Új Szó, 2022. július (75. évfolyam, 152-176. szám)

2022-07-02 / 153. szám

www.ujszo.com SZALON 2022. JULIUS 2. H Győry Attila Erik a ropogós cseresznye... Dragomán György mester szerint - akit rajongva kö­vetek - nála akkor kezdődik a nyár, amikor érik a ropogós cseresznye. Nos, nekem kicsit hamarabb kezdődik. Türelmeden vagyok, sürgetem, rányomulok - és az eper első megjelenése máris jelzi a nya­rat. Nincs nagyobb pillanat annál, amikor az ember beleharap az első eperbe. Na jó, megvan azért az a pilla­nat is, amikor az első ropogós cse­resznyédet leszeded a saját fádról, élvezettel belekóstolsz a piroska csodába, érzed a zamatát, a húsát, s ez a privát hedonizmusod odáig fajulhat, hogy szinte kiiszod, ki­­szürcsölöd a saját szádból a cseresz­nye édes levét. Isten szerintem a legbőségesebb, legvidámabb ked­vében járhatott, amikor kitalálta a cseresznyét, s odaajándékozta nekünk, ostoba embereknek. A kertünkben áll egy cseresz­nyefa. Hidd el, drága olvasóm, szá­momra ez a jelenség sokáig elkép­­zelheteden mulatságnak számított. Aki egy panelház hatodik emeletén szocializálódott, annak megdöb­bentő az élet újabb csodája: nézem a cseresznyefánkat, hogyan lehetsé­ges ez, miképpen fejlődik, hogyan tud ennyi gyümölcsöt adni... Az a jó a mi cseresznyefánkban, hogy miközben élte a családunk a hétköznapjait, ez az egykor bete­ges, csenevész, kidobásra ítélt cse­resznyefa családtaggá vált. Egy ismerős beszerezte, de be­tegnek hitte — igaz, retek volt -, az asszony megsajnálta, s rám paran­csolt, hogy ássak ki neki szépecs­kén egy kis gödröt, és ültessem el a kertben. Ez a mi cseresznyefács­­kánk pedig egyszeriben nekilen­dült, kapta magát, meggyógyült, s a régi kis csenevész „nyilasmisi” azóta a kertünk domináns fájává nőtt, igazi királynő lett. Ott tartok, hogy már nem is tu­dom, mikor költözött be hozzánk, mikor kezdett nálunk cseperedni. Mintha ősidők óta itt lenne a ker­tünkben. Itt van. A családhoz tartozik. Ősszel, amikor minden meg­telik burjánzó illattal, almafák, körtefák, szilvafák versenyeznek egymással, kinek van bőségesebb termése, ez a mi cseresznyefánk éppen elkezdi a vedlését, unottan, morózusan, öregesen kezd bú­csúzni az óriási lombkoronájától, feledve az izgalmat, amit O is át­élt, réges-régen, még a nyár kezde­tén. Ember nem tudja elképzelni, mekkora levéllobonca lehet egy ilyen cseresznyefának, van mit vele vesződnie az emberfiának, mire az összes lehullajtott levelét összeszedi. Aztán ez a cseresznyefa csak úgy van. Egész télen. Rigók, verebek pihennek meg a csupasz ágain, olykor néhány varjú is dülöngél, hintázik rajta, miközben a közeli mezőről jövet a belváros felé veszi az irányt valami zsírosabb falat után kajtatva. ...és aztán, amikor jön a tavasz, a kikelet, s a fél világ azt szajkózza, hogy micsoda élet van ott, Japán­ban, mert megint virágoznak a cseresznyefák - a mienk meg itt a kertben csendesen, mindennemű dáridó nélkül újra virágba borul. A méhek megőrülnek ilyenkor. Egész napokat döngicsélnek, duruzsolnak a cseresznyefa virága­inak, s ettől a mi fánk szabályosan begerjed. Mire észbe kapsz, azt lá­tod, hogy máris kicsattantak, már növekszenek a pirinyó zöld pity­­kék, golyók nőnek ki a semmiből, s hallod magad, ahogy a fa előtt állsz a napsütésben, és azt dünnyögöd elégedetten, pont úgy, mint tavaly ilyenkor, hogy jó termés lesz... Mire meghallod a ballagó diá­kok hangját, ahogy a szomszéd ut­cába jönnek szerenádozni a gimná­zium egyik tanárához, a cseresznye odakint épp megérett. Eleinte csak böngészel, itt is, ott is bevigyorog a képedbe egy­­egy szem, aztán mire észbe kapsz, azt látod, hogy a cseresznyefa már tüzel. Roskadásig megteltek az ágai ropogós cseresznyével, abból a prémium kategóriás ferrarisan cse-' resznyepiros