Új Szó, 2022. szeptember (75. évfolyam, 203-226. szám)
2022-09-24 / 221. szám
10 PORTRÉ PRESSZÓ ■ 2022. SZEPTEMBER 24. www.ujszo.com 75 éves a horrorregények király Szerdán volt 75 éves Stephen King, a horror műfajának koronázatlan királya, korunk egyik legolvasottabb szerzője, akinek számos művéből készült nagy sikerű film. A Maine állambeli Portlandben született, számos művének ez az állam a helyszíne. Kétéves volt, amikor apja elhagyta a családot, ettől kezdve anyja nevelte őt és bátyját. Hétévesen megtalálta apja horror- és sci-fi könyveit, és - nem kis részben a rikító borítók miatt - teljesen a műfaj hatása alá került. Első története tizennyolc éves korában jelent meg Fiatal sírrabló voltam címmel, első „profi” novellája, Az üvegpadló két évvel később, 1967-ben látott napvilágot. Nem akart meszsze kerülni otthonától, ezért Maine állam egyetemén tanult, egyetemistaként dolgozott és lázadt, tiltakozott a vietnámi háború ellen. Az egyetem elvégzése után nem tudott elhelyezkedni, egy évig mosodában és benzinkútnál dolgozott, majd 1971-től középiskolában tanított angolt, miközben folyamatosan írt. Élete 1973-ban változott meg, amikor a Doubleday Kiadónál megjelent Carrie című regénye. A telekinetikus képességekkel rendelkező lányról szóló mű kéziratát először kidobta, csak felesége biztatására halászta ki a szemeteskosárból, hogy befejezze. A történetet az akkor még ismereden Brian De Palma filmesítette meg Sissy Spacek főszereplésével, hatalmas sikerrel. A kedvező fogadtatásnak és a magas honoráriumnak köszönhetően King főállású író lett, de a hirtelen jött népszerűség miatt kicsúszott a lába alól a talaj. Művei évekig a kábítószer és az ital hatása alatt születtek, függőségéből terápia és családja segítségével lábalt ki. Egymás után jelentek meg a műfaj klasszikussá vált darabjai: a Cujo, a Christine, a Tortúra és a leghíresebb, az 1977-es Ragyogás. 1985-ig Richard Bachman álnéven is publikált, mert attól tartott, hogy a közönség egy írótól csak egy könyvet fogad el évente. így jelent meg például a Sorvadj el! A horrorírónak beskatulyázott King legnagyobb vállalkozása A setét torony című nyolcrészes sorozat, amelynek főhőse a harcos, aki rendíthetedenül tör a metafizikai jelentést is hordozó torony felé. A kötetekben a sci-fi, a fantasy, a Stephen King kicsit titokzatosnak tűnő háza a Maine állambeli Bangorban (Fotók: TASR/AP, Shutterstock) vándorolnak egyik könyvéből a másikba. Szinte valamennyi művét filmre vitték, némelyiket többször is. A Tortúra női főszerepéért Kathy Bates Oscar-díjat kapott, a legnagyobb sikert a Stanley Kubrick által rendezett Ragyogás érte el Jack Nicholson tébolyult mosolyával. Az író egyébként olyannyira elégedetlen volt a filmmel, hogy elkészítette saját változatát, amely megbukott. Művei alapján tévésorozatok is készültek, ilyen volt az Az, a Búra alatt, a Haven, a Kingdom Hospital vagy A kívülálló. Az Az két egész estés filmből álló adaptációját 2017-ben és 2019-ben mutatták be, hatalmas sikerrel. 1999-ben súlyos baleset érte, sétálás közben elütötték, akkor úgy tűnt, egyik lábát amputálni kell. Tíz nap alatt öt operációt hajtottak végre rajta, és hosszas lábadozás után sikerült felgyógyulnia. A „bűnös” autót ügyvédje megvette, és a roncstelepre küldte, King nagy bosszúságára, aki személyesen szerette volna ripityára törni. A baleset annyira megviselte, hogy 2002-ben bejelentette: felhagy az írással. Rajongói nagy örömére meggondolta magát, de alkotói tempója lelassult. Az e-könyvek piacán is népszerű, 2009-ben az Amazon Kindle e-könyv olvasójának piacra dobásához időzítették UR című regényének megjelenését: a mű főhőse Kindle olvasóján a másnapi újságot is tudja olvasni, és a jövendőbeli események bekövetkeztét kell megakadályoznia. Az írás mellett írótársaival alapított együttesében gitározik és énekel. Számos díjjal tüntették ki, 2003- ban megkapta a rangos Nemzeti Könyvalap életműdíját, 2015-ben az Egyesült Államok legmagasabb, művészeknek odaítélt állami kitüntetését, a National Medal of Artsot is. Könyvei milliós példányszámban kelnek el, a jogdíjakból hatalmas vagyonra tett szert, de bőkezűen adakozik is. Saját bevallása szerint évente négymillió dollárt fordít jótékony célokra, alapítványa a koronavírus-járvány idején egy iskola diákjai által írt, a világjárvány ihlette könyv kiadását karolta fel. Különcsége az autogramosztás terén