Új Szó, 2022. augusztus (75. évfolyam, 177-202. szám)
2022-08-31 / 202. szám
[16 SZALON ■ 2022. AUGUSZTUS 31. www.ujszo.com Németország éppen kifelé tart Alomországból, és ezen az úton a realizmus egészen valószínűtlen avatarja, a Zöldek járnak az élen. Negyven évvel ezelőtt a Zöld Párt a semmiből jött létre, keményvonalas ideológiával: semmi amerikai atomfegyver, semmi atomenergia, semmi erőszak. Programjukat nevezhetjük ökopacifizmusnak, vagy fogalmazhatunk úgy is: „béke über alles”. Anno, az 1980-as években milliókat mozgósítottak az Egyesült Államok közepes hatótávolságú rakétáinak telepítése ellen, és akadályozták a polgári célú nukleáris létesítményeket. Persze, ki-ki álláspontja nagyban függ attól, milyen széket foglal el. Ma a Zöldek a német hárompárti koalíciós kormány pillérei. A párt két társelnöke, Annalena Baerbock és Robert Habeck a szövetségi kormány külügyminisztere és gazdasági minisztere. Mintha csak az Alice Csodaországban alternatív valóságában éltek volna, a Zöldek is sók lehetetlen dolgot elhittek, volt úgy, hogy már reggeli előtt. De ez volt a helyzet a németek többségével is. Az ország bármennyi olcsó gázt kaphat Oroszországtól; 2022 végére biztonságosan lekapcsolható lesz az utolsó három atomerőmű is; az olajat, a szenet a nap- és a szélenergia válthatja fel. Németország azt is nyugodtan hagyhatja, hogy a hadserege amortizálódjon, az állomány 500 ezerről 180 ezerre fogyjon. Az egykori Reich a (katonai) önmegtagadás kultúrájának köszönhetően a „béke hatalmaként” működhet. A kereskedelem és a befektetés megszelídíti Oroszországod és a többi agresszort. A Made in Germany értéke győzedelmeskedni fog. Aztán Vlagyimir Putyin orosz elnök elképesztő brutalitással csapott le Ukrajnára. A hagyományos kormánypártokat - a szociáldemokratákat és a kereszténydemokratákat - a történések felkészüledenül érték. Tankokat és nagy hatótávolságú tüzérséget küldeni? Nem szabad felbosszantani az orosz medvét, megváltoznak a tények, megváltoztatom a következtetéseimet.” A tények pedig elkeserítők Putyin megpróbálja helyreállítani az egykori szovjet birodalmat, miközben Európa példádan, 77 éves békéjét fenyegeti. Ukrajna után mi következik? Moldova és a Baltikum? A történelem során rendszeresen Oroszország prédájává vált lengyeleknek minden okuk és joguk megvan rá, hogy tartsanak Putyin haderejétől a keleti határaik mentén, a helyzet pedig Lengyelország nyugati szomszédjára, Németországra nézve sem kecsegtet sok jóval. Tehát a stratégiai logika újrafegyverkezést és elrettentést diktál, nem mellesleg pedig azt mondatja, hogy Ukrajna nehézfegyvereket kapjon. A realitások ellenére a baloldal régi gárdája továbbra is ragaszkodik a német Ostpolitik szent és sértheteden igazságához. Együttműködés kell, nem konfrontáció. A béke jobb, mint az erő. Hagyjunk viszszavonuló útvonalat Putyinnak, hadd tartsa meg a szerzeményeit, nehogy elveszítse az arcát, és tovább eszkalálja a konfliktust. Az Ukrajnának szánt fegyverek csak meghosszabbítják a mészárlást... (mintha Ukrajna orosz civileket, iskolákat és kórházakat bombázna). Ezzel éles ellentétben Baerbock az hirdeti: „Ha nincs benned félelem (a háborús agresszió miatt), akkor nem mondasz igazat vagy nem vagy eszednél.” A másik magyarázat generációs. A mai zöld vezetők egy olyan világban váltak nagykorúvá, amelyben ma már zsörtölődő vagy eltávozott apáiké volt a politikai és a kulturális hatalom. Ez a korábbi nemzedék, a háború utáni korosztály az emberiség elleni legnagyobb bűnök által megmérgezett országot örökölt, és kétségbeesetten igyekezett visszaállítani a Haza erkölcsi értékét. Ami azt jelentette, hogy élesen szembefordult mindazzal, amit a Führer jelképezett. Béke, nem páncélosok; közösség, nem hódítás; jóság, nem kapzsiság. Németország az erkölcsi nagyhatalom pozíciójába helyezte magát, aminek gyakorlati haszna is volt. Amikor az Egyesült Államok elvárta, hogy euroatlanti partnerei Ukránpárti tüntetők Beriinben, a második