Új Szó, 2022. szeptember (75. évfolyam, 203-226. szám)
2022-09-24 / 221. szám
IT SZALON ■ 2022. SZEPTEMBER 24. www.ujszo.com Jarostaw Kaczyriski (középen) a Szejm ülésén. Jövőre ismét általános választások jönnek Lengyelországban. (Fotó: TASR/AP) Miről szól valójában a lengyel jóvátételi követelés? A mióta Oroszország február 24-én megtámadta Ukrajnát, Lengyelország naponta kapja a fenyegetéseket az orosz propagandistákon keresztül: ti lesztek a következők. A tét nagy, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt mégis úgy döntött, hogy frontot nyit Németországgal - Lengyelország egyik legközelebbi szövetségesével -, hatalmas háborús jóvátételt követelve a náci Harmadik Birodalom által okozott pusztításokért. Szeptember 1-jén, a második világháború kitörésének évfordulóján Jaroslaw Kaczyriski, a PiS elnöke bemutatott egy jelentést, amely Lengyelország háborús veszteségeinek összegét 1,3 billió dollárban számszerűsítette. Bár a PiS hét évvel ezelőtti hatalomra kerülése óta rendre felemlegeti a jóvátételt, most először feszegeti a témát közvedenül Németországgal. Valójában a kérdés formailag és erkölcsileg is egyértelmű - a helyes politika pedig az ellenkező irányba vezet. A második világháború után a szövetségesek úgy döntöttek, hogy a sértett feleknek járó anyagi jóvátétel materiális, tárgyi jellegű lesz, nem pedig pénzbeli. Ide tartozott, hogy a német gyárakat leszerelik és áttelepítik, vagy az, hogy a németek által végzett munka eredménye (a német termelés) a hatalmas károkat elszenvedett államok javára fordítandó. Közben a jóvátételre jogosult országok körét egy 18 államból álló „nyugati tömbre” és egy, a Szovjetuniót és Lengyelországot is magába foglaló „keleti tömbre” osztották. A keleti tömb főleg a kelet-németországi szovjet megszállási övezetből kapott jóvátételt. Lengyelországnak elvben ez utóbbi rész 15%-a jutott, és 1945. augusztus 16-án a varsói és a moszkvai kormány megállapodást írt alá a jóvátétel átutalásának szabályozásáról. A Szovjetuniónak 10 milliárd dollárt kellett volna kapnia (1938-as áron), de a történészek becslése szerint végül 3-4 milliárd dollárral kellett beérnie — ez Kelet-Németország potenciális termelésének körülbelül egyharmada volt. Ekkorra a Szovjetunió már szétkapta és elhordta azokat az eszközöket, amelyeket a potsdami megállapodás értelmében Lengyelország számára különítettek el. A Kreml ezután kemény feltételt támasztott Lengyelországgal szemben: Lengyelországnak szenet kellett kitermelnie, és rendkívül alacsony áron a Szovjetunióba exportálnia, hogy megkapja a rá eső részt a német jóvátételből. Hamar megmutatkozott, hogy ez a megállapodás költségesebb, mint ami pluszként a jóvátételtől remélhető. 1957-ben Lengyelország beleegyezett, hogy lemond minden további jóvátételi igényéről, a tarthatadan exportfeltételek megszüntetéséért cserébe. Az adott feltételek mellett a Lengyelországnak megítélt német jóvátétel leosztása hamis ígéretnek bizonyult. A szovjetek által begyűjtött 3 milliárd dollárnyi értékből (gyárak, hajók, autók, motorkerékpárok, kerékpárok, lábasjószág...) Lengyelország mindössze 225 millió dollárt (7,5%) kapott. Később, 1970 decemberében Lengyelország megerősítette, hogy a Nyugat-Németországgal kötött új megállapodással összhangban lemond a jóvátételi követelésekről; ebben az egyezményben a felek elismerték a lengyel határt az Odera és a Neisse folyók vonalánál — vagyis a háború előtti Németország területén. A háború utáni határok kölcsönös elismerése nélkül a lengyel állam léte is megkérdőjelezhető lett volna. Formálisan tehát a jóvátétel kérdése lezárult. Ide tartozik, hogy a lengyel alkotmány 241. cikkében egyértelművé teszi: „a korábbi alkotmányos rendnek megfelelően kötött nemzetközi megállapodásokat (beleértve a Lengyel Népköztársaság 1952-es alkotmányát is) a törvényben kifejezett előzetes