Új Szó, 2022. augusztus (75. évfolyam, 177-202. szám)
2022-08-08 / 183. szám
VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR www.ujszo.coml 2022. augusztus8. 7 110 ezer eurós szerelem Fel sem tűnik nekik, hogy sablonüzeneteket kapnak 110 ezer eurót sikerült kicsalnia egy szlovák nőtől egy férfinak, aki Németországban szolgáló amerikai katonának adta ki magát. Milyen jól járt a nő, hiszen a csaló, a rendőrség beszámolója szerint 140 ezret kért - mondvacsinált okokkal e nélkül ugyanis „nem tudja fenntartani magát”. Egy másik áldozat csak 5 ezer euróval lett szegényebb — valószínűleg ugyanazokkal a sablonüzenetekkel, képekkel fűzte őt is az „amerikai katona”. Még belegondolni is rossz, milyen élete lehet az ilyen áldozatoknak, hogyan képesek ennyi pénzt fizetni a boldogság reményében... Bár elsőre sokan gondoljuk azt, hogy ez bennünket nem érint, hiszen ez olyan távoli, magánprobléma, a valóság azonban sokkal közelebb van, mint hinnénk. Biztosak lehetünk benne, hogy ebben a pillanatban is van több száz, ha nem több ezer szlovákiai nő, férfi, aki már napok, hetek óta folyamatosan, szinte átszellemülten mosolyog az okostelefon képernyőjére nézve, közben pedig lázasan pötyög, újabbnál újabb üzeneteket - a nagy szerelem reményében. Hiszik, hogy most jött el a pillanat, amikor az életük egy csapásra megváltozik, az maga lesz a mennyország, talán már a repülőjegyet is kikeresték, mikor, milyen úton repülnek az újonnan talált „szerelmükhöz”. Nemcsak a nők, a sokszor keménynek, macsónak tűnő férfiak is veszélyben vannak, hiszen a csalók őket is behálózzák (ez esetben női képekkel, női sorsokkal kábítva az áldozatot - hol magányos modellnek, jogásznak, bírónak, magányos özvegynek kiadva magukat), célirányosan, hiszen tudják, némi mesterkélt kedvesség, figyelmesség után elég néhány nap, és már szerelmemnek, egyetlenemnek szólítják egymást. Fel sem tűnik nekik, hogy sablonüzeneteket kapnak, hogy a csatolt képek lopottak, hiszen az újdonsült „szerelmük” biztosan valódi személy. Azt a kérdést pedig fel sem teszik maguknak, mennyire reális, hogy pont engem akar egy távoli idegen, miért velem képzeli el az igaz szerelmet, a felhőtlen boldogságot. A csalók pedig ráérnek, egyszerre több száz áldozattal kommunikálnak „egyetlen szerelmem” jeligével, hiszen tudják, a bizalmat előbb ki kell építeni, el kell hitetni az illetővel, hogy most már tényleg eljön a felhőtlen boldogság, s amikor már érezhetően eljön a rózsaszín köd, akkor jöhetnek a hirtelen támadt gondok, amikor segítséget kér. S ki másra számíthatna, mint a szerelmére. Aki elhiszi, hogy csak nem fér hozzá a számlájához, ezért kell az anyagi segítség, vagy éppen ajándékkártyát kér, kisebb összegben (a kapott linket használva azonban a számlán lévő összes pénzt lecsapolja, szinte pillanatok alatt). S ha ez megvan, akkor jön a keserű ébredés, reggelente már nem jönnek a szivecskés üzenetek, már nem ír, a telefonszámot pedig hiába hívja, már megszűnt. A csalóknak nincs idejük az utólagos lelki gondozásra, már az újabb áldozaton dolgoznak... A mostani, 110 ezer eurós eset csak a jéghegy csúcsa, a legtöbb áldozat ugyanis utólag már szégyelli, hogy bedőlt, hogy fizetett (legalább 500-1000 euró a csalók tarifája), így inkább egy keserű tapasztalatnak könyveli el, nem beszél róla senkinek. Pedig, ha beszélne róla, akkor elmondhatná a jövő áldozatainak, hogy amikor azt hitte, eljött a boldogság