Új Szó, 2022. szeptember (75. évfolyam, 203-226. szám)
2022-09-24 / 221. szám
www.ujszo.com SZALON ■ 2022. SZEPTEMBER 24. H Győry Attila Kávéház Isztambulban M inden egyszerűségben van valami lényegileg bonyolult, valami fogalmilag kimondhatatlan. Így van ez a kávéval is. Azt persze tudni kell, hogy az isztambuli török kávé - más. Isztambulban minden más. A kávé, az ocakgi - azaz a helyi barista - és a kávéház is egészen más dimenziókat követ. Az biztos: ha még egyszer ide szülétek a Földre, s a mennyei diszpécser a születésem előtt kitölteti velem a kérdőívet, a választott foglalkozás rovatban egész biztosan a kávékereskedőt, a kávétermelőt vagy a kávéház-tulajdonost húzom alá. S ha sikerül némi bonuszt is kapnom, a leszületés helyének pofátlanul Isztambult jelölöm be. Mert Isztambulban kávét inni - az több mint tökély. Kell hozzá csipetnyi fanatizmus, érzék a spiritualitáshoz, mert a kávé ivása Isztambulban - az egyszerűség kedvéért - maga a beavatás szent rítusa. Inni, szürcsölni a kávét... és előtte, naná, küzdeni. Erezni kell, hogy a tengernyi kávéházból melyiknek engedünk, mert ott vannak ezek az utcai fickók, a kávéházi garzonok, ezek a borotvált képű helyi jómadarak, akiknek csak egy dolguk van az életben: hogy vendéget fogjanak, akárkit. Mindenki jöhet, hiszen kávét mindenki iszik, a kávé fontos szükséglet, olyan, mint a levegő - kell. A kávé az a szer, amin egész Isztambul rajta van. Ha jó napja van, egy ilyen garzonok, az induló, hajmeresztő tízlírás török árból akár kettő líráig is lesüllyedhet az ember, s ha az alku megvan, az úgy is marad, még Allahnak is respektálnia kell az üzletet. A fickók, ezek a jóravaló garzonok csak állnak az utcán, osztják az észt egymásnak, félelmetes öltönyökben császkálnak, vadonatúj bőrcipőkben slattyognak, ripegropog a lábukon a báránybőr, kezükben kompolojjal hadonásznak. Csavargatják az ujjaik között, időnként kortyolnak a kikészített kávéjukból; az ilyennek úgy napi tíz csésze is lehet az adagja, mind kegyedenül függők, mennyei magasságokban vannak, s csak fürkészik az utcát, vendégek után kajtatva. Nem messze a Szultanahmet negyedtől, egy történelmi sírkert közepén áll egy kávéház. A kávéházat körülveszik a sírok. Nagy hatalmú pasák és bégek, effendik pihennek itt, miközben az ember ki-kihajolgat a teraszról, hogy ellenőrizze, vajon ellopták-e már a csillogó Boszporuszt vagy a Galata köprüszüt, a hidat, amely előbb még az Aranyszarv-öböl fölött emelkedett. Ennek a kávéháznak a tűzhelyén mindig ég a tűz. Bő lángra eresztik, a félhomályban kékesvörös színe megbabonáz minden tekintetet. Tudni kell, hogy a kávéfőző mesternek van egy sajátos rituáléja, gyenge mániája, ahogy végigviszi a mozdulatokat. A vizet fölforralja, s a dzsezvában, a nyeles edénykében előkészített, finomra őrölt kávét ezzel a lobogó vízzel önti le. A kávét még kétszer-háromszor a lángra teszi, s hagyja, hogy fusson még egy kört, csak ezután önti ki a csészébe. Csakhamar jött a köpcös, sötét képű, kurdisztáni fickó is - hozta a sisát, a vízipipát. A kurd jön-megy az asztalok között, szorgosan cserélgeti az izzó faszenet a vízipipák kelyhén, s mi csak szívjuk elborultan az arab dohányt. Aaaallaaahuu aaakbaaar... Távolról jött a fohász, hosszasan elnyújtotta a hangját a müezzin, mintha az égből szállt volna alá egy repülőszőnyegen. A kávé most a lehető legfeketébb lett, szilaj, vad paripák horkantak fel odabent a lében, rohantak vadul az íz belső tudatában, vágtáztak, s