amit a takarmányozásban használ. A közepes jövedelmű országok között kiemelkedik Törökország 19 százalékkal és Kína 8 százalékkal. Az alacsony jövedelmű országok osztoznak a maradék 28 százalékon. Ezek jellemzően észak-afrikai, ázsiai államok, közülük Szudán, Kenya, Szomália, Jemen és Dzsibuti emelkedik ki, de ezek csak néhány százalékos hozzájárulást jelentenek. Amikor blokád alá vették az ukrán kikötőket, felmerült annak a veszélye, hogy azokban az országokban - köztük afrikaiak, ázsiaiak -, amelyek nagyban függenek az orosz és ukrán gabonától, a gabona kiesése miatt éhínség lehet. Ám az ukrán gabonaszállítmányok megindulása „ezt a problémát nem fogja megoldani”, a súlyos éhínséget fenyegető Szomáliába és Jemenbe az ukrán gabonának mindössze egy százalékajutott. (infostart)
