Új Szó, 2022. szeptember (75. évfolyam, 203-226. szám)

2022-09-07 / 207. szám

www.ujszo.coml 2022. szeptember 7. TUDOMÁNY ÉS TECHNIKA 117 rr Ősszel is folytatódhat az áremelési hullám Érdemes figyelni a számlát, összevetni a korábbi díjakkal, mivel nemcsak a nagy árdrágítások miatt lehet nagyobb a számla, de akár a kisebb tételek növekvő ára miatt is (Shutterstock) SZABÓ LACI A szlovákiai mobil-, tóvá- és internetszolgáltatók szinte naponta jelentik be, hogy árat emelnek, a drágulási hullám pedig ősszel is folytatódhat. Érdemes figyelni a részletek­re, mert némelyik áremelésről csak a hirtelen megnőtt szám­láról értesülünk, a szolgáltató azt nem jelenti be külön. Az utóbbi hetekben több szolgál­tató is jelezte, árat emel, az ügyfelek számára ez azt jelenti, hogy ugyan­azért, amit eddig használt, havonta 1-3 euróval fog többet fizetni, ami éves szinten akár a 35 eurós kiadás­­növekedést is jelenthet. Ahogy a ta­vaszi áremelési hullám alatt is tapasz­talhattunk, most is sorra drágítanak a szolgáltatók, kivétel nélkül (csak az a kérdés, mikortól), így az ügyfelek­nek esélyük sincs arra, hogy oda ván­doroljanak a telefonszámukkal, ahol nem nőttek az árak. Idén két áremelési hullám is volt, az első tavasszal, amikor mindegyik mobilszolgáltató módosította a díjait, „természetesen” felfelé, majd ezt a - korábban az iparágban szokatlan - lé­pést a többi operátor követte. A máso­dik hullám is hasonló lesz, az Orange és az 02 már bejelentette a drágulást, a másik két nagy szolgáltató - Tele­kom, 4ka - is hamarosan bejelentheti, hasonló eszközöket bevetve birkózna meg a magasabb árakkal. A szolgáltatóknak az ilyen, egész portfoliót érintő áremelés esetén be kell jelenteni a módosítást, hiszen az jelentős szerződésmódosításnak szá­mít. Nemcsak bejelentési kötelessé­gük van, hanem lehetőséget kell biz­tosítaniuk az ügyfeleknek, hogy azok kötbérfizetés (büntetődíjak) nélkül tá­vozhatnak, akár egy másik operátor­hoz, úgy, hogy közben a telefonszá­mukat is megtarthatják - még akkor is, ha a korábban megkötött szerző­dés alapján hüségszerződés kötötte a szolgáltatóhoz. Bár korábban előfor­dult, hogy a szolgáltató egyszerűen megtagadta, hogy a telefonszámot is magunkkal vigyük, ma már egyik társaság sem kobozza el a régi tele­fonszámot. Ám nemcsak a nagy drágulá­sok ideje van most, hanem a rejtett áremeléseké is. Több szolgáltató csak picit módosít az árlistán, ám ez is jelentős kiadásnövekedéssel járhat. Például van olyan operátor, amelyik a roamingdíjakat emeli meg jelen­tősen, vagy kivesz egy-egy országot az olcsóbb csomagból. Az Orange például úgy módosította a csomago­kat, hogy kivette Svájcot a kedve­zőbb csomagból, így az új árak alap­ján négy-, vagy akár nyolcszorosára is nőnek a díjak. A fogadott hívás az eddigi 0,0129 euró helyett 0,49 euró­ba kerül percenként, a kimenő hívás ára is 0,49 euró lesz október 5-től (a korábbi 0,06 euró helyett), az SMS ára 0,024 euró helyett 0,06 euró lesz, míg a mobilinternet 0,24 euró lesz Svájcban (0,06 euró helyett). Nemcsak a mobil-, de a tévé- és internetszolgáltatók is árat emelnek, az esetek többségében egy-két eu­rós díjnövekedést vezetnek be. így érdemes figyelni a számlát, össze­vetni a korábbi díjakkal, mivel nem­csak a nagy árdrágítások miatt lehet nagyobb a számla, de akár a kisebb tételek növekvő ára miatt is - vagy amit eddig ingyen kapott az ügyféí, az ezentúl fizetős lesz. Kreatívabbnál kreatívabb ötletekre számíthatunk, de a lényeg nem változik: egyre drá­gább lesz a mobiltelefonálás és az in­ternetezés. Ismét betörtek a Samsunghoz ÖSSZEFOGLALÓ Ismeretlenek júliusban betör­tek a Samsung Electronics egyik amerikai rendszeribe, ahonnan felhasználói adato­kat lophattak el pontosan nem tisztázott számú érintettől. Hackerek sikerrel feltörték a Sam­sung Electronics egyik amerikai szerverét, ahol hozzáférhettek egy felhasználók személyes adatait tar­talmazó adatbázishoz - figyelmezte­tett pénteken a dél-koreai multi. A jo­gosulatlan hozzáférésre július végén kerülhetett sor, a cég azonban csak augusztus 4-én tárta fel, hogy ponto­san milyen adatokhoz férhettek hozzá a hackerek. A vállalat közleményében leszöge­zi, hogy a betörés során sem bank­kártyaadatok, sem felhasználóne­vek, illetve jelszavak nem kerültek illetéktelen kézbe, ettől függetlenül óvatosságra szólítja fel az érintett felhasználókat, tekintve, hogy az ellopott adatokkal (név, kontaktok, demográfiai adatok stb.) így is visz­­sza lehet élni különböző adathalász