én csak kortyoltam a kávét, kifújtam az édeskés, vaníliaízű arab dohányt, a szemem kidülledt az igyekezettől, sűrű, ezüstfehér színű, nehéz füstöt eregettem, hátradőltem a kényelmes brokátvörös pamlagon, s hallgattam a többezernyi minaret tetejéről hallatszó éneket. ...Aallaaahuu aaakbaarr...Dicsőség az Istennek.... A fohász csak hullámzott, rezgett a térben, úgy tűnt, hogy azonnal becsomagolja a várost, s Isztambul korhely módjára beleharapott ebbe a hangba. Alig érthető hangfoszlányok csöppentek csak ki a szája szegletéből, a hang pedig elveszett, talán bekutyagolt a dombok közé, a szűk sikátorokba, aztán a dzsámik, a minaretek fölött megtért, megleste a hamamok kupoláján keresztül a fürdőzőket, beosont az egyiptomi bazárba, megőrjítette a kebab- és kukurecssütőket, s a kávéházban mindenki megkukult, csak bámultunk megrészegülve a semmibe. Az isztambuli kávé bölcs, szakállas musztafa, aki csak ül a kereveten, elmélkedik, arab és török gondolkodók vaskos könyveit bújja. Mennyire más a bécsi kávé!? A bécsi kávé finomabb, s egész biztosan halványabb. Csakis nőnemű lehet. Úri hölgy, puccos dáma, nagy kalappal, földig érő szoknyában, aki választékos, védett életét semmi pénzért sem cserélné el másra. Selymes, érintése kecsesebb, halk hangú környezettel. És az amszterdami kávé? Az egy ringyó. Buja, öblös, ordenáré, akit az embernek kedve lenne ledönteni. Nagy adagban kapja az ember, karamellás barna cukorral, fülledt erotikát sugározva, hogy nagy cseppekben potyogjanak az izzadságcseppjeink. A párizsi kávé megint más. Inkább ficsúr, mint nőszemély, aki rájár az amszterdami kávéra. Egy ilyennek egész biztosan van kitartottja - igazi sejtelmes figura valamelyik Balzac-regényből. Talán a belgrádi vagy a bukaresti kávé áll a legközelebb az isztambuli kávéhoz, noha ezek a kevély balkáni verőlegények belegyalogolnak az ember fejébe. Nincs filozofikus magány, bölcselkedés, csak pörgő dervisként beleszédült vallásos hódolat van. Az isztambuli kávé mindig és mindenkor elvarázsolja az embert, a szemek tükre ilyenkor elvész a múltban, belehomályosodik abba a láthatatlan érintésbe, amibe immár ezrek vesztek el. A kávé íze benne van mindenben, ott van a városban, együtt lüktetnek. Az íz és az illat beleveszik a Topkapi szeráj hatalmas kertjébe. A Kék-mecset csúcsáról szétnéznek a városon, ott vannak a hidakon, amelyek átívelnek az Aranyszarv-öböl vizén, átnéznek Ázsiába, megnézik együtt a Nagy bazárt, megpihennek a Jedi Kule börtönudvarán, keresztül-kasul bejárják a hatalmas várost... Ahogy a Galata-torony magasságából szétnéz az ember a lüktető városon, úgy tűnhet, mintha mélyen a kontinens felől, a távolból nem is apró porszemeket hozna a forró szél, hanem izzó kávészemcsék csillognának a tenger fölött. Mintha éppen finomra pörkölt kávét sodorna Európa felé a nehéz déli szél... Insallah! A nő, aki szembe mert szállni a zaklatójával Nevenka Fernández volt az első nő Spanyolországban, aki feljelentett egy politikust szexuális zaklatásért (Netflix) A helyszín Spanyolország, de a történet megeshetett volna bárhol. A főszereplő egy szemmel láthatóan meggyötört nő. A sztorija, amit elmesél, nem egyedi, ilyen vagy olyan formában sokunkkal előfordult. Ami miatt mégis filmre kívánkozott az eset, az az, hogy Nevenka életét egy befolyásos, egyébként tiszteletnek örvendő közszereplő tette tönkre, és bár azt mondták neki, esélye sincs ellene, ő nem hagyta annyiban. Nevenka volt az első nő Spanyolországban, aki