hozzájárulással megerősített nemzetközi megállapodásokként kell kezelni”. Ugyanezen dokumentumokra hivatkozva a német kormány is lezártnak tekinti a témát. Nem vitatható, hogy Németországnak valóban nagy történelmi adóssága van Lengyelországgal szemben. A német agresszió a második világháború során példátlan pusztítással járt, beleértve a főváros teljes lerombolását, számtalan lengyel műemlék és kulturális érték megsemmisítését és hatmillió lengyel állampolgár halálát (közülük hárommillió zsidó volt - ezt a tényt Kaczynski olyan nagyon nem emlegeti). Tovább rontja a helyzetet, hogy a háború befejezése a szovjet csizma alá rendelte Lengyelországot, a következő fél évszázadra megfosztva a függedenségétől és a fejlődés lehetőségétől. Bárki, aki 1989 táján megfordult Lengyelországban, emlékszik, milyen szegény, szürke és sivár volt az ország négy évtizedes kommunista diktatúra után. Ennek a szomorú örökségnek a nyomai ma is jelen vannak mindenütt. Ugyanakkor azt is el kell ismerni, hogy Lengyelország gazdasági sikere az elmúlt három évtizedben elképzelhetetlen lett volna Németország nélkül, amely Lengyelország európai uniós és NATO-csatlakozásának leglelkesebb szószólója volt. Igen, sok lengyel bank és vállalat Németországban bejegyzett társaságok tulajdonában van, így a nyereség is oda kerül. De az ilyen megállapodások révén a lengyelek hozzáfértek ahhoz a tőkéhez, amelyre szükségük volt, hogy kiemeljék országukat a romokból. A kölcsönösen előnyös üzletek elősegítették a megbékélés és a jóindulat szellemét a két ország között. Ebben az összefüggésben Kaczynski jóvátételi követelései mindenütt hűvös kritikát váltottak ki, kivéve a PiS által irányított médiában. Sokan úgy látják, ez az ügy újabb példa egy olyan ember hangsúlyos történelmi lemaradására, aki egyébként is arról híres, hogy a múltban él. De Kaczyriski láthatóan úgy véli, hogy a követelés-javítani fogja a PiS helyzetét a jövő évi általános választás előtt. És természetesen a téma felvetése eredményesen elvonja a figyelmet a tényleges problémákról: arról, hogyan igyekszik megküzdeni a kormány a féktelen inflációval (aktuálisan 16% felett) és az égbe szökő energiaárakkal. Ennek ellenére tény, hogy Kaczyriski kiengedte a szellemet a palackból. Szeptember 14-én a Szejm határozatot fogadott el, amelyhez a legtöbb ellenzéki képviselő is csadakozott, és kártérítés fizetésére szólította fel Németországot. Két mozzanat érdemel külön figyelmet. Először is, szó sincs jóvátételről (ez formálisan elérheteden), a határozat a veszteségek megtérítéséről, kártérítésről beszél. Másodszor, az állásfoglalást támogatta az ellenzék, köztük Donald Tusk liberális Polgári Platformja és az Adrian Zandberg vezette Lewica (Baloldal). Utóbbi a szavazásról megjegyezte: „csak egy teáskanál maradt a családja vagyonából”. A Polgári Platform egyik képviselője pedig arról beszélt: „Jövőre új lengyel kormány alakul, amely majd megfelelően kezeli ezeket az ügyeket.” Kaczyriski kétségkívül abban reménykedett, hogy az ellenzék elhatárolódik a lengyel jóvátételi igényektől. Nem ez történt. Azzal, hogy csadakozott a parádéhoz, a Polgári Platform alááshatja a saját választási stratégiáját. De ez a döntés egyben azt is jelenti, hogy a kérdés Kaczyriski szándékától fuggedenül és azon túl is életre kelt. A végeredmény kiszámíthatadan, de paradox módon Németország számára a legjobb biztosíték maga Kaczyriski lehet, akinek az ilyen kérdések megoldására tett felháborító és jogilag kétes javaslatait nem lehet komolyan venni. Slawomir Sierakowski A szerző lengyel újságíró, szociológus, a Krytyka Polityczna mozgalom alapítója, a Német Külkapcsolatok Tanácsának fömunkatársa ©Project Syndicate, 2022 Vasárnap-előzetes: Básti Juli (Fotó: Centrál Színház) K öltözködött. Hosszas rákészüléssel. „Tönkre vagyok. Lelkileg is, fizikailag is. A legborzasztóbb a be- és kicsomagolás