fajtából. Bólintasz, vi­gyorogsz, elégedett vagy, hogy még idejében elkaptad tavasszal is és két hete is a köpőlegyek rajzását, s lepermetezted azzal a faintos vegy­szerrel, amit a sógor ajánlott, neki kétszáz fája van, tudta, mit beszél, a cseresznyéid meg ennél fogva kicsattannak, mosolygós szűzikék lettek, akiket még senkinek az ég­világon nem sikerült megrontania. I Aztán létrázni, fát mászni, nyújtózkodni, kihajolni, dülön­gélni, s közben szedni a cseresz­nyét, bele a tradicionális zöld kiblibe - na, az az élet esszenciá­lis pillanatai közé tartozik. Szedni a cseresznyét, gyűjteni, módszeresen levadászni a szemeket, s közben négyet-ötöt betolva a szádba ful­dokolva küzdeni, darálni a fogaid között. Ha marokra szeded, szétnyo­mod a törékeny gyümölcsöt. Ha a szárával szeded, lelassulsz, hirtelen légszomjad támad, feliz­gulsz ettől a lassú menettől, s újra azt veszed észre, hogy megint tö­möd magadba a cseresznyét, ballal isi jobbal is, kihajolsz, mert látod, a szélén ott vigyorognak rád a vör­­henyes szemek, ujjaiddal óvatosan araszolsz kifelé - eléred. A magokkal nem törődsz. Kikö­pöd, lazán, kibuggyantva a szád­ból, gyorsan egymás után. Bol­dogságodban még a szemes rigót is hagyod, hogy veled lakmározzon a szemközti ágon, s csak nézed fém­ről a világot, a kertet, Rittyentesz egyet a rigónak, mutatod, milyen új cseresznye-fülbevalót kaptál. Nincs az a mámor, amit az ízle­lőbimbóid ott, akkor, cseresznye­szedés közben átélnek. Pornó az. Vad orgia. Perverz lét. Tömöd magadba a cseresz­nyét, közben kiszámolod, hány kiblirevalót termett megint a fád. Négy vagy öt kibli, az már majd­nem ötven kiló. Az egész család a cseresznye ural­ma alatt áll. június közepére aztán eljön az az egyedülálló, különös, mámorosán tömör hét is, amikor szinte min­den nap rászedhetsz egy kiblivel, annyi cseresznye őrjöng a fán, kérlelnek, mint Holle anyó mesé­jében, hogy szedj le, szedj le engem is - és leszeded, mert derék, dolgos gyerek vagy, aki immár otthonosan mozog a saját fáján. A fa magához enged, felismer. Segít a mászásban, s érzed, mintha tudatosan úgy nö­vesztette volna az ágait, hogy a gaz­da a fa koronájára is eljuthasson. Szeded a cseresznyét, s közben érzed, ahogy elfogad, érzed a jú­niusi kis szelet, ahogy a szilárd, kemény ágak lágyan csavarodnak, rugalmasan hajladoznak, a véko­nyabbak is engedelmesen odahajt­ják a csúcsukon lévő gyümölcsü­ket, mint szelíd jószágok fejőskor a tőgyüket. Csak szeded, szeded a cseresz­nyét, nyújtózkodsz, hajladozol, hintázol, előre-oldalt-hátra, csim­paszkodsz, támaszkodsz, egyensú­lyozol, átkarolod a fát, beülsz egy ágvillába, ráhasalsz egy vastagabb ágra, s közben emlékezel a tavalyi szedésre, a fa alakjára, kiugró ágaira, a tartóágakra, s merészen kihajolsz, hogy a szomszéd már azt várja, mi­kor esel le, de te nem - mdod, hogy biztonságban vagy, megbízol a cse­resznyefádban. Aztán egyszeriben csak leszedted a cseresznyét. Kopaszra szedted a fát. Csak a levelek maradtak. Azok is már csak az októberi levélhul­­lajtásukra várnak, mint az utolsó komolyabb eseményre tél előtt, amikor mindennek vége. Különös pillanat. Kicsit megtépáztad őt, nézed a lekaszabolt leveleket, ez a látvány a türelmeden városi telhetetlensége­­det mutatja, a szőgyéni sógor csak csóválná a fejét... Kéthetes intenzív cseresznyetu­dat után az egész család színültig megtelik cseresznye-életérzéssel. Nem telik el nap, hogy ne együnk cseresznyét. Nyersen faljuk, a lányok sütiket variálnak, asza­lunk, receptezünk. A többit lefa­gyasztjuk, abból még bármi lehet. Cseresznyelekvár — megvan? Cseresznyés nyári leves - meg­van? Cseresznyebefőtt - megvan? Novemberben, vasárnap - cse­resznyét eszel. Megvan? .. .