feljelentett egy politikust szexuális zaklatásért. S hogy miért zaklatta? A férfi nem fogadta el, amikor azt hallotta: nem. A több mint 20 évvel ezelőtti eseményekről a Netflix mutatott be dokumentumfilmet, aminek a végéből kiderül - ennyit azért elspoilerezünk —, hogy Nevenka végső győzelme sajnos keserédes. Rengeteg oka van annak, hogy kevés nő mer vagy tud szembeszállni a nála jobban pozícionált (vagy bármilyen) zaklatójával. Ezekről a körülményekről, egyebek mellett az áldozathibáztatás jelenségéről és társadalmi hátteréről is világosabb képet kapunk, ha megnézzük a főszereplő drámai vallomását, amelynek feszültségét a Nevenka, a nő, aki megtörte a csendet (Nevenka: Breaking the Silence) minisorozat alkotói tovább emelik az felhasznált archív felvételekkel, valamint „az utca hangját” közvetítő bevágásokkal. Nevenka Fernández középosztálybeli családba született, éppen az egyetemen tanult, amikor szülei szóltak neki, hogy a polgármesteri szék várományosa, családi ismerősük, az apjával egyidős Ismael Alvarez embereket keres a csapatába. Ponferradának, Nevenka szülővárosának nagyjából 65 ezer lakosa van, sokan ismerik egymást, így csak kissé lepte meg a fiatal nőt, hogy szakirányú végzettség, gyakorlat és politikai tapasztalat nélkül érdeklődnek iránta. Nevenka ráadásul Madridban járt egyetemre, ami ritkaságnak számított a városban. Nem sokkal később, mindössze 24 évesen a városháza egyik főtanácsosa lett a nagy többséggel megválasztott jobboldali polgármester mellett. Elkezdődött a munka, Nevenka nagyon élvezte, minden energiájával a feladatra összpontosított. Pár hónap sem telt el, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a nőcsábász hírében álló polgármester (nem mellesleg számos nightclub tulajdonosa) érdeklődik iránta. Amikor pedig megözvegyült, gőzerőre kapcsolt, és folyamatosan nyomult a fiatal, tehetséges és rendkívül csinos Nevenkánál. Neki pedig ez imponált az általa roppant intelligensnek és jóképűnek tartott férfi. így aztán beadta a derekát. Ám hamar rájött, hogy mégsem szeretné ezt a kapcsolatot: nem érezte magát boldognak, nem érezte magát biztonságban, zavarta a főnök-beosztotti helyzet is, így rövid idő után szakított. Alvarez ezek után - egyértelműen nárcisztikus módon - zaklatta a fiatal nőt, hol kedves, hol minősíthetetlen üzenetekkel. „Ha egy igazi büdös kurva vagy velem, én is egy igazi rohadék leszek veled” - írta az egyikben, de előfordult, hogy egy üveg nyugtatóval és öngyilkossággal fenyegetőzött, ha Nevenka nem tér vissza hozzá. Nevenka a filmben elmondja, 2001-ben a társadalmi légkör még egyértelműen ezt sugallta a nőknek, így felelősnek érezte magát mindazért, ami vele történik. Az ügy egy esküvőn tetőzött, ami után Nevenkát kirúgták. És ekkor kezdődött csak igazán a kálvária. Hogy egy kis reménysugárt is hozzunk a történetbe: annyit elárulunk, a bírósági perből végül Nevenka került ki győztesen. Ám, mint az életben mindennek, ennek a győzelemnek is ára van. A sorozat 3 részes, és egyáltalán nincs túlhúzva. Minden fontos részletet tartalmaz, amiből megérthetjük egy-egy zaklatásba forduló kapcsolat alapvető mechanizmusait - és a hasonló ügyek nem ritkán ambivalens visszhangját. A probléma nők millióit érinti ma is. Ezért is fontos megtörni a csendet. Herczeg Szonja D0KUMÁNIA A mellékletet szerkeszti: Lakatos Krisztina. E-mail: kristina.lakatosova@ujszo.com . Levélcím: DUEL-PRESS s.r.o., Új Szó - Szalon, P. 0. BOX 222, 830 00 Bratislava 3