is megnyilvánul: a rajongók csak egy internetes listára feliratkozva kaphatják meg aláírását. Három gyermeke közül kettő is az írást választotta hivatásul, egyikük Joe Hill néven saját jogán elismert horrorszerző. Az író két éve törölte magát a Facebookról, mert sérelmezte a közösségi oldal hirdetési és adatkezelési gyakorlatát, rajongóit arra biztatja, hogy a Twitteren kövessék. (MTI) horror és a western elemei keverednek, az ebben teremtett világon alapuló filmet Idris Elba főszereplésével mutatták be. 1982-ben romantikus és már-már realista oldaláról mutatkozott be A remény rabjai című könyvével, és ezt a vonalat folytatta 1996-ban A halálsoron - mindkét regényt Frank Darabont vitte filmre. King rendkívül termékeny író, hatvannál is több regénye és több száz novellája jelent meg, több könyvet más szerzőkkel közösen jegyez. Művei sok ponton találkoznak egymással, nevek és személyek Horrorokat ír, emellett gitározik és énekel Kos (III. 21.—IV. 20.) Szerelmi életét tekintve kemény kihívások elé néz, de a dolgok rendezése után be fogja látni, hogy érdemes volt harcolni éne. Sőt, már az összeköltözés gondolata foglalkoztatja. Ez a lépése azonban ne egy elhamarkodott döntés eredménye legyen! Rák (VI. 22.-VII. 22.) Ez a nagylelkűség, az önzetlenség időszaka. Igyekezzen ott segíteni, ahol tud és ahol a legnagyobb szükség van rá! Csak vigyázzon, nehogy eltúlozza a dolgot és később megbánja, mert esedeg olyan egyént is megajándékoz, aki nem érdemeli meg! Mérleg (IX. 24.-X. 23.) Amennyiben komoly beruházáson gondolkodik, a végső döntést halassza későbbre! Ez az időszak nem a legalkalmasabb egy ilyen nagy üzlet sikeres beindítására. Különben sem ártana még egyszer megbeszélni a részleteket szakemberrel, akiben minden téren megbízik! Bak (XII. 22.—I. 20.) Az elmúlt napok sűrű programja és izgalma után ideje rendezni az életét! Párja végre kapiskálja, mire vágyik, mit szereme, s hogy ez a kapcsolat milyen sokat jelent önnek Itt az ideje, hogy megtalálják egymáshoz az utat, s boldoggá tegyék egymást. Bika (IV. 21.-V. 21.) Ideje a gondokat maga mögött hagyni és a problémákat megoldani. Ha a helyzet úgy hozza, akár a párkapcsolatában is alkalmazhat néhány változtatást. Társa nem elég figyelmes önnel, pedig a munkájához kiegyensúlyozott családi háttérre lenne szüksége. Oroszlán (VII. 23.-VIII. 23.) Ha eddig nem sikerült új állást találnia, akkor ma menni fog. A munkahelyeken, amelyeket kinézett, ma lesznek a meghallgatások Csak úgy találhat munkát magának, ha minden alkalmat megragad, mert az önbizalma végre a régi. Skorpió (X. 24.—XI. 22.) Ha még csak most készül éves szabadságára, fantasztikus élményekben és számos kalandban lehet része. A kisebb flört, kaland nem jelenthet problémát, főleg, ha nem lesz folytatása, már csak a párjára való tekintettel is. Élvezze ki szabadságának minden percét! • Vízöntő (I. 21.-II. 19.) A kollégáival való jó kapcsolat éppen olyan fontos önnek, mint a munkája. Ezért nélkülözhetetlen, hogy egy esetleges munkahely-változtatáskor ezt is figyelembe vegye. Mivel állandó munkahellyel rendelkezik, így egyelőre anyagi helyzete is stabil. Ikrek (V. 22.-VI. 21.) Főnöke az eddigiektől is jelentősen többet követel öntől, ezért kénytelen szombaton is dolgozni. Emiatt ne aggódjon! Elsősorban nem tud önnek olyan feladatot adni, amit ne tudna elvégezni. Másodsorban pedig úgyis szüksége van egy kis pluszbevételre. Szűz (VIII. 24.—IX. 23.) Párkapcsolata éppen a bűvös hetedik évéhez ért, s esedeg ez is az oka annak, hogy ellaposodott a kapcsolatuk, s egyre gyakrabban van olyan érzése, mintha nem lenne társa. Pedig talán csak a meghitt beszélgetések maradtak el, amit jó lenne pótolniuk Nyilas (XI. 23.-XII. 21.) Éppen itt lenne az ideje, hogy a régóta halogatott dolgait végre rendezze, és valamilyen változás történjen az életében! Bizonyára nem lesz könnyű, s néhány dologról kénytelen lesz lemondani, de mindig a cél lebegjen a szeme előtt, és máris könnyebb lesz! Halak (II. 20.-III. 20.) Munkatársai felülbírálták egyik döntését, de nem hajlandó megváltoztatni, mert úgy érzi, önnek van igaza és a döntése helyes. Ha annyira biztos a dolgában, akkor megkérhetnének egy semleges szakértőt, akinek a véleményét mindkét fél elfogadja. A mellékletet szerkeszti: Urbán Gabriella, gabriella.urban@ujszo.com . Levélcím: DUEL-PRESS s.r.o., Új Szó - Presszó, P. 0. BOX 222, 830 00 Bratislava 3