Új Szó, 2022. augusztus (75. évfolyam, 177-202. szám)
2022-08-15 / 189. szám
8 I KULTÚRA 2022. augusztus 15. | www.ujszo.com „A zenészeink missziót teljesítenek" A nyugati szakemberek azonnal felfigyelnek az egyéni hangzásra és a szokatlan harmóniákra Olena Jelistratova a Music Saves Ukraine projektet képviseli a Szigeten (Fotó: Juhász Katalin) JUHÁSZ KATALIN A Sziget Fesztiválon is jelen van az az államilag dotált ukrán zenei iigynökság, amely a háború előtt főleg ottani előadókat igyekezett hozzásegíteni külföldi fellépésekhez, illetve országimázst épített a zene segítségével. Az orosz invázió óta feladatkörük adománygyűjtéssel bővült a menekültek számára, illetve politikai színezetet is kapott. A Music Saves Ukraine (A zene megmenti Ukrajnát) projekt ennek a kezdeményezésnek a része. Az ügynökség szóvivője a Szigeten Olena Jelistratova, akinek mindene a zene, imád bulizni, és büszke hazája előadóira. Talán nem illik ilyet kérdezni, de ki foglalkozik zenével háború idején? Ha nagy szavakat akarnék használni, azt mondanám, hogy a zene segít nekünk életben maradni, ép ésszel elviselni mindazt, ami történik. Sokan menekülnek a zenébe, ha szomorúak, ha reménytelennek látják a helyzetüket. Szinte nincs is olyan ukrán előadó, aki ne írt volna a háborúról az elmúlt hónapokban, és ezek a dalok általában biztatóak, optimisták. Az átlagos magyar vagy szlovák zenehallgató nem sok ukrán előadót tud felsorolni... Semmi gond, hiszen a nagy nyugati promóterek sincsenek képben. Leesik az álluk, amikor megmutatjuk nekik, mi mindenünk van. Nagyon élvezem ezeket a reakciókat, egy kicsit olyan, mintha engem dicsérnének. Az összes menő stílus megtalálható nálunk, de nem divatmajmolásról van szó. Ezek a produkciók egyéniek, különlegesek. Az ukrán zenészek ugyanis sokáig el voltak zárva a nyugati világtól. Ezalatt az európai könnyűzene uniformizálódott, eltűntek a helyi ízek, mindenki az amerikai trendeket másolta. Az internet korában persze nálunk is két kattintással elérhető minden, de máig ott vannak a dalokban a népzenei hagyományok, a gazdag és színes folklór. Még akkor is, ha hiphopról vagy heavy métáiról van szó. Sőt, gyakran maguk az előadók sem veszik ezt észre. Az én nagy felfedezésem a Boombox zenekar volt, úgy tíz évvel ezelőtt. Eleinte azt sem tudtam, ukránok-e, vagy oroszok, mert egy orosz zenemegosztó honlapon akadtam rájuk. Idén áprilisban a csapat frontemberének nevét az egész világ megismerte, a Pink Floyd jóvoltából. Igen, nagyon büszkék vagyunk Andrij Klivnyukra. Bevonulásának napján megosztott egy videót, amelyen egy régi ukrán katonadalt énekel. Ez akkora hatással volt David Gilmourra, hogy meghangszerelte, zenét csinált hozzá, és a Pink Floyd 28 év után új dalt adott ki. Talán ők maguk sem tudatosítják, mekkora segítség ez Ukrajnának, hiszen olyanokhoz is eljutott a dal, akik egyáltalán nem foglalkoznak a háborúval, mert számukra távoli és megfoghatatlan. Egy másik ukrán popsztár, Tarasz Topolia az Antytila zenekarból májusban lett nemzetközileg ismert, amikor Bonóékkal énekelt a kijevi metróban. Őt Ed Sheeran is megkereste, és kiadtak egy közös dalt. Tarasz is az ukrán hadsereg katonája, a zenekar két másik tagjával együtt jelentkezett szolgálatra. Az Ed Sheerannel közös dal bevételeit egyébként Ukrajna megsegítésére ajánlották fel. Belegondolni is rossz, mit érezhetnek a művészeink, akik szinte egyik napról a másikra feladni kényszerültek eddigi életüket, karrierjüket. Gondolom, a te életed is gyökeresen megváltozott. Sosem hittem volna, hogy ilyen helyzetbe kerülhetek. Közép-Ukrajnában születtem, onnét mentem Kijevbe, és csak idén januárban kezdtem el dolgozni a zenei ügynökségnél. Ez volt álmaim állása, mivel mindig is érdekelt a zene. Nem is munkának tekintettem, hanem egyfajta missziónak. Most pedig járom a fesztiválokat és igyekszem minél több emberrel megosztani, mit jelent a háború. Itt a Szigeten kik állnak meg a sátratoknál, és mire kíváncsiak? A legkülönbözőbb fazonok, Európa szinte minden országából. Olyanok is, akik egy másik programhelyszínt keresve meglátják az ukrán zászlót, és közelebb jönnek. Szerintem fontos a személyes kontaktus, hogy a srácok lássák, mi is pont olyanok vagyunk, mint ők. Szeretünk bulizni, imádjuk a fesztiválokat, és normális életet szeretnénk élni egy szabad országban. Öt-tíz perc beszélgetés után általában rádöbbennek, hogy ami nekik természetes, az nekünk most egyáltalán nem az. A végén pedig a legtöbben megkérdezik, miben segíthetnek nekem, és hogy a Sziget után vissza akarok-e menni Kijevbe. Én is pont ezt akartam kérdezni... Természetesen visszamegyek. Ott a helyem. Én úgy tudom segíteni a hazámat, hogy fiatalokkal beszélgetek a háborúról az európai fesztiválokon. Hálás vagyok valamennyi rendezvénynek, amely lehetőséget nyújt erre. Nem könnyű téma ez egy olyan helyszínen, ahová az emberek elsősorban bulizni érkeznek. És hidd el, nekem sem könnyű beszélni arról, ami most nálunk történik. A Szigeten fellépő zenészeink szintén úgy érzik, missziót teljesítenek azzal, hogy színpadra állnak. Ugyanezt mondták az idei Eurovíziós Dalfesztivált megnyerő Kalush Orchestra tagjai, akik most járják a nagy nyugati fesztiválokat, Glastonburyban is felléptek. Viszont nemrég született egy döntés, mely szerint jövőre mégsem Ukrajnában rendezik a dalversenyt, hanem Angliában, ahová a második helyezett való. Én ezt helyes döntésnek tartom, mert nem hiszem, hogy egyhamar véget ér ez a borzalom. Sok város teljesen megsemmisült, és még az is lehet, hogy célponttá válna a dalverseny helyszíne. Természetesen bízom benne, hogy később meg lehet majd rendezni az Eurovíziós Dalfesztivált Kijevben. A szabad, független Ukrajna fővárosában.