világháborús szovjet győzelmi emlékműnél, május 8-án (Fotó: tasr/ap) A német Zöldek színeváltozása Hogyan hagyja maga mögött a párt a „béke über alles” doktrínát hiszen az akkoriban a német gázfogyasztás 55%-át adta - ez a legmagasabb arány az Európai Unióban. Visszavonni az Energiewendét, a zöld energiára való átállást, amit Németország négy cikluson át kitartó kancellárja, Angela Merkel diktált? Nem, semmiképpen. Ám a Zöldek vezetősége elképesztő fordulatot vett, szédítő sebességgel váltott pacifizmusból harciasságba, Amerika-ellenességből Putyin-ellenességbe. Habeck gyorsan megadta az új hangot: ,Az ideológia nem állhat az atomerőművek élettartama meghosszabbításának az útjába.” Miután meglátogatta az ukrajnai hadszínteret, Baerbock úgy fogalmazott: „Mi is lehetnénk ezek az áldozatok.” Annalena Baerbock már 2015- ben figyelmeztetett, hogy Putyin fegyverként használhatja a gázt. „Más világban ébredtünk - mondta a külügyminiszter az invázió után. - Nem dughatjuk a homokba a fejünket, felelősséget kell vállalnunk.” Robin Wagener, a Bundestag egyik fiatal, zöld képviselője az ukrajnai háborús zónából hazatérve modern nehézfegyverek, légvédelmi ütegek, páncélozott járművek és hírszerzési technológia szállítását szorgalmazta. Még egy olyan öreg motoros, mint Dániel Cohn-Bendit (77) is „megbékélt” a háborúval: ,A valóság faj, nem pedig az, hogy szembe kell néznem vele.” A hozzá hasonló zöldek pedig szembenéztek a valósággal, aminek köszönhetően jelenleg ők „a legracionálisabb párt Németországban”. Mivel magyarázható a párt színeváltozása, ha olyan régóta és gyakorlatilag világi hittételként ragaszkodik az ökopacifizmushoz? Miért vádolja Baerbock Putyint azzal, hogy „megszegte az összes megállapodást, amelyet Európa a békéért kötött”? Miért fordulnak Oroszország ellen a Zöldek, akik oly sokáig áldoztak a pacifizmus oltárán? Az egyik ok az, amit a németek „a tények normatívitásának” neveznek. Vagy ahogy John Maynard Keynes fogalmazott: .Amikor csapatokat küldjenek különböző hadszínterekre, a német vezetők országuk kimondhatadan múltjára hivatkoztak: Mi nem! Legfeljebb szimbolikus kontingensekkel vettek részt a katonai műveletekben, miközben az USA és az Egyesült Királyság viselte a legnagyobb terheket. A Zöldek új generációja és fiatal szavazóik azonban már nem rogyadoznak elődeik erkölcsi terhei alatt. Nem kell a múltat mentségként használniuk, a pacifizmusról prédikálniuk, hogy bizonyítsák Németország megváltását. Mire felnőttek, az ország már rég visszanyerte erkölcsi értékét. Németország a maga szilárd liberális demokratikus berendezkedésével biztonságosan beágyazódott a NATO-ba és az EU- ba, már nem kellett megreformált bűnözőként viselnie magát. Természetesen Putyin is segített. Anton Hofreiter, a Zöldek korábbi elnöke például úgy fogalmazott, hogy Putyin „birodalmi, gyarmati agressziós háborút vív”. Hofreiter 52 éves. Egy generációval ezelőtt a Zöldek és általában a baloldal a nácizmus bűnei mögé rejtőztek, nem győzve hangsúlyozni: Megtanultuk a leckét! Ma már csak a szélsőjobb és a szélsőbal ragaszkodik Putyinhoz. Együtt 17%-ot értek el a legutóbbi közvélemény-kutatásban; a zöldek masszív 22%-os támogatottságot tudnak maguk mögött. Ez persze nem írható csak Putyin imperializmusának a számlájára. Az új Zöldeknek nem kell kényelmes moralitásról prédikálniuk, mint elődeiknek; ők az előző két generáció által megszerzett megváltás kedvezményezettjei. Ahogy ez a csoport megszilárdítja a hatalmát, az egész ország nagykorúvá válhat. Ma a németek mintegy 70%-a még az atomerőműveket is üzemben akarja tartani. JosefJoffe A szerző a Die Zeit szerkesztőbizottságának a tagja, a Johns Hopkins University School of Advanced International Studies oktatója, szakterülete a politikai gondolkodás és a nemzetközi kapcsolatok ©Project Syndicate Vasárnap-előzetes: Alfons Mucha egyetlen unokája Huszonegy éves korában tudta meg, hogy ki a valódi apja. Tizenhat évébe telt, míg sikerült bebizonyítania, hogy