ideje, az nem volt más, mint a lavina eleje... A vége pedig a lelki és anyagi összeomlás... Ennyibe fáj ma a remény ára. Szimbolikus vonatozás KORPÁS ÁRPÁD imbolikus vonatozás - van egy ilyen feliratú, szakadt pólóm. Arra a rendezvényre készült, amelyen az W Ipolyság és a magyarországi Drégelypalánk közti, hiányzó vasúti vonalszakasz újraépítését sürgettük 2002. augusztus 31-én. Megviselt, rojtosra hordott ez az egyszerű ruhadarab, de mintha még mindig jobban átvészelte volna az elmúlt húsz évet, mint maga a vasút és az ország. Már többször kidobás fenyegette, de nem hagytam. A nosztalgia mindig megmentette. A két világháború közti Csehszlovák Köztársaságnak nagy szüksége volt az ipolysági (homoki) vasútállomásra, mert az a Zólyom-Ipolyság-Budapest és a Losonc-Ipolyság-Párkány vonalak metszéspontjának számított. Mindkét vonal kellett ahhoz, hogy Magyarország, később pedig Csehszlovákia is hatékonyan szervezhesse a zólyomi vasúti gócpont és a Duna közti, valamint az Ipoly menti vasúti teher- és személyszállítást. Továbbá Prágának hadászati érdeke volt, hogy szükség esetén ezeken a vonalakon mozgathassa a csehszlovák hadsereget. A „republika” idején még megmaradt az Ipolyság és Budapest, valamint az Ipolyság és Balassagyarmat közti vonatközlekedés is. Ipolyságról Budapest felé is indulhattak vonatok. Például az a „színházi járat”, amelynek köszönhetően az ipolysági magyar elit a magyar fővárosban szórakozhatott, kulturálódhatott. A vasút a vérkeringésbe kapcsolódás egyik eszköze és jelképe volt a Csehszlovákia idején fokozatosan peremterületté degradált, Prágából és Pozsonyból nézve cinizmussal elegy gyanakvással kezelt „nemzetiségi” vidéken. Később, a pártállami időkben a 6,3 kilométeres Ipolyság-Drégelypalánk szakaszon felszedték a sineket. Fény felé tartom a szakadt pólót, és „mögé” nézve látnom kell, hogy ha közömbösen, csüggedten engedjük, az egész országban szimbolikus lesz a vonatozás. Sőt, úgy általában a közügyek kezelése. Ha hagyjuk, az eddiginél is nagyobb „peremterületté” válhat az egész ország. Úgy tűnik, már nemcsak egyes kormánypárti vagy ellenzéki populistáknak teher a vasúti személyszállítás, hanem azoknak a technokratáknak is, akik a jobb költségvetési számokért ezen a „közérdekű” szolgáltatáson akarnak spórolni. Az meg, hogy iskoláztatásban, életben, egészségben, életszínvonalban, kultúrfokban hol rontja egy másik szakminisztérium statisztikáit, számukra pillanatnyilag mindegy. Nem kampánytéma. Készül az új vasúti grafikon. Jogos, hogy mindennel takarékosan - az eddiginél jóval spórolósabban - kell bánnia az államnak, de nem azt látjuk, hogy fenntarthatóságra és rendszerszintű megoldásokra törekedve az összes területen ezt tenné. Merthogy úgy akarja kihúzni alólunk a vonatokat is, hogy közben máshol bőven, követhetetlen hatásfokkal, éppen ezért felelőtlenül maszekolgat, osztogat és kivételezget. Racionalizálnak. Lenyomják a nép torkán, hogy helyenként kevesebb lesz a vonat. Azt is, hogy nem áll meg ott, ahol eddig még megállt. Lám, lám, mutatja később a nagy minisztériumi mutatóujj, hiszen nem is utaznak annyian! Bizony, nincs is szükség ennyi járatra! Sőt, nem is kell az a járat! Racionalizálnak. És úgy hat, hogy már a tervek nyilvánossággal való előzetes megvitatását is megspórolják maguknak. Nemcsak a már régen ehhez szoktatott népnek nem tisztázzák kellőképpen, mit és miért terveznek (döntöttek el?), hanem a helyi