Új Szó, 2022. szeptember (75. évfolyam, 203-226. szám)
2022-09-14 / 213. szám
Gyurász Marianna tárcája a Szalonban 15. oldal 2022. szeptember 14., szerda, 16. évfolyam, 37. szám Pompa és populizmus II. Erzsébet hét évtizeden át olyan régimódi erényekhez ragaszkodva tartotta fenn a monarchia legitimitását, mint a kemény munka, a kötelességtudat, a lelkierő, a diszkréció és a következetesség. Ezek olyan erények, amelyeket Boris Johnson volt brit miniszterelnök és társai, illetve a hozzá hasonlók aligha értenek, nemhogy megtestesítenek. A szeptember 8-án elhunyt Erzsébet egyik utolsó politikai tette az volt, hogy elfogadta a botrányaiba belebukott Boris Johnson lemondását. Johnson a királynő 70 éves uralkodása alatt az Egyesült Királyságot vezető 15 miniszterelnök közül a leghazugabbnak és messzemenően inkompetensnek bizonyult. Semmi sem tudná jobban kiemelni a királynő erényeit, mint ha a személyét kontrasztba állítjuk Nagy-Britannia első számú elvtelen populistájával. Johnson volt az egyetlen miniszterelnök, aki közvedenül - sőt, úgy is fogalmazhatnánk, szándékosan - botrányba sodorta a királynőt. 2019-ben arra kérte, hogy prorogálja (gyakorlatilag függessze fel) a parlamentet, hogy ő maga elkerülhesse az ellenállást - illetve tulajdonképpen a politikai ellenőrzés minden formáját -, amikor Nagy-Britannia kilépését szorgalmazta az Európai Unióból. Az Egyesült Királyság Legfelsőbb Bírósága gyorsan megakadályozta ezt a lépést, és egyhangúlag úgy döntött, hogy Johnson kérése jogellenes. Persze, aligha ez volt az egyeden botrány, amely foltot ejtett Johnson miniszterelnökségén; éppen ellenkezőleg, a visszaélések végeérheteden folyama kényszerítette végiiHemondásra. Egy nappal azután, hogy elfogadta Johnson lemondását, II. Erzsébet még üdvözölte utódját, Liz Trusst, a harmadik nőt, aki betöltheti az Egyesült Királyság miniszterelnöki tisztét. Saját populista tendenciáit is számításba véve, II. Erzsébet az uralkodása 70. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségeken, idén júniusban Truss remélhetőleg kissé jobbnak bizonyul Johnsonnál. Mindenesetre, a brit alkotmány betartása a hatalom átruházásának felügyelete révén szimbolikus utolsó aktus volt egy olyan személyiségtől, aki a a brit történelem ezeréves gyökereiből eredő legitimitás forrását jelentette. Természetesen a múlt nem nyújt garanciát a jövőre nézve. Amint azt Walter Lippmann politikai kommentátor Előszó az erkölcsökhöz (A Preface to Morals) című könyvében kifejtette, „a modernitás savai” - ide értve a szekularizációt, a társadalmi tisztelet eltűnését és a megnövekedett gazdasági mobilitást - mind hozzájárultak „az ősi rend felbomlásához”, mivel erodálták „a hitre való hajlamot” a hagyományos tekintély legtöbb formájában. II. Erzsébet mégis képes volt hét évtizeden át a maga oldalán tartani a brit közvéleményt. Vele összehasonlítva Johnson nem képviselt és nem tudott maga mögött mást, mint a közösségi média és a bulvársajtó által teremtett fantomközvéleményt - a hozzájárulás egy illékony, röpke formáját, amely egyik nap itt van, a másikon pedig eltűnik. Boris Johnson mindössze három évig volt miniszterelnök. Míg II. Erzsébet egész uralkodását azzal töltötte, hogy megfelelt Walter Bagehot azon tételének, mely szerint a brit alkotmányosság rendszerében a monarchia a „méltóságot” képviseli, Johnson mást sem tett miniszterelnöksége alatt, mint hogy a lehető legtöbb méltóságtól fosztotta meg a Jüvatalát. Például olyan dresszkódot vezetett be, amely inkább illett egy kocsmába, mint a kormányterembe, még abban sem talált semmi kivetnivalót, hogy főtanácsadója, Dominic Cummings rendszeresen bő farmerben és kapucnis felsőben jelent meg a kormányzati eseményeken. (Truss egyik első lépése miniszterelnökként az volt, hogy visszahozta a