módszerekkel. A Samsung szerint az egyes fel­használók érintettsége a júliusi betö­rés kapcsán eltérő lehet, így minden érintettnek egyedi tájékoztatást küld a napokban a vállalat. A betöréssel úgy tűnik, csak a cég amerikai fel­használóinak adatai kompromittálód­tak, európai vásárlók érintettségről egyelőre nincs információ. idén ez már a második alkalom, hogy a Samsung súlyos biztonsági incidensről kénytelen tájékoztatni a nyilvánosságot. Március elején az az­óta felszámolt orosz LapsusS hacker­­csapat tört be a koreai cég szervere­ire, ahonnan több, szigorúan titkos, üzleti titoknak minősülő dokumentu­mokat, technológiai leírásokat, illetve forráskódokat loptak el, majd hoztak nyilvánosságra. Az akkor kiszivárgott teljes, kö­rülbelül 190 gigabájtnyi kódot tar­talmazó adatbázis így többek közt bootloader forráskódokat, illetve a biometrikus azonosításhoz használt algoritmusok és a Samsung termé­kaktiválási rendszerének forráskódját tartalmazzák, emellett a Qualcomm egyes, a dél-koreai gyártó rendelke­zésére bocsátott forráskódjai is szere­pelnek a listán. (hwsw) Ezúttal felhasználók személyes adatait lophatták el, a kártyaadatok és jel­szavak biztonságban vannak (Shutterstock) Drága okostelefon kell az embereknek Az amerikai Best Buy szerint a fogyasztók a több évtizedes magas­ságokba rúgó infláció ellenére sem fordulnak az olcsó mobilok felé. A szakértők és elemzők zöme úgy véli, hogy az Apple rövidesen debütáló, új iPhone mobiljai iránt nagyon magas lesz a kereslet, gaz­dasági helyzet, recesszió, infláció és esetleges áremelések ide vagy oda. Alapvetően ezt mondja a Best Buy is, amely közölte: a fogyasz­tók a több évtizedes magasságokba emelkedő infláció ellenére nem vál­tanak az olcsóbb mobilokra. Mindez azért is érdekes kijelen­tés a legnagyobb amerikai elekt­ronikai kereskedőlánctól, mert az USA-ban is komoly probléma a nagy áremelkedés és az energia­­költségek kifizetése sokak számára. A Best Buy szerint a fogyasztók egyes kategóriákban már elkezdtek olcsóbb modelleket keresni, például a tévé pont ilyen termék. A drága mobilok iránti kereslet azonban tö­retlenül erős. Egyes elemzők persze aggód­nak az új iPhone-ok eladásai kap­csán, a J. P. Morgan szerint a kevés új funkció és az esetleges áremelé-A szakértők és elemzők zöme úgy véli, hogy az Apple rövidesen debü­táló, új iPhone mobiljai iránt nagyon magas lesz a kereslet, gazdasági helyzet, recesszió, infláció és eset­leges áremelések ide vagy oda (Shutterstock) sek visszavethetik a vásárlási ked­vet. A Best Buy szerint legfeljebb elhalasztják a vásárlást az embe­rek az ünnepi szezonra, várva az akciókra. (IT Café) Az Európai Bizottság egy új javaslattervezetet vizsgál, amelynek célja, hogy rávegye az okostelefonok és táblagépek gyártóit: tartósabb és köny­­nyebben javítható készülékeket készítsenek (Shutterstock) Ritkábban kell telefont cserélni az EU-s terv szerint Az Európai Unió csökkentené az elektronikai hulladék mennyiségét, a célját pedig a gyártókon keresztül érné el. Az Európai Bizottság egy új ja­vaslattervezetet vizsgál, amelynek célja, hogy rávegye az okostelefo­nok és táblagépek gyártóit: tartó­sabb és könnyebben javítható ké­szülékeket készítsenek. A cél, hogy csökkentsék az elektronikai hulla­dék mennyiségét. Ha ez sikerül, azzal a légkörbe is kevesebb szén­dioxid kerülne, hozzávetőlegesen úgy, mintha 5 millió autó tűnne el az utakról. A tervezet az akkumulátorokra és a cserealkatrészekre fókuszál. Ezek szerint a gyártóknak minden készülékhez 15 alapvető alkatrészt kell biztosítaniuk a készülék debü­tálása utáni öt éven át. Ezek közé tartoznak többek között az akku­mulátorok, a kijelzők, a töltők, a hátlapok, valamint a memóriakár­tya és a SIM-kártya tárolására al­kalmas tálcák is. Ezen kívül a bi­zottság előtt lévő javaslat azt sze­retné elérni, hogy a gyártók vagy biztosítsák, hogy 1000 töltési ciklus után is legalább 80 százalékos lesz az akkumulátor kapacitása, vagy a megjelenéstől számított öt éven át biztosítsanak akkumulátort a ké­szülékekhez. A szoftverfrissítések­nek nem szabad negatívan befolyá­solniuk az akku élettartamát. A fenti előírások nem vonat­koznának a hajlítható eszközökre. A szakemberek azt is szeretnék el­érni, hogy a mobilokat úgy lehessen megjavítani, hogy ahhoz ne kelljen profi szerviz segítségét kérni. Ha minden a tervek szerint ha­lad, az energiatakarékossághoz ha­sonló címkék fogják jelezni, egy adott készülék mennyire számít tartósnak. (hvg.hu)

Next

/
Thumbnails
Contents