és akkor ott a hidegben, mi­közben kinézel a kertbe, megint nyár költözik a szívedbe, igazi kora nyár, szűzike június, amikor még minden megtörténhet, mert előtted a dögös, buja nyár, s látod, ahogy megvadult a kert, ott van még előtted a ribizli, a barack, a málna, oldalt meg érik a paradi­csom. .. De november van, vasárnap. Locspocs. De a szívedben cseresznyeszedés van. Megvan? Cowboyok és rejtélyek A Nem vénnek való vidék óta tudjuk, hogy Josh Brolin szófukar westernhősnek született, most is viszi a hátán a sorozatot (Fotó: Prime Video) A western az egyik leg­nehezebben házasít­ható műfaj. Időről időre azért vannak próbálkozások, de ezekből rendre olyan balgaságok sülnek ki, mint a Wild Wild West vagy a Cowboyok és űrlények. Az Odakinn című sorozat sokkal ügyesebb az elődeinél. Mystery box. Az amerikai szak­sajtóban így nevezik azokat a so­rozatokat, melyeknek a szerkezete alapvetően egy nagy, leginkább természetfeletti rejtély köré épül. A mystery box sorozatok egyik legis­mertebb képviselője a Lost - Eltűn­tek, de ide szokás sorolni A hátraha­­gyottakat, a Westworldöt vagy akár a Stranger Thingset is. A Prime Vi­deo új sorozata, az Odakinn (eredeti címén Outer Range) egyértelműen berakható a mystery box skatulyába, még akkor is, ha elsőre inkább egy sima modern westernnek látszik. A sorozat középpontjában két család évtizedes viszálykodása áll, amelyek egymás szomszédságában élnek. Abbotték élete nagy küzde­lem, privát tragédiák váltják egy­mást anyagi mélyrepülésekkel: alig bírják fenntartani a családi farmot, és félő, hogy a sokkal gazdagabb, jobb kapcsolatokkal rendelke­ző szomszédaik, Tillersonék egy joghézagot kihasználva ki tudnak harapni egy nagyobb területet a földjükből. A klasszikus drámai alaphelyzet fokozásaként az Abbott és a Tillerson fiú egy részeg este összefut egy kocsmában, a két srác között verekedés támad, a Tillerson fiú belehal, a bepánikoló Abbotték pedig eltüntetik a holttestet, és megpróbálják megúszni a dolgot. A családok és farmerek közti vi­szálykodás régi, kedvelt western alaphelyzet, az Odakinn azonban attól lesz más, hogy a holttestet nem csak úgy elássák a ranchen, hanem a családfő, Royal Abbott egyenesen egy a földjén levő óriási lyukba dobja be, ami első látásra valamiféle dimenziókapunak tű­nik. Ráadásul feltűnik a farmon egy furcsa, magányos idegen, Autumn is, aki fizet Royalnak azért, hogy a területén kem­­pingezhessen, ám na­gyon gyorsan kiderül róla, hogy nem a vadkemping iránti szenvedélye hajtja. Ahhoz képest, hogy az Odakinn Brian Watkins showrunner első ilyen jellegű munkája, kimon­dottan hatásos darab, és erős at­moszférájával gyorsan bevonzza a nézőjét. A Nem vénnek való vidék óta tudjuk, hogy Josh Brolin szófú­­kar westernhősnek született, Royal Abbott szerepében viszi a hátán a sorozatot, de az őt kísérő mellék­­szereplőkre sem lehet panasz. A nézők egy részét talán zavarhatja az egyre több és egyre vadabb rej­tély feltűnése, a sorozat pedig nem igazán dolgozik azon, hogy magya­rázatokkal lásson el bennünket, pontosabban a magyarázatok több­ségét az utolsó epizódokra hagyja. Az alkotóknak azonban szeren­csére sikerül a sci-fis, időutazásos/ dimenziókapus elemeket ízlésesen vegyíteni a modern neowesternes jegyekkel, így a végeredmény egy izgalmas, látványos és hangulatos sorozat lett, ami épp annyi rejtélyre ad választ az első évad végén, hogy ne legyünk elégedetlenek, és várjuk az esetleges folytatást. Lapzártáig az Amazon Prime Video még nem rendelte be a második évadot, vi­szont a készítők azt nyilatkozták, hogy vannak az ötleteik. Tóth Csaba SOROZATDARÁLÓ A mellékletet szerkeszti: Lakatos Krisztina. E-mail: kristina.lakatosova@ujszo.com . Levélcím: DUEL-PRESS s.r.o., Uj Szó - Szalon, P. 0. BOX 222, 830 00 Bratislava 3

Next

/
Thumbnails
Contents