a szeceszszió legnagyobb cseh nagymestere, Alfons Mucha festőművész egyenes ági leszármazottja. Végül felvehette a Mucha nevet. A Prágában élő, hetvenegy esztendős képzőművész, Jarmila Mucha Plocková ezzel egész Csehországot felbolygatta. De hogy ő az egyeden vér szerinti unokája a világhírű festőművésznek, arról alig néhány embernek van tudomása. Ők pedig hallgatnak. Egyeden gyermeke született Alfons Muchának: Jin' Mucha, akinek kalandos életet adott a sors. Harcolt a francia hadseregben, előbb az angol légierő tisztjeként, majd a BBC haditudósítójaként járta be a háborús zónákat. Húsz regénye közül az egyik az édesapjáról, a híres festőművészről szól. Gyermeke neki is csak egy született, egy lány, az is házasságon kívül, Jarmila. A leszármazottak közül ő örökölte a nagyapja tehetségét. A neves ékszertervező dizájnerrel, Jarmila Mucha Plockovával prágai irodájában találkoztam. Az első meglepetés akkor ért, amikor rokonszenves asszisztensnője magyarul szólt hozzám. Mint kiderült, a csallóközi nagymamájától tanulta meg a nyelvet. Jarmila asszony közvedenségével szinte régi ismerősként fogadott, a tőlem kapott rózsát egy maga tervezte vázába tette. Amikor elkezdtünk beszélgetni, határtalan őszintesége minden tabut ledöntött. Kitől tudja meg az ember huszonegy évesen, hogy az, akit az édesapjának hitt, és a rajongásig szeret — a nevelőapja? Az édesanyjától? Ök megegyeztek, hogy soha nem fogják elárulni. Jin' Mucha szerelme, élettársa súgta meg, mert úgy érezte, tudnom kell az igazat. Megdöbbentette a tény? Csupán azért, mert Jiíível én gyerekkorom óta szoros viszonyban voltam. Először a nagybátyámnak hittem, aztán barátok lettünk. Még az első szerelmemről is tudott. Nem okozott nagy lelki megrázkódtatást a dolog, de már akkor kimondtam, apámnak én azt nevezem, aki felnevelt. Az a férfi pedig Alexander Plocek hegedűvirtuóz. Természetesen neki is, anyámnak is azonnal nekiszegeztem a kérdést, hogy akkor hogyan is van ez? Be is vallották rögtön, hogy ez az igazság. A genetika azonban sem abban a pillanatban, sem a későbbiekben nem változtatott az érzelmeimen. Felnőtt voltam. Pontosan tudtam, ki mit jelent az életemben. A szerepek maradtak a régiek. Jiríben a barátomat, Alexander Plocekban az apámat szerettem. Anyámra sem nehezteltem. Ez az ő ügyük volt, hármuké. Három érző, intelligens emberé. Egyiküknek sem okozott gondot. Kezdjük akkor az elején: Jifí Mucha házas ember volt, amikor ön született. Geraldine Thomsen, a felesége skót zeneszerző volt, aki megtanult csehül, és Londonból költözött Prágába. Tudott a férje félrelépéséről? Tudott. Amikor a prágai bíróságon színt kellett vallania, hogy Vér szerinti apjával, Jifí Muchával férjétől arról is tud: én Jifí lánya vagyok, nem tagadott. Mindent megbocsátott neki. Azt is, hogy amikor ő hónapokra hazautazott Angliába, prágai házukban, fent a Várban, Jifí különböző művészekkel, színészek(Fotó: Jarmila Mucha archívuma) kel, rendezőkkel, írókkal szórakozott. A hetvenes-nyolcvanas években járunk, sokan bohémtanyának tartották a házat, amelynek falait a mai napig eredeti Mucha-festmények díszítik Anyám nem volt tagja a házbeli „hölgykoszorúnak”. Én csak annyit tudok, hogy egy szenvedélyes szerelem gyümölcse vagyok Szabó G. László A folytatásban választ kapnak például arra is, hogy: Ki a hivatalos Mucha unoka a világ szerint? És hogy mi az igazság valójában? Miért volt szüksége Jarmila Muchának arra, hogy papíron is felmutassa, ő Alfons Mucha egyetlen unokája? Örökölte nagyapja tehetségét? Milyen a kapcsolata a hivatalos unokával? Vér szerinti apja, Jifí Mucha halála óta hányszor járt a házában? Hogyan jutott el végül is a Mucha név felvételéig? Ki volt a nevelőapja? Szintén tudta, kinek a lánya? Sosem vette a szívére, hogy a vér szerinti apjával olyan szoros lelki kapcsolatot ápol? Két lánya közül érez valamelyik vonzalmat a művészetek iránt? A teljes írást elolvashatják a Vasárnap jövő keddtől, szeptember 6-ától kapható számában.