és az ügyben hatáskörileg is jócskán érintett megyei önkormányzatokkal sem tárgyalnak a legkorrektebb módon. Ha a polgároknak és önkormányzataiknak elmagyaráznák, hogy az állam miért és hogyan kényszerül takarékosságra, bizonyára mindannyian igyekeznének ehhez igazodni, sőt, együtt gondolkodnának az állammal. Ha azonban az állam ezt a lépést csak színleli, azzal hergeli az embereket és az önkormányzatokat. Roppant megalázó, amikor regionális petíciókban kell követelni, hogy megálljon egy-egy vonat ott, ahonnan - megkésve bár, de törölve nem - eddig még elvitte az utast iskolába, munkába... Mifelénk nemcsak a ruha rojtosodik ki, hanem a közügyekben még megszólalók szája is. És a petíciókat is „kidobhatják”, mint az elnyűtt pólót. Ha hagyjuk. Ha Putyin bajba kerül, harcászati atomfegyvert is bevethet Egy brit tábornok szerint Putyin atomfegyvert is bevetne, ha nagy bajba kerülne. Ez belefér az orosz katonai gondolkodásmódba, főleg, ha az állam léte kerül veszélybe, írja a Timesban Sir Richard Barrons, a brit fegyveres erők volt főparancsnoka. Richard Barrons szerint támogatni kell Ukrajna déli részén az ellentámadást, de pusztító választ válthat ki, ha egy átfogó hadművelet átütő sikert hoz. Megjegyzi azonban, hogy a két fél egyelőre hosszú távú háborúskodásra rendezkedik be, amely várhatóan évekig eltart és egy nemzedék óta nem látott költségekkel, illetve kockázatokkal jár. Oroszország rövidesen várhatóan formálisan bekebelezi a Donyec-medence elfoglalt részeit. Ez viszont megkétszerezi az ukránok és támogatói harci kedvét, hogy kiűzzék az ellenséget. A védők célja az, hogy visszaszorítsák az agreszszort a Dnyeperen túlra. Ily módon enyhülne a katonai veszély Odeszsza számára, és keményebb védelmi vonal jönne létre télre. Ugyanakkor fenyegetést jelent a Krímnek szánt vízutánpótlás, illetve az orosz szállítási vonalak szemszögéből. Az eredményes ellenoffenzíva azonban nem egyenlő azzal, hogy általános stratégiai támadás indul az 1000 kilométeres fronton az orosz egységek kiűzésére. E célra Volodimir Zelenszkij elnök egymillió embert kíván csatasorba állítani. A sikerhez az ukrán oldalon ötszörös erőfölény szükséges a fő pontokon, továbbá fenn kell tudni tartani a hadműveletet. De előbb hosszú és kemény tél jön, ami lelassítja a hadmozdulatokat. A Nyugat viszont azzal kénytelen szembenézni, hogy már nem lesz elég, ha raktárról küldi a támogatást, be kell vetnie a hadiiparát. Ukrajna napi ötmilliárd fontot igényel, csupán, hogy fenn tudja tartani magát, megfejelve az újrafelfegyverzés kiadásaival. A partnereknek csupán két lehetőségük marad: vagy megadnak minden segítséget az agresszor kiszorításához, vagy marad a megszállás, ami azt jelenti, hogy újabb inváziók következhetnek. Viszont ha Putyin úgy érzi, hogy harapófogóba került, akkor nagy valószínűséggel harcászati nukleáris fegyvert vet be. Ez bőven belefér az orosz katonai gondolkodásmódba, főleg, ha az állam léte kerül veszélybe. Márpedig a Kreml az anyaország részének tekinti a megszállt területeket. Nem 1000 kilotonnás bombára kell készülni, inkább arra, hogy a levegőben hoznak működésbe egy 10 kilotonnás robbanófejet. Mondjuk, 10 km magasan, egy Kramatorszk nagyságú város felett. A halálos hatás fél kilométeres körre korlátozódik, és másfél kilométerre is harmadfokú égési sérüléseket okoz. A lépésre nincs példa 77 éve és hatalmas tabut szegne meg, de nem lehet kizárni. (hvg, ú)