formálisabb stílust a Downing Streetre - remélhetőleg ez is egy kísérlet arra, hogy elhatárolódjon elődjétől.) Ami még rosszabb, Johnson részeg bulikat rendezett, miközben Nagy-Britannia többi része a Covid miatti lezárásoktól szenvedett, sokan még a haldokló családtagjukat sem tudták meglátogatni. A briteket leginkább az zavarta, hogy Johnsonból láthatólag az alapvető emberi tisztesség is hiányzott, nem is beszélve arról, hogy egyáltalán nem tisztelte a hivatalát. Aztán persze ott volt Johnson kaotikus élete a Downing Street 10-en túl, amibe minden belefért. Elsősorban a hazugságok sora: Johnson anno hazudott egy cikkben a Timesban (és kirúgták érte), hazudott Michael Howardnak, a konzervatívok korábbi vezérének (aki erre megszabadult tőle), és rendre hazudott a házasságon kívüli kapcsolatairól. A brit közvélemény még azt sem tudja biztosan, hány gyermeke van a volt miniszterelnöknek. így van abban valami alapvetően helyénvaló, mi volt az az utolsó botrány, amelynek hatására végleg elfogyott Johnson körül a levegő: a miniszterelnök nem volt hajlandó komolyan venni a figyelmeztetéseket, amelyek kormánya egyik tagjának szexuális ragadozó magatartására világítottak rá. Az biztos, hogy a királyi családot sem kerülte el a botrány bűze. Ez év elején II. Erzsébet második - és állítólag kedvence - fia, András herceg egy bizalmasan kezelt, de valószínűleg dollármilliókra rúgó összeget fizetett az ellene az USA- ban indított szexuális visszaélési ügy peren kívüli lezárásáért. A történet szálai a hírhedt milliárdossal, az emberkereskedelemmel és kiskorúak megrontásával vádolt, 2019-ben a börtöncellájában meghalt Jeffrey Epsteinnel ápolt barátságáig nyúltak vissza. Ügy tűnik, a brit bulvársajtó sohasem unja meg a királydrámát. A II. Erzsébet legidősebb fia, immár III. Károly király és Diana hercegnő mérgező házasságáról szóló saga még 25 évvel Diana halála után is a címlapokon szerepel. Nem telhet el egy hét anélkül, hogy ne íródna újabb fejezet Harry herceg és Meghan Markle történetébe, noha a pár 2020-ban visszalépett a királyi család magas rangú tagjaként ellátott hivatalos funkcióitól, és Los Angelesbe költözött. II. Erzsébet azonban soha nem volt botrányos. Ellenkezőleg, uralkodásának egyetlen pillanata, amikor úgy tűnt, hogy már-már elvesztette az alattvalói szeretetét, Diana halála után következett be: először nem volt hajlandó részt venni a nyilvános gyászelőadásban, végül megenyhült és felolvasott egy részvétnyilvánítást. Ám ez a ragaszkodás az „összeszorított száj ethoszához” része volt II. Erzsébet monarchiáról vallott felfogásának tartotta magát Bagehot parancsához, mely szerint „nem érheti napfény a varázslatot”. Ugyanakkor II. Erzsébet nem mágiával tartotta fenn a monarchia legitimitását. Nem a címek és az „őfelségézés”, nem a palotákban leélt élet tette őt azzá a királynővé, ak volt. Sokkal többet nyomtak a latban azok a régimódi erények, amelyekhez mindvégig ragaszkodott: a kemény munka, a kötelességtudat, a lelkerő, a diszkréció és a következetesség. Ezek olyan erények, amelyeket Boris Johnson volt brit miniszterelnök és társai, illetve a hozzá hasonlók aligha értenek, nemhogy megtestesítenek Csak találgathatunk, mit gondolt a kfurkészhetetlen II. Erzsébet Johnson hazugságairól, cimboráiról és bombasztikus viselkedéséről. És csak remélni lehet, hogy Truss konvencionálisabb viselkedése a Downing Streeten jobb politikát is hoz magával. Ennél is fontosabb, hogy higgyünk abban: III. Károlyból nem válik hasonlóan bukott uralkodó, mint I. Károlyból és II. Károlyból, hanem tanult édesanyja példájából. Nina L. Khrushcheva A szerző a nemzetközi kapcsolatok szakértője, a New York-i The New School professzora ©Project Syndicate Boris Johnson skandináviai útjáról hazafelé, idén májusban (Fotók: TASR/AP)