volt. Kigondolni, hogy mire lesz a leghamarabb szükségünk, mit kell a leggyorsabban elő' pakolni. Belefáradtam.” Básti Juli egy sorozatbeli szereplése után és az új évad feladatai előtt. A költözés kínjairól jut eszembe: volt olyan film- vagy színpadi szerepe, amellyel a poklok poklát élte meg? Mert annyira nehéz, annyira macerás volt? Jó pár ilyen szerepet eljátszottam. Furcsa mód ezek voltak a legélvezetesebb feladataim. Ugyanezt a költözésről nem mondhatom el. Azt egyáltalán nem élveztem. Egyeden percét sem. A Három nővér, a Platonov, az Egy hónap falun még a Katona József Színházban, vagy a Nem félünk a farkastól a Centrál Színházban jó nehéz volt. Szerencsére. De egyiket sem lehet összehasonlítani azzal, amit az elmúlt napokban megéltem. Esetleg olyan szempontból, hogy költözöm egy másik emberbe, vagy ő költözik belém véres verítékkel. A Sztálin menyasszonya is irtózatosan nagy külső-belső átalakulás elé állította annak idején. Harmincegy éve, hogy bemutatták a filmet. Elhiszi, hogy a bolond Paranya szerepében saját magát látja? Hiszen arcvonásait tekintve az égvilágon semmiben nem hasonlítanak egymásra. Én elhiszem, hiszen a hosszas felkészülés során a szerep teljesen beleivódott a szervezetembe, a zsigereimbe, csak sokan mások nem hiszik el. Harmincvalahány napig forgott a film, azt soha nem fogom elfelejteni. Elképesztően profi csapat vett körül. Bacsó Péter, a film rendezője nagyon tudta, mit akar. Andor Tamás volt az operatőr. Szintén egy nyugodt, csodálatos profi. Mellettük soha nem volt hiszti. Hollywoodban ilyen alakításért adnak Oscar-díjat Kivitték a filmet Amerikába, vetítették is pár helyen, de Magyarországon, Bacsó miatt mindent megtettek, hogy ne jusson be az Oscar-versenybe. Egyszerűen megfúrták. Pedig érdekes helyzet lett volna. Az egyik legkedvesebb szerepem ez, hogy ennyire átválköltözés után tozhattam, és ennyire különös utat járhattam be vele. A vörös grófnő is ekkora élmény volt Kovács András rendezésében? Moszkvában a legjobb női alakítás díját kapta érte. Hát... az bonyolultabb! Nagyon nehéz volt elfogadni a mondhatatlan dialógokat. Akkoriban azt gondolták a filmrendezők, hogy az a szöveg a legjobb, amit ők írnak. Kovács András is közéjük tartozott. Mintha történelemkönyvből olvastam volna fel a szövegét. Rettenetes érzés volt. Sok problémát, súrlódást okozott. Próbáltam mondhatóvá csiszolni az egészet, a rendező sokszor belement, de legtöbbször nem. Ragaszkodott ahhoz, hogy úgy mondjam, ahogy ő megírta. Nem, nem, A vörös grófnő közel sem volt olyan felhődén, jó munka, mint a Sztálin menyasszonya. A Nem félünk a farkastól bemutatója után azt nyilatkozta, majdnem ráment a házassága Puskás Tamással, az előadás rendezőjével. Ott mi okozta a legnagyobb gondot? A szerep. Annyira idegtépő volt! De a pasi is elviselhetetlen a történetben, akit Rudolf Péter játszik. Ahogy ástuk bele magunkat a szerepbe, úgy nőtt köztünk a feszültség. Minden bajunk volt. Nem csak nekem, mindannyiunknak. Irtó nehezen készült el az előadás, viszont annál nagyobb öröm volt játszani, miután kisimult mindenkinek a feladata. Szabó G. László A folytatásban választ kapnak például arra is, hogy: Tényleg válságba került a házassága a próbák során? Vagy ez azért túlzás? Tamás, a férje hogyan kommentálná ugyanezt? Milyen mélyre ássa bele magát a színész az adott szerepébe, igaz lehet az állítás, hogy a felkészülésbe bele is lehet őrülni? Milyen a Pepe című sorozatban szerepelni? Milyen volt Dés Lászlóval koncertezni egész nyáron? Mit gondol édesapja, Básti Lajos 1945-ben, a Színház hetilapban megjelent nyilatkozatáról? Milyen volt az édesanyja, tudni, melyikükből van több a génjeiben? Milyen emlékei vannak a nagyszüleiről? Miért nem látta még fényképen sem az apai felmenőket? A teljes interjút elolvashatják a Vasárnap jövő keddtől, szeptember 27-étől kapható számában.
